Ébredés (10. rész)

Kutasi, p, 11/27/2015 - 00:18

(folytatás)

 

10. fejezet

 

 

Tel Aviv, Izrael

2010. június 30.

 

 

Rendben lezajlott a tárgyalás Magyarországon, minden a lehető legjobban alakult. Még aznap délután elégedetten utazott haza országába, hogy azonnal nekiláthasson új játéka kidolgozásának. A földterület rendben volt, még többet is sikerült kialkudnia Sárándytól, mint amire igényt tartott. Már látta maga előtt a földkerekség legnagyobb játéktermét. Tökéletes helyen, mindenhonnan éppen fél távra. Nyugat és kelet, észak és dél között éppen félúton.

Joachim Goldberg legmerészebb álma látszott valóra válni.

Már az autójában ült hazafelé a reptérről, mikor megszólalt a telefonja.

Nem szeretett vezetés közben telefonálni, de ez egyszer fontosnak érezte, hogy felvegye.

– Joachim Goldberg! – válaszolt a hívásra.

– Kivel beszélek?

Nem szóltak vissza, csak egy búgás hallatszott.

– Ki az? – kérdezte ismét. Megint csak a búgás. Ez ment egy percen keresztül.

– Ki szórakozik velem? Mit akar? – kiabálta miközben lehúzódott és kiszállt autójából. Mikor újra elindult, egy nagy durranás hallatszott.

Nem a telefonból jött a hang. Kintről. Pár pillanattal később, mikor autója elkezdett az út széle felé húzni és ütemes csattogást, fémes koppanást hallatni, rájött, megsérült a kereke. Szerencséjére, egyáltalán nem volt forgalom az úton, így nem okozott gondot két sávot lehúzódnia az úttest szélére. Kiszállt az autóból, körbejárta és elakadt a lélegzete. Egy negyven centis, szerteálló faág állt ki jobb első kereke futófelületének pereméből, az csapkodta az első oldallemezt.

Azonnal tárcsázta telefonján a segélyhívót, de csak búgást hallott. Újra hívta és megint ugyan az. Közben azon gondolkodott, hogy kerülhetett egy ág az autóút kellős közepére.

Negyed óra telt el az első telefonos próbálkozás óta és még mindig nem sikerült elérnie senkit. Levette selyemzakóját, felhajtotta ingujját, ahogy a televízióban látta. Kivette a pótkereket a süllyesztett csomagtartóból és az autónak támasztotta. Ahogy a televízióban látta. Kivette az emelőt és próbálta meglazítani a csavarokat. Ahogy a televízióban látta.

 

Életében nem csinált semmit, ami kreativitást igényelt volna. Soha nem végzett fizikai munkát. Mindent, amit tudni vélt a világról, azt a tévéből tudta. Megszületett és két hetesen már milliói voltak.

Másfél órán keresztül próbálkozott, de nem talált fogást a kerékkulcson. Folyton leszaladt a keze, többször lehorzsolta alkarját, a gumiból kiálló ág felszakította bőrét. Olykor a nagy lendülettől, hogy rátapos a kulcsra, hanyatt vágódott. Beverte egy kőbe a fejét, bokája megrándult. Egy-egy sikertelen próbálkozás után újra hívta a segélyhívót, de eredménytelenül. Aztán már beosztottait, üzlettársait is hívogatta. Minden egyszer csak a mély búgást hallotta. Nagy nehezen kirángatta a faágat az abroncsból, de kétszer arról is lecsúszott a keze. Öklével saját orrát találta el, hogy szivárogni kezdett belőle a vér.

Ideges volt, verejtékezett, nyílt sérüléseit kezdte csípni a sós izzadtság. Fehér selyeminge több helyen kiszakadt, színe kezdett vörösbe átmenni a vízzel hígult vértől.

Rásötétedett. Az üres úttest, amit korábban szerencséjének gondolt, egyre inkább balszerencsébe fordult át. Senki nem járt az úton. Teljesen kihalt volt mindkét irányban. Feladta a küzdelmet a kerékcserével és beült az autóba.

A kerékből kiszedett ágat nézegette a bekapcsolt belső világítás fényénél. Nem tudta megállapítani, mi volt az, de azt sejtette, hogy nem fa. Kemény volt, akár a kő és apró gödrök tarkították a felületét.

Elindította a motort, hogy melegedjen; fagyos a sivatagi éjszaka és csak egy zakója volt, amit felvehetett nedves inge fölé. Fél órán keresztül fűtött, aztán fél órát állt a motor. Felváltva. Közben nem feledkezett meg telefonjáról sem. Próbálkozott vele, próbálkozott, de minden egyszer csak a búgás válaszolt.

 

Megszakítjuk műsorunkat! – hallotta este nyolc órakor a rádiójában, pont, mikor leállította volna megint az autót.

Lezárták a fővárosba vezető autóutat mindkét irányban a 27-es és 42-es kilóméter között a Jordán folyó áradása miatt! Teljesen egyedülálló és példátlan az eset, eddig nem volt soha hasonló. Éjfélig többször elrepülnek helikopterekkel az említett szakasz felett, hogy kiderítsék, maradt-e bárki a lezárt úton. A körzetben lévő rádióantennát magával sodorta az áradat, így telefonon lehetetlen kapcsolatot teremteni. Az áramszolgáltatás még működik, kérdés, hogy mikor dönt ki egy távvezetéktartó-oszlopot a víztömeg. Friss hírekkel a térségből óránként jelentkezünk. Amennyiben valaki az úton tartózkodik, kérjük, 5 percenként kapcsolja be világítását, hogy segítse a helikopteren lévők munkáját és ki tudják menekíteni!

Hát ezért nem tudok telefonálni! – gondolta magában.

Még szerencse, hogy nem indultam útnak gyalog! Hogy lehet, hogy árad a folyó? – morfondírozott.

Ilyent az ötven évem alatt nem hallottam!

 

Felkapcsolta az autó lámpáját. Egy percig hagyta, majd lekapcsolta. Szigorúan betartotta az öt percet, szeretett volna hazamenni. Éhes volt, fázott, elfáradt, sajogtak sérülései. Egyre tovább járatta a motort, ahogy hűlt a levegő. Este tíz óráig bírta ébren. Az ágat tanulmányozta, mi lehet az. Még hasonlót sem látott soha.

Majd otthon megnézetem! – mondta hangosan a tükörből őt néző arcnak.

A lényeg, hogy nemsokára ideérnek értem és kimenekítenek.

 

Elaludt.

Álmában kiszakadt a valóságból, építgette saját birodalmát. Visszagondolt az elmúlt pár napra. Boldog volt, hogy felépítheti a világ legnagyobb játéktermét, és ha már gyökeret vert, nemsokára hitvallását is terjesztheti. Éjfél előtt tíz perccel csikorgásra riadt fel. Valami mintha az autó üvegén csúszott volna végig. Kiszállt, körbejárta a kocsit, de nem talált semmit.

Lehet, hogy csak álmodtam? – futott át az agyán.

Visszaült, bekapcsolta a fűtést, a világítást és a rádiót. Ott virrasztott étlen, szomjan. Várta az éjféli híreket.

 

Befejezték a portyázást a mentőalakulatok! – mondták is nem sokára a rádióban.

Egy embert találtak a területen, őt azonnal sikerült is kimenekíteniük. Épp időben érkeztek. Az egyik helikopter személyzete arról számolt be, hogy vékonyka víz lepte el az úttestet azon a részen, ahol a mentést végezték.

 

Goldberg nem tudott tájékozódni, nem tudta, hogy tőle melyik irányban történt. Csak az tudta, hogy őt otthagyták. Nem hallotta repülők, helikopterek zaját, de még ha nem is akkor kapcsolt világítást, mikor fölé értek, meg kellett volna találniuk őt. Lehetetlen, hogy egy kutatógép keresőlámpa nélkül dolgozzon!

Abban a pillanatban mintha zúgást hallott volna. Kiugrott a kivilágított autóból és figyelt a hang irányába. Percekig fülelt és nézte a sötét eget, hátha meglátja egy gép fényét. Hiába. Vacogni kezdett, így aztán hamar feladta a várakozást.

Megint az autóban találta magát.  Teste felett elvesztette az uralmat és elaludt a kellemes melegben. Fél órát bólintott kényelmetlen pózokban, míg nem megint csikorgó hangot hallott az egyik szélvédőről. Ez alkalommal ki sem mert szállni az autóból.

Úgy érezte, hogy gépkocsiját körülvették, de senkit és semmit nem látott. Folyamatosan forgatta fejét, szemei jojóztak. Megszédült, fejfájása erősödött. Elájult a szomjúságtól.

Arra éledt, hogy autója rángatózik, majd teljesen leáll. Kifogyott az üzemanyag a folyamatos járatástól. Teljesen összegörnyedve, mellkasához húzva a térdeit aludt el újra a hátsó ülésen fekve.

Ismét ugyan arra a csikorgó hangra riadt, de mellette már egy új, másik zaj is volt. Éles, hangos. Mintha a fémen húztak volna végig valamit. Összerezzent a hallatára. Kezdett félni tőle. Félt az ismeretlentől. Vacogott, szemei karikásak, vörösek voltak és görcsbe rándultak a lábizmai. Már-már a sírás kerülgette a fájdalomtól. Nagy nehezen leküzdve félelmét, reszketve kiszállt, hogy megtornásztassa izmait.

Mikor kinyitotta az ajtót és felkapcsolódott a belső világítás, ránézett kézfejére. Több sebből vérzett, tele volt karcolással. Nem tudta, mi okozhatta. Két percet a fagyos levegőn töltött, kirázta lábaiból a görcsöt, aztán visszafeküdt. Késével levagdosta az üléskárpitot, azzal takarózott. Fűtése már csak annyi volt, ami a gyorsan hűlő motorból még a rendszerben maradt. Remegve a félelemtől, vacogva a hidegtől újra elaludt. Forgolódott, rémálmai voltak.

Álmában hatalmas termetű állatok vették körül, melyek szarvukkal lökdösik az autót, karcolják a fémlemezeket, betörik a lámpaburákat.

Egyik átfordulásakor alvás közben üvegszilánkra tenyerelt. Rémálmából az ujjai közé hasító fájdalomtól riadt fel. Mindent, a hátsó ülést és előtte a padlót is a hátsó szélvédő üvegcserepei borították. Nem értette. Megtapogatta könyökét, majd törött bokáját. Felszisszent az érintéstől, ahogy lábaihoz hozzáért. Öklének bütykei bedagadtak, onnan is vér csordogált. Megérintette lüktető homlokát, de bár ne tette volna. Egy három centi hosszú és kisujjnyi széles vágásba nyúlt bele ujjaival. Teljes testében megremegett és beleüvöltött az éjszaka csendjébe az idegtépő fájdalomtól. Fogalma sem volt róla, hol van, hogy került oda. Már saját sebeit próbálta nyalogatni, hogy valami folyadékhoz jusson.

 

Hajnalban találtak rá útmunkások. Hátsó szélvédője teljesen bezúzva, a pótkerék a jobb első keréknek támasztva. Az első fényszórók betörve. Az első szélvédő és a bal oldali első üvegen pókháló-szerű mintázatban törések. Minden fém burkolóelemen horpadások, a motorháztetőn egy négy centis lyuk. A kárpit mindenhol levagdosva.

A kocsiból egy eszméletlen, kiszáradt embert szedtek ki és vitték rögtön kórházba. Ruhája cafatokban lógott rajta. Zúzódásokkal volt tele a teste, több száz nyílt sebére vér alvadt. Bal bokája szilánkosra törve, a másik kificamodva, bal könyöke is kitörve. Jobb kezében egy hatfelé ágazó, hosszú csontot szorított görcsösen. Csak a kórházban sikerült lefejteni róla az ujjait.

Szólítgatták, de nem tért magához. Arca sérüléseitől csak találgatni tudtak, hogy Joachim Goldberg lehet-e, de biztosak csak akkor lettek, mikor sebeit ellátták és arcát lemosták.

Három nap telt el, mire felébredt egy kórházi ágyon.

 

(folytatása következik)

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap