Dr. Bokor Imre ezredes: Szöktetés a Poszt-Gulagról 2/2

Prof. Dr. Bokor Imre, cs, 03/14/2019 - 00:20

 

 

 

 

 

 

Folytatás

 

 

A MENTÉSI AKCIÓ KIDOLGOZÁSA ÉS MEGVALÓSÍTÁSA.

A térképet tanulmányozván, nagyon megörültem, hogy Fasztyivet érinti a Budapest-Lemberg-Kijev vasútvonal, és rövid időre megáll ott a nemzetközi vonat. Azt is előre tudtam, hogy az 5-ös számú hálókocsiban kapunk helyet, mert már előzetes "híradó" tapasztalatunk szerint ennek a vagonnak a hálófülkéi voltak "bepoloskázva"... Ezt korábban úgy ellenőriztük le, hogy beszélgetés közben figyelmeztettük egymást az átcsempészett pisztoly elrejtésére, amelynek azt lett a következménye, hogy rövid idő elteltével, a vonatvezető (ez nem a "masiniszta", hanem a szerelvény parancsnoka volt) és a kalauznő alaposan átkutatta a fülke teljes "bel-terét" , valamint a csomagokat, azzal a magyarázattal, hogy az előző utasok ottfelejtettek egy értékes ékszert. Nagy Károlyt értesítettem, hogy szeptember 29-én utazunk át Fasztyiven, legyen ott az állomáson és figyelje az 5-ös vagon ajtaját, ahol magyar katonai egyenruhás személy fog megjelenni és átad neki egy édesanyja által küldött csomagot. Az akcióba bekapcsolódott két kollégám is (Halász András és Balogh Béla), segítettek elterelni a kalauznő figyelmét. A tervem várakozáson felül jól sikerült! Amikor a vonat megállt az állomáson és a vagon ajtaját kinyitotta a kalauznő (ugyanis minden vagonon csupán egy oldalon és egy ajtón át lehetett be-és kiszállni), akkor az ajtónyitást követően a lépcsőre álltam és megpillantottam egy szürke ruhás fiatalembert (Nagy Károly ekkor 25-éves volt), aki az egyenruhát felismervén odafutott a vagonhoz. Azonnal felsegítettem a lépcsőn és rövid bemutatkozással egy időben átadtam neki a csomagot és az értesítésében nem említett levelet. Váltottunk néhány szót, mert a szerelvény kb. 6-7 percet állt az állomáson. Nagy Károly túl nagy feltűnést nem okozott, mert a vagon körül számos férfi és nő tolongott, hogy az ablakon kinéző utasoknak néhány kopejkáért kínálja kis zacskókban vagy papír-tálcácskán lévő portékáját (apró kis almákat, szilvát, napraforgót, tökmagot) és megnyugtattam Nagy Károlyt, hogy napokon belül értesítem ittlétéről a moszkvai magyar nagykövetséget, a Vörös Keresztet és a Vörös Félholdat. Leningrádba érkezésem után teljesítettem az ígéretemet, ezzel bebiztosítottam, hogy Nagy Károly már nem tűnhet el a nagy szovjet birodalomban. A lassan meginduló vonatszerelvény ablakából még láttam, hogy Nagy Károlyt rendőrök vették körül és elindultak a váróterem felé. Később tudtam meg, hogy a csomagját felbontották, abban egy pár csizma, sütemények, kolbász és egy üveg cseresznyepálinka volt. A rendőrök a cseresznyepálinkát megitták, Nagy Károlyt pedig útjára engedték. Figyelmüket elkerülte az a boríték, amiben a magyar állampolgárságát igazoló iratok másolatai a zsebében lapultak.

 

 

NAGY KÁROLY HAZATÉRÉSE ÉS FOGADTATÁSA

A szovjet bürokrácia útvesztőjének köszönhetően, Nagy Károly csak 1955 decemberében jutott magyar útlevélhez és 1956. január 6-án lépett újra magyar földre. Előzőleg még egy írásos nyilatkozatot is megköveteltek tőle, miszerint anno dacumál önként ment a Szovjetunióba a szocializmus építését segíteni, és az ÉSZAK-SZIBÉRIAI FAKITERMELŐ VÁLLALATTAL állt szerződésben (aki ezt nem hiszi, járjon utána...). A magyar állam és Tiszavasvári illetékesei mélységes ellenszenvvel fogadták a 11 év után hazatért Nagy Károlyt, úgy kezelték, mint a szovjet bíróság által "büntetett előéletűt", munkát nehezen kapott, a gyanakvás és az előítélet szele lengedezte körül, pontosan úgy, mint a hadifogságból hazaérkezett katonáinkat. Nagy Károly alig került jobb körülmények közé, mint Fasztyivben, és elkeseredésébe, valamint mérhetetlen csalódásában már-már sajnálta, hogy hazajött, nem számított arra, hogy ilyen ellenséges érzelmű illetékesek által irányított körülményekbe "cseppen".

 

 

EPILÓGUS

Nagy Károly - hazatérte után –, hosszú ideig nem adott hírt magáról, mert abban a tudatban élt, hogy kellemetlenséget okozna nekem, ha egy szovjetek által elítélt, fasisztának titulált személlyel lépnék kapcsolatba. 1992-ben (a rendszerváltozást követően) értesített, hogy bírósági tárgyalása lesz a fővárosban, kérte hogy legyek a tanúja annak, hogy kint volt a Szovjetunióban és 11 éves kint lét után tért haza, mert a debreceni bíróság elutasította a kárpótlás iránti kérelmét, tehát másod fokon - Budapesten -, döntik el kérelmének jogosságát. Kérését- természetesen - teljesítettem, a másodfokú bíróság 10 perc leforgása alatt semmisnek nyilvánította a debreceni kollégáik ítéletét!

 

Összegzésként: megismerkedhettünk az NKVD módszereivel, a GULAG és poszt-GULAG kapcsolatával, a sárgaszínű személyi "okmánnyal", a szovjet bürokráciával, a szovjet adminisztráció és rendőrség éberségével, a debreceni bíróság ítéletével, a hazai polgári és pártvezetők szovjetek iránti mérhetetlen szeretetével, és nem utolsó sorban azoknak a bajtársaimnak a pozitív hozzáállásával, akik segítették az akciót és ezért az egzisztenciájukat is kockára tették. A sorok mögött megtudhattuk azt is, hogy öt személy elhurcolásával, egy kivégzésével és négy “gulágosításával” milyen arány volt a szovjet fogságból visszatértek mennyisége, ha három tiszavasvári fiatalról semmit sem tudunk. Ami engem illet: megtettem azt, amit megtehettem, amit egy magyar embernek meg kellett tenni(!) honfitársáért.

 

 

Készítette:

(Prof. Dr. Bokor Imre)  

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap