Beteglátogatás, hatósági közjátékkal

Turcsány Péter, cs, 09/07/2017 - 00:06

 

 

 

 

 

Édesapja odaveszett a 14-es háborúban. Édesanyjára négy gyerek maradt. Édesanyja visszahozta a családot szülőfalújába. Korábban Zalahalápon éltek, ott születtek a gyerekek. Édesanyja mosni járt, meszelni az urakhoz, sok teknő mellett állt, sok falat meszelt fehérre. A megkérdezett bácsi volt a legkisebb gyerek. „Volt időszak télen, ha adtak az iskolába lábbelit, akkor volt, ha nem, akkor mentem mezítláb. A szegénység nem szégyen, csak kellemetlen”.

Mikor bementem az udvarra, elég nehezen találtam meg az idős házaspár lakását. A falu völgyre csuszamló részén laknak, fiatalokkal közös telken, a „kettős” telek hátsó háza az övék. Mellettük, közel a falumaghoz fiatal, „prosperáló” házaspárok laknak, jól élnek, az öregekkel nemigen tartják a kapcsolatot, nem rokonok. Most, érkezésem alkalmából kaptak „vérszemet” és ott tartózkodásom alatt többet tárgyaltak az öregekről, mint az utóbbi hetekben, években bármikor. A telekszomszéd igazított el bejövetelemkor. Ahogy átléptem a kertkaput, már hívták a 3. 4. szomszédék, hogy kérdezősködjenek. Eztán a szomszéd fiatalember, majd a felesége is többször bejött a beszélgetésünk folyamán. Néhány „leszerelő”, vagy „tájékoztató” mindatom után ki-kimentek, de beszélgetésünk befejezése előtt már annyira megszerveződött kíváncsiságuk, hogy a falu nagyon ritkán megtalálható rendőrét is elő tudták keríteni. Az a szomszéd unszolására igazoltatott… Az interjú után közel egy óra leforgására volt szükség, amíg az udvariasan viselkedő két rendőrségi alkalmazott meggyőződött arról, hogy nem hamis pecsétekkel keresem fel a falu lakosságát.

Magánszorgalmú szomszédok őrzik a falu rendjét.

Mikor beléptem a nagyon nyomorúságos házba, az ajtóból a konyhába, onnan a szoba ágyára lehetett látni: ott feküt a beteg. Tegnap engedték ki a sümegi kórházból, de úgy, hogy éppen ott szedett össze egy tüdőgyulladást, attól annyira lázas lett, hogy azt hitte a felesége, már nem éri meg a holnapot. Megérkezésemkor az orvos másodszor volt náluk, már javult a beteg állapota. Kérdeztem az orvostól, nem zavaró-e a többórás szellemi erőfeszítés, mire ő is, a beteg is szinte engem beszéltek rá a kérdések feltevésére. „Szellemileg teljesen kifogástalan” – hangzott a „diagnózis”. „Elszórakoznék én itt önnel akár estig is”. – szólt az ágyhoz szegezett férfi. Később a szomszédok gyakori bezörgetése, majd a feleség sürgetése miatt vált kellemetlenné az utolsó negyedóra hangulata.

Házasságuk rendhagyó volt. A 30-as években ismerkedtek meg. 35-ben született az első lányuk, 38-ban a második kislány született, de 16 hónapos korában meghalt. Ekkor még nem volt megházasodva a fiatal pár, a férfi édesanyja ellenezte a házasságot. 40-ben házasodtak meg. Addig évente el-eljárt 6 hónapra summásnak, cselédeskedett. Behívták a frontra. Majd „45-ben olajra léptem, mert ha nem lépek olajra, máig is talán katonáskodnék…” Javult az élete. Kaptak 3,5 holdat, erre még művelt két holdat bérletben és hol egy évre, hol többre eljárt dolgozni is a bányába, a vasúthoz. Elég jól megbirkózott az ötvenes évekkel. Eljárt Mihályfára a lányával masinírozni, gépet etetni és ebből 18 mázsa gabonája volt, így történhetett meg, hogy pl. 51-ben a legelső százalékot teljesítette a termény-beszolgáltatáskor. 56 után gazdálkodott. Egészségesek voltak mindketten a feleségével. „Azután kezdett volna rózsás életünk, lenni, de 59-ben megjött a Tsz. Aztán dolgozhatott az ember amennyit bírt, annak a betegje vagyok. De egészségesek voltak és még emelkedett az életnívójuk, 65-ben 35000 Ft-ért házat vettek.

És érkeztek a betegségek, először ő, majd 5 éve a felesége is súlyosabb beteg lett, képtelenek voltak a munkára. „11 éve nyugdíjas vagyok, lerokkantottak szívvel-tüdővel, most kellene jól érezni magamat és betegesek vagyunk”. Valóban nagy csapás, hogy még a házkörüli munkára sem képesek. Felesége háztartási-nyugdíjpótléka 360 Ft. Egyetlen élő lányukkal megszakadt minden kapcsolatuk. 74-ben úgy gondolták, hogy összeköltöznek, a korábban vásárolt házat eladták, a pénz jó lett volna öregségükre, de a vejével nem jöttek ki és pár hónap múlva egy sokkal rozzantabb házba – a jelenlegibe – költöztek, csak ezt tudták megvásárolni, a házcsereberén inkább vesztettek, mint nyertek, még anyagiakban is. „Kiszórtak bennünket”. Lányával azóta nem találkozik. „Elkerül bennünket, le se szagol, az ura letántorítja mindenről”.

Néhány éve még elment szőlőcsősznek, éjjeliőrnek, az utóbbi években már nem. Életvidáman viselte sorsát. Csak élete végére került nyomorúságos helyzetbe: „egy beteg embernek már nincs semmije, csak a keserűség”. Jó kedélye, vidámsága még másnapos halálfélelme után is segít fölülkerekedni a nyomorúságon. Egy-egy szellemességgel, föl-fölcsillanó kék szemének betyáros villanásával még elégtételt vesz helyzetén, a betegségeken, akár a halálon is. Egy jövőre vonatkozó kérdésre huncut fölénnyel válaszolt: „Az életet nem lehet kiszámítani, mióta a halál divatba jött, azóta az ember élete nem biztos”.

 

Magyar Irodalmi Lap  
 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap