Csokonai Vitéz Mihály, Kőrösi Csoma Sándor kortársa 1/3

Tusnády László, szo, 11/11/2017 - 00:14

1845-ben a húszéves Jókai Mór édesanyjával kocsin utazott. Baleset érte őket. Segítséget kellett kérni, és ahova betértek, ott éppen Lillával találkoztak – Csokonai hajdani szerelmével. A költő már negyven éve halott volt, de az ifjú író lelkét megérintette ez a találkozás. Izgatta Csokonai sorsa, és meglátta ebben a korán elhunyt, gyenge fizikumú lángészben azt az erőt, amely feléledt, és tovább munkált a reformkor nagyjaiban. A magyar történelem egyik utolérhetetlen korszakának lett ő az előképe. Több szellemi nagyság léte, szárnyalása már ott repesett benne. Valami abból is, ami Kőrösi Csoma Sándor szellemiségét áthatotta. Ez a lelki közösség több annál, amit a közös létidejükről el lehet mondani.

            Majd később még bővebben kifejtem, hogy Csokonai magát „víg poétá”-nak nevezte. Ám tudta, hogy az életkedv épp a túléléshez szükséges: azt a halálba sodródást kell megállítani, amelyen nemzetünk már elindult. Látta, hogy az a hatalmas erő, amellyel az őseink a Kárpát-medencébe érkeztek, egyre fogyatkozik: a dicső múltra a halál terít bakacsint. Ezt nem akarta elfogadni. Kereste a megoldást. Egyre inkább élt benne az a remény, hogy nemzeti tudatunk felébresztésével még minden jobbra fordulhat. Egész munkásságával ezt a szent célt szolgálta, de leginkább honfoglalási eposzától várta azt, hogy lényegesen hat majd nemzetére. Kőrösi Csoma Sándor jól látta, hogy történelmünkben fehér foltok vannak. Keleti forrásokból akart választ meríteni. Tudta azt is, hogy mi nem csupán a nyugati művelődéshez kötődünk, hanem a keletihez is.

            Ezt is hasonlóképpen gondolta Csokonai. Ez az ő közelségük alapja. Összeköti őket a nyelvek hallatlan szeretete, és az a szemléletük, ahogyan ezekben a lényeget látták: magát az emberi lelket.

            Csokonai Anakreonról és Háfizról könyvet akart írni. Goethe előtt húsz évvel fedezte fel a perzsa költő nagyságát. A bor és a szerelem összekapcsolása hagyomány a perzsa irodalomban. Omar Khajjám „Négysoros”-aiban gyakran visszatér a négy őselem. Nem véletlenül. Régi perzsa hagyomány ez. Ezt a nagy múltú, hatalmas műveltségű népet meghódították az arabok. Zarathusztra vallásának a hívei ragaszkodtak a hitükhöz, de számuk egyre zsugorodott1. Így lettek egyre többen az Iszlám hívei, az idő hozta változást követő nyelv megmaradt. Egy nagy kultúrájú nép nem szívesen veszi át a hódítók nyelvét. Az újperzsa nyelv, amely mintegy ezeréves múltra tekint vissza, épp a hódítás után lett az irodalomnak, a költészetnek a nyelve. Oly szellemi erővel rendelkezett, hogy az arab és a török művelődésre is hatott. Az egész Iszlám szellemi élete elképzelhetetlen a perzsa alkotók nélkül.

            Omar Khajjám szemléletében sem igazán bölcs dolog csak a nagy szabad gondolkodót látni, az „elszakadás” nagy mesterét, hanem a hajdani szemlélet őrzőjét is észre kell venni őbenne. Az idegenek szőrszálhasogatását, bölcselkedést elutasította. Megmaradt a perzsa nyelv, az ősi gyökér, a hagyomány, a szokások. Omar Khajjám ezekből is merített. Elég arra gondolni, hogy Rómában még mindig vannak olyan étkezési szokások, amelyek a Krisztus előtti időkből maradtak meg2.

           

Évfordulók találkoznak. November 16-án (vagy 17én) lesz 240 éve annak, hogy megszületett Csokonai. Jövőre ünnepeljük Faludi Ferenc születésének a háromszáztízedik évfordulóját. Ő a magyar népiesség terén volt Csokonai elődje, és abban is, ahogy az ő művészetében jelen volt az olasz irodalom. Faludi Ferenc születésének a 300. évfordulóján az Irodalomtudományi Intézet Faludi-konferenciát rendezett. Ennek a tiszteletére, ennek az alkalmából mutatta be Knapp Éva egy kiállításon a XVIII. századi könyveket. A tárlókban a múltunk szelíd és türelmes tanúi sorakoztak egymás után. Itt állhattam meg Reviczky Károly fordítási kötete előtt: Háfiz versei – latinul.

 

            Kinek mit jelent ez a könyv? Én Csokonaira gondoltam, mert ez ott volt az utolsó reményei között. Egy évvel a halála előtt Kazinczy Ferencnek számolt be arról, hogy ezt a könyvet mindenáron meg akarta szerezni. De nem sikerült. A széphalmi mester segítségét kérte. Ő sem találta meg. Csokonai elköszönt a trilláktól, Lilláktól, s lám, még ez az egyszerű „szürke” könyv se juthatott el hozzá. Ilyen az élet! Ál-művelődési célokra is hányszor úsztak el milliók és milliárdok, és az egyik legnagyobb költőnk utolsó évének boldogságához ez a könyv is elég lett volna, de nem jutott el hozzá. A meglévő kézirataitól, kész fordításaitól is szabadulni akart azért, hogy csak az „Árpádiász”-szal foglalkozzon, és íme, ennek a könyvnek a léte, a híre őt izgalomba hozta. 1801. július 7-én Festetits György grófnak Miskolcról írta a következőket: „A többi írásokat pedig és eredeti poémáimat most mind egy sorig kinyomtattam: hogy szekrényemben tovább ne hányódjanak, s a gondviselésektől megszabadulván, azzal az egy ártikussal is szabadabbá tegyem életemet. Ezt ha végrehajtottam: Múzsámat is a közpiacról, a nép szeme elől magamhoz beszólítom, és édes esméretlen magányomban dolgozom véle halálom napjáig azon a heroica epopeián, mellyet Árpádról, vagyis a magyarok kijöveteléről kívánok a maradék számára Homérus és Tasso nyomdokain készíteni.”3

            Mily különös, hogy Csokonai Vitéz Mihály érdeklődése Háfiz iránt épp akkor fokozódott, amikor minden előző – korábbi kötöttségétől szabadulni akart, mégpedig fontos célja, küldetése miatt, azért, hogy honfoglalási eposzát megírja. Lehet, hogy az is világos volt előtte, hogy hajdani, iráni kapcsolataink ismeretében őseink vallására is fény derülhet.

            Zarathusztra 3200 vagy 3400 évvel ezelőtt élt. Az emberiség első Szent Könyve tőle származik. Iránt 637-ben hódították meg az arabok. A nemzeti érzést, az eredeti vallás emlékét ők és a szeldzsuk hódítók egyre fakóbbá tették. Ám a hagyományok, a szokások szívósságát az is mutatja, hogy Omar Khajjám költészetében oly nagy szerepe van a négy őselemnek. Ez különösképpen Alessandro Bausani fordítási kötetéből tűnik ki. Ebben kétszáznyolcvankét négysoros szerepel. Az utolsó két sorban is gyönyörűen tér vissza Tűz, a Víz, a Szél, a Föld4.

            Kőrösi Csoma Sándor a honfoglalás előtti emlékeinket, történelmi adatainkat, gyökereinket kereste. Munkája során fontos szerepe volt perzsa nyelvtudásának. Csokonai Háfiz iránti – kései érdeklődésének több oka lehet, de nem lehet kizárni azt a lehetőséget sem, hogy más cél is vezérelte akkor, amikor oly kíváncsi volt a perzsa művelődésre. Valamit mindenféleképpen tudhatott a mi ősi, honfoglalás előtti kapcsolatainkról. Kelet iránti érdeklődése hamar felébredt benne. A derűt, az örömet, az életszeretetet látta meg ebben a világban. A „Felvidulás” című versében a bú elűzését kéri. Víg muzsika hangjaival akarja megtalálni az örömet. A cím alatt a „Török nótára” megjelölést komolyan kell venni. Valóságos dallam lehet az alapja. Ily módon Balassi hagyományát folytatja. Kár, hogy az eredeti dal címét nem adja meg. A tizenkilenc évesen írt mű valóban a korai érdeklődést mutatja.

            Sajnos, csak találgatni lehet, hogy a sok nyelvet tudó professzorok között milyen adatok, milyen hírek terjedtek a perzsa nyelvről, és okos tanítványukat mibe avatták be. Vörösmarty is az iráni mitológiára épített a „Zalán futásá”-ban, és erre elég oka lehetett. Egészen más kérdés az, hogy később ezt a megoldását többféleképpen ítélték meg. Az viszont tény, hogy ő időben lényegesen közelebb áll Csokonaihoz, mint hozzánk.

            A nagyon művelt perzsák az egész iszlám művelődésre hatottak. Régi szemléletük őseink lelki fejlődését is kedvezően befolyásolta. Az egyistenhitet iráni környezetben ismertük meg. Az oly lényeges szám, mint a „száz” és az „ezer” nyelvünkbe a perzsából került át (szád, házar).

 

            Reviczky Károly Háfiz-kötete Csokonai születése előtt két évvel jelent meg. A perzsa költészet ezzel kopogtatott az európai művelődés ajtaján, és az bizony, befogadta. Háfiz latinra fordított verseit angolra és németre ültették át. Reviczky Károly nevét később is megemlítették a nyugati tudósok, de figyelmük odáig nem terjedt, hogy a zseniális orientalistának, a túl szerény grófnak azt a tiszteletet megadták volna, hogy meghagyják szeretett népe gyermekének: hol osztráknak, hol lengyelnek nevezik. Mennyire igaza volt Kőrösi Csoma Sándornak, amikor „Tibeti-angol szótár”-ának az elején feltüntetette, hogy ő székely-magyar. Hatalmas és biztos híd volt ő is Kelet és Nyugat között, Reviczky is az volt, az ő elfelejtett elődje, és hidat épített Csokonai Vitéz Mihály is. Híd és szellemi honfoglalás mindaz, amit ő létrehozott.

            Az ősi iráni vallás kitörülhetetlen nyomot hagyott a perzsák gondolkodásában. Zarathusztra szerint az Isten árnyéka a halál. Azt a bölcsességet kell megtanulnunk, hogy tudjunk félelem nélkül, békében élni. Nem szabad, hogy a halál örvénylése, végzetszerűsége magával ragadja, sodorja az embert. Mindebből arra gondolhatunk, hogy a temető üzenetét meg kell érteni, de védekeznünk kell ellene. Zarathusztra réges-régen élt. Tanítása felszívódott az iráni és több más nép gondolkodásába, művelődésébe – sok más szemlélettel vegyülve. Vajon mit tudunk kezdeni bármilyen vigaszt ígérő tanítással, ha a következőket halljuk:

                               Temetők vad, hideg szele,

                fehér, kísértetes szörny-éjszakák,

árnyképek, melyek körbe lengtek

- valaha éltek, szerettek -

mondjátok meg, mitől szívem retteg,

mondjátok meg,

milyenek ott az éjszakák!

Létszakadékunknak, a végső nagy átmenetünknek a láttán elakad a szó. Jogos a panasz, de Zarathusztra tanításának is a legfontosabb alapja a jövő, a lét folytonosságának az igénye. Tehát nem kegyeletsértés az, ha az ember földi napjait nem égeti el a félelem pokoli tüzében „csak” azért, mert tudja, hogy mi az elkerülhetetlen, hiszen holt szeretteihez épp akkor hűséges igazán, ha az ő lét-küldetésüket, élet-lángjukat továbbviszi.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap