Édes apanyelvünk (A magyar nyelv napja)

Bihary József, v, 04/23/2017 - 00:08

   Nem messze a Calsowstrassehoz, ahol albérletben laktam, valamerre a Frieseweg irányában, lapult meg egy kültelki, kis mozi, a „Sternchen” (Csillagocska) Göttingenben. A lebújszerű fílmszínház albérletemtől alig lehetett öt percnyi távolságra gyalogszerrel.

   Egyik alkalommal, amikor éppen a filmelőzeteseket nézegettem - egyébként kommersz amerikai filmek mentek, német szinkronnal -, oda lépett hozzám egy ánizsszagú alak, és a következőt kérdezte németül, de erős idegen akcentussal:
   - Nem láttad Musztafát?
   - Nem - válaszoltam neki. Majd megkérdeztem - Kellett volna?
   - Hát, persze. Mindig itt iszik a sarkon.
   - Az lehet, de én nem szoktam ott inni - válaszoltam.
   - Miért, te nem vagy török?
   - Nem én.
   - Hát, miféle vagy? – kérdezte az ánizsszagú hitetlenkedve.
   - Magyar vagyok.
   - Na, akkor gyere velem, nézzük meg együtt a filmet!
   - De hiszen nekem nincs is még jegyem - okvetetlenkedtem az erős, ellentmondást nem tűrő invitálásra.
   - Azt nem is veszünk, majd beenged bennünket Charly.
   - Ki az a Charly?
   - Hát, a jegyszedő.
   - A jegyszedő?! Miért engedne be bennünket jegy nélkül?
   - Mert ő is velünk iszik a sarkon.
   - Ánizspálinkát? – kérdeztem.
   - Azt hát! - jött a minden kétséget kizáró válasz.
   Azzal az ánizsszagú becipelt a mozi előcsarnokába. Az előcsarnok nem is volt csarnok, inkább hasonlított egy lepukkant Kneipe-hoz (kocsma). A büfé a bejárattól jobbra esett és az ánizspálinka cigarettafüsttel vegyes édeskés szaga lengte körül.

   Mire észbe kaptam, máris bekaptunk két-két kupicával. Gyenge kis itóka volt, gyerekkorom köptetőire emlékeztetett. Az én kisüstihez hitelesített torkom szenteltvíznek érezte. No meg az a kétszer négy cent?!  Nekem meg sem kottyant.
   - Hol van hát az a te Charlyd? - kérdeztem az ánizsszagút.
   - Mindjárt jön. Ne aggódj! Tankolni...- válaszolta ő.

   És tényleg. Meghatározatlan korú, szibarita soványságú, igen magas öregúr közeledett felénk, hosszú léptekkel. Messziről nyújtotta bal kezét üdvözlésre és bemutatkozott:
    - Charly vagyok, Isten hozta. (Grüß Gott)
   - Grüß Gott!  – mormogtam - az én nevem Bandi - és csonkolt jobb karjára néztem.
  - ’ bin mit Hitler gewesen!* – kiáltott fel Charly, igazolandó hadirokkant mivoltát. Majd a pulthoz lépett, és az ánizsszagú kontójára kikérte esedékes ánizsadagját.
   - Te, nekünk is illene bemutatkozni! Nem? Vagy neked elég, hogy magyar vagyok?
   - Anton Kovacs vagyok - mutatkozott be az ánizsszagú. Most rajtam volt a meglepődés sora:
   - De hiszen akkor te is magyar vagy!?
   - Igen, az voltam. Egy éves voltam, amikor a határt északabbra tolták. Most annyival élünk a határ jugoszláv oldalán, amennyivel korábban a magyar oldalon laktunk. Anyám szerb. De emlékszem néhány szóra. Tényleg, mondjál már valamit magyarul!
   - Mi az anyád p….ját mondjak én neked magyarul?!
   - Ez az! - lelkendezett Anton, hangos hahotára fakadva, és megölelt.

   Én meg szégyenkezve néztem szét, remélve, hogy rajtunk kívül senki sem értette ezt az ízes magyar beszédet.

Megjegyzés*: Hitlerrel voltam

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap