Dr. Hegedűs Lóránt: Az 1956. évi hótiszta forradalom és igaz szabadságharc

Polszerkesztő2, h, 10/23/2017 - 00:04

Éppen hótisztasága és igazsága révén egyedülálló az 1956-os forradalom a világtörténelmi forradalmak sorában. Minden valóságos forradalom tarthatatlan történelmi helyzetek igazságtalanságából robban ki, és kívánja előbbre vinni, haladás irányába mozdítani az addigi társadalmi viszonyokat. Ez bizonyos értelemben és távlatban többnyire sikerül is, bár ebből a szempontból is előfordul, hogy az új urak a múltból „semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek.” Az ennél is sokkal nagyobb baj, mely világméretű tragédiával fenyeget és végső embertelen nyomorúság állapotát hozza el, az, hogy akik a forradalmi igazság nevében cselekszenek, ítélnek és hatalmaskodnak, azok sokszor, vérrel és sárral szennyözönvizet ontva, sokmilliós tömegméretű igazságtalanságokat követnek el, azokban tobzódnak, s mindezt egy ideológiai dicsfénybe vonják. Aki ezzel egyet nem ért, sokszor övéivel együtt a kínhalál fia. Gondoljunk a dicsőséges francia, a nagy októberi szocialista és a Pol-Pot vezette kommunista forradalmak megrendítő embertelenségeire. Sok-sok millió igazságtalanság-áldozat soha meg nem érte az ígért igazság legkisebb morzsájának elnyerését sem. Mert a forradalmárok a „cél szentesíti az eszközt” elv nevében vallották: „ha párszáz-ezer-millió ember elpusztul is az eszme győzelme érdekében, a többi legalább boldog lesz.”

Ez viszont: „túl sokba került” – mint Szolzsenyicin Gulág szigetcsoportjának egyik személyes résztvevője szólt.

Viszont gondviselésszerűen, továbbá a történelmi összetevő erők különös koordináta-rendszerében és a magyar nép-nemzet agóniás-Isten-perspektívás évezredes lelki-szellemi meghatározottsága szerint, az 1956. októberi forradalom az igazság robbanása volt szeretetben. Gondviselésszerű volt: embereknél lehetetlen s csak Istennél lehetséges (Máté 19:26). – Történelmi legsajátosabb helyzetben történt: senki sem gondolhatott legtávolabbi sejtelmében sem arra, hogy a kis Magyarország a világ legnagyobb nukleáris hatalmát legyőzheti – „erővel és hatalommal”, nem pedig az igazság Lelkével s az Ő világtörténelmi érvényre jutásával. Világnézetre való tekintet nélkül mindenki „tudta”, hogy most az egyetlen aktuális történelmi axióma, élő ige: „Nem erővel, nem hatalommal, hanem az én Lelkemmel,azt mondja a seregeknek Ura” (Zakariás 4,6). Önistenítő illúziók, vérgőzös bosszúk, semmiben lebegő remények: az első pillanattól az utolsóig lehetetlenek voltak számunkra. – De az agónia: élet-halálhelyzet robbanása elkerülhetetlen volt. Ha nem

robbanunk, biztosan meghalunk; ha robbanunk, „talán” életbenmaradunk. És ez a „talán” nem a vak véletlen bizonytalanságát jelenti, hanem az Isten-perspektíva több mint szükségszerű bizonyosságát. Az évtizedes „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem” állapotát. Az ennyi eltökélten és végzetesen pusztító erő közt az „és mégis élünk” vallomást, a „szent nyomorék, riadj!” Trianon feletti biztatását, a „Lesz még egyszer ünnep a világon!” apokalipszist túlhaladó reménységét.

Ennek az Isten-perspektívának jegyében az 1956. októberi forradalom és szabadságharc csak az Isten előtti emberies felelősség tíz-parancsolatos és hegyi-beszédes szellemében történhetett meg.

Nem „pénz, paripa, fegyver”, – azok legnagyobb mennyiségében és legcsúcstechnológiásabb minőségében sem – voltak isteneink, legfelsőbb haduraink. A „Ne legyenek néked idegen isteneid!” – első parancsolat értelmében csak a teremtő és újjáteremtő, önmagát az Igében kijelentő örök Szeretet volt és maradt a mi Istenünk; a Jézus Krisztus Atyja és a „mi Atyánk.” Míg „a minden szabadságot” eltipró idegen tankok végül meg nem jelentek, a rádiós hazug beszéd ellenére, mindenki hathatósan ez első parancsolat értelmében volt a forradalom minőségi embere.

A totális diktatúra álistenének mindent hatalom és erőszak által intéző bálványa, mint Dágon a Bibliában, egyetlen szellemi leheletre és erős hegesztő pisztolyos drótkötélkínzásra leomlott. A nem imádható, második parancsolatellenes bálvány szobrát végighúzták a Rákóczi úton, és az Isten szabadságának és szeretetének imádságos szárnyalásai úgy repültek fel az égbe, és úgy ölelték át Istennek trónusát, hogy itt a földön hótisztán ölelte át a munkás a diákot, mint engem is két oldalról karoltak át, az oroszoktól átállt tankon állva. S ők nem is tudták, hogy egy „kispap” öleli őket. Csak egy fiatal embert láthattak, de ez az ölelés „kilencedik szimfóniás” volt, egyetemes, isteni, jézusi s ezért a legmélyebben emberi. – Egyetlen káromlást nem lehetett hallani, csak egymás bátorítását. – A harmadik parancsolat élt.

Isten nevének hiábavaló felvétele, indulati emlegetése helyett legfeljebb imádságos fohász volt hallható: „Istenem, hogy én ezt megérhettem!”

– Egy csodálatos örökkévaló szombatnak ünnepélyessége feltámadásos vasárnappá változva áramlott körülöttünk a negyedik parancsolat értelmében.

Megszűnt minden generációs távolság, együtt volt az apa és anya gyermekével, a nagyapa és nagymama unokájával. Mint Petőfi „A vén zászlótartó” versében apjára felnézett, úgy nézett fel most az édesapa forradalmár ifjú fiára és leányára, akik nem félték a halált, s ezt egyáltalán nem könnyelműségből, hanemönfeláldozásból cselekedték. Önfeláldozó kitárulkozás volt az övéké a halált hozó fegyverek előtt. A tisztelt szülők tisztelték srácaikat, egy fordítva is igaz ötödik parancsolat szerint.

Önfeláldozó és nem pusztított halottai voltak e forradalomnak. Százalékarányosan forradalmár halottak és nem ellenségeik feküdtek legalább 90 százalékig az utcákon, majd a temetők sorozatkoporsóiban, akik a „Ne ölj!” – „de halj meg, ha kell, a szabadságért” igazság emberei voltak.

Nem lehetett látni egyetlen tisztátalan tekintetet, mozdulatot a tömegben a hetedik parancsolat szerint a fiatalok közt akkor sem, ha egymásra borultak vagy összeszorította őket a lelkes sokadalom, mert mindenki testestől-lelkestől átszellemült volt, és mindenki érezte: egy új korszaknak Isten kegyelméből elérkező napját érte meg ezekben az áldott és szent órákban.

A kirakatok, ha betörtek is, a lövésektől és légnyomástól törtek be, de nem hiányzott egyetlen pralinészem, egyetlen arany fülbevaló, egyetlen sportfelszerelési cikk sem. Pedig ez utóbbiért mit nem adtak volna máskor a pesti „srácok”. Máskor talán egymáson gázoltak volna át érte, a sport által szerezhető hazai dicsőség jegyében, de a „Ne lopj!” parancs tiszteletben tartásával.

Hamis tanúbizonyság egyáltalán nem hangzott el e szent és tiszta forradalom októberében. Senki nem hibáztatott és átkozódott, mindenki mindent megértett és mindent megbocsátott – a múltból, a jövőért.

Senki sem kívánta azt, ami a felebarátjáé; mindenki kívánta a haza és a másik ember javát.

Végig jelen voltam e napok eseményeiben, végig őrzöm hiteles emléküket, felejthetetlenül. Majd megrendülten temettem koporsónként kettesben fekvő, aztán kiemelt, végsőparcellákba vitt halottakat. Örökre fénylik mindnyájuk fölött a Krisztus-Ige: „Légy hív mindhalálig és néked adom az életnek koronáját.” (Jelenések 2:10.v.)

A most felsorolandó Tíz parancsolat mindegyike Istentől adott üdvtörténeti zsinórmértéke volt tehát az 1956-os forradalomnak. Ez a Tíz parancsolat, a Bibliában a következőképpen olvasható:

1.És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván:

2.Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából.

3.Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.

4.Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant   a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak.

5.Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek.

1.De irgalmasságot cselekszem ezeríziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.

2.Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi.

3.Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.

4.Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat;

5.De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van;

6.Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.

7.Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked.

8.Ne ölj.

9.Ne paráználkodjál.

10.Ne lopj.

11.Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.

12.Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te felebarátodé. (2 Mózes 20:1-17.)

Ez a Tíz parancsolat a lehető legradikálisabb elmélyítést kapta az Úr Jézus Krisztus Hegyi beszédének újszövetségi kijelentésében. Eszerint a parancsolatok érvénye nem büntetőjogi határuk áthágásával lép rendőrség-technikailag érvénybe, hanem az emberi lélek legmélyének legelső rezdülése esetén már hatályos lesz. Az első méltatlan szó, a legelső tisztátalan tekintet, a gyűlölet kezdő rezdülése már vétek Isten, az ember és az ő világa ellen. Mindez az atomkorszakban különösen nem életidegen idealizmus, hanem életmegőrző realizmus. Ezért a Tíz parancsolatot radikalizáló jézusi Hegyi beszéd tartalmaz egy feltétlen parancsot: „Amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek,” (Máté 7,12) – mondja Jézus aranyszabálya. – Ezután a Hegyi beszéd legbenső lelki felszólító módban elmélyíti az egész Tíz parancsolatot, mint fent leírtuk (Máté 5,13-7,29). – Végül kijelentő módban biztosít arról, hogy akik így élnek, üldözések ellenére is mindörökké boldogok lesznek. (Máté 5,1-12.)

– Mert örök lelki-szellemi erőkkel így lesz boldog, (csak így!) a kiszaggatott szívnyi Magyarország, a magyar történelemben. Csak így marad meg a világtörténelem a mai apokalipszisben. És így emelkedik mindenségünk az üdvtörténeti Isten Országáig, – ha forradalma mindig hótiszta és szabadságharca mindig igaz lesz, mint ezt 1956. évi dicsőséges történelmi eseménycsodánk tanúsítja. Ekkor szellemi-lelki-erkölcsi magasrendű minőségével beteljesíti üdvtörténeti akaratát az élő Istennek, aki a szénvilág helyébe gyémántvilágot akar teremteni.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap