Duma-István András: Csángó reneszánsz, ahogy a csángók látják

Szerkesztő B, szo, 12/17/2016 - 00:03

 

 

 

 

 

 

Remény és tapasztalat

A csángó reneszánszot csak a csángók tudják megteremteni

A moldvai magyarság az elmenekült, betelepített, esetleg itt maradt magyar népességbol származott. Így tudjuk évszázadok óta.

Saját, önálló politikai és hivatalnokrendszerük nem alakult ki. Pedig csak ezek segítségével tudták volna megőrizni sajátos kultúráját és jogait ez népnek. A katolikus valláshoz való ragaszkodás megadta a lehetőséget, hogy az egyház infrastruktúráján belül kialakuljon egy egyházi kör, amely a jassi püspökségben, valamint a bukaresti érsekségen belül vezetőségi pozíciókhoz jutott. Sajnos az egyoldalú román nyelvű oktatás miatt amelyben ezek a papok részesültek , majdnem teljes összességükben elfogadják a Dumitru Martinás által kialakított elméletet. Azt az elméletet, amelynek kezdetei a moldvai katolikus egyházon belüli előzmények is voltak. Josif Petru M Pál tevékenysége, és még őelőtte a katolikus egyházi könyvek lefordítása magyar nyelvről román nyelvre csak az 1800-as évek után kezdődött. Így a frissen kialakult egyházi értelmiség politikai pozíciót foglalt el, és az ismert módszerekkel félrevezette önmagát s a népet. Amikor a Romániában élő magyarságnak nehézségei voltak, akkor az erdélyi magyarság próbálta megvédeni elsősorban saját identitását, megőrizve az egyházon belől az öntudatát. Ugyanakkor az értelmiségi réteg az új infrastruktúrákban is fennmaradt, és túlélte a régi rendszert. A moldvai magyarság értelmisége amely kialakulóban volt az elhanyagolt és nehéz körülmények közepette vagy asszimilálódott a román többség értelmiségével, vagy elmenekült a nép közül. A virágok csak öntözve és gyomlálva teremtik meg a magot . Az egyoldalú és eléggé alacsony szintű román oktatás visszamaradásban részesítette a moldvai magyarokat, nemcsak az öntudatban, hanem fejlődésben is. Ha az ötvenes évek kezdeményezései a fejlődés irányában meg is buktak, mégis ennek eredményei megmaradtak máig szellemileg. Az utolsó évszázadok kutatásainak eredményei, Petrás Incze János korától máig konzerválták e kultúrának egy részét, a másik része pedig megmaradt a nép mindennapi életében. Ennek ellenére a moldvai magyarok másik része teljesen félrevezetésben él, nem ismeri az eredetét, hovatartozását, és szeretne ragaszkodni a román többséghez. Ugyanakkor meg akarja őrizni katolikus sajáságát.

Reneszánsz, vagy politika?

Ha visszanézünk az utolsó évek csángó történetére, több szemszögből láthatjuk a dolgokat. Az 1989-i változások megadták a lehetőséget az európai népeknek, hogy saját problémáikat megoldhassák. Ennek következményei a csángó ügyben két, esetleg három részben foglalhatók össze. Elsősorban a magyar anyaország a világon élő magyarság felé figyelt, így az anyaországban élő moldvai magyarok és szimpatizánsok, vagy néprajzosok szervezeteket és alapítványokat hoztak létre. Ugyanakkor az Erdélyben frissen kiemelkedett fiatal csángó értelmiségi réteg megalapította Sepsiszentgyörgyön a Moldvai Csángó-Magyarok Szövetségét. Ebben az időben, önállóan és sokszor támogatás nélkül, bent Moldvában megindultak a gyerekekkel való foglalkozások. A sokszor archaikus magyar nyelvi oktatatás eredményeket hozott. Gondoljunk vissza: Perka Mihály Szabófalván, Fazakas Jóska és Feér Katalin Lészpeden, Külsőrekecsinben pedig a Szarka család segítségével száz, esetleg kétszáz gyermeket is tanítottak a nyári szünidőben magyar írásra, olvasásra a magyarországi turisták. Ilyenek történtek más falvakban is. Ezek után itt említem Janku Laurát is, aki abban az időben diákként a nyári szünidőben tanította a gyerekeket. Jómagam is így tanítottam a gyerekeket magyar nyelv írására és olvasására, akik közül sokan kijutottak Erdélybe, vagy Magyarországra tanulni. Nem büszkeségből mondom, hanem csak a figyelmet szeretném felhozni, hogy ezen kezdeményezések eredményéből vannak most egyetemeken is. Valóban, ha ezek a gyerekek nem részesültek volna anyagi támogatásban, amit a Domokos Pál Péter alapítvány adott, nem sikerültek volna terveik. Ez nem azt jelenti, hogy egyik kizárja a másikat, csak felhívja a figyelmet a több mint tizennégy éves múltra. A múltra figyelnek azok is, akik félrevezetésekkel szeretnék gyorsítani az asszimilációt. Itt gondolok például a Dumitru Martinas római katolikus szervezetre. Az MCSMSZ, a Szeret-Klézse alapítvány, a Via Szpei, a Szent István Egyesület, valamint a Hagyományőrző körök, és a szabadon szervezkedő személyek felkeltették az egyház képviselőinek, és a román nacionalista érzésű embereknek a figyelmét, akik létrehozták a mesterséges és hatalmas Dumitru Martinas szervezetet. Ennek támogatásával rengeteg román nyelven kiadott könyvet terjesztenek, a helyi sajtóban nyilatkoznak, miközben az előbb említett szervezetek csak eléggé szűk körben tudnak mozogni ott bent, Moldvában. Miközben Magyarországon és Erdélyben zajlik a csángó magyar propaganda, addig Moldvában osztódnak a vélemények. Ha a Szent István Egyesület alakulása előtt megkezdődtek a magyar nyelvű misék kérései, és ezek a tendenciák az egyesület megalakulása után gyarapodtak, ezek csak a fenti körökben ismertek. Az utolsó időben a Moldvai RMDSZ tagok és a Szeret-Klézse alapítvány az Amici Del csángó szervezet segítségével ismertette az olasz püspöki karnak egy levelét. Ezek után Maurizio Tani, Izlandban élő, de magyar anyanyelvű személy, az említet szervezet nevében ismertette a moldvai magyarság vallási helyzetét. Ennek eredménye az volt, hogy Őszentsége a Szentatya, II. János Pál Pápa válaszolt is a levélre. Mégis, magyarul csak két alkalommal történt mise Moldvában. Visszatérve az anyanyelvoktatásra, itt sem beszélhetünk egyáltalán jó eredményekről. Az iskolán belüli magyaróra, ha csak két faluban indult is meg, bár jelenleg már más falvakban is van, ez nem jelent még semmit, mert a két faluban alig 40 gyermek tanulja a magyar anyanyelvét idegen nyelvi szinten. Az iskolán kívüli foglalkozások még nem érték el az elvárt szintet. Nem mondhatjuk, hogy minden zavartalanul működik. Gond, ha az oktatásra elkülönített 20 000 000 Ft a csángó ügy elkülönített költségvetéséből amely 100 000 000 Ft eléggé későn érkezik meg. Ha hónapokat késik. Mégis eléggé nehezen veszik figyelembe a helyi kedvezményezéseket. Nincsen semmiféle lehetőség, hogy a helybeliek ellenőrizhessék a minőségét ezeknek a tevékenységeknek. Mondhatom, hogy a helybélieknek semmibe sincs beleszólásuk. Szakmai ellenőrzés mindenképpen szükséges az RMDSZ részéről, mégis úgy látom, hogy a helybéli szervezeteknek kellene legyen anyagi erejük, és szintén ők szervezzék meg az iskolán kívüli foglalkozásokat. A saját körükben ellenőrizhessék a programot. A Szeret-Klézse alapítvány elképzeléseiben az iskolán kívüli foglalkozásokkal bővíteni akarta a vasárnapi órák kezdeményezéseit, és ezzel nemcsak a magyarórákra koncentrált, hanem a magyar kultúrára, elsősorban a csángó kultúrára, ugyanakkor a műveltségre is. Semmiképpen nem beszélhetünk 700 gyermekről, amely több faluban tanulna ma magyarul. Ez nem így van. A gazdasági fejlődés a legfontosabb, hogy egy társadalom érvényesüljön. Ebben a szempontban semmiféle együttműködési forma nem született a többi magyarsággal, enélkül pedig nem beszélhetünk sem a kultúra fejlesztéséről, sem politikai érvényesülésről a moldvai magyarságnál. Ma a helyi kezdeményezések bővülnek és emelkednek, csak keresik a hovatartozásukat. Amennyiben semmiféle reményt nem kapnak a magyarság részéről, máshol keresnek megoldást.

Szeret-Klézse Alapítvány tevékenységei

A saját tapasztalatainkból merítek a következőkben: A Szeret-Klézse Alapítvány és a román városokban tevékenykedő Szeret Alapítvány olyan két külön kezdeményezés, amelyek kialakulásában semmiféle politikai befolyás nem játszott szerepet. Az alapítók ugyanazok, mint akik a vasárnapi magyar órákat létrehozták. A Szeret-Klézse Alapítvány alapszabályzata lehetőséget ad több tevékenységre, kezdve a körök szervezésétől a szemináriumokig, szociális tevékenységektől el egészen az alkalmi ösztöndíjak megszerzéséig. A fő cél, hogy elősegítse egy értelmiségi réteg kialakulását a csángóság kiemelkedése érdekében. Az eddigi ötévnyi tevékenység után rengeteg tapasztalattal rendelkezünk a helyszínen. És annak ellenére, hogy már van kilátása a jövőre, még sincs annyi ereje az alapítványnak, hogy tovább tudná fejleszteni a programjait. Az Illyés Közalapítvány, valamint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma inkább apróbb támogatásokban részesített. Az idén valamivel több támogatásban részesültünk a múlt évihez képest, amikor az Illyés közalapítványtól nem kaptunk semmilyen támogatást, és az NKÖM a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségén keresztül biztosította az iskolán kívüli foglalkozásainkat, amelyek az idén is folytatódnak. Mindig késéssel érkeznek meg a megítélt pályázatok eredményei, és ez nehezíti a munkánkat. Ameddig Moldvában a helyi intézmények kialakulóban vannak és nincsen semmiféle gazdasági háttér, nincs más forrás egyenlőre a fenntartáshoz és a működéshez, mint a támogatások. Ez alkalommal is hálás köszönetet mondok azoknak a támogatóinknak, akik mint magánemberek segítenek. Amíg Erdélyben az alapítványok és egyesületek kiegészítik és segítik az intézményeket, és az erdélyi értelmiséget támogatják, addig Moldvában ez teljesen másként történik. Itt, Moldvában semmiképpen nincsen lehetőség együttműködésre az intézményekkel. Ennek ellenére sikerült építenünk egy alapítványi székházat önállóan, amelynek 95%-át magánemberek támogatásából sikerült összehozni, a többi 5-10% az NKÖM segítségével került meg. Ezelőtt három évvel tudtuk megvalósítani, hogy jobban ki tudjuk használni valamennyire az épületet. Az idén szerettük volna, ha az NKÖM a költségvetéséből részesített volna a székház befejezéséhez. Csak ez nem történt meg. Kérdésünk az, hogy ha a csángó magyarok támogatására hivatkoznak, akkor miért nem fontos egy helyi kezdeményezést támogatni? Kolozsváron van egy lakásunk, amelyben bérmentesen lakik hat egyetemista. Három egyetemet végzett, és még van hat moldvai csángó egyetemista. Ha a lakások árának visszafordítására gondolunk, akkor ez a lakás már fedezte a vásárlási költségeket. Az iskolán kívüli foglalkozásokban a múlt évben több mint 110 gyermek fordult meg a programjainkon, ezek többsége nyaralótáborokban is részt vett. Mivel a program nem volt kötelező, ezért ezeken mindenki a belátása szerint vett részt. Voltak akik csak havonta néhány nap jelentek meg, de voltak olyan gyerekek is, akik szinte minden alkalommal jelen voltak, így a két falurészen 60-70 gyermek folyamatosan részt vett a programokon. Az volt a tanulásuk eredménye, hogy előadásokat tudtak bemutatni, nem csak az alapítvány székházánál, hanem erdélyi városokban is. Lehet azt mondani, hogy a programok folyamatoson történnek még a nyári szünidőben is, amikor a gyerekek szívesebben jöttek az alapítványhoz. Sajnos volt olyan idő, amikor a mezei archaikus munka a gyerekeket is elfoglalta, így a gyerekek zöme nem tudott jelentkezni az órákon, ezért a programvezetők szabadságot kaptak a 11 hónapi munka után. Általában azok a gyerekek, akik az iskolában is részt vettek a magyar órákon, az alapítvány köreire is eljártak. Az idén három fiatal jelentkezett a bukaresti Ady Endre gimnáziumba, közülük az egyik az alapítványnál tanulta meg a magyar nyelvnek írását és olvasását, Mester László segítségével. A múlt évi eredmények alapján, és a már három éve működő programjaink után, kihasználva a tapasztalatokat, az idén egy lépéssel előbbre szeretnénk jutni ezekkel a programokkal. Az első dolog az, hogy a programot felosztottuk négy körre, itt gondolva nemcsak a gyerekek kívánságára, hanem az oktatási szükségekre is, amikkel szemben állnak. A programokban részt vevők további információkhoz fognak jutni. A gyerekek fel lesznek osztva csapatokra az eddigi tudásuk szerint. A programok az iskolai szabadidőben kerülnek megszervezésre. A 2003 2004. évi tanévben három oktatót és egy népművészt alkalmazunk, a fent említett tevékenységi körök megszervezésére.

Magyar jövő Moldvában

Legyen magyar jövő Moldvában, a csángó-magyarokban és fiataljaikban, moldvai iskolákban, saját intézményekben, a zavartalan munkában. Legyen segítség ezek alapításában. A múltból tanulva nézzük a jövőt mottó, ami kéne minket is vezessen. Bizonyított, hogy igenis, itt Moldvában is lehet eredményeket elérni, és tovább kell haladni minden téren. Ugyanakkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak az oktatásra koncentráljunk. Igaz, hogy ez egy jövőbe való befektetés, de nagyon költséges, és ennek hosszú távú működéséhez szükség van anyagi támogatásra. Ha elkülönített összegekről beszélünk, akkor eljött az ideje Moldvában, Bakóban vagy környékén kétnyelvű gimnáziumot létrehozni. A rengeteg moldvai fiatal, akik egyetemet végeztek, már kialakíthatnának egy tanári gárdát. Csak ne felejtsük el, hogy tapasztalt vezetőséget kell biztosítani, éspedig olyan oktatókat, akik 10-20 év tapasztalattal rendelkeznek. Ez nem lehetetlen, és meg kell tenni, ha valójában érdekel ez a népcsoport! Itt akkor nem 100 diákról beszélnénk, hanem egy iskoláról. A szülők tudnák, miért érdemes a gyerekeiknek magyar nyelven tanulni az általános iskolákban. Az ingázást minden szülő tudja biztosítani a gyerekeinek, esetleges támogatások ez értelemben minimálisak lennének. Gondoljunk vissza az utóbbi 10 évre, mekkora összeg volt elköltve, és mennyi erőfeszítésbe került a gyerekek iskoláztatása erdélyi iskolákban. Az Erdélyben tanuló csángó fiatalok elidegenednek az otthoni nehézségektől, valóságoktól, és visszatérve nem tudnak beilleszkedni. Nem elég az itt élő gyerekeknek az iskolákban szerzett magyar nyelv-ismerete, és ezért szükség van az alapítványok és a Magyar Házak létezésére. Minden szép és jó, hogy már az EMKE telkeket vásárol fel, és épületeket épít a moldvai falvakban, csak mi biztosítja azt, hogy ezek nem kerülnek eladásra? Milyen beleszólásuk van a benti magyaroknak, hogy ezek nem lesznek megszüntetve? Egyszóval mondva, hogy nem mondanak le róluk a magyar testvéreik? A falvakban kell, hogy megalakuljanak a szervezetek, egyesületek és alapítványok, amelyek jogi keretekben tudnak majd hozzászólni és védeni ezeket az épületeket. Majd a jövőben az értelmesen kialakult szigetek egy olyan szervezetben tudnának működni, amiben mindenki és mindenhol benne lehet. Akkor, és csak akkor beszélhetnénk egy olyan szervezetről, amelyik a moldvai magyarságot képviseli. Egyelőre ez nem létezik, csak elméletben, és majdnem virtuális létezésben. Ne adjuk meg a lehetőséget az ellenségnek, hogy azt mondja: ezek csak beszélnek, de lássuk, hogy hányan tevékenykednek, kik azok stb. A következő lépésünk, amivel különben kezdeni kellett volna, az a gazdasági fejlődés, gazdasági lendület megteremtése. De nem mindig ugyanazon emberekkel, hanem be kellene vonni a gazdálkodókat,

akik már tapasztaltak ezen a téren. Nem engedhetjük meg, hogy moldvai béna magyarnak tekintsenek, akikre csak ujjal mutogatnak. Egyházi szempontból is tehetünk lépéseket ennek érdekében, a vegyes misék visszavezetésével, amiket megszüntettek a 70-es években. Itt a román-magyar misékre gondolok. Meg kell engedjék, hogy magyarul imádkozhassunk. Nem kell lenézni azokat, akik ennek érdekében tenni akarnak. Azokat, akik idejüket, egészségüket nem féltve harcolnak népükért, a csángó-magyarokért. Támogatni, segíteni kell őket. Szeretném még néhány dologra felhívni a figyelmet: Alapozni kell a tapasztaltakra, és bevonni a munkába minden moldvai magyart, aki tapasztalattal rendelkezik. Ők nagyobb számban kell hogy képviseljék a csángókat. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ennek ellenére nem nagyon kívánják bizonyos intézmények ezt. Például az Illyés Közalapítvány Alkuratóriumának szaktestületeiben még csak egy csángó-magyar sem képviselheti magát. Sokszor előfordul, hogy bizonyos oktatási programokra dupla fizetésekkel alkalmaznak tanárokat, miközben ezek jelentkezhetnének az itteni tanfelügyelőségen tanári munkát igényelni az állami iskolán belől.

FELADATOK:

1. Moldvában megszületett, élő és tevékenykedni akaró embereket támogatni, további oktatásban részesíteni őket.
2. Létrehozni moldvai magyar középiskolákat.
3. Visszavezetni a hetvenes években betiltott kétnyelvű miséket, csángó-magyar származású káplánokat és kántorokat
lkalmazni.

4. Gazdasági infrastruktúra kialakítása.
5. Szeretet és összetartozás érzésének felébresztése minden csángó-magyar emberben.
6. Tovább is megadni a lehetőséget, hogy a Domokos Pál Péter alapítvány tudjon segíteni a Moldvai csángó-magyarok diákjain az iskoláztatásban.
7. Segíteni azokon a fiatalokon, akik otthon akarnak folytatni munkát. (orvosok mérnökök, tanárok stb.) Az Atyaisten, aki teremtett, segítsen sorsunkon és népünkön, ne hagyja, hogy erkölcstelen emberek miatt kihaljon egy nép kultúrája!!

A szerző a csángóföldi Szeret-Klézse Alapítvány titkára

Forrás: Polísz, 2005. 75. szám

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap