Deák Ferenc Emléknap

Szerkesztő A, k, 10/17/2017 - 00:08

 

 

 

 

 

 

 

Deák Ferenc

(Söjtör, 1803 – Budapest, 1876)

 

Deák Ferenc, „a haza bölcse” meghatározó személyisége volt a kiegyezéskori magyar politikának. Országgyűlési képviselőként, és az első felelős magyar kormány igazságügy-minisztereként az Ő nevéhez fűződik a 19. századi magyarság és a polgári Magyarország állami kereteinek a kimunkálása.

 

1803. október 17-én született a Zala megyei Söjtör településen. Régi nemesi családból származott. Édesanyját közvetlenül születése után, míg édesapját öt éves korában elveszítette. Bencés és piarista gimnáziumi évek után jogakadémiai végzettséget szerzett. Ügyészként indult jogtudományi karrierje. 1833-ban bátyja, Deák Antal helyére került a pozsonyi diétába.

 

Közel ötven évnyi, küzdelmekkel tarkított politikai pályát járt be. Erkölcsi kötelezettségének érezte, hogy tudásával, felkészültségével szolgálja hazája előbbre jutását. Célul tűzte ki a népet polgárosító társadalompolitikai törvények elfogadtatását. Szívügye volt a jobbágyfelszabadítás, és az ősiség eltörlése is. A közös teherviselés mellett lándzsát tört, az országgyűlés előtt is bátran kiállt mellette. 1848-ban szerepet vállalt a horvát–magyar megbékélési törvénytervezet előkészítésében. Kiemelkedőt alkotott a büntető- és polgárjog területén is. A Bach-korszak idején passzív ellenállásba vonult, de ekkor is a nemzet erkölcsének lelke volt.

 

Deák Ferencnek határozott meggyőződése volt, hogy az ausztriai Monarchia felbomlásával „Magyarország önállását s nemzetiségét halál fenyegeti”. Élesen látta, hogy a „nemzeti elv” érvényre jutásával a magyar egység felszakadhat, a kisebbségek önállósági törekvéseit nem lehet megállítani. Európa pedig engedve a nyomásnak, Nagymagyarországot szétszakítaná, „s odavetnének bennünket, hová mintegy adjustatio gyanánt jobbnak látnák.” Sajnos jövendölése beigazolódott.

Ide kívánkozik egyik sokat idézett mondása is: „Amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják. De miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz, s mindig kétséges.”

 

Deák Ferenc tudta, hogy változások nélkül Magyarország nem tudja fenntartani teljes függetlenségét. Abban látta a fennmaradás lehetőségét, hogy meg kell valósítani a polgári átalakulást, a jogegyenlőséget, a polgári és politikai jogok kiterjesztését az egész lakosságra, nemzetiségre, nyelvre és vallásra való tekintet nélkül. Liberális eszméket is átvéve, úgy tartotta, hogy az állam csak a legszükségesebb esetben avatkozzon az emberek életébe. A legteljesebb szabadságot kell biztosítani számukra. A reformok elengedhetetlenek, megvalósításuk lassú, de folyamatos kell, hogy legyen.

 

1865–től Deák politikai pályája a csúcsponton volt. Alkotását, a kiegyezést Európa-szerte dicsérték. Csak Kossuth átkozta el a „deáki tettet”. A jogászok többnyire elismerőleg méltatják a polgári és büntetőkódex tervezésekor megmutatkozó demokratizmusát, de a történészek derékhada máig fanyalogva szól róla.

 

Deák – erényeivel és hibáival együtt – a 19. századi magyar történelem legjelentősebb személyiségei közé tartozott. Ráérzett arra, hogy változás nélkül nem valósulhat meg az élhető jövő. Ehhez reformokra van szükség, olyanokra melyeket a nemzet elbír. Kitartó munkájával végig a jog útján maradt, munkájával megteremtette az átalakulás törvényi kereteit. A kialakított dualista rendszer a célnak megfelelt, fél évszázadig beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

 

Politikusként elért eredményeit nem saját személyének tulajdonította, azokat gyakran mások sikerének tekintette vagy ajánlotta. A politikát szolgálatként élte meg, munkáját mindig nagy gonddal, igényességgel végezte. Kiválóan érvelt, szavaival meggyőzni akart és tudott is. Minden anyagi előnnyel járó pozíciót visszautasított. Anekdota született arról, hogy a császár által küldött, és az uralkodó párról készült fényképét megtartotta, de a hozzátartozó aranykeretet visszaküldte, ezzel is kerülve a legkisebb gyanúját annak, hogy megvesztegethető lenne.

 

A hosszú küzdelemben egészsége megromlott, a politikától is visszavonult. 1876. január 28-án adta vissza lelkét teremtőjének. Temetésekor még Ferenc József is letérdelt koporsója előtt, míg Erzsébet királyné könnyeivel búcsúztatta. Holtteste a Kerepesi úti temető Deák-mauzóleumában található.

 

Deák Ferenc, a „nemzet prókátora” politikai pályafutásával és országunkért tett munkájával megkerülhetetlen személye lett nemzetünk történelmének. Vörösmarty Mihály ekképpen jellemezte a nagy államférfit: „Ilyen emberre szükség van a világon, nemcsak az országért, hanem azért is, hogy rossz óráinkban meg ne tagadjuk azon állítást, hogy az ember Isten képére alkottatott.”

 

Felber Zsolt

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap