Bolyai Farkas élete

Felber Zsolt, szo, 12/15/2018 - 00:11

1856. november 20-án hunyt el Bolyai Farkas erdélyi magyar matematikus, ezen tudomány hazai művelésének megalapozója, akit a párhuzamosság tétele és a sokszögek kapcsán folytatott kutatásai nyomán a nemeuklideszi geometria egyik előfutárának is tartanak. Bolyai, aki korszakalkotó jelentőségű művei mellett – fia, János személyében – egy zseniális tudóst is adott a matematika számára, igazi polihisztorként kémiát és fizikát is oktatott, miközben többek között növénytermesztéssel, irodalommal, zenével és gyógyászattal is foglalkozott.

 

A zseniális tudós 1775-ben, a Nagyszebentől körülbelül 50 kilométerre fekvő Bólyán, egy elszegényedett nagybirtokos család sarjaként látta meg a napvilágot, A matematikust 6 esztendős koráig édesapja tanította, ám miután kiderült, hogy Bolyai Farkas nem mindennapi szellemi képességekkel rendelkezik, a szülők a nagyenyedi református kollégiumba küldték gyermeküket, ahonnan később – 12 esztendősen – Kemény Simon marosvécsi uradalmába került, és a báró gyermekének mentora lett. Bolyai és a gondjaira bízott ifjabb Kemény Simon hamarosan Kolozsváron folytatták tanulmányaikat, majd 1795-ben az arisztokrata família a két fiatalembert nyugat-európai útra küldte.

 

A bárónak köszönhetően a reáliák iránt érdeklődő Bolyai előbb Jénában időzött – itt filozófiai előadásokra járt –, majd beiratkozott a göttingeni egyetemre, ahol – Gauss iskolatársaként és Abraham Gotthelf Kästner tanítványaként – két éven át matematikát tanult. Ezek az évek meghatározónak bizonyultak az ifjú matematikus számáral, ugyanis Gauss-szal – levelezés útján – később egész életében jó barátságot ápolt, a göttingeni tapasztalatok nyomán pedig – már tanárként – komoly módszertani váltást eszközölt az általa megismert tudományágak oktatásában. Göttingen abból a szempontból is fontosnak bizonyult Bolyai számára, hogy a matematikus itt kezdett el foglalkozni az úgynevezett ötödik posztulátum bizonyításával, mely Eukleidésznek az Elemek című munkájában leírt axiómáinak egyikéből következik, és a nem párhuzamos egyenesek találkozásával foglalkozik.

 

Bolyai Farkas 1799 őszén hazautazott Erdélybe, és előbb családja bólyai birtokán, majd Kolozsváron élt – itt ismerkedett meg első feleségével, Benkő Zsuzsannával –, mígnem 1804-ben professzori állást kapott a marosvásárhelyi református kollégiumban, melyet aztán majd’ fél évszázadon keresztül meg is tartott. A tanítás mellett kutatásait sem adta fel, matematikai vizsgálatainak eredményeit a következő évtizedekben többek között az Arithmetica eleje (1830) és a Tentamen (1832) címet viselő művekben közölte, az ötödik posztulátum bizonyítási kutatásaival pedig hozzájárult a nemeuklideszi matematika kifejlődéséhez – ami az orosz Lobacsevszkij mellett éppen fia munkásságához kötődött –, közben pedig megalkotta a sokszögek darabolására vonatkozó híres tételét, és bebizonyította, hogy három olyan pont, mely nem fűzhető egyenesre, szükségképpen egy körívet alkot.

 

Mindazonáltal Bolyai nem csak az aritmetika és a geometria terén alkotott jelentőset: tudásvágya szinte határtalan volt, ugyanis matematikai kutatásaival egy időben fizikával, – sok szempontból megélhetése érdekében – mezőgazdasággal, valamint gyógyszerészettel és a művészetek szinte minden ágával foglalkozott; nem véletlen tehát, hogy 1832-ben a Magyar Tudós Társaság éppen a természettudományi osztály levelező tagjának választotta meg őt. Bolyai nevéhez fűződött például egy, a korban igen népszerűvé váló takarékos kályhatípus feltalálása, ugyanez a zseni pedig szabadidejében zeneelméletről értekezett, néprajzi kutatásokat végzett, vagy éppen verseket, nekrológokat és – zömében történelmi témájú – drámákat írt, miközben Alexander Pope, Milton és Schiller műveiből is jó néhányat magyarra fordított. Bolyai Farkas életművére egyetlen felnőttkort megélt gyermeke, János neveltetésével tette fel a koronát, akit idővel ő maga vezetett be a matematika rejtelmeibe; a matematikus gyermekével egy páratlan zsenit adományozott a világ számára, aki tudományos értelemben is átvehette és kamatoztathatta az édesapa hatalmas örökségét.

 

Bolyai, aki munkájából eredően egész életében szerény körülmények között élt, 1856. november 20-án fejezte be párját ritkító pályafutását, mely nagyszerű eredményei dacára – részben Erdély és Marosvásárhely viszonylag félreeső helyzete miatt – nem igazán keltette fel a kortárs Európa figyelmét. A tudós végső nyugalomra térését – talán jelleméből fakadóan is – szintén hasonló visszafogottság jellemezte, így például a fanyar humorú Bolyai – nekrológjában, ami egyben a végrendelete is volt – két szabad órát szándékozott adni barátainak azáltal, hogy távol tartotta őket temetésétől. Bolyai Farkas szerény sírhelyét a következő évtől mindössze egy almafa jelölte, ám az erdélyi matematikus túlságosan nagy ember volt ahhoz, hogy mindörökre egy fa árnyékában maradhasson: emlékét – Paul Stäcker, majd más szerzők monográfiái mellett – munkásságának színhelye, a marosvásárhelyi líceum mellett számtalan más oktatási intézmény, valamint egy kisbolygó is megőrizte, miközben a Bolyai név – fia, János korszakalkotó eredményei nyomán is – mindörökre összeforrt a matematika tudományával.

 

 

 

Forrás: Magyar Fórum

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap