A cipó, az iszákos és a kutya

Kő-Szabó Imre, h, 06/06/2016 - 00:15

    A kenyér, igen a kenyér! Idézet az imádságból: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” A kenyér nagyon fontos táplálék. Szinte nem lehet megunni. Olyat még nem hallottam, hogy már rá sem tudok nézni! A krumplis tésztát, vagy a lebbencslevest mindennap, egy héten keresztül tálalva, valóban csömört kaphat tőle az ember. A kenyér nem ilyen. Nagyon fontos volt, hogy minden családnak búzából meglegyen az évi fejadagja. Ezt vitték őröltetni a malomba, liszté. Emlékszem gyerekkoromban, szülővárosomban a Csorvási úton, ahol laktunk, öt házzal arrébb volt egy pékség. Abban az időben anyám hetente egyszer sütött kenyeret. Ez úgy zajlott, hogy a lisztet hétfőn reggel elkészítette a sütéshez, estefelé bedagasztotta a kenyértésztát, és kedden reggel kiszaggatta. Vittük a pékhez, sütésre, mert kedden és pénteken csak bérsütést végeztek. A környékbeli asszonyok ilyenkor sütötték a kenyeret, legalább egy hétre. Két nagyobb kenyeret, egy cipót és nekünk gyerekeknek (öcsémnek és nekem) egy-egy pici cipót. Ez nem volt nagyobb, mint egy jól megtermett zsemle. Ennek a pici cipónak valami különös illata és íze volt. Már alig vártuk, hogy hazahozzák és édesanyánk nagy szeretettel, nyújtotta át, mi pedig ezt a felséges illatú és ízű kenyeret, valami nagy élvezettel fogyasztottuk el. Ennél még egy szelet rántott hús, vagy a májpástétom sem volt finomabb.

    Történt aztán egyszer, hogy édesanyánk a cipókkal meglepetést okozott nekünk. Amikor hazahozta apám a pékségből a megsült kenyereket, szokás szerint megkaptuk a mi kis cipóinkat. Felbontottuk és ekkor ért bennünket a meglepetés, a kis cipók mindegyikében egy-egy darab füstölt kolbász volt. Tehát, ő már az elmúlt század közepén feltalálta a házi hotdogot, amikor arról a köznép még nem is hallott. És tudjátok milyen finom volt az? Biztosan nem, vagy csak sejtitek…

*

 

 

    Hétfőn este Síkos bejött a kiskocsmába. Most sem tagadta meg önmagát, járása olyan volt, mintha jégen lépkedne, óvatosan ment. István volt a becsületes neve, de mindenki járása miatt adta neki ezt a becenevet. Nem volt több ötven évesnél. Senki nem tudta, hol lakik, de azt mindenki, hogy a környék kukáit naponta legalább kétszer átnézi. Amit ott még használhatónak minősít, azt egy olyan „hajléktalan-szatyor”-ba gyűjti, ami már annyira koszos, hogyha leteszi a kocsmában a földre, elhúzódnak tőle, mintha ragályos lenne. Bozontos, ősz haját kapargatta, valami érthetetlen szöveget motyogott a kocsmárosnak. Letett eléje száznegyven forintot a márvány pultra. Péter, a kocsmáros, tudta húsz forint még hiányzik a két kisfröccs árából, de ezt ő gavallérosan pótolta, hozzátéve:

    - Belököd és mész!

    Ezt a hiányos akciót kétnaponta, amikor ő volt szolgálatban, rendszerint megismételte. Néha azért akadt pár forintja, papírból készült sohasem, csak olyan rezes, platinából készült féle. Síkos pislogott, tovább motyogott. Az első kisfröccsöt ott állóhelyben egy hajtásra lekergette hiánytalanul torkán, a másodikkal leült egy asztalhoz. Pétert bosszantotta, hogy nem fogadta meg tanácsát, vagy inkább utasítását. Mégis úgy volt vele, pihenjen egy kicsit meg melegedjen. Az utca hidege úgy is kiveszi zsigereiből minden erejét. Legalább legyen az életében pár perc szép is. Később lett figyelmes arra, hogy Síkos egy kisalakú bibliát akar áruba bocsátani, további fröccsök reményében. Valaki megjegyezte:

    - Biztos, a Vasútvidéki Prohászka Plébániáról hozta!

    Ott szokott a templomban időnként elmerengve, megpihenni.

*

 

 

    Taccsi, a kétéves rövidszőrű kan kutya megsértődött. Kissé lehorgasztott fejjel bandukolt a kertben, mert a gazdi már napok óta nem játszott vele. Pedig milyen jókat szoktak délutánonként szaladgálni. Ilyenkor a kis pöttyös labdát kell mindig visszahoznia. Jó kedvvel teszi ezt, mert a gazdi is élvezi a levegőt, egésznap egy irodában szenved, ilyenkor kiengedi meggémberedett izmait. Most nem tudja, mi lehet vele, mert feléje sem néz. Bejött a kapun, egy kicsit megsimogatta, aztán bement a házba. Várta, hogy kijöjjön, de hiába nézegetett az ajtó felé. – Semmi! – összegezte megállapításait kutya fejével. - Majd jössz te még játszani! – gondolta büszkén és római kori ősei jutottak eszébe. – Nem fogok futkározni! – tette még hozzá sértődöttsége okán.

     Kiment a kert végébe, visszajött a kerítés mellett. Itt már egészen kijárt csapása volt, ezt tartotta üres óráiban, sétaútnak. Többször is végigjárta, kitekintett az utcára. Ott emberek jöttek, mentek, meg autók. Az autókat nem szerette, azt csak az emberek kedvelik. Egyszer a gazdi elvitte autózni. A hátsó ülésen kapott helyet, de szinte semmit sem látott az úton, hiába nyújtogatta a nyakát. Most arra gondolt, ha már nincs játék, legalább járhatna az utcán egy kicsit. Ahogy ezt gondolta, megpillantotta a kerítés egyik részén, a drót elszabadult, egy kis rés keletkezett. – Ezen biztosan kiférek! – döntött, hiszen ő egy önálló és akaratos kutya. Ki is bújt a résen. Könnyen ment, hiszen ő egy kotorék kutya. – Majd jövök! – fogalmazódott meg benne. – Kell egy kis kaland! – aztán a gazdira gondolt. – Nem fogsz te engem dakszlinak becézni! Megnézte magát, mindent rendben talált és ment az úton egyenesen. Találkozott emberekkel. – Nézd egy kis kutya! – hallotta többször is csodálkozásukat, de mindig útjára engedték. Barangolása során egyszer csak egy autóbusz pályaudvaron találta magát. Ilyen sárga, nagy autókat sokszor látott már a kertből, ahogy az úton elszáguldottak. Most közelebb ment az egyikhez. Bent állt a 3-as kocsiállásnál. Szálltak fel az utasok. Közelebb ment, úgy tűnt mintha utazni akarna. Bepillantott a buszba, a sofőr a jegy automatával volt elfoglalva, csak egy pillanatig tekintett feléje, nem szólt. Lassan visszahátrált, ekkor vette észre a lámpaoszlopot. Megszagolta. – Itt már járt valaki! Felemelte hátsó lábát és ő is otthagyta névjegyét az oszlopon. Megkerülte a buszt. A közeli park felé tekintett. Látta, hogy két kutya figyeli őt. Úgy döntött, mielőtt hazamenne, megnézi őket is. – Ha már kaland, akkor legyen egész! – és elindult.

*

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap