Barnabás, a királlyá lett juhász 5/9

Adorján András, cs, 10/05/2017 - 00:02

 

 

 

 

Folytatás

 

5. Közép-Kelet-Kietlen össznépi sakkbajnoksága

Mondtam már, hogy a történetünk Közép-Kelet-Kietlen egyik országában, Humorban játszódik? Mint annyi más környékén a világnak, itt is voltak régi viszályok, ellentétek az egyes népek, uralkodók, fejedelmek között.
Bizony jóformán azt sem tudták, mióta tart, s honnan ered ez az ellenségeskedés. Voltak ugyan, akik homályosan emlékezni véltek arra, hogy a nagyapjuk nagyapja valamikor hajdanában összekülönbözött egy szomszéd országbeli valakivel. De hogy kivel, és min kaptak össze?
Mindegy, a lényeg az, hogy időről időre voltak békétlenségek, torzsalkodások az országok és felkent uraik között. Éppen egy ilyen kardcsörtető, handabandázó hangulat lángolt fel a népek között történetünk idején.
(Azazhogy nem jól mondom, a népek, a jóakaratú emberek sosem akarnak háborút. Mások azok, akiknek érdekük fűződik a háborúhoz, s ha elérkezettnek érzik az időt, akkor a „haza védelmére” és egyéb „szent célokért” hajtják a csataterekre – mint vágóhídra a barmot – a katonákat.)
Most éppen azt vitatták a koronás fők, melyikük a legkülönb, s melyikük népe, nemzetsége a felsőbbrendű. Már mindenütt folyt a háborús készülődés, mikor a térség uralkodói még egyszer utoljára összejöttek, hátha mégis szót tudnak érteni egymással valahogy. (A tanácskozás gondolata persze Barnabástól eredt...)
Eleinte egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha sok értelme lett volna az eszmecserének. Eszmecserét mondtam? Arról ugyan szó sem volt: fülsiketítő zaj tört ki, mind csak a magáét mondta, egymás szavába vágva igyekezett túlharsogni egyik a másikát. Eltartott ez a zsibvásárt idéző lárma egy jó darabig. Egyszer csak Barnabás némán szólásra jelentkezett. Amint felé fordult a nagyurak figyelme, fölállt és így szólt:
„Kedves uralkodótársaim! Bizonyára tudjátok, hogy én egyszerű juhászlegényből kerültem ilyen magas polcra, közétek. Illendő is volt, hogy eddig csak hallgassak. Csakhogy attól félek, nem viselkedünk (Barnabás nagyon vigyázott, hogy valahogy meg ne sértse a nála „királyabb” királyokat, ezért az első személy...) méltóképpen. Próbáljunk valahogy mégis békén egyezségre jutni. Az, hogy nem értünk egyet abban, hogy ki közülünk a legkülönb, s melyik nép a feljebbvaló, természetes. Nincs olyan édesanya, aki bárki másra elcserélné a gyermekét, legyen az szép vagy csúf, okos vagy buta. De ha egyszer vetélkedünk, miért a csatatéren tegyük?”
Hű, rögtön nagy felzúdulás lett ebből. Hiszen veletek együtt a királyok, fejedelmek is nyomban kitalálták, hova is akar Barnabás kilyukadni. Közbe is kiabáltak: „Persze – mondták – egész Közép-Kelet-Kietlent is úgy akarod megnyerni, mint a feleségedet annak idején! Sakkban vívott lovagi tornán!” Irtó zabosak lettek a koronás fők, mert úgy gondolták, ez nem sportszerű tőle. Mindenki tudta, hogy Barnabás királyságában a sakkot most már sokan és nagyon jól játsszák.
Inkább fűlött volna a foguk a háborúhoz, hogy azután a győztes legyen attól kezdve minden népnek a fejedelme, az ország fővárosa egész Közép-Kelet-Kietlen központja. Nem is beszélve arról, hogy senki nem szólalhatott volna meg az anyanyelvén, kivéve a győztes népet, persze.
No, a derék Barnabás megvárta, míg valamelyest lecsillapodott a dühös zsivaj, fölállt újra, és így szólt:
„Igazatok van abban, kitaláltátok, hogy én mit akarok javasolni, nemhiába viseltek koronát a fejeteken, okos emberek vagytok. Az a vád viszont, amivel engem illettek, hogy én valamiféle előnyre szeretnék szert tenni, hamis. Nálunk – való igaz – sokan sakkoznak és néhányan nagyon jól is. De nem azért – én legalábbis nem gondolom – mert mondjuk az én népem okosabb lenne a tieteknél. Egyszerűen arról van szó, hogy mi már pár éve rendezünk versenyeket az ország apraja-nagyja számára, a legtehetségesebb fiataljainkkal pedig edzők is rendszeresen foglalkoznak. Biztos vagyok benne, hogyha hagynánk rá egy kis időt, tinálatok is felbukkannának jó játékosok. Hiszen tehetséges, okos emberek éppúgy megteremnek mindenhol, mint a buták. Jó és rossz emberek is élnek mindenütt. Nem igaz?”
Senki sem szólt, lehiggadva hallgatták Barnabást tovább. „Azt javaslom – folytatta ő – hogy írjuk ki Közép-Kelet-Kietlen össznépi sakkbajnokságát, persze ne jövőre, hanem mondjuk 5, de inkább 10 év múlva, hogy mindenkinek legyen ideje, módja fölkészülni rá!” Adta juhász-királya! Megint csak nem hagyta otthon a józan paraszti eszét! Nem csak a közeljövőben szerette volna elkerülni a vérontást, de egyszer, s mindenkorra. Ha a javaslatát elfogadják, akkor legalább 10 békés esztendő következik. Azt tartja a mondás, hogy nem eszik olyan forrón a kását, mint ahogy megfő, ő is reménykedett erősen, hogy amint az idő múlik, majd csak elcsitulnak az indulatok, lecsillapodnak a kedélyek. Nem is csalatkozott. Hiszen, mikor azt mondta, nem hiszem, hogy a ti népetek butább lenne, mint az enyémek, s hogy a tehetség mindenütt megterem, valójában „lépéskényszerbe” hozta a többieket. Mert, ha e szíves kihívás elől kitérnek, azzal bizony szavak nélkül ők maguk azt ismerték volna el, hogy a tulajdon, illetve népük felsőbbrendűségében korántsem olyan biztosak, mint mutatják.
Tetejébe Barnabás azt is felajánlotta, hogy legjobb sakkozóit, edzőit gyakran küldi el a szomszédos országokba, hogy ott is felvirágozhassék a sakkélet. Mit volt mit tenni, az uralkodók s népeik hüvelyébe dugták ősi kardjukat, s szent esküvéssel békét fogadtak egész a sorsdöntő, legelső közép-kelet-kietleni össznépi bajnokságig.
Különben ezt a mesét még együtt fogjuk majd tovább szőni, mint ahogy idáig is csináltuk. Minden egyes alkalommal beindul a meseszekér, és be kell biztosítani magunkat, nehogy kizökkenjünk belőle, mert nagyon zötyögős az út. A meseszekér félelmetes gyorsan szalad, de hiszen már tudjátok is, mindenesetre ennek a mesének itt vége szakad.
  

 

Folytatjuk

 

Magyar Irodalmi Lap
 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap