Bolyai Farkas

Csata Ernő, sze, 12/12/2018 - 00:10

 

 

 

                                                                                                                                                  

Szonettkoszorú

                                                             

1.

Érezzétek a végtelenséget,

a messzeséget, amelyből néma

villanások lüktetnek s a léha 

idő elnyújtja a szűkös mértéket; 

                                                         

az ősöket, akik elenyésztek

idő előtt és feljajdul néha

a temetőkből az örök téma:

génjeinkbe kódolva tovább élnek, 

                                                                           

akár egy ósdi, régi axióma,

ami újra az égből kiszakadva,

mintha misztikus világból jönne.

                                                        

Az ismeretlenben kóvályogva,

a szellem önmagát is tagadja,

amerre a paralellák nőnek.

                                                            

2.

Amerre a paralellák nőnek,

ott szétváltak a geometriák

és senki sem érti az emberfiát,

miért olyan fontosak a szögek,

                                                                

vagy az összege két derékszögnek,

amin rágódtak az akadémián,

s nem két tudósélet-analógián,

kik egy vidéki világból jöttek.

                                                                        

Itt az űri csendben barátom Gauss,

végre kiegyeztünk a tételekben,

ránk lepattanó egyenesek dőlnek.

                                                                  

Újra létezek, amolyan fénykvantum

a mindenható ősemlékezetben,

ahol nincs nyoma ráncos időknek.

                                                                  

3.

Ahol nincs nyoma ráncos időknek,

mert a tűzcseppek örök ütközése

az időhurok, és ennek lett fénye

a fotonokból még az ősidőben.

                                                                          

Minden belesimul a téridőbe,

az örök galaktikus létezésbe,

ahol semminek sincs pénzértéke

és a létezés sem múlik időben.

                                                                        

Itt sosem kell bólogatni másnak

támogatásért, sosem kell gyűjtsek,

hogy naggyá váljanak a tehetségek.

                                                                         

Itt nem létezik harag, sem párbaj,

apa és fia végleg kibékülnek,

és megszépülnek a színlelések.

                                                          

4.

És megszépülnek a színlelések,

a szobámban régóta száradó 

koporsót igénybe vettem, s dacból,

a hamuvá égetett költemények

                                                                   

porának a faurnában, szépen 

eljött a halhatatlanság várható

sorsa, amivel végleg lezárható

zaklatott, merengő költői létem. 

                                                                   

Időmet pazarul szétfecséreltem

kényszerből, sokoldalú kapkodással,

kemencét is építettem, szűkségben.

                                                                  

Magamra kényszerített életemmel

s megesett hibáim okulásával,

elszálltam csillagok végtelenjébe.

                                                                  

5.

Elszálltam csillagok végtelenjébe,

de síromra pónyik almák hullnak,

ott más jelentése van a súlynak,

nem sokat ér Newton fejtegetése. 

                                                                   

Más ott az emberek köznehézsége,

a gravitációk ólomsúlyúak,

minden feltörekvőt visszahúznak

a sárba, hogy ne legyen merészsége. 

                                                                          

Eukleidész is bizony tévedett, 

ha körülnézek a csillagok között, 

sok végtelen egyenes körülöttem,

                                                                    

kereshetem itt a metszéseket

a mára eltűnt galaxisok mögött,

ahol régi axiómák gyötörnek.

                                                     

6.

Ahol régi axiómák gyötörnek,

leginkább az ötödik: paralellák,

akörül van a vita, nagy dilemmák,

Gauss észrevételei letörtek.

                                                                  

Sokat próbáltam helyettesítőkkel,

fiammal ezért bántottuk is egymást,

de sehogy se találtam mégse mást.

Erre ő egyszerűen mellőzte

                                                             

ezt az axiómát és kipattant

a tétel zseniális megoldása,

amivel átalakult örökre 

                                                                     

régi geometriánk alapja, 

a tudománynak sem volt megállása, 

a világra már új szelek törtek.

                                                               

7.

A világra már új szelek törtek,

megjelent János fiam Appendixe.

Ezzel végleg kint voltunk az égibe,

honnan új Eukleidészek jönnek,

                                                                 

kik faggatják titkát a téridőnek

s nem nyugszanak bele a régibe,

a földi világ átlép eszmeibe,

és kitágul a tudás látóköre.

                                                                 

A többdimenziós tér birodalma

a Földön érthetetlen fogalom,

ott, a háromdimenziós létben.

                                                                

A paralellák is más teret kaptak,

hol megmérkőznek az új gondolatok

az eszmék változó kereszttüzében.

                                                                       

8.

Az eszmék változó kereszttüzében

a világ is hatalmasat változott,

pipám füstje aggkoromig gomolygott,

Gaussé tán, elszállt a feledésbe.

                                                                       

Gyászos a forradalom leverése,

nagy bajba kerültek a professzorok: 

egyik börtönben, másik bitón lógott,

diákjaim elhulltak a harctéren. 

                                                                     

A kollégium ügye rám szakadt,

egyedül már nem bírtam sokáig,

a fiam is megszökött egy lánnyal.

                                                                

Lassan elmállott életem fonala,

amivel kitartóan, egy ideig,

a tudósok magas egét jártam.

                                                               

9.

A tudósok magas egét jártam,

a Tentament nemcsak kísérletnek

szántam, hanem a tehetségeknek,

a felfedezendő tudásvágynak,

                                                                 

mely a magasabb csúcsokat járja,

amit kellő irányba terelnek,

és áldozva örülnek a sikernek,

nem pedig az örökös bukásnak.

                                                                     

Óriási áldás, Kemény Simonnal

közeli kapcsolatba kerültem,

barátsága izzott egész lényéből.

                                                              

Az élet összehozott nagyokkal,

elődeinket sokra becsültem,

szellemükből hullott rám az égből.

                                                              

10.

Szellemükből hullott rám az égből

tömérdek űrtan és aritmetika,

terjengős színdarab és utópia,

apró cseppek a zeneelméletből.

                                                                    

A matematika szerelméből,

amelynek mély gyökere Göttinga

és az áldásos filantrópia,

naggyá lettem, az ég kegyelméből.

                                                                  

Domáldi örökségen gazdálkodás,

rajz, kocsmabérlés és egyéb tervek

unszoltak, a szegénység hatalma,

                                                                        

mégis bőséges volt az évjárás,

európai légből permetezett

szüntelen, fénycsepp és békeharmat.

                                                                 

11.

Szüntelen fénycsepp és békeharmat

szitált az eldugott erdélyi tájra,

itt sem maradt a zseni magára,

ha szerencse és kitartó akarat

                                                                     

egyengette a tétova utakat,

s nem törte meg saját tragédiája,

akkor felívelt az életpálya,

ami gyönyörködtette az újakat.

                                                                 

A szoborra ma koszorúkat raknak

s elhangzanak magasztos beszédek,

alig érthetők az úti lármában. 

                                                                         

Ahogy értelmét veszem a szavaknak,

magamban egy feltámadást érzek,

ülök megkövülten világzúgásban.

                                                                  

12.

Ülök megkövülten világzúgásban,

amivé Izsák és Csorvássy faragtak,

téziseimet átadtam fiamnak,

hogy bontsa ki azokat a világnak.

                                                                   

Siettettem, mert az eszmevilágban

másnak is lehet új gondolata,

amit közölve, megelőzi azzal,

neki kárba vész a sok munkája.

                                                                     

A kauciót nem adtam, sajnálom,

attól féltem nehogy elhibázzuk,

mellettem áll, töprengve életéről.

                                                                       

Alig voltunk ily közel egymáshoz,

a régi kollégiumot vigyázzuk

békésen, kiszakadva égi fényből.

                                                          

13.

Békésen, kiszakadva égi fényből,

végre földi fényben is ragyogunk,

szellemi magaslat lett otthonunk,

új tehetségek jönnek minden évből.

                                                                     

A város híres a Bolyai névről,

méltó tisztelet híján csalódtunk,

hisz e névvel a városhoz tartoztunk

s az emberek büszkék a hírnévtől.

                                                                     

Csodáltam az égből, ahogy jöttek

botokkal s nem tudták, hogy meghaltunk.

Egyszer a gyűlölők is elfáradnak,

                                                         

s botjaikat felcserélik könyvek,

hogy a butaságból kilábaljunk, 

hol az ostobák ma is rám támadnak.

                                                                        

14.

Hol az ostobák ma is rám támadnak,

ott a tömegerő eszközzé válhat,

mely mögött bosszús félműveltek állnak

s mint hirtelen zivatar odacsapnak,

                                                                        

a lomha, nyugalmas nyári napnak,

villámokkal a naivak arcába,

mert nem hisznek a könyvben, gyertyában,

csupán bunkósbotokkal tanítanak.

                                                                          

A megvezetettek ösztönükben

zúztak, és a békés lét megtörött, 

nem kegyelmeztek senki szemének.

                                                                        

A mérhetetlen tátongó űrben

a könyvek és a bunkósbotok között,

érezzétek a végtelenséget.

                                                                     

15. Mesterszonett

                                                       

Érezzétek a végtelenséget,

amerre a paralellák nőnek,

ahol nincs nyoma ráncos időknek

és megszépülnek a színlelések. 

                                                                 

Elszálltam csillagok végtelenjébe,

ahol régi axiómák gyötörnek,

a világra már új szelek törtek

az eszmék változó kereszttűzében. 

                                                                    

A tudósok magas egét jártam,

szellemükből hullott rám az égből

szüntelen, fénycsepp és békeharmat. 

                                                                  

Ülök megkövülten világzúgásban,

békésen, kiszakadva égi fényből,

hol az ostobák ma is rám támadnak.

(2018)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap