Bolygónkról és élővilágunkról

Prof. Dr. Bokor Imre, szo, 06/11/2016 - 00:19

 

 

 

MAGYAR JUSTITIA   BIZOTTSÁG

(SZÓRÓLAPJA) 

KÖZÉRDEKŰ NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KÉRDÉSEK

1.

A nemrégiben lezajlott párizsi klímakonferencián,- „A HEGYEK VAJÚDTAK ÉS EGERET SZÜLTEK” népi mondást igazolva, a résztvevők népes  tábora,   csupán szerény  részeredmények meghozatalát produkálta. A konkrét  tennivalókat, azok ellenőrzését,  a végrehajtások  területi lebontását, a szankcionálások  mértékét,  a kivitelezések átfogó  (nemzetközi)  anyagi, szervezési,  szakértői, technikai és technológiai biztosítását, valamint az együttműködés  kérdéseit   jóformán nem is érintették.
 

Mindez azért fájdalmas és nem hagyható szó nélkül, mert bolygónk élővilágának jövőjéről van szó! A 24. órában vagyunk annak eldöntésében, hogy az emberiség (háború/k/ nélkül is)  elpusztítja-e  önmagát, vagy konkrét, gyors, határozott, átfogó és ellenőrizhető  intézkedések birtokában, elodázhatatlan lépéseket tesz a katasztrófa  megakadályozására.
 

A probléma  felvetését közel tíz évvel ezelőtt „követtem el” a Vörös vírus c. könyvem: KERINGÜNK – FEJLŐDÜNK - NAPOZUNK c. fejezetében, majd továbbítottam minden hazai   „illetékes” személyhez (különös tekintettel az akkori környezetvédő miniszterhez), az ENSZ főtitkárához,  II. János Pál pápához, A. I. Szolzsenyicinhez,  és ajánlottam a mindig jobb sorsban reménykedő embereknek. A környezetvédő miniszterhez személyesen vittem el a könyvemet, de csak a belépést ellenőrző  „hoppmesterig” jutottam, aki telefonált a miniszter úrnak az érkezésemről és a személyének hozott könyvemről, de  a miniszter megkímélt  attól, hogy felfáradjak hozzá, leküldött valakit a titkárságról, akivel lebonyolítottuk az átadás-átvétel egyszerű feladatát.
 

Visszajelzést csupán II. János Pál pápától  és  A. I. Szolzsenyicintől kaptam. Folyó év  első negyedévében bátorkodtam Áder János köztársaságunk elnökének az Interneten megemlíteni, hogy készséggel állok a rendelkezésére (mindennemű anyagi vagy erkölcsi ellenszolgáltatás nélkül), hogy a „nemzetközi  pódium asztalára” felkerült  klímakérdés tárgyalásánál,  hazánk képviseletében, szíveskedjen felvetni olyan járulékos kérdéseket, amelyek  „égetően fontos” megoldásra váró feladatok, szervesen  kapcsolódnak  a klímakérdéshez, és nélkülük még akkor sem lenne megnyugtató bolygónk problémája, ha a klímakonferencia  100%-os eredményt hozna.
 

A vártnál hamarabb  kaptam választ az elnöki irodából, és kioktattak, hogy vannak az elnök úrnak  szakemberei, nem tartanak igényt a felajánlásomra. Nem  sértésnek szánom, de  meg kell jegyeznem, hogy az említett szakemberek nem csillogtatták meg  képességeiket és félő, hogy a  nyugatiak hamarabb  eljutnak a  következő problémák felvetéséhez, mint az elnök úr  - vélhetően  jól dotált -  szakemberei, bár már ők is közel tízéves késésben  vannak. 

 

 

Lejegyezte:

(Prof. Dr. Bokor Imre)

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap