A bőrönd

Petrozsényi Nagy Pál, sze, 02/15/2017 - 00:15

Ott feküdt egy padon közel az osztrák határhoz. Közel, távol egy lélek sem, csak a kutyák ugattak valahol

– Hát ez mi? – torpant meg előtte egy deres bajuszú politikus.

Hogy mennyit szemetelnek ebben a városban! Biztosan teletömték mindenféle rothadt étellel, nejlon zacskóval, sőt, lehet benne akár egy halott baba is. Van ilyen, számtalan cikket olvasott már hasonló dolgokról – sietett el aggodalmasan a közelből. Aztán eszébe jutott valami, amitől egyből kiverte a verejték. Hátha él még ez a csecsemő, mert ez is előfordulhat, és akkor… Á, majd csak rábukkan valaki, ő inkább nem keveredik semmibe! Nemsokára itt a választás, és ki tudja, mit magyaráznának bele vetélytársai a városban! Amúgy is siet, fontos találkozója van egy bizonyos elnökkel, akinek a keze a parlamentig is elnyúlik. Azért annyit csak úgy zárójelben megjegyez, hogy mostanság egyre több a felelőtlen kismama. Alkalomadtán nem árt, ha legközelebb ezt a témát is felveti, különösképpen, ha honatyát csinál belőle a jóisten.

Na, galambocskám, lelkecském, te már nem kellesz senkinek? Kopottnak ugyan kopott vagy, de attól még akadhat benned egy-két apróság, ami a szegényeimnek jól jöhet – fedezte fel a bőröndöt másodikként egy jámbor tisztelendő úr. Már-már elvitte, azért még várt egy keveset, hátha jön érte valaki. Nem jött, tehát ott felejtették, s akkor inkább ő vigye el, mint valamelyik jópipa. Előbb azonban ki is szerette volna nyitni is, tudniillik csöppet sem bizonyos, hogy megéri hazáig cipelni. Csakhogy a bőröndöt kulcsra zárták, nem nyílt ki, bárhogy feszegette, piszkálta. Nem baj, majd otthon sikerül! Elcipelte pár lépésre, de olyan piszokul nehéz volt, hogy inkább lemondott a bőröndről. Még a végén sérvet kap, vagy ne adj isten, infarktust, és akkor ki gondoskodik a bárányairól, ugyebár?

A harmadik megtaláló egy Davidson-motoros sváb volt, szőke és kék sze­mű, aki éppen Bécsbe indult munkát keresni. Hiába, Ausztria mégiscsak Ausztria, ott jobb ára van a magyarnak, hát még ha félig német is! Leszállt a motorról, párszor körbejárta a bőröndöt, s miután senkit sem látott a közelben, lehajolt az útitáskáért.

– A bőröndöm! – kiáltott fel ekkor egy csiricsáré göncbe öltözött fiatalember, aki mindeddig távolról figyelte a langaléta németet. – Már azt hittem, sosem találom meg.

– A magáé?

– Világos.

– Tessék, de… ébredt fel a gyanú a szőkében. – Mit keres az utcán, ha egyszer a magáé?

– Hosszú! Egyébként sem tartozik magára. Adja ide, és viszontlátásra!

– Azonnal, csak előbb, sorolja fel, mi van benne!

– Mi volna! Kis szalámi, néhány ing, nyakkendő…

– Lássuk!

– Majd, ha fagy! – kapta fel a pirszinges a jókora bőröndöt, s már inalt is el vele.

– Halt! Megállni! – rugaszkodott utána a német, egy-kettőre beérte, és keményen ölre mentek egymással.

Egy ideig összeszorított fogakkal birkóztak, de egyik sem bírt a másikkal.

– Kérem, uraim, moderálják magukat! – szólt rájuk egy arra sétáló, domború homlokú úriember. – Az utcán vannak, nem otthon. Nem akarok beleavatkozni a dolgukba, de nem tudnák a kérdéseiket civilizáltabban megoldani?

– Kuss! – csattant fel a csiricsáré. – Ha nem avatkozik bele, mit ugat? Az ügy csakis rám meg rá tartozik. Ej, eressze már el azt a bőröndöt!

– Eressze el maga, én találtam rá először.

– Azt hiszem, kezdem pedzeni, hol van a kutya elásva.

– Csakugyan? Hol? – kérdezte a kék szemű.

– A Talált Tárgyak Osztályán.

– Menjen a pokolba! És maga is – mordult a kackiás fiatalemberre. – De a bőrönd nélkül, mert azt én találtam!

Egyik húzta jobbra, a másik húzta balra, amíg szét nem nyílt a vitát okozó nagy koffer.

– Hát ez mi a búbánat! – hunyorgott a fiatalember: a bőrönd teli-tele volt ócska agyon gyűrött könyvekkel. – Dante, Shakespeare, Páskándi – emelt fel a földről néhány olvasmányt.

– Donnerwetter! Én meg azt hittem, dísztárgyakat, pénzt vagy effélét találok ebben a vicik-vacakban – rúgott a szőke hajú a bőröndbe.

– A kurva életben! – dühöngött a másik is. – És ezért kis híján betörte a fejemet – tapogatta meg a kobakját, a szőke meg a füleit, mire mindkettőjükből kitört a nevetés.

– Mit mondott, hol van a kutya elásva? – fordult a langaléta a domború homlokú úriemberhez.

– A Talált Tárgyak Osztályán.

– Hát akkor vigye oda, főnököm! – parolázott le a legénnyel, felpattant a motorra, és folytatta útját Bécs felé.

A tanár, merthogy az volt az úriember, fejcsóválva meredt utána. Hát ez jellemző! Kb. így értékelik a magyarok a könyveket. Visszapakolta őket a bőröndbe, s mivel ő is nehéznek találta, az egészet otthagyta az utca közepén. Egy pillanatra ugyan átsuhant az agyán, hogy egyet-kettőt megtarthatna belőlük, de ez sehogy sem lenne etikus, kiváltképp egy magyartanártól. Másrészt minek neki annyi könyv! Van otthon egy könyvtárnyi, amiből jó párat még el sem olvasott. Majd telefonon közli, hova jöjjenek a bőröndért az Osztályról, továbbá írat egy fogalmazást arról, hogy miért nem olvasnak mostanában az emberek.

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap