Brodway és Manhattan

Balogh Bertalan, sze, 10/10/2012 - 00:01

 

 

 

 

Vendégem, az öreg magyar szociológus, kiküldetésbe jött valamiféle konferenciára, ami két nap múlva kezdődne.

Járja a várost, mint a megszállott, mert először van itt, és mert a világ egyik legnagyobb és legérdekesebb városa New York.

Este holtfáradtan vánszorog haza. Sok a nevezetesség, mindent látni akart, és egyszerre, és gyalog ment mindenhová.

"Hol jártál?", kérdeztem kimerült arcába nézve.

"Mindenütt. És a Broadway-ra is elmentem, hogy legalább kívülről lássam a sok nagyhírű színházat."

"A színházakat?"

"Azám! De a nagy színházaknak inkább csak a hűlt helyét találtam. Hogyan lehet ez? Tudtál erről? Úgy találtam, többségük a mellékutcákba szorult, és nem látszanak valami nagyoknak."

"Persze, hogy tudtam", - mondtam, mert így igaz.

"Jobbára csak masszázs-lebujokat, szexmozikat, kuplerájokat találtam a Broadway-n. Érted te ezt?"

"Hogyne érteném! Azt hitted, az épületek fenntartását, a horribilis adót, vagy a lakbért ki lehet itt fizetni kultúrából? Mind bedöglik előbb-utóbb" - mondtam, mert némely esetben nem nehéz látnoknak és mindentudónak lenni.

"És még valami volt, ami az agyamra ment" - mondja a tudósember sértődötten. "Bármerre fordultam a Broadway-n, mindenütt marihuánát akartak rámsózni ijesztő alakok."

Nézem az öreg fiút: szikár, aszkéta kinézésű, szakálla is van, és farmernadrág van rajta, meg farmerdzseki, és persze az amerikaiak között is oly népszerű sneaker van a lábán, meg kengurutáska az övén... Mintha vén hippinek maszkírozta volna magát. Sőt egy kicsit öreg buzeránsnak is nézhetné az ember...

"Téged is zaklatnak a marihuánájukkal?" - kérdezi kutató pillantással.

Öltöny, ing, nyakkendő, nyírott haj, borotvált pofa... "Öregem, engem ezzel a külsővel inkább mindenki civil ruhás rendőrfélének néz, vagy CIA ügynöknek. Egyszóval, nem illek bele valami jól az igazi városképbe."

Hallgatunk, egymást nézzük.

Én nem látszom amerikainak, ő meg nem látszik magyarnak.

*

Tipikus, ahogy minden turista lelkesen indul felfedező útra Manhattanban, amikor először jár itt. Magam is így csináltam egykor. Fényképezőgép a nyakban, térkép a kézben, oldalán válltáska. Messziről felismeri őket az ember.

Keskeny utcákon, magas épületektől sötét nagyvilági sikátorokon át jut ki az első igazi avenue-re.

Meglepetésére, piszkos kis spanyol feliratos vegyesboltok, hamburger- és szendvicses, meg kis ócskás üzletek és macskaszagú kapualjak mellett halad el, míg kiér... tolókocsiból hot-dogot árulnak füstös képű emberek, másutt cigánypecsenye keserű füstje elegyedik a forgalomban megtorpant teherautó gázainak köhögtető szagával... Trógerül öltözött négerek, vagy éppoly slamposan öltözött fehérek, félbarnák és egészen fehér-sárgák tömege hemzseg a szűk utcában.

Mielőtt még kiérne a naposabb és pompázatos avenue-re (ahol ugyanaz a kihívóan slampos nép özönlik sietősen, kifejezést nem nagyon mutató arccal, mint hangyák a fő felvonuló ösvényen), úgy érzi, rossz helyre tévedt, rossz országban jár, vagy éppen minden csak bla bla bla volt, amit Amerikáról hallott.

Nem érti az egészet.

"Ez a nép egészen biztosan nem járt a Holdon..." - álmélkodik, ahogy elnézi az utca népét. "Meglehet, hogy az egész felhajtást Hollywoodban csinálták a trükk- és önreklám osztályon..." 

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap