Búcsú Kiss Dénestől

Doma-Mikó István, cs, 06/21/2018 - 00:04

 

Messze mentél, Dénes bátyám! Messze, nagyon messze. Ha a tokiói felhőkarcolók összeszűkülő csúcsára tekintek, látom gondterhelt arcodat. Bizonytalan, ködös homályban, mint a Haza állapotát. Látom a reménytelen jelent, ami Téged annyira bántott.  Tavaly nyáron betegen találtam rád. Ekkor kezdődött a testet-lelket elemésztő sorvadás.
- A haza sorsa fáj – mondtad keserűen.  Mert ha a haza beteg, a magyar is beteg. Elemésztett a tehetetlenségünk. Más időket élünk, mint „bezzeg ’56-ban”! Akkor egyértelműbb volt, mit cselekedjék a magyar. A forradalom második napján, október 24-én írtad:
 

„Döntsd el magyar, mondd ki a szót!
Itt visszalépni nem lehet!
Az ifjúság acél-szíve
a forróságtól megreped!-
Döntsd el magyar, döntsd el diák,
és fonjunk lánccá a kezünk!
Döntsd el, ki élsz itt e honban
velünk jössz-e? Vagy ellenünk?”
 

A forradalom tüzében írt versszakok olyan törvényszerűen igazak, hogy ma is érvényesek. Csak – sajnos – a globalizmusban már nincsenek lánglelkű forradalmárok. Ez bántott téged, ez tett beteggé.

„Utódai a mártíroknak-
mi döntsük el a holnapunk!
Bitófák nőnek virágok közt,
ha nem merünk, ha hallgatunk!-
Kiégetik a lelkeinket,
férgek marják az életünk!
Holnap késő már! Ma kiáltson:
Ki van velünk és ellenünk!”
 

E soraidért a megtorló vörös hatalom fiatalon börtönbe vetett. Ráadásként kitiltott az ország összes egyeteméről. Életedet végigkísérte ’56 lángja –és a máig érvényben maradt kitiltás. Ez jár a forradalmárnak. És a másik oldal „jeleseinek”? Biz’, a megtorlásban élenjáró pufajkásnak bársonyszék és dísztemetés.

Egyenes ember voltál, az utadról címek, rangok nem térítettek le. Az utolsó hetekben, megtört testedet elhagyta az erő, de a bensőd még újraéledt. Biztattalak, nincs minden veszve, s a reménytelenségben legnagyobb reád a szükség. Tanítanod kell a fiatalságot. És még ekkor is képes voltál lelkesedni!

Hogyan maradsz az emlékeimben? Áprilisi rendezvényemen verset mondtál. Talán ez volt az utolsó nyilvános szereplésed.  A Magyarságom című versedet Üzenet Tongába alcímmel olyan lelkesedéssel szavaltad, hogy a hallgatóság belepirult:
 

„Én úgy vagyok magyar, hogy belerázkódok és megrendülök bele.
Mint amikor a Föld mozog, és eláll az élők lélegzete.
Magyar, ki végzetemet várom.
Én úgy vagyok magyar, ahogy az a volt aradi nagy szent tizenhárom.”
 

Így emlékezem rád. E verssoraiddal búcsúzom tőled. Magyarként éltél, haltál. Köszönöm, hogy ismerhettelek.
És még egyszer: Köszönöm!

 

Doma-Mikó István
IV. Tupou király udvari festőművésze

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap