A betyár szeretője

Fehér József, p, 12/08/2017 - 00:08

 

 

 

 

Hajdan, amikor még kézzel törték le a kukoricát és kocsiszámra hordták a gazdaházak udvarára, esténként történeteket meséltek egymásnak a kukoricacsövek fosztására  összegyűlt emberek. A régi öregektől hallotta nagyapám is az alábbi esetet. Ők ugyanis még tudni vélték, miért járt olyan gyakran Vásárhelyre Rózsa Sándor, a betyár.

Élt az aranyági dombok között egy szép fiatal özvegyasszony, akin a férfinépnek – hacsak víz nem folyt az ereiben – megakadt a szeme. S alig várták, hogy a szép özvegy, akit maguk között büszke Rozálnak neveztek, bekocsizzon a városra. Lesték a járását, csípőjének finom mozgását, kökény szemeinek kacér villanását. Tömött fehér húsa csak úgy feszült a blúz alatt. Róla álmodoztak az ifjak is, ha teliholdas éjszakákon elkerülte őket az álom.

Egyre-másra ostromolták Rozált a kérők, de ő mindegyiket kikosarazta. Mendemondák kerintek körülötte. Voltak, akik azt tartották, hogy esténként a másvilágról visszajár az asszonyhoz a férje,  mások szerint valami fényes uraságnak lehet a szeretője. S akik még leselkedni sem átallottak, arról beszéltek, hogy lovasokat láttak éjszakánként a tanya körül. Honnan kerültek oda és mikor, azt már nem tudták megmondani. Mi tagadás – ha rövid időre is –, de elnyomta őket hajnalban az álmosság. Az éjszakai látogatók lovainak nyomát azonban (az aranyági tanyába ilyen vagy olyan ürüggyel beállítva) hiába keresték, nem találták. Álmodtak volna, vagy valami boszorkányság lenne a dologban?

Talán soha ki nem derült volna az igazság, ha Rózsa Sándor bandájából el nem kapnak Szőreg alatt egy legényt. A vallatásnál aztán hamar kinyögte, hogy Sándor Tápéra ment az asszonyához. A pandúrok ki is mentek; mire odaértek, már üres volt a tanya. A betyár eltűnt asszonyostól. Ezt beszélték Vásárhely alatt is – mert hogy híre ment ám az esetnek. Különösen a szegények körében, akik úgy nevettek a hoppon maradt pandúrokon, hogy még a könnyük is kicsordult.

A szép özvegy meg mintha betegségbe esett volna: hol fehér lett, hol meg lángvörös. S mint aki meghibbant, fennhangon ennyit mondott: „Elárultál? Elárullak én is…” Hirtelen befogatott a kocsiba s egyvágtában tette meg az utat a városig.

- Azt mondja, maga a Sándor asszonya? …És segít nekünk elfogni?

- Azt…

- Mikor gyün legközelebb az emböre?

- Három nap múlva… De jól bújjanak ám el, mert különben eltűnik a tanya alatti alagútban! …Csak akkor lépjenek be a házba, ha felvillan az ablak.

Ahogy leszállt az alkonyat, mindjárt körülvették a pandúrok a házat. Hogy mi történt odabent, s mi nem, azt aligha tudhatjuk meg. De az ablak csak nem akart felvillanni, és félő volt, hogy megvirrad. A pandúrok elkezdtek dörömbölni, mert az ajtó ellenállt.

Egy asszonyi sikoly hallatszott: - Sándor , menekülj!

Ezt hallván, a pandúrok már lőttek is. Ott találták a szép özvegyet holtan, az alagút nyílására borulva, mint aki holtában is védi a betyárt.

Sok-sok esztendeje már, amikor az aranyági Dózsa Tsz földjén hozzáláttak a homok kitermeléséhez, az egyik domb mélyéből korhadt szálfák kerültek elő. Mintha éppen ott húzódott volna meg az egykori alagút. Lehet, hogy mégis igazat mondtak volna a régi öregek?

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap