Csorda?

Balogh Bertalan, szo, 12/03/2011 - 02:50

 

   Nem vagyunk csorda emberek. Nem megy a klubalkotás sem, legalábbis ezt láttam az emigrációban, ahol pedig sokkal jobban érzi az ember a hasonszőrüek közösségének szőkségét, mint otthon. Minden magyar klub befullad előbb utóbb, vagy leég. Ugyanakkor, alighanem  a magyaroknak van a legtöbb külföldön megjelenő újságja, mintha az egymásho tartozás nagyszerűen működne köztünk,  -elméleti síkon-, csak testözelben ne tartózkodjon senki, és főleg ne sokáig, mert feszengeni kezdünk. Mindnyája „okosak“  vagyunk ugyanis, és az első szavunk az, hogy „nekem maga ne magyarázzon“.,

   Népdalaink is egyszólamúak, vagyis a primet fújja mindenki.

   Individualizmus, szervezhetetlen nép, széthúzás, örök átok…

   Így könyveljük el önmagunkat.

   A térképre nézünk, és mintha Trianon ténye is igaztolná, hogy mire mehet egy individualista nép.

   A valóságban azonban nem is sejtjük, mi mindent és miyen hihetetlenűl  hatalmas erőt tud képviselni éppen az individualizmus, ha van mindenki által értett közös cél. Gondoljunk csak Dzsingisz kán mongoljaira. Sohsem hordott a világ individualistább népett, mint a  mongol. Minden egyes mongol egy személyben is teljes katonai szervezet volt: öltözet, fegyver, ló, élelmiszer, tisztálkodási kellékek, tű, cérna… És az eltökélt szándék, hogy „majd adok én neked, csak kerülj a szemem elé!“

   Bárhová került a mongol, mintha a sors jelent volna meg: teljhatalom volt és elpusztíthatatlan. És pontr azért, mert tökéletesen komplet individuum volt, aki magyarázkodás nélkül is tudta ki ő, mi a dolga, és minden körülmények között bízott önmagában. Képzeljünk el egy vezető egyéniséget. Aki ilyen tömegeknek áll az élére. Egy Dzsingiszt kapunk, és egy erőt, amelynek nincs ellenfele.

   Minthogy állandóan és csakis csúnyákat kell mondani a mongolokról, a világ mint hordát emlegeti őket, és nem érti sem a világ, sem pedig mi magunk, hogy éppen nem tömegről volt szó, és éppen nem tömegemberről, aki csak tömegben bátor,  hanem emberekről, akik magabiztosak voltak és erősek, tehát bátrak. Mert igazi, és komplet individuumok voltak. Óriási különbség ez!

   Inkább akkor szégyellném magunkat, ha azt látnánk, hogy mindig egymást gyámolítanánk, ha automatikusan illeszkednénak a kórusba a magunk szólamával, a másikat mindig csak aláfesteni tudnánk a magunk kis hangjával, ha született alvállalkozók lennénk,  ha hierarchiában éreznénk csak jól magunkat, és szeretnénk a rangsort,  mint olyat, , mert az a pici egyéniségünket határozza meg, és még picibb önmagunkat.

   Jobb és százszor nemesebb „vad“-nak lenni és individuumnak. Nem beszélve arról, hogy ez az a magatartás, amit nem lehet, és nekünk nem is kell tanítani, hanem vagy a géneinkben van, vagy…

   De hát éppen ez a gyönyörű, az, hogy ez van bennünk legbelül.

   Trianon? És a többi?

   Megpróbálta az individualista nép hányni a keresztet, és más lelkek stílusában illedelmeskedni.

   És lám, mi lett a vége! 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap