Bezeg és Bazga: A Bazgabűz

Borbáth Péter, szo, 01/12/2013 - 00:03

 

 

 

Mese

 

    Bazga egy délután arra ébredt, hogy irtózatosan kolompolnak. Próbálta magát mélyebbre vájni a vackán, csuhos pokrócokon, megpenészült szőrgombócokon keresztül jutott végre a bezöldült farostlemezekhez. A biztonság kedvéért még magára húzott két gipszkartont, füleit szőrgombóccal dugaszolta be, fészkelődött, és tovább hortyogott.
    Aztán mégis fölkelt, lábaival kotorászott az ágy alatt, de sehol sem lelte a két lusta borzfit. Végül a sublót alatt találta meg a borzokat, azok úgy tettek, mintha meg se hallanák Bazga krákogását, mély alvást színlelve kucorogtak. Bazga felrázta őket, beléjük bújt, és kicsoszogott az odú elé.
    – Bezeg, te meg mit kolompolsz, csűrdítesz itten álló nap?
    Bezeg még bogyószikkadás idején jött fel délről, ott ténfergett Bazga odúja előtt, és olyan ártatlan pofával bámult maga elé, hogy Bazga végül megszánta és befogadta.
    – Amint lehull az első dara, én elmegyek – mondta akkor fontoskodva Bezeg, de azóta eltelt három darahullás, két kérgesedés, és most újra bogyószikkadás van, Bezeg pedig, úgy tűnt, végleg ideszokott.
    És mindig kitalál valamit. Mindig.
    – Te Bazga, gondoltál már arra, milyen mulandó a Bazgabűz?
    Bazga gyanakodva méregette a kolompot.
    – Mi van?
    – Egyszerűen eltűnik – kanyarította föl a szemöldjét Bezeg, és aprókat bólogatott. – Próbáld csak ki, bemész az odúba, áporodott bűz van, nem is kell különösebben szaglásznod, jól érzed magad, de mi van akkor, ha kijössz ide az odú elé?
    Bazga gyanakodva nézett a felkanyarított szemöldre, a szuggesztíven dülledő szemekre.
    – Mi? – böffent, de közben remegő orrcimpái mintha már a Bazgabűz nyomába eredtek volna.
    – Párolog, fogyatkozik, aztán végleg elillan. Sétálsz pár órát a bükkösben, és nyoma sincs a szagodnak – markolta meg Bezeg Bazga vállát.
    Bazga kifejtette magát Bezeg markából, ellépdelt a gesztenyecsoffasztó mellett, és mintha épp csak a sörtéit vakarászná, mancsával hirtelen becsusszant a hóna alá. Aztán a mart felé lépdelt, és egy újabb vakaródzó mozdulattal az orra felé közelített a manccsal. Megkönnyebbült mosoly terült szét az ábrázatán.
    Bezeg már ott állt mögötte, és a fülébe sutyorgott:
    – Most még érzed, mi? De emlékszel, mikor a múltkori boroglyacibálásnál a patakba csúsztál, és a víz lemosta rólad a Bazgaszagot? Akkor nem akartam mondani, de a boroglyacibálás után még hetekig nem éreztem a szagodat, Bazga, hetekig – tagolta Bezeg, várt egy kicsit, amíg Bazga tekintete eléggé kiüvegesedett, és könnyedén elfordulva, mintha csak magának mondaná:
    – Engem éppúgy megrémít, hogy akár egy pillanatra is elveszítsem a saját bűzömet. A legtöbben, főleg délen, bele se gondolnak, élik életük nagy gondtalan. De tudod, mit mondok, Bazga, szerencsés vagy, óhó, nagyon is szerencsés, mert most lehetőséged nyílik arra, hogy az odúban megszokott kellemes áporodottságod a bükkösben, hornyosban sétálva sértetlenül veled maradjon.
    Erre már a Bazga lábfejét melengető borzok is felkapták a fejüket. De Bazga most mintha megmakacsolta volna magát:
    – Na és a patak? Na és a savas eső? A savas eső még Tömörd nagyapát is úgy lemosta, hogy még holtában sem volt semmi szaga. A temetésére külön bűzbabukkokat kellett szerződtetni, hogy meg ne szólják Tömörd nagyanyát a falubeliek.
    – Déliek – legyintett Bezeg, és abban a pillanatban előhúzott valahonnan egy barna szütyőt. – Idess – neonmatricás tégelyeket pakolt a narancsgombáktól pettyes rönkasztalra.
    Bazga a mart mellett maradt, onnan nyújtogatta nyakát, meresztgette szemét, a két borz mindeközben laposkúszásban vitte egyre közelebb Bazgát a rönkhöz.
    – Hogyha ezzel kened magad, a szagod mindig veled marad – bandzsított Bazga az orra elé tartott tégelyre –
 

SZÖMÖRC
szagfogó, szagtartó kenec
különösen ajánlott kültéri munkálatok:
palahordás, kéreggyűjtés, boroglyacibálás
etece során.
 

    (Gesztenyecsoffasztáskor a zöld tégelyben lévő turbolyakenecet használjuk!)

    Másnap hajnalban Bazga olyan peckesen indult a hornyos irányába, hogy még a zsurlógyíkok is félbehagyták a lapulevél-hajlítgatást, sárga szemekkel meredtek Bazga nyomába. Ahogy kiért a hornyos ölelte genyőtemezőre, meglazította magán a szíjakat, levakarta a taplóköszörűre tapadt lepedéket, és olyan derűsen vigyorgott a rémült genyőtékre, mintha nem az ő nevéhez fűződne a tavalyi genyőteállomány módszeres lemészárlása.
    Aznap munka közben többször elmerengett; tágult orrlikakkal pakolta a genyőtekévéket a taligába, és csak akkor szisszent fel, mikor a taplóköszörű néha odacsípte az ujját. Néha a hornyosba is felhallatszott a hegyek közt vergődő kolompszó.
    Aztán negyednap hajnalra Bazga a borzokat úgy találta, ahogy előző este hagyta őket, minden zokszó, huzavona nélkül mentek, amerre Bazga akarta. Nyomát se látta a zsurlógyíkoknak, a lapulevelek fonnyadtan kornyadtak, és a bükkök, tölgyek, hornyok is mintha összébb húzták volna magukat.
    Bazga mancsait összesutulva nyugtalanul járt-kelt a genyőtemezőn, végül lezöttyent a taligára. Fázott a lába. A bal borz mereven csüggött Bazga lábfején, a jobb pedig már egészen kihűlt.
    Bazga aznap már nem is hordott össze több genyőtét, kézbe se vette a taplóköszörűt, fogta a borzokat, és meztélláb ügetett vissza az odújához.

    Türelmetlenül tappogott az odú előtt, amíg Bezeg haza nem érkezett.
    Bezeg először a gesztenyecsoffasztóra kiterített borzfit vette észre, aztán Bazga tappogó, sörtés lábfejét, végül Bazga összevont szemöldökét.
    Bazga most a keleti dombok felé mutatott. Az élénkbordó barkócarengetegben fakuló foltokon döccentek meg az alkonyi fények, a szikes felé eső oldalon meg mintha nyesővel vágtak volna a fenyvesbe, kékes hasadás haladt a Csobolyó felé.
    A Csobolyó olyan élettelenül sárgállott, mint máskor egy-egy kiadós savas eső után.  

 

 

Megjelent: Napkút, 2008. jan.-febr.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap