Dr.Mádl Ferenc szoboravató beszéde

Csernák Árpád, k, 05/29/2018 - 00:03

Kaposvár igen tisztelt polgárai! Tisztelt emlékező közösség! 

 

Köszöntsük egymást ünnepi szóval ezen a napon. Ez a nap az ünnepé és az emlékezésé, amikor az 1956. évi forradalomra és szabadságharcra emlékezünk. Ötven éve volt! Ma már történelem. Azt is olvashatjuk, hogy hovatovább legenda, nemzeti mitológia, mint 1848 és 1849. Igen, történelem. Mindazonáltal olyan történelem, amely itt van közöttünk. Hogy is mondta a város fia, a mártír miniszterelnök, az utolsó szó jogán? Hogy bíráitól „nem kér kegyelmet”, halljuk most is az ércnél keményebb szót, hogy „majd a történelem ítélkezik felette”. Ő az élő történelem, hű nemzetének igaz ítéletét és megtartó szeretetét hitte és látta előre.

Sokan mások is vannak itt a forradalom máig tartó történelmében. Csak akiket én ismerek a város fiai közül: Király Béla, a forradalom és szabadságharc nemzetőrségének parancsnoka, Fónay Jenő, a Széna-tér hős parancsnoka, akinek a forradalom leverése után a halálos ítéletet és a vesztőhely drámáját is át kellett élnie, hogy aztán hosszú börtönéveket jelentő kegyelemmel mégis itt maradjon közöttünk.

A forradalom máig tartó, élő történetében itt vannak még ezrek és ezrek, akik megjárták a börtön, az üldöztetés és a menekültsors sokféle útját. Itt vannak,  és élőben mondják azóta is a történelmet: a mártírokról, a miniszterelnökről, Brusznyai Árpádról, Angyal Istvánról, Mansfeld Péterről, a pesti srácokról; az elesett hősök seregéről szól azóta is imájában a szülő, a testvér, a hitves, könyvek és filmek, rádióműsorok, és a harangszó, hogy őrizzük üzenetüket, hogy itt vannak történelmünkben.

A történelem a Gondviselő kegyelmével igazságot szolgáltatott ’56-nak, ha a legyőzetés után el is nyomta a terror, ha akkor a túlerővel szemben nem is segített sem az ENSZ, se más. Mert csak később vált erőssé az üzenet, hogy „a magyarok vére”, ahogy Albert Camus, a nagy francia író már akkor fogalmazott, „az igazság és a szabadság nevében a zsarnokság ellenében Európáért is hullott.”

Igen, egyre egyértelműbb lett ’56 üzenete, Magyarországon, Európában, és szerte a világban. 1956 üzenetét, azokat a célok, melyeknek megvalósításáért a forradalom és szabadságharc kibontakozott, a felkelt nép az események közvetlen részeseként alakította és s fogalmazta meg a spontán politikai fórumok és demonstrációk követeléseiben, különböző körökben, az egyetemeken és a forradalmi bizottságokban, a forradalmi harci cselekményekben, a munkástanácsokban, és az új, forradalmi kormányzati fórumokon, a szabaddá küzdött sajtóban közreadott, rádióban felolvasott pontokban.

Az emberek szabadságot: egyéni, politikai és gazdasági szabadságot akartak. Szabadon akartak élni, és nem a szabadság filozófiai jelentését kutatták. Demokráciát és függetlenséget akartak, és nem a világpolitikai helyzetet mérlegelték. Nemzeti önbecsülésüket akarták megélni a szabad hazában. Emberi méltóságukat szolgáló több kenyeret, mozgási szabadságot, európai levegőt. Úgy érezték, tovább nem tudnak az egyetemes emberi értékeket és emberi jogokat eltipró diktatúrában élni. Nagyon röviden szólva: méltó életre vágytak.

Ezek voltak azok a célok és üzenetek, amelyeknek – mint ’56 mártírjainak, hőseinek és népének – a történelem igazságot szolgáltatott itthon és sokfelé Európában , és fényessé tette megint ’56 népeinek nevét és becsületét.

Van még egy, különösen szép jelentése ’56 forradalmának. Nincs annyira előtérben, talán most sem, nyelvünkben és beszédünkben. Kerestük akkor tétován, hogy egyes szavak visszanyerjék jelentésüket. Hogy a haza azt jelentse: haza, és ne felvonulási terep legyen. Hogy a szabadság szabadság, és ne parancsra bevezetett, üresen kongó, köszöntési formula legyen. És a szeretet szülőt és gyermeket, szerelmeseket összekötő érzés legyen, és ne a nemzetük ellen cselekvő diktátorokat kelljen szeretniük az embereknek. Hogy a nemzet mindenkit jelenthessen, akikkel azonos a nyelvünk, a kultúránk és azonosak a történelmi hagyományaink.

Ahogy a történelem valóságában következett, úgy itt van emlékezetünkben a forradalom és a szabadságharc leverésének drámája is. Az, hogy az emberségnek ez a szent életakarása vereséget szenvedett. A magyarságnak sajnos van történelmi tapasztalata a legyőzetésről. 1956 – ahogyan egy évszázaddal korábban 1848-49 – eleve mitologikus jelentést kapott. Győzelmével és legyőzetésével egyaránt. A harctereken az erő gyorsan diadalmaskodott, de az igazságot nem győzhette le. Az igazság hite tovább élt. Százezrek menekülni kényszerültek, de hitüket ők is magukkal vitték. Az ország nem mehetett el. A haza itt maradt. Lélekben együtt volt mártírjaival a vesztőhelyeken, ott állt az elesettek jeltelen sírja mellett, segítette és hazavárta a bebörtönzötteket, az üldöztetést szenvedők ezreit. Az itt maradt milliók hittel és arcuk verejtékével művelték földjeiket, alkották a haza anyagi és szellemi értékeit, hogy fennmaradjon és idővel újból több szabadsághoz és teljesebb élethez jusson a nemzet.

A legyőzetés drámájának szomorú része volt, és erre is emlékeznünk kell, hogy sokan bántották – erőszakkal, elnyomással – a forradalmat, a forradalom fiait, a forradalom üzenetét, emberségét, a forradalom emlékét. Sajnos, sokan nem hallották meg Arany Jánosnak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után A wales-i bárdok című versében elmondott kemény szavait, hogy „egy se bírta mondani, / hogy éljen Eduárd”. Akkor egy se volt, aki felvette volna a Júdás-pénzt. 1956 után voltak ilyenek. De maradtak a milliók, akiknek lelkében a forradalom lángja tovább égett. Akkor is, ha titkolni, rejtegetni kellett. A hallgatásban, a rejtőzésben akkor nem árulás és félelem, hanem hűség és bátorság volt. Idehaza jobbára így kellett őrizni a forradalom lángját, hogy erőre kapjon, amikor eljön az ideje.

Az emigrációnak volt a sorsa, hogy nyíltan őrizze a forradalom emlékét, hogy világszerte képviselje a „magyar ügy” igazságát. A szobor, amelyet most avatunk az egykor kényszerűen távozottak lelki hazatéréséről is szól. Sok akadályt kellett legyőzni idehaza is ahhoz, hogy ez a szép alkotás végre itt lehessen. Megvalósult álom, akár a forradalom sok üzenete. Kellenek az álmok, hogy mércét teremtsenek, hogy mutassák az irányt. Ez az emlékmű ezt mondja nekünk. A kivágott közepű zászlón át messzire láthatunk. Gera Katalin szobrászművész szobra vallomás a forradalomról és a szabadságharcról, a világ magyarjairól, a városról, a hazáról. Mementó valamennyiünknek. Köszönjük.

 

Dr. Mádl Ferenc

(Búvópatak, 2006/november.)

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

 

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap