Csórják Gábor Áront!

Barcsa Dániel, p, 03/15/2019 - 00:04

Aki próbált erdélyi városban véletlen fennmaradt magyar emlékekre vadászni – bízva a balkáni slamposságban –, az már szembesült efféle utcanevekkel, mint Pavel Chinezu, Matei Corvinul, Gheorghe Doja. Ezek az utcanevek bizonyítják – tudnivaló, e tőrőlmetszett román nevek Kinizsi Pált, Mátyás királyunkat és Dózsa Györgyöt rejtik –, hogy a románság Trianonban nemcsak országot „szerzett”, de történelmet, s véle hősöket is. Ezt – ha belenyugodni nem is lehet – már megszoktuk.
Amidőn tavaly Daróczi Gábor, romaügyi miniszteri biztos azt találta nyilatkozni Gábor Áronról, hogy „valójában cigány származású forradalmár volt, akit a Gábor-cigányok ősapjuknak tartanak”, még hihettem, hogy ez az eset a nemzeti múltban való, manapság nem is szokatlan tájékozatlanság számlájára írható. Ám mikor a minap Kállai Ernő kisebbségi ombudsman is – szakmai életrajzát ismerve, róla nem állíthatjuk, hogy súlytalan percember – ugyanerről oktatta ki a történelemtanári szakmát, akkor rádöbbentem, itt sokkal súlyosabb dologról van szó: a cigány értelmiség bejelentette igényét Gábor Áronra.
A történelem nélküli, pontosabban a történelem alatt élő nemzeti közösségek biztos öntudatosodását jelzi az, hogy ha nincs, hát kreálnak maguknak dicső történelmet; ha nincsenek történelmi hőseik, hát kölcsönöznek. Mert a nemzeti öntudatnak szüksége van összetartozást teremtő-formáló mítoszokra. És e mítoszok sajátossága, hogy leginkább az igazságtartalmuk közömbös.
Gábor Áron „cigánysága” egyelőre nem vált a valós cigány történelmi mitológia részévé. Még van esély szólni, protestálni, világgá kiáltani, hogy Gábor Áron székely volt, nem cigány! Mert Gábor Áron édesapja főjegyző volt, írástudó, ellenben a cigányok akkoriban analfabéták. Mert Gábor Áron Háromszéken, Bereck városában született, ezzel szemben az erdélyi Gábor-cigányok a XIX. században még csakis Marosvásárhely környékén éltek. Mert Gábor Áron székely, kiváltságokkal bíró határőrkatona családban nevelkedett, míg a cigányoknak a feudális rendben – enyhén szólva – nem voltak kiváltságaik. Mert míg Gábor Áron fél életét angyalbőrbe öltözve élte le, s mikor végre megszabadult a katonáskodás terhétől, kézművesként, asztalos-ezermesterként kereste meg a kenyerét, addig a Gábor-cigányok nem katonáskodtak, és más cigány csoportokkal szemben nem mesterkedtek, hanem ügyes vásári kereskedők voltak.
Miképpen válhatott akkor a székely Gábor Áron, Gábor-cigánnyá?
Gondolom, a neve és – hiteles arcképét fél szemmel és meglehetős távolságról szemlélve, göndör fürtjeivel őt akár cigánynak is nézhetnénk – a külseje miatt.
Név és külső. Nos, hát pont ez az, ami itt nálunk, e Kárpát-medencei olvasztótégelyben a nemzeti hovatartozás meghatározásában a legkevésbé iránymutató! Mert ami fontos: az neveltetés, a szavak és a tettek. Gábor Áront mindenekfölött nem a név és külső, hanem egész életének példája teszi ízig-vérig nyakas székely-magyarrá. A többi: csalimese, spekuláció, és nem is annyira kegyes hazugság. Hazugság, amit most valakik nagy buzgalommal és ijesztő emocionális töltéssel próbálnak lenyomni a nemzeti öntudatában már amúgy is megroppant gerincű hazai magyarság torkán.

 

Forrás: Polísz, 2008. 110. szám

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap