Balázs Ildikó: Sorsvállalás 2.

Szerkesztő A, sze, 09/04/2013 - 00:08
 
 
 

 

2. WASS ALBERT ANTOLÓGIÁKBAN A HÁBORÚ IDEJÉN (1940 1944): Séta bölcsőhelyem körül. Erdélyi képeskönyv, Erdélyi elbeszélők, Erdélyi elbeszélők válogatott munkái, Erdélyi hírmondók, Magyar Irodalompártoló Társaság évkönyve

Tematikus gyűjteményes kötet az ESZC-nek a Révai Irodalmi Intézettel együttes kiadásban1 megjelent Séta bölcsőhelyem körül. Erdélyi képeskönyv2 című mű. Erdély íróinak vallomása írásban és képben szülőföldjük tájairól ez a gyűjtemény, melyhez Kovács László szerkesztő írt lírai előszót: Ebben a könyvben az irodalom nyomán járunk erdélyi képekért. Az író bölcsőhelyén vagy otthona körül nézünk szét. [...] A képek mellett megszólaltattuk az írót: hogyan látja ő maga világát? Ezekben az írásokban, ezeken a fényképeken az író és földje néznek egymásra , kibomlik a gyermekkor, mint egyszer nyíló virág , mely kehely , melynek rabja marad az ember, bilincs , melytől az ember soha szabad nem lehet . Így fogalmazza meg a szülőföld vonzását. A kötetben szereplő írók Asztalos István, Kacsó Sándor, Karácsony Benő, Kemény János, Kós Károly, Kovács László, Maksay Albert, Molter Károly, Reményik Sándor, Tamási Áron, Tompa László és Wass Albert a Helikon tagjai. A kötet címe Ady Endrétől való, mint ahogy mottója is a Séta bölcsőhelyem körül című Ady-versből származik: Ez itt falu, az én falum, / Innen jöttem és ide térek. Az írók nemcsak műveikkel állítottak emléket szülőföldjüknek, hanem fényképanyaggal is illusztrálták a könyvet, mely így felbecsülhetetlen dokumentumértékű. Wass Albert maga készít fotókat egy helikonos kirándulásról, valamint több képet a szentgotthárdi udvarházról, a gazdasági életről: egy parasztházról, a szalmahordásról, a trágyahordásról, máramarosi román aratólányokról, akik Szentgotthárdra szegődtek, a környékbeli tájról, a tóról, egy vadászlesről a nádasban meg egy népviseletbe öltöztetett, mezítlábas széki leánykáról. Wass Albert Udvarház a dombon című rajza művészi felépítése, lírai szerkesztettsége folytán olyan, akár egy zenedarab. Tudom, hogy a mi dombjaink nem szépek. Kopárak, hajlottak, szürkék. Olyanok a völgyeink is, mintha örökös hétköznap lenne az életük... indítja a leírást. A következő bekezdésben És ez a vidék nekünk mégis szép folytatja a vallomását. Tekintetünket lassan vezeti. Mintha a marhacsorda lépteinek ritmusára sétálnánk, és sétánkon sorainak lassú, jambikus lüktetése, álmosító dallama vezet bennünket: lankás oldalak sárga agyagföldje sugároz felénk, amelyben egyetlen zsongásként szűrődik a messzire nyúló legelők tücsökzenéje a völgyi békák zagyva lármájával. Ez a zsongás, mint egyetlen lágy ezüsthúr feszül ki a völgyek és lankák fölé, dombról dombra nyúlik, hullámról hullámra, s rezgése betölti a levegőt valami bús, egyhangú melódiával. Furcsa varázslat alatt állunk ilyenkor, lassan mozdul a szántogató ökrök lába, lassan veti az eke a barázdát, lassan és megnyugodva ver a szívünk. S a lassú nyugalom, mellyel ökreink a barázdát tépik, maga az élet és a valóság . Ennek a valóságnak pedig nyitja az, hogy:

Nem izgalmas történéseken, nem fejtörő elméleteken, de azon fordul minden, hogy miképpen omlik a föld az eke mögött, a borona hogyan takarja a magot, s mikor búvik ki zölden a vetés. A föld és az ember összetartozik egyszerű élet ez, mély titkokkal, melyeket mégis minden itt élő ember ismer. A falut körülölelő dombok leírásának három bekezdést szentel, majd a falu felé közelít, a templomdombon sétál végig képzeletben. A templomot és a temetőt is tenyerükre veszik a dombok, hogy megmutassák az Úristennek . A faluban az ember dacolva az elmúlással, a történelem viszontagságaival a helytállás jelképeként jelenül meg: S mert kell valaki mindig, aki a viharral szembenézzen, azért van dombon az udvarház is , melynek falát vadszőlő futja be vagy repkény , s amely ősi rendet őriz . Pipázójában agancsok, a könyvespolcokon gazdasági könyvek állanak, s a szobában csöndes szavak esnek vetésről, szántásról, földi gondokról. Kilépünk a kertbe, melynek gyümölcsöse emberöltők békés munkáját őrzi . Aztán a pillantás a messzeségbe röppen: a kertek végébe, a falu végéig, ahol egy dombon a temető van s azt nézve távlat nyílik a végtelen messzeségre: a távolban ködlő hegyek, melyek messze vannak, s mert szép minden, ami messze van . Majd a látványt, mint egy lámpagyújtó koppintja el a hulló alkony , melynek színében még

egyszer felvillannak a barna szántások , a széles legelők , a csillogó apró tavak , s még látjuk a hazavonuló marhacsordát, melynek léptei ugyanolyan vontatottak, mint egy lassított film. Mint lehulló függöny vet véget szemlélődésünknek az őszi este, mely puha papucsban átoson vetéseink fölött, s álomra simítja a röghöz lapuló kis pacsirta tollát . A cselekménytelen leírásban a narrátor vezeti az olvasó tekintetét: megnézeti vele a mezőségi tájat, benne a falut, utalva az abban lakók állandó ottlétére, életére, elmélázik a temető, a templom és az udvarház szerepéről, szimbólummá növesztve e három térobjekutomot, melyek egy-egy trónuson egy-egy dombon uralkodnak a falu felett. Az elmúlásra emlékeztető temető, a felsőbb hatalom jelenlétére figyelmeztető templom, s alighanem ennek a felsőbb hatalomnak a megbízásából mások iránti felelősségviselésre rendeltetett udvarház szerepéről, jelentőségéről kapunk képet a történet nélküli rajzban. Wass Albert Udvarház a dombon című írása mély húrokon játszott, andante szimfónia: forró vallomás a szülőföldhöz és a lélek mélységéig hatoló hitvallás a szülőföldön megmaradás mellett. Az 1941-ben kiadott Erdélyi elbeszélők3 című antológia ismét közli a Vaddisznós Jákob4 című elbeszélést. A szerző ekkor már Baumgarten-díjjal kitüntetett magyar író, aki elsősorban a Farkasverem szerzőjeként vált ismertté. Az alábbi jellemzés viszont más műveire is érvényes: Természetérzéke, tájmegidéző képessége csodálatos. Művei szélesen hömpölygő, robbanó erejű, nagyvonalú alkotások. A fiatal erdélyi prózaírók közül kiválik egyéni hangjával, látásmódjával; izgalmas történetei úgy áradnak belénk, mint egy forró vérhullám.5 Wass Albert szépírói munkásságának erdélyi szakaszában alighanem a negyvenes évek jelentik a csúcsot. A kötetben szereplő szerzők a következők: Asztalos István, Bánffy Miklós, Gagyi László, Gulácsy Irén, Hunyady Sándor, Kacsó Sándor, Kemény János, Kós Károly, Kovács László, Kuncz Aladár, Makkai Sándor, Molter Károly, Nyirő Jószef, Sipos Domokos, Szenczei László, Tamási Áron, és Wass Albert a két világháború közötti romániai magyar irodalom színe-java. Kuncz Aladár és Sipos Domokos ekkor már nincs az élők sorában, Makkai Sándor pedig már nem él Erdélyben. A válogatás tehát túlmutat téren, időn és a történelmi viszonyokon. Hasonló válogatás eredményeként jelent meg egy évvel később az Erdélyi elbeszélők válogatott munkái6. A kötethez MOLTER KÁROLY írt előszót, melyben feleleveníti az impériumváltozás utáni irodalom hőskorát , amikor a kisebbségbe

került magyarok életének mozzanatai kínáltak témát az irodalomnak, s amikor egy egyszerű, politikai célzat nélkül összeállított irodalmi est is néma demonstrációvá vált. E korszak irodalmi alkotásait csak akkor lehet kellően megbírálni, mikor szűnőben a harc, melyben nem illett őket szigorúan mérlegre tenni írja Molter. Ám bármilyen is ez a termés, transzszilván voltában egyik orcája a magyarságnak 7. Az előző antológiához hasonlóan jelen van a kötetben Asztalos István, Gagyi László, Kemény János, Kós Károly, Kuncz Aladár, Makkai Sándor, Molter Károly, Nyirő József, Tamási és Wass, ám megjelennek más nevek is: a Berde Máriáé, Gyallay Domokosé, Heszke Béláé, Kótay Pálé, Tabéry Gézáé, és még egy népmesegyűjtés is bekerül (Ősz János). Wass Alberttől Az új pap megérkezik című elbeszélés olvasható az antológiában. Ez a novella először 1936-ban, majd 1941-ben jelent meg az Erdélyi Helikonban. Később a szerző a témát bedolgozta a Csaba (1940), illetve később a Kard és kasza (1974-1976) című regényébe is, mint a helytállás, újrakezdés, közösségépítés

szép példáját. Az elbeszélés mottójaként ez áll: A legsötétebb elnyomatás éveiben jelent meg ez az írás, amikor a magyar nevelőnek egyetlen hatékony és megengedett eszköze volt: a példaadás 8. A friss diplomás Fileki András tiszteletes bevonul új helyére, Csudákfalvára, ahol pusztulás romos templom meg papilak, szétzüllött nyáj és köd várja. A helyzetkép kísértetiesen hasonlít a Sorsvállalás című elbeszélésben leírtra: A papikert utcára dűlt léckerítése sötét hallgatással várja. A kapu félszárnyát jámbor szomszédok régen eltüzelték, s a másik fele feketére korhadva roskadozik s várja türelmesen, hogy hasonló sorsra jusson. Az udvar s a kert száraz gyomkórókkal ellepve gazdagon. A tető fekete zsindelyei között sötét lyukak tátonganak, az omladozó vakolat helyén kivicsorog itt-ott a tégla. A tornác vadszőlője kuszált csomókban lóg alá a földre s oszlopai részegen dülöngélnek, mintha régebbi gazdájuktól tanulták volna ezt hosszú idők során. És mindenütt, köröskörül, kupacokba dobált gaz, szemét, hulladék. Törött üvegek főként. 9 A fiatal pap gondvívó, derűs, ősi mozdulattal tolja hátra a kalapját, s vakarjameg a fejét a látvány felmérésekor, miközben magát biztatja: Na, Andris, [...] te jó helyre kerültél. A gondvívó képesség hasznára válik a kurátor meghallgatásakor is, aki csöndesen panaszolgatja , hogy a régi pap részeges volt, az utolsó pedig tisztességtelen, s leváltásukra semmilyen mód nem nyílt: Hát azért aztán ne tessen a tiszteletes úrnak nagyon csodálkozni, hogy a népek olyanok, amilyenek. Mert hát megmondom én úgy, ahogy van: nem törődnek azok már semmiféle pappal a világon. Elég volt nekik a papokból, azt mondják. Sokan át is állottak. Mert hát azt mondják, hogy velük nem törődik még a kutya sem. S lehet benne kicsike igazuk. Mert hiába mentünk mi akárkihez, nem tudtunk mi megszabadulni ezektől a mi papjainktól, akármicsoda hitványok is voltak. Mindenütt csak azt mondták, hogy majd így, majd úgy, ez a gyűlés meg az a gyűlés, meg nem tudom, mi minden, s mi azalatt itt pusztultunk. Nehogy azt higgye, hogy járt közülünk valaki templomba azalatt. Nem járt biza senki. Tova másfél évig, most utóbb is. S az azelőtti pappal majd egy ugyanennyi. Megvert minket az Isten, tiszteletes úr! 10 A mezőségi öregember jellegzetes nyelven, beszédfordulatokkal tárja fel azt a helyzetet, mely Wass Albert személyes életének is fontos része. 1936-ban, nagyapja halála után átveszi az erdélyi magyar református egyházkerület főgondnokságát11. Ekkor a mezőségi magyar gyülekezetek melyek egy jelentős része szórvány volt siralmas képet mutattak. A román pópák, mint az Albina-bankok ügynökei, kedvező hitelfeltételek mellett átállították a református magyarokat ortodoxokká, azaz görögkeleti románokká. A vallással ugyanis nyelvet és nemzetiséget is cseréltek. A pópák dolgát megkönnyítette a falvak magyar kegyurainak, az egyházfenntartó mágnásoknak a nemtörődömsége, amellyel elnézték a rosszul fizetett magyar lelkészek vergődését s a gyülekezetek szétzüllését. A fenti helyzetet Nyirő József is megírja a Jézusfaragó ember című regényében, a Gergő legyen a te neved című elbeszélésében12, de olvashatunk hasonló helyzetleírást Berde Máriánál is (Földindulás). A Wass család, mint két egyházközség kegyura, földműveléshez értő, fiatal lelkészeket keresett a hozzájuk tartozó falvak pásztorolásához: Nekünk két egyházközségünk volt: a feketelaki és a kispujoni, és olyan régi, erdélyi, paraszti egyházközségek voltak. Ez alatt az értendő, hogy a pap gazda volt, és arra apám ügyelt, hogy az a pap, aki odajön Kispujonba vagy Feketelakra, értsen a gazdasághoz 13. A novellabeli pap viszont nemcsak a gazdasághoz ért érti a vetések dolgát, tud a marhához s a gyümölcsfához is , hanem biztosan igazodik el az adótörvények rejtelmes útvesztőiben , és ért az emberek nyelvén. Élenjáró, példamutató munkával állítja maga mellé a falu népét. Először csak figyelik, majd mellé állnak dolgozni: örök gyanakvásra kész parasztszemükbe lassan-lassan beköltözik valami meleg csillogás, valami nagy társ-érző bizalom . A szerző már a címben is jelzi, hogy a trianoni döntés után megváltozott helyzetben csak adys értelemben és újszövetségi értelemben vett új ember, azaz egy új pap állhat helyt, aki krisztusi önmegtagadással munkálkodik új helyén, új gyülekezetében. Sikerének kulcsa alapos gyakorlati teológiai felkészültsége mellett paraszti származása is, a saját fajtájával való együttérzése, együttmunkálkodása társ-érzése . Az új pap nem zsíros állást megy betölteni, hanem küldetést teljesít: egy szétszéledt nyájat jön pásztorolni. Wass Albertnek ebben az elbeszélésében is felcsendül lakonikus, szenvedélymentes, mérsékelt hangja, mely az írást mégis himnikus magasságba lendíti. Akárcsak a Mezőséghez írt vallomásában, az Udvarház a dombon című rajzában, a szerző ebben az írásában is hitet tesz szülőföldje, valamint a hit- és nemzetmegtartó egyház építésének kötelezettsége mellett.

Wass Albert irodalmi pályafutásának fontos mozzanatára világít rá egy dokumentumértékű emlékkönyv, az Erdélyi hírmondók14, melynek alcíme: Emlékkönyv a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság országos vendégszerepléséről az 1942. év tavaszán. A gyűjtemény anyaga ugyanis egy magyarországi felolvasókörútról ad részletes beszámolót. A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság Erdély egyik legrégebbi irodalmi társasága, mely még 1876-ban, Tolnai Lajos vásárhelyi lelkész szolgálata idejében, az ő munkája nyomán született meghívást kapott a soproni Frankenburg Irodalmi Körtől egy felolvasásra. A soproni felolvasást végül Sényi László, a KZSIT titkára kibővítette egy felolvasó-körútra. 1942 áprilisában a KZSIT egy válogatott kis képviselete az anyaországi közönség elé vitte műveit. Sényi László részletes beszámolót ad az emlékkönyvben a turnéról, majd közli a szereplőknek azt az egy-két írását, melyet

a körút állomásain felolvastak. Báró Kemény Jánosra, mint elnökünkre hárult a beköszöntő. Molter Károly tréfás-komoly helyzetképet adott az erdélyi közelmúlt irodalmi életéről. Asztalos István és gróf Wass Albert két-két mesternovelláját váltogatta városonként. Jancsó Adrienne (azóta Jékely Zoltánné) az elnyomatás korszakának ťlegellenállóbbŤ erdélyi verseit tolmácsolta, és végül egy erdélyi költőt személyében is be akarván mutatni, a ťlegerdélyibbŤ-nek tartott Tompa Lászlót vittük magunkkal. Így festett egyazon műsorunk minden városban 15 írja Sényi. A körút az anyaországhoz való visszatérés eufórikus hangulatában zajlott. A vendéglátók szíveslátása, testvérkéznyújtása emlékezetes maradt. 1942. április 9 14. között a kis csapat végigjárta Kassát, Sátoraljaújhelyet, Budapestet itt Klebelsberg Kúnó néhai kultuszminiszter özvegye készítette elő fellépésüket, s két felolvasásra is sor került: az egyikre a Zeneművészeti Főiskolán, a másikra még aznap este Csepelen, az ott dolgozó munkások előtt. Ezt követően Sopronba, majd Debrecenbe utaztak utóbbi helyen több, a két világháború között kivándorolt személyiséggel láthatták viszont egymást, többek közt Ravasz Lászlóval és Makkai Sándorral. A felolvasó körútról szóló sajtóbeszámolók értékes dokumentum-gyűjteményt képeznek. 1942. április 11-én a sátoraljaújhelyi Zemplén című lap számolt be az felolvasóestről. Wass Albertről a tudósító a következőket írja: magával ragadó sikert aratott gróf Wass Albert Öreg Jóska című elbeszélése is. Számos regénye keltett már országszerte feltűnést. Nemrégen jelent meg Jönnek című könyve a felszabadulás eseményeiről. Mostani elbeszélésében is megjelenítő erővel tárta fel egy székely ember hangtalan, szívós harcát az elnyomatással. 16 A Soproni Hírlap röviden foglalja össze az egyes szereplők műsorát, ezen belül Wass Albert költői szárnyalású elbeszélésben szimbolizálta az erdélyi sorsot [...] Mindnyájuknak igen megérdemelt megbecsülésben volt részük. 17 Végül a Debreczen című lap a következőket írta: Marosvásárhely szellemi élete adott ízelítőt gazdagságából, eredetiségéből és művésziességéből [...] Debrecennek. A Déri Múzeum előadótermében ott volt mindenki, aki a helyi életben legyen az köz-, irodalmi-, művészi élet számít . Wass Albertről a következő részlet olvasható a helyi újság hasábjain: Gróf Wass Albert Öreg Jóska című elbeszélésében egy erdei ember természetes eszének győzelmét mesélte el a rosszindulatú román csendőrökön. A friss hangulatú írás folyékony nyelvén megtalálta az utat a közönség szívéhez. 18.Wass Albertnek a felolvasó körútra vitt elbeszélései szintén nem kerültek be a Hűség bilincsében című kötetbe. A János története című elbeszélésnek ugyan benne van egy korábbi változata, mely 1939-ben jelent meg a Brassói Lapokban. Az Erdélyi hírmondók című emlékkönyvben viszont egy feszesebb, csattanóra végződő változat olvasható. Az írás műfaját és témáját tekintve példázat. Tanulsága a következő: Azé a föld, aki dolgozik. Főszereplője János, akinek az Öregisten földeket ad, mégsem boldogul, s panaszra jár urához. Először megverik idegen urak, aztán beköltöznek a házába, majd szolgája, akire rábízta a földek megművelését, megfosztja őt tulajdonától, és kitúrja javaiból: Csak eljött, egy szál inge se volt, aztán beállt szolgálni, s addig-addig, hogy most övé a föld panaszolja. Kérdésére Hát én most mit csináljak? a haragvó Öregisten kurta tanácsot ad: Eridj szolgálj te is! Az első változatban az Öregisten hátat fordít Jánosnak, aki riadtan mered utána. A második változatot a szerző kibővítette a csakazértis magatartással: Nézett lefele, a földekre, amelyeken mások uraskodtak már. Aztán dacosan fölegyenesedett, nagyot rántott a nadrágszíján s kemény léptekkel elindult lefelé. Az utolsó bekezdés a korabeli politikai helyzetet tükrözi: Azóta dolgozik keményen. Pihenés nélkül, ünnepnap nélkül. S ma már ott tart, hogy a fele földeket visszaszerezte. Csupán a déli lankákat tapossa még idegen bocskor, de talán már azt se sokáig zárul a példázat. A zárósorok ötletesen példázzák a történelmi helyzetet csalóka módon azt az érzést sugallva az olvasónak, mintha a második bécsi döntés következtében Észak-Erdély visszatérése az anyaországhoz a magyarok dacos, kitartó munkájának gyümölcse lenne. Az elbeszélés csattanója ügyesen megszerkesztett. Ám az írás politikai üzenete azt az eufórikus hangulatot tükrözi, amely Erdély magyarságát további hiú reményekre jogosította fel rövid ideig. Wass Albert, aki alig pár éve még az együtt élő népek megbékélését célzó, kétnyelvű antológiában publikált (Vállvetve), ezekben az években kevésbé óvatos. Az Öreg Jóska, az emlékkönyvben szereplő másik elbeszélés viszont kötetben eddig nem jelent meg (előreláthatólag a Zsoltár és trombitaszó című novelláskötet anyagában ismerheti meg majd az olvasóközönség). A novella alaphelyzete hasonló a Vaddisznós Jákób (1935) című novelláéhoz, amellyel Wass Albert az Erdélyi Helikon hasábjain debütált, valamint az ugyancsak román főszereplőjű Mósule című elbeszéléséhez (Erdélyi Helikon, 1939). Az elbeszélés első mondata is e korábbi novellákra emlékeztet: Olyan erdei ember volt. Akinek háza az erdőszélén van, úgy egy kicsit szinte bent a fák között, s abból él, hogy ott lakik. Mert vagy őrzi a fát, vagy lopja azt. Az erdő vadjai pedig olyanok, mintha az övéi lennének . Ám az Öreg Jóskában az azonos alaphelyzetbe magyar szereplőt helyez a narrátor: Öreg Jóska vadőr volt hajdan a földvári uradalomnál. Aztán, hogy az uradalmat szétszedték volt, beállt erdőpásztornak a községhez. Olyan falusi ezermesterféle volt az öreg... Ahogy magyar szereplőt kerít elbeszéléséhez, úgy változtatja meg a helyszínt is a szerző. Ezúttal nem valamely mezőségi falu, hanem a Brassó környéki Földvár a legközelebbi helyszín. A szerző a nyelvével is közelít e vidékhez, miközben a székely nyelvjárásban ma is élő régmúltat használja ( szétszedték volt ). Az elbeszélés alaptémája ismét a puska, mint a hivatali s egyúttal emberi méltóság szimbóluma, a konfliktus pedig a puskától való megfosztottság állapotából fakad. Ebbe a helyzetbe nem képes belenyugodni a főhős s indulata, felháborodása viszi előre a cselekményt. Öreg Jóska megpróbál túljárni a román hatóság eszén, végül több sikertelen próbálkozás után karbidos robbanótöltetekkel rakja tele a hegyet, azokkal tűzijátékszerű lövöldözést rendez, amitől megfutamodik a román őrmester a katonáival együtt. Ördöngösségről beszélnek a faluban, elhangzik a nyekurát ( tisztátalan ) szó is, s a falubeli emberek hetekig kerülik a hegyet. A novella az előzőhöz hasonló, elégedett tanulságlevonással zárul: Mégis elvisz benneteket az ördög morogja öreg Jóska a bajusza alatt. Csakhogy éppen huszonegy esztendő kellett még az ördögnek ehhez a művelethez. S bizony, csak félmunkát végzett utal a szerző ismét Dél-Erdély sorsára, mely a magyar világban Románia része maradt. Wass Albert első pályaszakasza során utoljára egy 1944-es kiadványban szerepel, ez a Magyar Irodalompártoló Társaság évkönyve19. Az íróról az ismert katona- egyenruhás, csákós fénykép látható az összeállításban, majd szépirodalmi munkásságának lexikoncímszó-szerű összefoglalása után részlet következik a Farkasverem című regényből: a szinte önálló novellisztikus írássá nőtt epizód, a Vénasszony bemutatása.

Jegyzetek:

1. Leveleskönyv II: 311.
2. Séta bölcsőhelyem körül. Erdélyi képeskönyv. Szerk.: Kovács László. Révai: Budapest, 1940. 198 p.
3. Erdélyi elbeszélők. ESZC: Kolozsvár [1941]. / Révai: Budapest 1941. 167 p.
4. Erdélyi elbeszélők, 1941. p. 252-256.
5. Erdélyi elbeszélők, 1941. p. 251.
6. Erdélyi elbeszélők válogatott munkái. Bev. Molter Károly. Összeáll. Marék Antal. Magyar Népművelők Társasága: Budapest [1942]. 96 p.
7. Erdélyi elbeszélők válogatott munkái, 1942. p. 3-6.
8. Erdélyi elbeszélők válogatott munkái, 1942. p. 90.
9. Erdélyi elbeszélők válogatott munkái, 1942. p. 91.
10. Erdélyi elbeszélők válogatott munkái, 1942. p. 92.
11. A vádlott neve Wass Albert! Dokumentumok és önéletrajz a Wass Albert-dossziéból. PoLíSz, 69. (2003. február-március), Melléklet. p. 1-16.
12. Erdélyi köszöntő, 1938. p. 7-22.
13. Wass Albert: Erdélyt nem lehet elfelejteni . Korunk online, 2002. december.
14. Erdélyi hírmondók. Emlékkönyv a Marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság országos vendégszerepléséről az 1942. év tavaszán. Szerk. Sényi László. Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság választmánya: Marosvásárhely 1942. 95 p.; Wass Albert: Öreg Jóska(elbeszélés): 69-78. János története (elbeszélés): 79-82.
15. Erdélyi hírmondók, 1942: 6-7 p.
16. Egy este Erdély virágos kertjében. Zemplén 1942. február 11.
17. Berecz Dezső cikke. Soproni Hírlap 1942. április 14.
18. Marosvásárhely beledobta a Hortobágy tengerébe hírmondó palackját. Debrecen 1942. április 15.
19. Magyar Irodalompártoló Társaság. A 1943- 1944. évi évkönyve. Jövő ny.: [Budapest 1943-1944]. 2 db. II. köt. 278 p.

Forrás: Polísz, 2005. 75. szám

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap