Családfa

Bene Zoltán, h, 12/18/2017 - 00:04

 

 

 

 

 

 

 

Talán nem gondolnád rólam, árulta el Pósa Teónak szerfelett bizalmasan egy ködös téli estén, hogy hat testvérem van, magyarán hetedmagammal nőttem föl. Bátran szemembe mondhatnák, persze, hogy nem sír le ez rólam, mert kiállhatatlan természetem után inkább elkényeztetett egykének gondolna akárki. Te nem, Teó, azt tudom, mert te ezeregy esztendeje ismersz, s nem felületesen csupán, ahogyan az egyébként szokásban van az emberek között. Ámbátor, látod, azt még te sem tudtad, hogy milyen népes családban cseperedtem… Ráadásként igen különös egy családban, ha hiszed, ha nem, testvérem! Az anyám süketnéma volt, az apám pedig a leghangosabb ember a városban. Amikor áradt a folyó, a hangját egészen a tengerig ragadta, azt mondják. Egyébként póznákat mászott naphosszat, mert telefonszerelőként kereste a kenyerünket, amit disznózsírral kenve majszoltunk. Vasakat viselt a lábain, azokkal Talán nem gondolnád rólam, árulta el Pósa Teónak szerfelett bizalmasan egy ködös téli estén, hogy hat testvérem van, magyarán hetedmagammal nőttem föl. hágott a telefonoszlopokra. Éjjelenként nyilván anyámat is hágta buzgón, lettünk is bizony heten, mint említettem, s akkor még nem is voltam pontos! Merthogy szegény anyám csaknem két évtizeden keresztül vagy várandós volt, vagy szült, vagy szoptatott, tekintettel arra, hogy három testvérünk korán elhalt, helyesebben halva születtek vagy alig élve, mindenesetre. Ez, akárhogy is számolom, tíz szülés, tizenhét év alatt. És el is hussant az ifjúsága szegénykémnek. Szomorú ez, Teó, látod? Na, ja, hogyne látnád… Anyám, mint mondtam, süketnéma volt és folyvást apró gyerekekkel meg a Talán nem gondolnád rólam, árulta el Pósa Teónak szerfelett bizalmasan egy ködös téli estén, hogy hat testvérem van, magyarán hetedmagammal nőttem föl. Bátran szemembe mondhatnák, persze, hogy nem sír le ez rólam, mert kiállhatatlan természetem után inkább elkényeztetett egykének gondolna akárki. Te nem, Teó, azt tudom, mert te ezeregy esztendeje ismersz, s nem felületesen csupán, ahogyan az egyébként szokásban van az emberek között. Ámbátor, látod, azt még te sem tudtad, hogy milyen népes családban cseperedtem… Ráadásként igen különös egy családban, ha hiszed, ha nem, testvérem! Az anyám süketnéma volt, az apám pedig a leghangosabb ember a városban. Amikor áradt a folyó, a hangját egészen a tengerig ragadta, azt mondják. Egyébként póznákat mászott naphosszat, mert telefonszerelőként kereste a kenyerünket, amit disznózsírral kenve majszoltunk. Vasakat viselt a lábain, azokkal hágott a telefonoszlopokra. Éjjelenként nyilván anyámat is hágta buzgón, lettünk is bizony heten, mint említettem, s akkor még nem is voltam pontos! Merthogy szegény anyám csaknem két évtizeden keresztül háztartással bajlódott. Az apró gyerekek gyakorta üvöltöttek, de ő csak a tátogó szájakat, vörösödő pofákat látta. Fáradhatatlanul simogatta és ringatta őket egészen addig, míg be nem csukták a szájukat és vissza nem sápadtak olyanra, amilyenek eredetileg voltak. A háztartás is rendre a fejére nőtt, mi több, túl is csordult rajta, ideje nem maradt másra, mint hogy nagy ritkán bezárkózzon a fürdőszobába és egy fél óráig áztassa magát gondolattalanul a forró vízben. Tanítani nem tanított minket semmire, alapszükségleteink kielégítésén túl nem jutott, nem is juthatott, már csak a kommunikációs problémák miatt sem. Tudniillik egyikünk sem tanulta meg az anyanyelvét, vagyis az anyánk nyelvét, a jelelést. Csak az apanyelvünket sajátítottuk el, a magyart, rajtam kívül azonban ezzel se tud bánni senki se a famíliánkban. A fivéreim és nővéreim agyi bútorzata többségükben amúgy is igen szegényes, hogy úgy mondjam. A legidősebb bátyám egy gyorsétteremben szakács, botrányosan ramaty hamburgereket és ehetetlen salátákat gyárt, szabadidejében meg játékautókat gyűjt, felesége sose volt, szerintem nője se. A következő bátyám anyánkra ütött, süketnéma lett, intézetben él, mivel állítólag szellemileg is visszamaradott, pedig okosabb mindnyájunknál, elhiheted, Teó! Én legalábbis mindig jókat röhögök vele, valahányszor meglátogatom. Összevethetetlenül bölcsebb ő a tömegembereknél, akik keselyűk gyanánt köröznek köröttünk, a lelkünkre vadászva, miközben a gondolattalanság mérgező gázfelhői áradnak a tekintetükből, akár tavasszal a folyók… A harmadik fiútestvérem focista volt, de a lába és a karrierje idejekorán kettétört, a futballból mindösszesen a Bundesliga-frizura meg a kisfröccs iránti rajongás maradt meg. A Zöld-Fehér Kávézó törzsvendége, ebből él. A nővéreim mind férjnél vannak és mindegyiknek három-három gyereke született már… Na, ja, a semmilyenség igen szapora, Teó koma, sajnos. Különben egyikük sem ért semmihez, sosem néztek ki jól, viszont kóros hiúságukban hetente járnak fodrászhoz meg körmöshöz és havonta vesznek új, szexi fehérneműt, amiben nyilván szánalmasan mutatnak, de az összenőtt szemöldökű, bikanyakú, sörhasú és pörköltszaftos bajuszú férjeik állítólag megvadulnak a falatnyi tangabugyiktól és egyéb huncutságoktól, és kimerülésig üzekednek. Én ezért berzenkedem a fetisisztáktól, Teó tesó, érted-e? Na, ja, érted, hát, hogyne értenéd, nem vagy te hülye gyerek… Anyámat mostanság havi rendszerességgel látogatom, az utóbbi években már a temetőben, a testvéreimet ritkábban, az apámat két-háromhetente, bár egyre gyérebben... Mióta anyámat elvitte valami különös betegség, az apám búskomorságba esett, s nővéreim hiába próbálnak kék hajú vénasszonyokat csempészni az életébe, a fater makacsul ellenáll. Olyannyira, hogy egyik-másikat seprűnyéllel zavarta ki a portájáról. Én megértem őt. Évekig szívesen elüldögéltem vele saját készítésű, borzalmas zamatú borát iszogatva, nem szóltunk óránként öt-hat mondatnál többet, mégis remekül éreztük magunkat. Míg egyszer meg nem kérdeztem, örül-e, hogy ennyi ivadéka van. Azt válaszolta, örül hát, mi vagyunk az ő jövője. Udvariasan úgy tettem, mintha tetszene ez az otromba közhely, aztán hirtelen eszembe jutott, hogy dolgom van, azzal elköszöntem. Azóta ritkábban látogatom, és rövidebb ideig maradok… Azért egyszer szeretném megkérdezni tőle, hogyan szeretett bele az anyámba. Egyszer meg is kérdezem majd, Teó, ebben bizonyos lehetsz! Na, ja… Azt hiszem… Hátha ötletet adna nekem is, hogyan lehet beleszeretni valakibe, s ha sikerülne, ágas-bogas családfánkat még ágasabbá és bogasabbá tehetném magam is…

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap