Döntetlen játszma

Kondra Katalin, v, 06/19/2016 - 00:16

A megboldogult régi világban történt, hogy egy székely faluban barátságos futballmérkőzésre került sor magyarok és románok között. Akkoriban sok volt a román a faluban, mert Erős-hegy alján épült a víztározó, és azok ott dolgoztak. Híre ment, hogy valami magas rangú elvtársak jönnek megnézni az épülő szocializmust, ennek okán a néptanácselnöknek az a furcsa ötlete támadt, hogy egy barátságos futballmérkőzéssel mutassa meg a falu, milyen szép békességben él a magyar és román egymással. Össze is verbuváltak nagy nehezen két csapatot, de olyat, amilyet még nem látott a világ, mert ezek a férfiak s legények soha nem rúgtak labdába még azelőtt. Nem volt a faluban futballpálya sem, ezért kinevezték e célra a libalegelőt. Néhány legényke szépen elhajtotta onnét a ludakat, és fűrészporral feljelölte a pályát. Valahonnét két kaput is kerítettek, és délutánra megtelt szurkolókkal, kíváncsiskodókkal a rét. A néptanácselnök kezdés előtt szívére beszélt a székelyeknek. — Aztán csak ügyesen fiúk. Nem szabad nyerni, de veszíteni sem kéne. Csináljátok úgy, hogy a kecske is jóllakjon... A bírónak pedig meghagyta, hogy az egyenlőség kedvéért legyen elnéző az ellenféllel, mert nem találtak olyan bírót, aki félig román, félig magyar lenne. A meccs elkezdődött. A lúdtrágyán rendesen csúszott a románok vékony talpú baszket-cipője. — Hullnak, mint az őszi legyek — röhögött Suta Pali, miközben bokán rúgott egyet-kettőt. — Vigyázz no, nehogy mellé találj! — biztatták a nézők. A bíró kiállította. Az öccse Samu jött helyette. A székelyek győzték a sok biztatást, állták a sarat durva bakancsaikban. Kergették a labdát szaporán, aztán bement az első gól a románoknak. — Ezt nem szabadott volna — fedték meg társai Suta Samut. A játékszünetben a néptanácselnök tanácstalanul vakarta a fejét. — Hogyan tudnánk támadásra bírni a románokat? Olyanok, mint a birkák. Egy fut elől, a többi utána. Hogy lesz ebből gól nekünk? — Tisztelettel javasolnám Fonák elvtárs, hogy kűggyük a kapuba Siket Endrét. Amilyen bolond, egyenest oda csalogassa a labdát — szólalt meg újra Suta Pali. Siket Endre tényleg bolondos kedvében volt. — Itt vagyok, ott vagyok. Találd el, hogy hol vagyok! — énekelte. Kezével hívó mozdulatokat intézett az ellenfél felé, de a labda csak nem jött, hanem ment. Az egyik román, mintha magához tért volna, eltalálta a labdát, ami aztán eltűnt mintha a föld nyelte volna el. Mindenki keresni kezdte. Buta Vilma, a pattogatott kukoricaárus éppen akkor érkezett, mikor a labda a lába elé zuhant. Majdnem hanyatt vágódott miatta. — A súly essen beléd! — mordult a labdára, majd olyat talált rúgni beléje, hogy az hátulról begurult a székelyek kapujába. Itt akadt rá egy román leányocska, aki hevesen integetni kezdett a keresők felé. Hát meglett a labda! Erősen örvendett mindenki. A bíró megállapította, hogy itt volt az már rögtön azután, hogy Jonel beletalált. Hogy éppen hátulról csapódott a kapuba, azt csak Jonel csavarintos taktikájának lehet tulajdonítani. Az eredmény egy-egy. A magyarok így egyeztek ki döntetlenre a románokkal, mert jobb a békesség, de ki tudja? Még semmi sincs végleg eldöntve!

 

 

>Magyar Irodalmi Lap<

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap