A csoda nyomában (WASS Albert: Elvész a nyom) 2/2

Nyiri Péter - A..., sze, 01/10/2018 - 00:06

          Az Isten nyomát vesztett világ érzékletes bemutatásával a szöveg erőteljesen ellenpontozza a vágyott békés világot. A szenvedés közegét az üresség, a lerombolt otthonok, a gyerekszobák törött fejű babái, a kietlenség és az otthontalanság jellemzik. Akárha egy gonosz akarat munkálna benne, mintha az ördög el akarná vinni a világot. S a Sátánnak bizony csatlósai az emberek: őrültek földje ez, ahol megszűnt a rend, az erkölcs és a tisztesség, ahol egymástól kell megmenteni az embereket. A pillanatnyiság a regény időkezelésében is tetten érhető. Mert bár egész élettörténetekkel ismerkedhetünk meg, mégis, mintha az öreg pap, Baradlay tiszteletes könyvét – melyben kitartó nyomozás eredményeként írta le a hat ember életpályáját – olvasnánk.[1]Hiszen a történet minden szála egy csomópontban találkozik, mintha az egyetlen időpont az lenne, amikor a hat szereplő újra találkozik egy vonaton: minden más csak visszaemlékezés – az elvesztett nyom utólagos keresése a saját életsorsban. [2]
 
          A csodás módon életben maradó hat szereplő a kiválasztottságot, a tanítványi, apostoli mivoltot idézi. Csakhogy valami világi, öntudatlan apostoliság ez, a tehetséggel való helyes sáfárkodás küldetése. A papnak meggyőződése, hogy az Úr kiválasztotta a gyerekeket annak idején egy feladatra. Ezt a feladatot kell megtalálniuk közösen.
         Nem titkolt mondanivalója a műnek, hogy az Amerikába tartó hat ember arra hivatott, hogy felépítse az új Európát. S itt a szereplők alakja túlnő személyes sorsukon. Nem Drágffy Gergely hercegről vagy Herbert Habicht kémiaprofesszorról van többé szó, hanem egyszerűen emberekről: akik értnek a mezőgazdasághoz, a művészethez, a kereskedéshez és a pénzzel való bánáshoz, a politikához és a tudományhoz. Mert az új Európának a tudásra kell épülnie. Figyelemre méltó gondolat ez a népek összefogásáról, fontos azonban, hogy a szöveg nem egybemosódásról beszél, hanem a részek összekapcsolódásáról. Úgy kell tehát összefognunk és közösséget alkotnunk, hogy közben megőrizzük önállóságunkat, nemzeti sajátosságainkat és öntudatunkat. Hiszen ebben az esetben éppen a részek különbözősége adhatja meg a közösség erejét és sokszínűségét. Különösen aktuális ez a kérdés számunkra most, amikor hazánk az Európai Unió tagja.[3]
          A hat ember Európa hat, háború sújtotta nemzetének a képviselője. Drágffy Gergely magyar herceg, az arisztokrata réteg tagja, aki az elcsatolt, a cseheknek adott Eskőn is mintagazdaságot hoz létre. Ő a büszkeség megtestesítője, s rangja ellenére – vagy a mellett – a szív, a nemeslelkűség arisztokratája. Vrana Basil cseh boltos, kereskedő, kispolgár, egyszerű, szürke kis ember, kitartásával és szorgalmával azonban sokak számára példaként szolgálhat. Lubovszky Kazimir, a léha, de nagyszívű művész, a bohém festő azt vallja, hogy az életben az egyetlen természetes állapot a szerelem. Ez a felfogás adja minden örömét és minden bánatát is. Általa nyer, és általa veszít is el mindent. Az ő nagy ellenfele Pohrisch Gottfried, a zsidó bankár, a pénz szerelmese, aki pénzért mindent megkap, csak a boldogságot nem. Kettejük összefonódó sorsában a pénztelen, de boldog lét és a boldogtalan, de jómódú élet ellentéte ábrázolódik. Jonel Bursunau román politikus, aki bár a népéért küzd, de határozott elvek nélkül, mindig az aktuális hatalomhoz csapódva, a hazugságra építve. Herbert Habicht kémiaprofesszor, a német tudós pedig inkább megsemmisíti kutatásai eredményét, nehogy találmányát a háborúban tömegpusztító fegyverek készítésére használják. Számára az erkölcs és a tisztesség parancsa a legfőbb törvény. Mindannyian rossz körülmények között élnek, mindannyian elhagyják otthonukat, s ez különösen nagy fájdalom, mert érzik és tudják, hogy „a világon mindig az a legszebb, ahol valamikor otthon voltunk.”[4]Az otthon elhagyása az éden elhagyását asszociálja; a háború káosza az otthon harmóniáját, kozmoszát rombolja szét. A rossz ellen azonban a jó erejével cselekedni kell. A pap a nem beletörődés etikájával érvel. Nem szabad ugyanis például a nagy tehetségű tudósnak beletörődnie abba, hogy élete végéig deszkákat őrizzen egy építkezésen. A nekünk kijelölt feladatokat el kell végeznünk. „Végre kell hajtsuk, akár tetszik, akár nem”.[5]
          A szereplők történeteiben hat különböző életsors összegeződik, melyek azonban egy pontban mégis találkoznak. Az otthon elvesztése mint közös tapasztalat, s az otthon újbóli megtalálásnak vágya mint közös álom köti össze a hat embert. Mindazonáltal ők hat különböző nézőpontot képviselnek. S ez nem csupán azért érdekes, mert így a narrátor hatféle megoldást vázolhat fel Európa újraépítésére. A hat ember szerepeltetése ugyanazon probléma különböző értékelését teszi lehetővé. Ezzel tovább árnyalja az összefogás lényegét: a közösség csakis különböző, olykor eltérő nézőpontok érvényesítésével születhet meg, hiszen az igazi szocium az individuumok megőrzésével-megmaradásával jöhet létre: a valódi közösség kohéziós ereje ugyanis nem az egyformaságban, hanem a közös célban rejlik. A regény logikája szerint akkor épülhet új Európa, ha a különböző talentumok, képességek egy cél érdekében egyesülnek.[6]
          Ez a gondolat általános érvényű: minden közösségre vonatkozik. Ezért tekinthető az emberi társadalom – és ezzel együtt az emberi élet – céljára vonatkozó kérdés megválaszolásának is, egy eszmei szintézisnek, mely összefoglalja, egy pontban egyesíti a különböző felfogásokat. A történet cselekménye és a narratíva, illetőleg az eszmei mondanivaló összekapcsolódik. Az eszmei nézőpontok és az emberi magatartásformák sokfélesége egyetlen központi eszmében összpontosul, s – mintegy írói erkölcsi hitvallásként – mutat határozott irányt az ember, az olvasó számára. És persze nem véletlen, hogy a közösséget végső soron az isteni gondviselésbe vetett hit, az isteni törvényeknek való engedelmeskedés – az a meggyőződéssé válni akaró reménység, hogy az egyéni életnek konkrét, rá szabott célja van a földi létben – teremti meg. Hiszen így a nézőpontok, az eszmei horizontok találkozási pontja maga a kereszténység, az emberiséget emberséges közösséggé formálni vágyó krisztusi elv. Maga az elveszni látszó nyom. A fény, melyet minden embernek hordoznia kell. A regény záró sorai ezt a gondolatot erősítik: „Aztán ő is kilépett az ajtón a többi után s a hideg fekete éjszaka elnyelte nyomban.”[7]Ám a hat ember szívében remélhetőleg fáklya ég, hogy másoknak is megvilágítsa az utat.
          A regény zárlata mintegy megismétlődése a kezdetnek. A hat ember együtt utazik a pappal a vonaton, amikor szerencsétlenség történik: a szerelvény kisiklik. Csupán egyetlen halott van: az öreg pap. S azzal, hogy a hat ember újra együtt van, ismét megtörtént a csoda, s a történet szereplői rátalálnak az elveszett nyomra.[8]És a pap, halála pillanatában, akárcsak az öreg halász, Hiribi, bizonyosan tudja, hogy van Isten. Nem véletlen, hogy amikor egy újságíró megkérdezi, hogy mi a halott neve, a lengyel festő – aki maga is „megtér”, hinni kezd a csodában a történtek hatására –, így válaszol: „Hiribi!... Ez volt a neve, Hiribi!”
          A szöveg befejezésében vannak üres helyek: nem tudjuk, hogy a hat szereplő végül elutazik-e Amerikába, vagy marad Európában. Mindkét választásban vannak azonban biztató lehetőségek. Ha Amerika a céljuk, úgy tűnik, megértették, hogy idegenben, jobb körülmények között és kedvezőbb lehetőségek mellett össze kell fogniuk a közös, új Európáért. Ha ellenben maradnak, akkor még nagyobb elszántságról tanúskodnak, mert úgy közvetlenül a romokat kell új életet teremteniük. A választás nem könnyű, mindenki bizonyára tapasztalatai, életfelfogása szerint döntene hasonló helyzetben. A szöveg tehát úgy ad választ erkölcsi kérdésekre, hogy közben bizonyos – igen jelentős – kérdésekben meghagyja az olvasónak a szabad gondolkodás lehetőségét.
          A regényzárlat szinte kicsinyítő tükre az egész regénynek, lejátszódik s megismétlődik benne minden, amit addig olvastunk. A vonat: vasszörnyeteg metafora a technika és a modern világ szörnyűségeire, a tomboló háború borzalmaira utal, ugyanakkor a maga ellentéteként felidézi egy boldogabb, ősibb, természetközelibb világ képét is, ahol még megvolt, élő volt a nyom. A vonatbaleset azért történik, mert a mozdonyvezető be akarja hozni a lemaradást, a késést. Ez is a modern kor tünete: a rohanás, száguldás, az őrült tempó, a világot a tengelyéből kifordító sebesség. A vonat kisiklása pedig a helyes útról való letérést, a nyom elvesztését is jelképezi.
          Ahhoz azonban, hogy az ember végre újra megtalálja a nyomot, és ismét megtörténjen a csoda, nem elég a hit, meggyőződés kell. És szeretet, igazság. A szövegben a régi bölcsek alakját idéző, a hegyekben élő ősz öreg, a román Bács Traján mondja ki a regény egyik fő üzenetét, hogy csupán egy igazság van. Isten: az igazság, s ami nem igazság, az pusztulás. Az igazság pedig: élet. Milyen szépen rímel ez a vallomás a krisztusi szavakra: Én vagyok az út, az igazság és az élet.
          Ez az emberiség legnagyobb csodája.

 

[1]Baradlay tiszteletes neve Jókai A Kőszívű ember fiai című regényének érzéketlen, fiai sorsát önkényesen irányítani akaró atyját idézi, a két Baradlay célja azonban itt ellentétes: Jókai szereplője a császárhoz való hűséget, a nemzeti törekvések háttérbe szorítását, sőt elnyomását követeli, Wass Albert papja viszont éppen a nemzet(ek) érdekeit célzó összefogást sürgeti.

[2]A regény rokonságot mutat a ThorntonWilder Szent Lajos király hídja című alkotásával, míg azonban ott egy leszakadó hídon halálát lelő öt ember sorsa áll a középpontban, az életutak vége, addig a Wass-regény a kezdetről, a gyermekként csodás életben maradásról szól. És ez lényegi különbség: míg ugyanis Wilder szintén pap szereplője azt kutatja, hogy miért halt meg öt ember, Baradlay tiszteletes arra keres választ, hogy miért él hat ember. S ebben az az általánosabb kérdés rejlik, hogy miért él az ember, mi az ember célja az életben. Minthogy pedig a Wass-szöveg erre a kérdésre konkrét válaszokat is ad, az Elvész a nyom tézisregényként is olvasható.

[3]Wass Albert egy másik műve, A nagy titok című novellája is az összefogás szükségességéről szól; egyik szereplője, Vén Jankó a következőképpen beszél: „Ez a nagy titok, emberek. Egymás mellett, békességben. Nincs háromféle Isten, csak egyféle van. Övé a zsidók ládája, a magyarok kelyhe s a románok oltára. Nincs háromféle ember, csak egyféle van.” (Wass Albert, A nagy titok=Székely apokalipszis. Erdélyi antológia, vál. és szerk. Hunyadi Csaba Zsolt, Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2007.) Az „idegenben is a hazáért küzdeni” elvet ugyanakkor jól példázza Wass Albert A Muhari-törvény című elbeszélése, melyben az Amerikában sikeresen érvényesülni tudó, magyar cégtulajdonos egy szívroham hatására ismeri fel, hogy nem csupán önmagáért és családjáért, hanem népéért, a magyarságáért és hazájáért is tennie kell.  Álmában megjelenő ősei így feddik: „Gyermekeid nem beszélnek már magyarul, nem törődnek származásukkal, elvesztek a magyar nemzet számára. Erre vagy büszke? Vagyont gyűjtöttél, de használod-e fajtád, nemzeted védelmére? Amerikainak jó vagy talán, de magyarnak nem. S azért idéztünk ide, unokám, hogy megmondjuk neked: kevés időd maradt. S ha nem használod arra, amire az Úristen adta, nem éred meg az ötvenedik évet, mert ez a Muhari-törvény…!” [A Muhari a család neve. Ny. P.] (Wass Albert, A Muhari-törvény=Csoda történt, 90.)

[4]Elvész a nyom, 117.

[5]Elvész a nyom, 351.

[6]A Wass Albert-recepció túlpolitizáltsága egyszeriben meddő vitának bizonyul, ha az olvasó megismerkedik az író olyan regényeivel, mint az Elvész a nyom vagy A funtineli boszorkány, hiszen e művek éppen a népek békés egymás mellett éléséről, a vallási türelemről, a szeretet és hit egyesítő erejéről szólnak – így önmaguk cáfolják az antiszemitizmus és fasizmus vádjait. „Érthetetlen és sértő az antiszemitizmus vádja is egy olyan íróval – az Elvész a nyom, Az Antikrisztus és a pásztorok, a Tavak könyve, az Erdők könyve és a többi szerzőjével – szemben, akinek minden szava cáfolja az alaptalan rágalmakat. Akinek A funtineli boszorkány című trilógiájáról még annak a népnek az értelmiségi tagjai is elismerően nyilatkoztak, amelynek vezetői egykor – mára tudjuk, hogy jogtalanul – halálra ítélték. Akinek hitvallása volt az Isten keresése és szeretete, s hirdetése a békének és emberségnek.” (Balázs Tibor, Wass Albert kanonizációjának kérdése – avagy az egységes nemzettudat felélesztése, Polísz, 113(2008), 73.)

[7]Elvész a nyom, 365.

[8]A csoda mivoltot erősíti az elbeszélői szólam, az a megállapítás, mely szerint: „A katasztrófa méreteihez viszonyítva meglepően kevés sérülés történt és halott csak volt.” (Elvész a nyom, 363.)  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap