A bamba nemzedék gyermekei

Orosz T Csaba, cs, 09/14/2017 - 00:06

 

 

A sokat átkozott, de néhányunk számára áldott nyolcvanas évekről fogok most írni. Talán nem illik a témához a kissé nosztalgikus hangnem, de én, mint a „Bamba Nemzedék” tagja – azért ez a nevünk, mert a Nagy Generáció képviselői ezt a nevet aggaták az utánuk következőkre - elrévüléssel tudom csak visszaidézni azt a néhány nyüzsgő évet.

Csöveskorszak. Életemet már előre meghatározta testvérbátyám zenei ízlése, hiszen, mint a magnó korlátlan ura azt és akkor hallgatott rajta amit és amikor akart. Deep Purple, ELO, WHO és az áldott Queen. Nem volt nehéz eldöntenem, hogy hová is tartozom.Első lemezem amit szüleimtől karácsonyra kaptam a V Motorock Gyertyák című albuma volt. Ekkor kezdtem el érdeklődni a magyar rock előadók iránt. Sohasem lettem igazán metál rajongó. Inkább a dallamosabb irányzatokat kedveltem. Vikidál Gyula álomszerű hangjában tolmácsolva a Dinamit együttes mondanivalóját, hamar a magamévá tettem azt a világot. Később az Edda is erősítette bennem és jónéhány társamban a lázadásnak ezt a formáját. Kevesen voltak közöttünk akik valóban teljes „csöves” életet éltek. Inkább csak a zenei irányzat és a külsőségek viselése hirdette hovatartozásunkat. Mik is voltak ezek a külsőségek? Természetesen amit a zenekarok megénekeltek. – Ruhám foltos, ingem majdnem térdig ér – énekelte a Dinamit és attól kezdve mindenki hosszú kockás inget hordott és néhány folt is felkerült a cipőkanállal felhúzható csőnadrág hátuljára. Később meglepő új kiegészítő hódított teret, a szimatszatyor. Magyarul a gázálarctáska. A tehetősebbeknek éppen belefért az MK24-es kazettás magnó. Kötelező volt együttes nevekkel firkálni tele. Nyaranta a „Csövesek” úgynevezett alföldi papucsot hordtak.. Ez a papucs egy elől zárt, bőrszínű termék volt amellyel ki lehetett védeni a szülők szandálmániáját. Természetesen a farmerok koptatottak voltak és nem blue jeans. A jelvények csak később jöttek és nem is igazán érezte magáénak egy valamirevaló csöves a jelvénymániát. Inkább csak a szimatszatyorra raktak egy darabot a babos kendő mellé. A Beatricés Nagy Feró által hordott babos kendő is kultikus tárgyá vált, mint később a Kopaszkutya című filmben Földes László által hordott hosszú fehér ing, amely felváltotta a klasszikus kockást. Ennyit a külsőségekről.

Hamar kialakultak a bandák, hiszen minden lakótelepen tízesével termettek azonos gondolkodású gyerekek akik, -és ez nagyon fontos! – azonos társadalmi rétegből, tehát melóscsaládokból álltak. Hiteltelennek bizonyultak az orvosi vagy a politikai elit családokból származó álcsövesek, de ezeket hamar kiszűrtük és egy idő után ők megtalálták a saját helyüket, ők lettek az ősellenség avagy a gyűlölt popperek.

Ők jólfésültek voltak szemben a mi hosszú hajunkkal, ízléses szép ruhákban jártak, mi a fent leírtakban. Ami a legfontosabb volt, szerintünk nyálas zenét hallgattak. R Go, Dolly Roll stb. Azóta persze az én általam szervezett bulik elmaradhatatlan része ez a fajta zene, de akkor elképzelhetetlennek bizonyult, hogy akár csak belehallgassak egy ilyen kazettába. Másik „ellenségünk” az akkori végrehajtó hatalom képviselője a rendőr. Állandó atrocitásokkal kellett számolnia annak, aki ilyen ruhában végigmerészkedett a fő utcán. Egyszer megszámoltam, a debreceni nagyállomástól a Nagytemplom mögötti parkig összesen nyolc alkalommal igazoltattak a rend őrei. Bezzeg a mellettünk elhaladó, gúnyosan vigyorgó popper csapatot egyszer sem. A Nagytemplom és környéke. Kultikus hely volt Debrecen csövesei számára. A Templom  és az Unió áruház közötti parkban gyülekeztünk egy egy koncert előtt és innen villamosoztunk ki a Sportcsarnokba. Már a parkban csatlakozott messziről a csoporthoz néhány civil ruhás és önkéntes rendőr akik egészen a Sportcsarnok épületéig kísérték a csoportot botcsinálta James Bondként álcázva magukat véletlen járókelőknek. Jót röhögtünk rajtuk! Később már nem röhögtünk, amikor a csarnokba belépve szembe találkoztunk a város hírhedt rendőrével a kétmázsás „ Maci bácsival”, aki meglepően fürgén tudott futni és hasonlóan gyors volt amikor fejbe kellett csapni néhány magából kivetkőzött rajongót. Hangsúlyozom én soha nem láttam, hogy ártatlanul meggumibotozott volna valakit, de kétségtelen, hogy erős ellenszenv áradt a lényéből. Sportcsarnok! Álmaink netovábbja. Sokan már hónapokkal a koncertek előtt gyűjteni kezdtük szűkös forintjainkat a belépőjegyre, de ha magyar együttes adott koncertet akkor más módon is be lehetett jutni. Különösen Vikidál Gyula jeleskedett ebben a műfajban. Akkoriban a magyar együttesek még nem dicsekedhettek roadokkal ígyhát  maguk pakoltak a nagy teherautóról. Mi a csarnok mögött álldogáltunk már kora reggel óta és Vikidál több alkalommal is intett a tétova gyerekhadnak, hogy segítsünk cipelni, ezáltal bejutottunk a koncertekre, sőt közelből láthattuk bálványinkat.A Hobo Blues Band is hasonlóan járt el, ott általában Deák Bill Gyula volt a megmentőnk. Egy alkalommal még a híres John Mayall koncertjére is így jutottam be. Nem volt szokásuk a profitorientált külföldieknek ez a magatartás, de a véletlen közrejátszott. Ők már igazi roadcsapattal pakoltattak. Egy hatalmas kábeldob legurult a MAN kamionról és nagy csattanással megindult a közelben parkoló kocsik felé. Patai Gyuri cimborámmal egyszerre ugrottunk elé és állítottuk meg a több mázsás eszközt. Ekkor a felelős road hálásan intett, hogy gurítsuk be az épületbe. Így láthattam élőben a gitárfenomént. Alapvetően azt gondolom, hogy nem jelentett valós veszélyt egy egy ilyen csapat, amikor összeverődött, persze mindig akadnak kivételek. Voltak akik nem a zenéért jártak a koncertekre, csak a balhé miatt.. Hamar megtanultuk, hogyan védjük meg magunkat, de ezek a fájdalmas oktatások csak a hasznunkra váltak.

Pusztavacs!

Még mindig borzongok amikor országunk közepére gondolok. Ekkor értettem meg, milyen szörnyű lehetett egy lovas roham a történelemben. A megriadt rendőrök valósággal letiporták lovaikkal a zenét élvező fiatalokat, aki állva maradt azt kardlapokkal tanítgatták a Marxista fegyelemre. Magam is őrizgettem egy fájdalmas hurkát a vállamon néhány hétig. Mindez azért, mert a tömeg közepén egy felelőtlen marha kibontott egy Árpád sávos lobogót. A rend őrei ezt rendszerellenes megmozdulásnak értékelték és riadtan támadtak. Nem ez volt az egyetlen brutális rendőri erőszak amit átéltem, de ez kapta az országban a legnagyobb publicitást. Debrecen környékén a Nagyerdő néhány pontján voltak szalonnasütő helyek. Néha itt verődtünk össze húszan, harmincan fiúk, lányok vegyesen, távol a város lakott területeitől tábortüzet rakva, szalonnát sütögetve, hódolva a szabad szerelemnek és a megfizethető Kocsis Írma és Durbints Sógor nevű almaboroknak. Érdekességként elmondom, ha kevés pénzből akart hamar mámort az ember szakadt gyermeke, akkor az úgynevezett Dianna koktélt itta. Ez az akkor a boltokban kapható Diana sósborszesz és a Durbints Sógor nevű almabor ütős elegyéből állt. Gyógyszert, kábítószert soha nem használtunk. Igaz hozzá sem jutottunk volna. Tudtunk mi hülyék lenni anélkül is. A sportcsarnok melletti Szikla presszóba csak akkor jutottunk le, ha a koncert időpontja véletlenül egybeesett az ösztöndíj kifizetésével. Egészében véve, nem volt szükségünk igazán a pénzre ahhoz, hogy tartalmas teljenek a nyarak. Állandóan mentünk. Mi voltunk a Betondzsungel Vándorai.! Reggel összeverődtünk, számba vettük az értékeket: Otthonról hozott zsíroskenyér, néhány alma, apám pincéjéből stikában lopott bor, kiszacskós tejpor, Traubisüvegben tea, szalonna darabok, cigi, és indultunk a városhoz közeli zöldterületekhez. Vekeri tó, Hármashegyalja, Fancsika, felejthetetlen napok voltak. Végtelen gyaloglások Titkos csókok. Vad erőfitogtatás. Mert a csöves edzett ember. Szeret focizni ha alkalma adódik, persze nem francos mezekben és stoplis cipőben, bőrlabdával. Farmerben félmeztelenül mezítláb, piros pöttyös kislabdával. Az áldott lányok, akik a koncerteken ugyanolyan vadul csápolnak és rázzák a fejüket, most nővé, szinte anyává lényegülnek egy egy kirándulás alkalmával.. Az a lány akit anyja otthon még veréssel sem tud rávenni a takarításra az itt pillanatok alatt takaros táborhelyet készít és mosolyogva nézi, ételkészítés közben, a kakaskodó fiúkat. Nagy család voltunk. Hasonló kinézetű csoportok vándorlásaink közben, mindig meginvitálták egymást egy falat kajára, egy pohár borra. Összeraktuk amink volt. Persze voltak köztünk balhék is, vélt vagy valós bűnök miatt, amit a csapatok némely tagja követett el a valamikor valaki ellen, azt néha csoportosan próbálták megtorolni. Alapvető különbség mutatkozott a popper lány és csöves lány között egy ilyen szituációban is. Míg a popper lány sikítozva hátrált adddig a csöves lány ordítva vetette bele magát egy egy hirigbe. Soha nem hagytuk, hogy magában bánjanak el „bűnös” társunkkal. Igazi törzzsé fejlődött a mi csapatunk amelyben erős patriarchális rend uralkodott. Mindenkinek meg volt a maga helye a csapaton belül.” Bender Log” Érdekes nézni ma az egykori lázadó csöveseket, amint saját kamasz gyermekükkel bajlódnak, mint én is, futnak a megélhetésért, harcolnak a családjukért. A túlélésért. Hiszem ezt tanultuk!. 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap