Dédi meséje - Falusi lány Budapesten

Kondra Katalin, sze, 01/11/2017 - 00:22

Amikor tizennyolc éves lettem, lehetőségem nyílt arra, hogy állami pénzen szakmát tanuljak. Falusi lány voltam, még soha nem jártam Pesten. Édesapám akkor már nem élt, édesanyám nehéz szívvel, könnyes szemmel búcsúzott tőlem a vasútállomáson. Szegényes öltözetben, egy váltás ruhával és némi aprópénzzel indultam a nagyvilágba. A pénzt azért kaptam, hogy legyen, miből megváltsam visszafelé a vonatjegyet, ha a nagy álom mégsem teljesülne. Gépírókisasszony kívántam lenni. Fogalmam sem volt arról, hogy az mivel jár, de a szerződés szerint, ha sikeresen elvégzem az iskolát, biztos állásom lesz jó fizetéssel, és a tanulás idején az állam gondoskodik majd rólam. Pesten már várt rám egy idősebb úr. Amikor bemutatkozott, megtudtam, hogy ő a kollégium vezetője. Aznap sok hasonló korú lánnyal találkoztam. Egyből letámadtak, faggattak, hogy ki vagyok, honnét jöttem. Estig álltam a próbát, de amikor lökdösni kezdtek, hogy menjek már fürödni, szörnyű gyanúm támadt. Amikor benyitottam a fürdőhelységbe, azonnal visszahátráltam. — Mi a baj? — kérdezte a nevelőnő, aki ezt látta. — Én oda be nem megyek! — magyaráztam elsápadva. — Nem akarsz megfürödni? — csodálkozott. — Akarnék, de sokan vannak, és nincs rajtuk ruha — magyaráztam elpirulva. A nevelőnő egyszerre megértette zavaromat, és gondoskodott arról, hogy amikor fürdök, egyedül legyek. Másnap iskola után, orvosi vizsgálatra küldtek. Akkoriban a fiatal lányoknak kötelező volt a nőgyógyászati szűrés. Amikor rám került a sor, a nővér mondta, hogy vetkőzzek le. Levettem a ruhámat, szerencsére volt alatta kombiné. — A bugyiját is vegye le! — szólt újra a nővér. — Azt már nem! — tiltakoztam. — Doktor úr, a kislány nem hajlandó levenni az alsóneműjét — kiabált be a nővér a másik helységbe. — Akkor vegye le róla maga! — parancsolta meg az orvos. A nővér segítséget hívott. Ketten próbáltak meg levetkőztetni, de a fehérnemű madzagja olyan sokszor körbe volt tekerve és olyan erősen meg volt kötve a derekamon, hogy belegabalyodtak. Ekkor már az orvos is odajött, mert nem győzte kivárni, hogy bemenjek hozzá. — Hagyják, majd én — állította le a nővéreket. Ám ahelyett, hogy megpróbált volna levetkőztetni, megkérdezte, miért nem akarok. — Mert az édesanyám azt mondta, hogy azt nem szabad. Semmilyen körülmények között sem. Azt is mondta, ha valaki le akarja rólam tépni, akkor az strici! — kiabáltam. Az orvos erre kiállította az igazolást arról, hogy egészséges vagyok. Mondta, hogy nyugodtan öltözzek fel, és megnyugtatott, hogy az édesanyámnak igaza van. Harmadnap elkezdődött a gyakorlat. Írógéphez ültettek bennünket, és tanulni kezdtük a gép működését. Engem annyira lelkesített a dolog, hogy este beszöktem a nevelői szobába, és az ott lévő írógép billentyűit ütögetni kezdtem. Egyszer csak beszorult az egyik ujjam. Ültem a széken, szabadulni nem tudtam, mozdulni nem mertem, így talált rám a nevelőnő. — Hát te mit csinálsz itt? — csodálkozott. — Bekapta a betű az ujjamat — szipogtam. A nevelőnő jót nevetett szorult helyzetemen, de kiszabadított. Megállapította, hogy hozzám hasonló lánnyal még nem találkozott. Nem gondolkodtam azon, hogy ez bók volt-e, mert igyekeztem megvalósítani az álmom, és sikerült! Olyannyira, hogy egész életemen át, ebben a szakmában dolgoztam. Szülni is az írógép mellől mentem. Hetvenévesen csak azért vonultam végleg nyugdíjba, nehogy beiskolázzanak, mert nem akartam már megtanulni a számítógép használatát. 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap