A csoda nyomában (WASS Albert: Elvész a nyom) 1/2

Nyiri Péter - A..., sze, 01/10/2018 - 00:10

          Wass Albert: az erdélyi havasok krónikása, a Trianon utáni keserű (nem csak) magyar sors megéneklője, az igazság, szeretet, hit, magyarság és becsület dalnoka. Ezek a megnevezések nem valamiféle kultikus beszédmód elemei, hanem próbálják körülírni azt az írói-irodalmi tevékenységet és küldetést, melyet Wass Albert regényeivel, életművével teljesít. A fenti megnevezések arra utalnak, hogy Wass Albert valóban elbeszéli a magyar történelem bizonyos korszakainak eseményeit, bemutatja a társadalom lelkiállapotát, hitelesen láttatja az ábrázolt világot. Egy olyan narratívában szólal meg tehát, melynek elsődleges célja a szavakban való rögzítés és a szavakkal való átadás. Hogy elmondja, s ezáltal átélhetővé tegye azt, ami volt. Így teremt folytonosságot a múlt és a jelen között, így teszi megtapasztalhatóvá az olvasó számára az egyébként – az időbeli vagy térbeli távolság miatt – megtapasztalhatatlant. S így teszi a történelmet múlttá, a magyarság közös élményévé. Mindez – az irodalmi alkotás ilyetén működése – nem kizárólag Wass Albert regényeinek sajátsága, hanem egyáltalán a „magas irodalom”, az üzenetorientált, az érzésből-gondolkodásból, eszméből fakadó-születő, olvasóbarát irodalom ismérve. Meggyőződésem, hogy ezért is ilyen népszerű ma Wass Albert. Mert ad: szépet és igazat ad. S ezzel kitűnik a ma előnyben részesített posztmodern írók közül, a nyelvet csak formának és játéknak tekintő, jelentésnélküli, valójában semmit sem mondó s adó alkotók közül. Ezért olvassák a valami többre és másra, igazra és szépre vágyó könyvbarátok Wass Albert akár évtizedekkel ezelőtt írt, de többségében napjainkban is aktuális regényeit.[1]
          Wass Albert – egyébiránt korántsem mostanában kezdődő, hanem már regényei keletkezésekor is meglévő[2]– népszerűsége talán abban is rejlik, hogy művei igen közel állnak ahhoz a szövegtípushoz, melyet az olvasók „a” regénnyel azonosítanak. Wass Albert azt a fajta elbeszélői hagyományt követi, mely – akárcsak Jókai, Mikszáth vagy Móricz művészete[3]– a csiszolt és kiváló forma mellett a tartalmat, a jelentést is fontosnak tartja, bátran vállalja az alkotás irányzatosságát, gondolatokkal telítettségét, azt, hogy a mű nem csupán elbeszélői játék, szerzői autokommunikáció, hanem üzenet, mely befogadóra vár. Wass Albert életműve kétségtelenül ehhez a hagyományhoz kapcsolódik, ezt bizonyítja az olvasmányos, gördülékeny stílus, az igényes, költői nyelvezet, az érzékletes, láttató-látó képek, a kor és idő szellemét megidéző hangulat, a gondolatiság, az igazságkeresés és –átadás vágya, továbbá – mint a legfőbb mérce és bizonyíték – az olvasói fogadtatás, a közönség „az olvasás által gazdagodunk” érzése. Ez az „élményirodalom” hiánycikk a mai magyar irodalomban, s Wass Albert regényei ezt a hiányt, űrt töltik be. A Wass Albert-műveknek világosan körvonalazható világképe van, kiolvasható belőlük egy határozott, meggyőződésen alapuló állásfoglalás a világról, egy sajátos – Wass Albert hitét ismervén nem túlzó a szóhasználat –, a kereszténységben gyökerező, személyes tapasztalatú teológia. Mely egyértelműen kimondja, állítja a szeretet határokon átívelő, népcsoportokat egyesítő, egy nagy közösséggé formáló, de nemzeti sajátosságaikat egymás épülésére létfeltételként meghagyó erejét, megfogalmazza a lélekben és erkölcsökben egész ember eszményét.[4]
          A mai irodalomtudomány úgy véli, hogy a művet függetleníteni kell a szerzőjétől, a szöveg a lényeges, nem az alkotó. A mai (irodalom)kritika egy része ugyanakkor mégis minduntalan beleesik abba a hibába, hogy az életmű helyett az életrajzról, a személyről vitázik. Így van ez Wass Albert esetében is, bár a helyzet nem egyoldalúan kétségbeejtő. Mert az igaz, hogy az egyik oldalon háborús bűnösként igyekeznek beállítani Wass Albertet, tiltakoznak szobra felállítása ellen, és életművét nem tartják méltónak ahhoz, hogy bekerüljön a magyar irodalmi kánonba. Viszont a másik oldalon igen komoly és elhivatott munka folyik, melynek célja, hogy elhelyezze Wass Albert művészetét a magyar irodalom történetében, alapos és tudományos elemzésekkel értékelje regényeit és megértse az üzenetet, melyet az író következetesen, szeretettel, hittel és jóindulattal átadni kívánt. Azt az üzenetet, melynek megértése önmagában cáfolná a Wass Albertet illető vádakat. Mert bármit is állít a modern irodalomelmélet, a műve igenis megmutatja, jellemzi az embert. Wass Albert regényei azt a gondolatot közvetítik, miszerint az emberiség bajainak orvoslására a legfőbb gyógyír a szeretet. Ahogy a Rézkígyó című művében írja: „Mindenki testvér. És aki előbb van és többet tud, az segítségére kell legyen annak, aki hátrább van. Sohasem önmagának, hanem mindig annak, aki hátrább van. Mindenki a mögötte lévőnek segít.”
         Ezt az összefogást, a szeretet összekapcsoló, láncszerű és a boldogság felé vezető voltát tematizálja az erdélyi gróf Elvész a nyom című, szintézisregényként, írói hitvallásként értelmezhető alkotása is.[5]
          A történet kiindulópontjául egy csodának is tekinthető esemény szolgál: egy ki s erdélyi faluban, egy nemzetközi cserkésztáborozáson egy evező nélküli csónakot hat gyerekkel elragad a víz, a jármű azonban egyszer csak megáll a vízesés fölött, ott, ahol nincs semmi, ami megakassza. Aztán a csónak addig áll ott, amíg mind a hat gyereket kimentik. Ekkor egy öreg, hitét vesztett halász, Hiribi úgy gondolja, ő is próbát tesz, hogy megtudja, van-e Isten. Beül egy csónakba, s hagyja, hogy úgy sodorja a víz, mint a gyerekeket. Ha ugyanis az ő csónakja is megáll azon a helyen, az azt jelenti, hogy valamilyen tárgy megakasztotta. Ha azonban ő a szakadékba zuhan, úgy az annak a bizonyítéka, hogy isteni közbeavatkozás miatt állt meg a gyerekek csónakja. A halász a vízesésben lelte halálát.
          S mintegy negyven év múltán, a második világháború utáni években egy öreg pap, a falu egykori papja elhatározza, hogy megkeresi az azóta már felnőtt hat gyereket, mert az nem lehet véletlen, hogy Isten életben hagyta őket. Bizonyára valamilyen célja van velük.
          A regény ezt a keresést, illetőleg nagyobb részben a hat ember életútját mutatja be. A mű keretes felépítésű, mert a történet végén újra együtt van a hat ember. Mindez előlegezi, hogy a csoda – más időben és más körülmények között – újra megtörténhet. Az időnek különös jelentősége van az alkotásban. Maga a csoda, az a tény, hogy a csónak a nyílt vízen megáll a vízesés fölött egy rövid időre, az állva maradás, a pillanat mítoszát beszéli el. S mindez összefügg a nyommal is. A feladat ugyanis éppen a pillanat megragadása, a rohanó-robogó történelem megállítása: annak a csodás pillanatnak a végtelenné nyújtása, melyben a hat ember együtt volt, s a fizikai törvényeknek ellentmondva életben maradt. Az Isten jelenléte eredményezte a csodát, s ezt a pillanatot kell megragadni, minden erővel, különben elvész a nyom. Isten nyoma. Mert a nyom nem más, mint hogy a Teremtő megmutatja magát: e nyomot követve az ember az üdvösségbe juthat. De nem figyel rá, ez az oka a nagy történelmi katasztrófáknak is. A szöveg azt sugallja, hogy a történelem során az emberiség letért a megfelelő nyomvonalról, utat tévesztett, elveszítette Isten nyomát, ebből fakadtak a világháborúk, a fasizmus, a kommunizmus. Az egymás mellett elrohanó emberekkel szemben áll a csónakban ülő gyermekek csodájának pillanatnyisága. Jelképes, hogy amint kiszállnak a csónakból, az megy tovább, és lezuhan. Csak addig tart a csoda, amíg együtt vannak. Ezért nem véletlen, hogy az öreg halász, az egyedül evező ember elpusztul. Ennek az együttlétnek a célja a történelem folyamán bontakozik ki: a történelem mintegy megokolja az összefogás szükségességét. Az egymás ellen forduló emberek ellentétei a hat szereplő közösségének. Mert a regény üzenete szerint az „együtt” a cél. A „minden egész eltörött” világában, a töredékesség, a darabokra hullás korszakában az „Egész” helyreállítása a feladat. 
          A hat ember hat különböző nemzet képviselője: egy magyar hercegnek, egy cseh kispolgárnak, egy lengyel festőnek, egy zsidó bankárnak, egy román politikusnak és egy német tudósnak kell összefognia a magyar pap eszményei alapján. Az embereket összeköti a közös sors: a világháborús szenvedés és a szeretetvágy. Mindez egybekovácsolja őket, s lehetővé teszi, hogy a különféle népek megértsék egymást, akár a pünkösdi Szentlélek-kiáradáskor. Az emberek ugyanis, bármilyen nemzethez tartoznak is, egyformán áhítják a béke galambjának eljövetelét.[6]A hat szereplőt összefogásra biztató papot a testvérré válásba vetett hit vezérli: a hit abban, hogy csak a dekainizálódás, az egymás gyilkosából az egymás testvérévé való szívbéli átalakulás hozhatja el az óhajtott boldogságot. A szöveg narrációja, a narratíva eszmei horizontja maga legalizálja a biblikus olvasatot, és teret ad az elemzés számára egyfajta teológiai beszédmódnak. A narráció ugyanis Istennek tulajdonítja a csodát, s ezzel a történetet teológiai kontextusba helyezi. A pap emberkeresése, az a törekvése, hogy újra egybegyűjtse a hat embert, valójában Isten keresésével, pontosabban az Istenhez vezető út keresésével azonosítható. Hiszen az erő, mely különböző, akár egymással ellenségesen viselkedő embereket is – akár a festő és a bankár – békít össze, egyszersmind a Mindenhatóhoz is elvezet.[7]

 

[1]„Wass Albert művészetéből olyan erő sugárzik, amivel az őt olvasó felvérteződik hétköznapi apró-cseprő önös gondok leküzdéséhez.” (Szutor Ágnes, Miért jó Wass Albertet olvasni? Képes Extra, 2001, február=Isten kenyere. Wass Albert élete a sajtó tükrében. 1998. február-2004. október, összeállította és az előszót írta Turcsány Péter, Kráter, Pomáz, 2004, 105.  [A továbbiakban: Wass Albert utóélete])                                                  

[2]Wass Albert népszerűsége a harmincas években kezdődött, kötetei tízezres példányszámokban keltek el, és a kritika is igen kedvezően fogadta műveit. Olyannyira, hogy első, Farkasverem című regényéért Baumgarten-díjat kapott, melyet Babits Mihály ítélt oda neki.

[3]  Jól igazolja ezt az 1998 júniusában, Erdélyben végzett olvasásfelmérés, melynek eredményei szerint a legtöbbet olvasott szerzők: 1. Jókai, 2. Wass Albert, 3. Biblia, 4. Mikszáth, 5. Móricz, 6. Gárdonyi... (Magyarországon sajnos 1996 júniusában kevésbé volt kedvező a helyzet, a sorrend itt és ekkor ugyanis a következő volt: 1. Lőrincz L. L., 2. Cook, R., 3. King, S., 4. Steel, D….) Vö. Katsányi Sándor, Magyar olvasáskultúra túl a határokon, ../../index.html. 46. évfolyam, 200. 4. szám=Wass Albert utóélete, 86.

[4]1999. szeptember 18-án Wass Albert Isten és a haza szolgálatába állított lírájáért megkapta a Magyar Örökség címet. (A Magyar Nyelv Múzeuma kapcsán – Csete Ildikó kiállítása okán – megemlítendő, hogy ugyanekkor a hagyomány és a korszerűség ötvözésével végzett ópusztaszeri alkotóművészetéért Csete György építész és Csete Ildikó textilművész is megkapta a címet.)

[5]Wass Albert, Elvész a nyom, második kiadás, Kráter, Pomáz, 2003. (A továbbiakban: Elvész a nyom)

[6]A keresztény szimbolika a galambot a Szentlélekkel és Krisztussal azonosítja, vagyis a szeretet és hit és béke megtestesítőjének tekinti. A népművészetben a galamb gyakorta az összetartozást jelképezi.

[7]Wass Albert életművében gyakoriak azok a szövegek, melyek a hit és a szeretet csodatévő minőségét tematizálják. AHagyaték című kötet minden egyes története a hegyeket megmozgatni tudó igaz hitről beszél, s erről szól a Hagyaték világi jellegű párdarabjaként értelmezhető Csoda történt című novellacsokor (Wass Albert, Csoda történt. Elbeszélések, válogatás 1945-1998, szerk. és az előszót írta Turcsány Péter, Kráter, Pomáz, 2006. [A továbbiakban: Csoda történt]), melynek üzenete szintén az, hogy – miként Turcsány Péter, a kötet szerkesztője fogalmaz – „a hinni tudó lekeknek és nemzeteknek még a legmélyebb poklok napjaiban is megadatnak a csodák. Témánk szempontjából is jelentős ebben a kötetben Az almafa kivirágzik című novella, melyben az elcsatolt Erdélybe hazatérő, oda Amerikából visszatérő asszony érkeztére az addig száraz, terméketlen és kivágásra szánt almafa kivirágzik. A hit, az otthonhoz fűződő érzelmekből fakadó erő ugyanis a terméketlenséget életté képes változtatni. Ezt sugallja az Elvész a nyom is: az elpusztult Európa összefogással újra élő Európává tehető.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap