Dr. Békefy Lajos: Szeretlek Október, áldassék 31 napod

Bodor Miklós László, v, 10/23/2016 - 00:20

 

 

 

Te tanítottál meg különbséget tenni haza és ország között… - SZERETLEK OKTÓBER, ÁLDASSÉK 31 NAPOD
 

Lírai köszöntő az érett színek és nemzeti tanulságok ünnepes hónapjára

 

Érett színeid gyönyörű, lángoló tobzódása tavaszzsongást felülmúló pompában köszönt ránk esztendőről-esztendőre, lelkem, szemem festői októberére! Nincs még egy hónapja a múló időnek, naptári évnek, ami annyira megtelnék elmúlás-illattal és fénylő ünnepi dátumokkal, mint te, amikor élet és halál, remény és lehangoltság, vereség és győzelem oly gazdagon, protestáló erővel ötvöződnék ajándékká számunkra. Magyarságunknak és európaiságunknak, végtelen keleti puszták napkeleti emlékének és égig szárnyaltató, keresztyén igéknek, eszmék napnyugatának lelkünkben összeölelkező páratlan szintézise vagy te, őszelő és őszdelelő naptári idő. Arad október eleji sejtelmes hajnalaival és Trianont előre megszenvedő hős tábornokaival, a „mégis, csak azért is’” talpraállás, a nemzeti szabadságvágy fájdalmasan szép, mára győzedelmes ünnepe lettél október 23-mal. És páratlan hónapkoronádként, beteljesülésként ott ragyog utolsó napodon az európai lelki szabadság és az istenes megújulás világtörténelmet formáló 500 éves mérföldkő-dátuma, a nemzeti nyelveken fáklyaként felgyúló evangélium világszerte szétterjedő fényforrása: október 31., a reformáció születésnapja. Lehet-e ennél pompázatosabban feldíszíteni a múló időt eseményekkel és tanulságokkal, mint éppen októberben? Lehet-e az elmúlást annyira a beteljesülés irányába fordítani, mint éppen e hóban? Lehet-e hónapot jobban szeretni, mint a szivárvány-szépséggel is vetekedő színorgiák múló 31 napját? Meglehet, másoknak szebb a családi melegséget hozó december, amikor karácsonykor a kinti hideg még inkább betereli lelküket a meghittség jászla köré. Lehet, van, aki a húsvéti feltámadásos víg örömet, virágfakadást, locsolkodást, szerelempalántázást találja szebbnek, vagy a nyár érlelő tűzében a hűsítő habok, égi magaslatok még hófödte frissítő szelű látványát, élményét. Meglehet. Amióta eszemet tudom, s ámuló szívvel rá tudok csodálkozni Isten teremtett világára, nekem a Nagy Mennyei Mester legszebb földi alkotása az ősz, abban is október, te vagy.

 

 

Ó, színeiddel áldó október, milyen mélyre vonod lelkünket, amint tekintetünket Arad felé vetjük! Nem csak a Trianonban őszi hulló falevéllé vált drága Erdélyünk miatt, hanem az ismert és ismeretlen, szabadságvágyú mártír-tízezrek miatt is, akiknek valóságos és jelképes értelemben is nemzeti temetőjévé lett a jobb sorsra érdemes kedves város, amire így viszont a fekete szín árnyéka hull lelkünkben. De a piros-fehér-zöld nemzeti tudat dacos felerősödését, a protestálni, ellenállni szükséges belső parancsát és eltökéltségét is elhozza nekünk újra és újra az október eleji gyásznap komor színe. Szívemben ott kondul ilyenkor visszhangosan minden tábornok neve után az emlékezés telthangú nagyharangja, égig hangzón és Bécsig, Szentpétervárig, Bukarestig rezegtetve a levegőben a veszteség és a tragikus kivégzés fájdalmas és igazságtalan emlékét, a Habsburg hatalom önzésének, különös elrettentés-pszichológiájának brutalitását, amikor az osztrák császári sas címeres csőre magyar vércseppekkel színeződött. De hozza nemzeti sebünkre gyógyírként Damjanich tábornok akasztás előtti hajnali imáját is kedveséért, meg Aradért és a hazáért. És magam előtt látom Baló Béni aradi református lelkész balsorstól meghajolt alakját, amint az utolsó éjszakán a Biblia vigasztalásával kopogtat be palástosan a nagy égi zarándoklat előtt állók cellájába, hogy emberi szót, isteni vigasztaló erőt cseppentsen a közelgő halál fojtogatását érző lelkekbe. És eszembe jutnak Pöltenberg tábornok szavai arról, hogy micsoda furcsa zarándoklat indul a magyarok ügyéért az Úristen elé, a vértanúk többnemzetiségű kis seregével. És nevek jönnek elém, német és szláv, magyar honvédtábornokoké, akiknek a magyar szabadság egyetemes üggyé lett, sorsukat meghatározó értelemmé, küldetéssé, önkéntes vállalássá a látszólagos értelmetlen bukás ellenére is. Vallásuktól függetlenül protestánsok voltak ők lelkük legmélyéig, hiszen megalkuvás nélkül harcoltak, tiltakoztak az önkényuralom, az idegen befolyás, a szabadságtól való megfosztottság ellen. Így lettek ők európaian magyarok, a szabadság egyetemes kincsének védelmező katonái, főtisztjei. Kifejezték, megjelenítették magyar földön azt is, hogy idegen szülőföldjük szabadságának is bajívóivá váltak hazánkban: a szerb, lengyel, horvát, német nemzeti függetlenség és szabadság aradi előfutárai. Micsoda színek keveredtek oda a drámai fekete mellé! Sárga és kék, fehér és piros, amint e nemzetek zászlainak színei máig jelzik ezt a 48-49-es szabadságszerető és bajívó szövetséget. Szeretlek október Arad minden kimondott és kimondatlan, magyar és európai tanulságáért!

 

 

És szeretem ezt a hónapot október 23. előbb tragikus, földre vert, majd győzelmesen égre szálló, célba jutott, drága forradalmáért. Nemzeti büszkeségünk és önbecsülésünk vérfürdős, golyózáporban, akasztófák alatt és megtorló börtönökben, Recskekkel, s a megtorló, idegen jöttmentek által megkínzott, mégis a rémuralom ellenére is életre edzett, főnixmadaras, vérfoltosan is fehérlő tisztaságáért. Mert október 23-ban fény és árnyék, a 301-es parcella rafinált és pőrére vetkőztető, gyilkos hatalmi cinizmust leleplező döbbenete mellett felragyog a soha meg nem alkuvók nagyszerű láthatatlan serege. A magyar Krisztus-Bárányos menet, akik az évtizedek hazugság és megalkuvás sivatagában is elrabolhatatlan reménységzászló alatt végezték munkájukat. S megélték vagy nem, de nem adták fel a változás hitét, s az igazság napjának felkeltébe vetett reményüket. Legyenek áldottak e küzdelem nevesíthető és névtelen katonái, munkásai, nagyszüleink és szüleink, akik minden filléres és olcsó gulyás-, és söralku kínálat ellenére megélték: az igazság nem adható, nem vehető valóság, legkevésbé ilyen átlátszó, ócsitott vagy nagyon is szervezett módon próbálkozó politikai üzérkedéssel, amint évtizedeken át próbálták azt alku és megalkuvás tárgyává tenni. Legyen áldott az első, kopjafákat áldó, csípős szelű novemberi délután, este emléke 1989-ben ott a rákoskeresztúri temető messzi végében, az esti homályban kigyúló kegyeletgyertyák remegő ragyogása a 298-299-es és a 301-es parcellákban, meg a Hősök terén először mondott imák és emlékező szavak térdre ereszkedése a hősök, s a történelem Ura előtt. Köszönöm, Uram, hogy ott én is áldhattam, én is imádkozhattam szolgatársaimmal együtt. Micsoda tanúságtétel volt az a szabadságról, s annak óriási, csak életekkel kifejezhető értékéről, nem pedig áráról, amikor a csontokat és lelkeket bedrótozó kommunista hatalom rettenetének megismerése nyomán eljött a méltó nemzeti végtisztesség tétel napja! Szeretlek október, didergető félhomályaiddal, s az igazság apró gyertyácskái ezreinek világossággá egyesülő összetartó erejéért, mert ezt is te adtad nekünk! 

 

Ó, emberi érzések, gondolatok ezerszínű hava, te tanítottál meg különbséget tenni HAZA és ORSZÁG között, amikor messzi tájakig életükért futó honfiak, hány és hány emigrációs hullámban 1000 évünk alatt országot hagytak maguk mögött, de hazát soha. Mert a haza és szívük egy volt. Amikor ordas erők országot foglaltak, de hazát nem vehettek el tőlünk. Mikor tatár, török, osztrák, német, orosz dúlás, titkos és nyílt ellenség országjárása közben és ellenére tiporhatatlan és elfoglalhatatlan maradt eleinkben a hon, a haza. És te oltottad belénk azt a kimondhatatlan érzést, hogy amikor országot, élén árulókkal és idegen bérencekkel, nagyon nem lehetett szeretni, és az ország sem szerette fiait-lányait, sőt inkább akarta volna meg nem szülten, és kiutáltan hontalanná tenni őket - a halálba űzők, a honszerelem-gyilkosok, a magyartalanítók ellenére, hősies konoksággal ők, a hű milliók mégis maradtak. Maradtunk e földön, mert a haza életmágnese mindennél erősebb volt, s itt tartott e könny-, és véráztatta, mégis milliónyi emelkedett pillanatot és pillantást szülő tájon. Te hazát szerettető, sorstalanító erőkkel dacoltató, vérünkbe protestálást oltó, áldozatos és fényes győzelmek hónapja, áldassék 31 napod.

 

Mindezeket megkoronázó módon pedig, a csúcson, mintegy Isten elé emelő módon fénylik fel e

 

 

hónap végén október 31. Amikor magyarként, keresztyénként, reformátusként, protestánsként azt élem, éljük át, hogy a legnagyobb lelki forradalom, a megigazulás, az igazi szabadság győzelmes fénye ama október 31-i első „Lux lucet in tenebris” (A világosság a sötétségben fénylik) pillanatának fényözönével vonja be, értékeli át, emeli fel európai horizontra Aradot és Budapestet, október 6-át és 23-át, s mindazokat, akikre emlékeztetnek ezek a kivételes dátumok. És még sokkal többet is árasztott szerteszét e gyönyörű nap, az isteni igazság naptámadata! Wittenberg és Genf, Luther egyházújító 95 tétele, Kálvin rendszerező elméje, Zwingli bibliás lokálpatriotizmusa, Melanchthon Európát tanító szelíd bölcsessége, Méliusz Juhász Péter, Apáczai Csere János szellemi születésnapja, s a világprotestantizmus 2017-re ismét reformálós világeseménnyé erősödő, egyetemes emberi, egyházi, társadalmi megújulást ajándékozó, megszentelt dátuma. Amikor lelkünkben újra felzengenek a „Tebenned bíztunk…” és az „Erős vár a mi Istenünk” lelki himnuszainak milliók által énekelt dallamai, s újra megízleljük édes anyanyelvünk Károlis zamatait a szatmári, erdélyies drága magyar nyelv mindmáig ihlető erejében. Amikor hit és tudomány, templom és iskola magyar-honi egységét ünnepeljük, s a kátés hitű kálvinista magyarság nemzetformáló erejéért adunk hálát. A történelmet formáló Istennek köszönjük meg Bocskai és Báthori, Bethlen és Lorántffy Zsuzsanna, Petrőcz Kata Szidónia és Árva Bethlen Kata, Tisza István és Tildy Zoltán egyházi elkötelezettségű, egész nemzetben gondolkodó és imádkozó szívét, Áprily és Jékely, de Sütő és Kányádi, Németh László és Arany János, Kölcsey és Kisfaludy, s megannyi nyelvápoló, nemzetcsinosító páratlanul magyar honfitársunkat. Meg a Bolyaiak és mások, sokak tudományát, a honi tudomány, gazdaság, ipar fejlesztésében kiemelkedő, felsorolhatatlanul számos nemzeti kiválóságot. És a nemzet kovászaként megőrzött Bibliát is ilyenkor köszönjük meg az égi Kijelentőnek, melynek sorai lelki aranyláncként, nem csak aranymondásokként fűzik össze kárpát-medencei népünket, s nemzeti létünk alá az oltalmazó, megtartó lelki védőhálót feszítik ki. Igen, gyönyörű aranyló-piros, ezerárnyalatú fényével a legszebb balatoni és királyhágói naplementéket is felülmúló szépséggel ragyogják be személyes és nemzeti sorsunk egét és mélységeit ezek a nevek, a magyar protestantizmus hajnalcsillagai. És ez a dátum: október 31.

 

 

Szeretlek október, hogyne szeretnélek téged kimondhatatlanul szép és tanulságos színeidért, nemzeti történelmünket páratlan módon összesűrítő szivárványos pompádért. És áldom a Teremtőt, aki nem csak színeket, de történelmet is alkotott általad, pompázatos színöltözettel ruházva fel téged – magyar színekkel, nemzeti tanulságokkal festve meg a múló időt, s áldásokkal teli szent kezével érintve a mindenkori októberek festői vásznát. Szeretlek, Uram, mindennél jobban szeretlek, mert ezt a hónapot így adtad nekünk. Kérlek, add minden magyarnak októberedet kegyelmesen, s minden, e tájon időző idegennek, legfőként pedig azoknak, akik utánunk jőve, rányitják majd szemüket e Duna-Tisza-táji, erdélyi hármas hegyekig nyúló, Kárpátok szegélyezte, édes lankák hajlataiba húzódó falvacskákkal tarkított gyönyörű földre – add, Uram, így gyönyörű októbereidet nekünk, és nekik az idők végezetéig…

 

 Október-színű lélekkel - mindhalálig híved Dr. Békefy Lajos magyar református lelkipásztor, közíró 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kedves Barátom,

hálás vagyok értékelő soraidért, készséggel hozzájárulok a terjesztéshez, természetesen szerzőségem feltüntetésével,

barátsággal,

drbl

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap