Bevándorlók bére...1. rész

Polszerkesztő2, cs, 11/28/2013 - 00:13

Brüsszel nemcsak jelképesen, hanem ténylegesen is Európa központja. Innen kormányozzák az Európai Uniót. Abból a fővárosból, ahol – és amelynek közvetlen környékén – a helyieken kívül csak uniós állampolgárból majdnem 195 ezer él (legálisan).

És mi Brüsszelben a legnépszerűbb fiú keresztnév? André? Johann? Árpád? Gérard? Dehogy. Mohamed – már 2008 óta. A második Adam, ami a muzulmánok között is népszerű név. A negyedik Ajub. Az ötödik Anasz (arabul az emberi fajt jelenti). A hatodik Hamza, a nyolcadik Amin.

Hogy miért van ez így? Az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatalának július 5-én közzétett adatai szerint, „az uniós tagországokban élő külföldiek csaknem kétharmada a 27-ek unióján kívüli országok állampolgára.”

Brüsszelnek nem egy körzete olyan veszélyes, hogy oda még a rendőrök is alig merészkednek. A közbiztonság „Európa szívében” messze rosszabb Budapestnél.

A belga börtönök tele vannak nem fehér bőrű fogva tartottakkal. Ez politikailag inkorrekt - tény.

Ha valaki elmegy a brüsszeli belváros bevándorlási hivatalába, az ablakok előtt várakozó hatalmas tömeg túlnyomó része nem fehér bőrű. Belgiumban akarnak letelepedni.

De miért engedik őket?

A belga ajtón kopogtatók között sokan a Közel-Keletről érkeznek.

Ahová európai, sem más nem vándorolhat ki. Az ottani térség minden országában csak addig tartózkodhat ugyanis, ameddig munkaszerződése nem jár le. Utána agyő.

Integráció? A Közel-Kelet országaiban ez másodpercek kérdése. Nem kell hozzá tanfolyam, szociológusok vagy társadalmi munkások hada. Ott ugyanis az integráció kötelező. Mint Szaúd-Arábiában. Aki nem engedelmeskedik, azt elviszi a vallási rendőrség, a mutavin. A fehér nőknek is a földig érő, arcot a szem alattig befedő abaját kell viselniük. Hajukat nem mutathatják. Nem vezethetnek. A férfiaknak csak zakóban és hosszú ujjú ingben szabad megjelenniük lakóterületükön kívül, ahol szeszes italt nem fogyaszthatnak.

A nyugati országokban éppen ennek, a csak a retorikában jelenlévő integráció hiányáért – lásd az etnikai gettók meglétét Manhattantől Sátoraljaújhelyig – mind nagyobb árat kell fizetni. Főleg az idegenek tömeges bevándorlását hirtelen megélő országokban.

Néhány szemléletes példa az erősödő konfliktusra:

Az amerikai Human Rights Watch nevű emberjogi szervezet július 10-én jelentette meg Gyűlölet az utcákon címmel 56 oldalas jelentését a görögországi idegengyűlöletből fakadó erőszakról. Athén egyes, bevándorlók által sűrűn lakott körzeteiben a legutóbbi választások eredményeként a parlamentbe jutott „neonáci” Arany Hajnal párt tagjai motorkerékpáron, husángokkal felfegyverkezve száguldoznak, a főleg pakisztáni és afrikai bevándorlókat megöléssel és boltjuk felgyújtásával fenyegetve, és a fenyegetést esetenként beváltva. Ha a megfélemlítettek vagy akár súlyosan megsebesítettek a rendőrségre telefonálnak, azt a választ kapják, hogy nem tudnak ügyükkel foglalkozni, de 100 euró lefizetése ellenében panaszt tehetnek. Rosszabb esetben a rendőrség telefonszámukat a metaxista párt tagjainak játssza át.

Az izraeli Tel-Avivban nemrégiben pogromot rendeztek az ott élő szudáni és általában afrikai menekültek ellen, akiket egy törvényhozó „a társadalom rákfenéinek” nevezett és a miniszterelnök megígérte deportálásukat. Romit Cohen-Oren, a város főügyésze ezzel kapcsolatban július 13-án kijelentette: „Először nehezemre esett kimondani a ’kiűzetés’ szót, de az emberek elfelejtik, hogy az emberi jogok nemcsak azokat illetik, akik vendégekként jönnek ide, hanem azokat is, akik itt élnek”.

Arizona szövetségi államban oly mértékben megnőtt az illegális bevándorlók miatt a feszültség, hogy az ellene hozott törvény több pontját az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának kellett megsemmisítenie.

A feszültségek megoldását nem segíti, ha valaki a felől közelíti meg a kérdést, hogy különbséget akar tenni legális és illegális bevándorlás között. Mennyiben „legális”, főleg „bona fide” (jóhiszemű) az a magyar cigány bevándorló, aki a torontói repülőtéren azt állítja, az életét félti egy nógrádi faluban, miközben 20 órával korábban netán tőle és társaitól rettegett idős szomszédja?

A bevándorlás melletti „tudományos” érvek sem érnek sokkal többet a fabatkánál.

Vegyük példaként a genetikus Czeizel Endrét, aki nem egyszer jelentette ki a televízió nyilvánossága előtt, hogy a keveredés jót tesz egy nép génállományának anélkül, hogy a vele beszélgető vette volna magának a bátorságot annak a politikailag inkorrekt kérdésnek a feltevésére, hogy ezek szerint a japánok és az izraeliek rendkívül homogén génállományát is nyilván fel kellene javítani.

A főleg 1968 óta kialakult mítoszok a tudomány álarcában lépten-nyomon megjelennek, noha ez nem mindig volt ennyire természetes. Csak felejtünk. 1965-ben Tage Erlander szociáldemokrata svéd miniszterelnök, látva az Amerikában kitört faji zavargásokat, ezt mondta: „Mi, svédek végtelenül jobb helyzetben élünk. Országuk népe homogén, nemcsak faji, de sok más szempontból is.” Ezeket, ma egy „felelős” nyugati politikus szájából kimondani elképzelhetetlen szavakat a svéd Ingrid Carlqvist újságíró, szerző és politikai aktivista idézte július 9-én az Európai Parlament épületében, amikor a Nemzetközi Polgárjogi Szövetségnek tartott előadást arról, hogy rá sem ismer a maiban az egykori Svédországra.

A globális demográfiai robbanás miatt – 2050-re a Földön mintegy 9,2 milliárd ember él majd – nehezen fogadható el az is, hogy a humanitárius elvet alkalmazzuk a menekültjog megadásánál. Magyarország például hány üldözöttet fogadjon be, ha netán kiújul az 1967-ben kitört „nigériai-biafrai”polgárháborúhoz hasonló népirtás, amelynek legalább 3 millió igbo esett áldozatul? Tízet, százat, százezret? Ha egynek megadjuk a menedék jogát, milyen alapon tagadjuk meg az egy milliomodiktól?

A bevándorlás előmozdításán ügyködők érveinek egyik csoportja gazdasági: az embereket a zsebüknél kívánják érdekeltekké tenni a bevándorlás elleni érzéseik legyőzésében és azt akarja bizonyítani, hogy a bevándorlás anyagi hasznot hoz a befogadó országnak.

Ezzel az érvvel az a baj, hogy a tények nem támasztják alá. Tényeknek pedig szűkében vagyunk, mert igen kevés az ilyenfajta tanulmány.

De azért akadnak adatok.

A mértékadó holland hetilap, az Elsevier 2010. május 19-i száma egy ilyen tanulmányt ismertet, amelyet egy holland kutató intézet, a Nyfer készített. Ezek szerint Hollandiának évente 7,2 milliárd eurójába kerül a nem nyugati országokból érkező tömeges bevándorlás. A lap egy szakértőt idézve megjegyzi, 40 év alatt a nem nyugati bevándorlók az országnak 216 milliárd eurójába kerültek. „Ebből Hollandia Marokkót és Törökország egy részét Monte Carlóvá alakíthatta volna.”

Az interneten is elérhető 123 oldalas tanulmány a bevándorlás elleni adatok gazdag tárháza (Budgettaire effecten van immigratie van niet-westerse allochtonen – Nem nyugati idegenek bevándorlásának költségvetési hatásai).

Mint olvasható benne, Hollandiában a nem a nyugati országból érkező bevándorlók több szociális szolgáltatást (segélyeket, munkanélküli juttatásokat stb.) vesznek igénybe, mint a hollandok és azoknál kevésbé járulnak hozzá a közterhekhez. Vagyis „nettó hozzájárulásuk a közpénzekhez negatív”.

A holland statisztikai hivatal előrejelzése szerint 2050-re az országban a bevándoroltak aránya a jelenlegi 10,8%-ról 17,2%-ra nő és közülük lényegesen kevesebb az idős, mint a helyiek körében.

A Nyfer-tanulmány saját felmérésének alapján kapott adatok is alátámasztják George Borjas, a Harvard Egyetem munka- és bevándorlásügyekkel foglalkozó közgazdász-tanárának 1999-ben kidolgozott tételét, amely szerint a nagyvonalú szociális szolgáltatások „mágnesként” vonzzák a bevándorlókat.

Az amerikai Bevándorlási Tanulmányok Központja (Center for Immigration Studies) 2011 áprilisában törvényhozási képviselők számára összeállított háttéranyagában arra a következtetésre jutott, hogy 2009-ben a (legális vagy illegális) bevándorló családfővel és 18 éven aluli gyermekkel rendelkező háztartások 57%-a legalább egy szociális támogatási programot vett igénybe, szemben a bennszülött háztartások 39%-ával.

Ugyanez a szervezet az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága bevándorlással, határvédelemmel és igényérvényesítéssel foglalkozó albizottsága számára idén március 10-én összeállított anyaga (Bevándorlási nyereség, bennszülötti veszteség az amerikai munkapiacon 2000 és 2010 között) úgy találta, hogy 2008-ban és 2009-ben 2,4 millió bevándorló érkezett az Egyesült Államokba (törvényes és nem törvényes), miközben ezen idő alatt 8,2 millió munkahely szűnt meg.

2000 és 2010 között az USÁ-ban a bevándorlók révén 34%-kal nőtt a munkaképes korú lakosság aránya, de a munkahelyekben a nettó növekedés 100 százaléka (!) bevándorlóké lett. A tanulmány szerint a legfrissebb kutatások szerint a bevándorlók kiszorítják az Amerikában született alkalmazottakat és ez vonatkozik a kevésbé képzettekre.

Az ugyancsak amerikai non-profit ProCon.org szervezet kimutatta: az illegális bevándorlás évente 113 milliárd dollárjába került az amerikai adófizetőknek mindhárom (szövetségi, állami és helyi) szinten.

Kétségtelen, hogy a republikánus Tea Party-tagság nem a legjobb belépő a normális emberek világába, de az nem zárja ki, hogy ebből a lyukból nem mindig bolond szél fúj. Walter Coffey – történelmi regények szerzője – 2011. június 17-én a tepartytribune.com-on írta, hogy „Egyesek azzal érvelnek: az illegális bevándorlók olyan munkát végeznek, amelyeket amerikaiak nem végeznének el. De a tény az, hogy az illegális bevándorlók olyan munkát vállalnak, amelyeket amerikaiak nem tudnak vállalni, mivel az amerikaiak esetében nem lehet megkerülni a minimális bért és a munkatörvények betartását. Szemben az illegális bevándorlókkal. És ez a rabszolgaság 21-ik századi egyenértékűsége.”

A brit Migration Watch (Bevándorlás Figyelő) nevű szervezet szerint a migránsok összességének a termeléshez való hozzájárulását kiegyensúlyozza lakosságnövelő hatásuk. A szervezet a brit felsőház gazdasági ügyek bizottsága által 2007/8-ban megrendelt tanulmányának („a Nagy-Britanniában a bevándorlásról készített egyetlen nagyobb szabású vizsgálat”) következtetését idézi, amely szerint: „Nem találtunk bizonyítékot arra az érvre, amelyet a kormány, az üzleti élet és sokan mások hangoztatnak, hogy a nettó bevándorlás – bevándorlás mínusz kivándorlás – jelentős gazdasági előnyt hoz a meglévő brit népesség számára”.

A belga radikális Flamand Érdek mintegy száz oldal terjedelmű, háromrészes tanulmánya szerint a bevándorlás jelentősen növeli a bűnözést és költséges a társadalomnak. A tanulmány második részében található összehasonlító táblázat szerint a bemutatott 14 európai ország mindegyikében a bevándorlók munkanélkülisége jóval nagyobb, mint a bennszülöttek körében. Ausztriában ez az arány 4,3:10,8%; Finnországban 8,2:18,3%, míg Belgiumban 6,9:17,1% a bennszülöttek „javára”.

A bevándorlás mellett felhozott további érv az elöregedés miatt állítólag fenntarthatatlanná váló nyugdíjrendszer. Ha azonban ez igaz lenne, Japán már régóta csődbe ment volna, hiszen lakossága idősebb még az európai országokénál is, és ráadásul kevesebb ott a gyerek. A bevándorlás gyakorlatilag nulla. És mégis, a japán szociális rendszer és egészségügy simán és jól működik. Az összeomlást ígérők pedig évente tologathatják a jövőbe rémforgatókönyvüket. Lehet persze, hogy a japánok rájöttek: a robotok alkalmazása kiút a japán civilizáció felvizezése és a multikulturalizmus magukra kényszerítése ellen.

A bevándorlás hazai pártfogói azok, akik más területen abban látják a romák sorsa jobbra fordításának egyik akadályát, hogy azok nem találnak munkát maguknak. De ha tanácsukra nagyobb mértékű, nem minőségileg szűrt bevándorlást engednénk, vajon a harmadik világból érkező képzetlen munkaerő nem éppen azt a munkát vállalná el, amely pontosan a többségükben képzetlen cigányság előtt állna nyitva?

Szintén ezek a véleményformálók állítják szinte naponta, hogy a legfontosabbnak a szélsőség elleni harcot tartják. De ha ez valóban így van, úgy tesznek, mintha nem tudnák, a radikálisok hevületét erősen szítja a bevándorlók számának növelése.

Magyarországon az szerezhet magának menedékjogot, aki „faji, vallási okok, nemzeti hovatartozás, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozás, vagy politikai meggyőződése miatt üldöztetést szenvedett el hazájában vagy ilyen üldöztetéstől megalapozottan fél”. Hogy mennyire „objektív” az ilyen „félelem”, azt mutatja a magyar, román, cseh, szlovák és a térség országaiból Kanadába repülő cigányok ottani előadása üldöztetésükről.

Ha valaki nem kapja meg a menedékjogot, „oltalmazottként” is maradhat nálunk. Oltalmazott az a személy, aki ugyan nem felel meg a „menekültkénti” elismerés feltételeinek, „de fennáll annak a veszélye, hogy származási országába történő visszatérése esetén őt súlyos sérelem érné, és nem tudja, vagy az e veszélytől való félelmében nem kívánja hazája védelmét igénybe venni”.

A harmadik lehetőség a „menedékes státusz”, vagyis ideiglenes védelem. Ez a hazájukat tömegesen elhagyó csoportok esetében az Európai Unió Tanácsa vagy Magyarország parlamentje döntése alapján kerülhet sor, „miután az adott csoport hazájából fegyveres konfliktus, polgárháború, etnikai összecsapás, illetve az emberi jogok általános, módszeres, durva megsértése miatt kényszerül elmenekülni”. Mely alapján egész Kasmír India által elfoglalt lakossága éppen úgy kérhetné ezt a státuszát, mint a megszállás alatt élő palesztinok.

Az Európai Unió hivatalos álláspontja szerint demográfiai okokból évente 2 millió ember bevándorlását tartják szükségesnek.

A magyar Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal e képen invitálja itt maradásra a hozzánk menekülni akarókat: „Ne aggódjon, hogy nincs pénze és nincs hová mennie! A magyar menekültügyi hatóságok gondoskodni fognak elhelyezéséről, ellátásáról.”

Nem kellene ugyanezzel a mondattal a bankok által kitelepített honfitársainkat is megörvendeztetni?

A fentiek tükrében levonhatjuk a következtetést: Magyarország sorompóit nem még jobban felemelni, hanem sürgősen leereszteni kell a bevándorlás visszaszorítására. Ha a franciák megtehetik, mi is.

És őrizzük meg azt a csodával határos értéket, hogy a multikulturalizmus nálunk még a fővárosban sem vette át uralmát és hogy a bevándorlók nem értek el messze olyan arányt, ami további, elviselhetetlen terhet róna a magyar adófizetőkre!

Forrás: Lovas István MN Magazin

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap