Edzésnapló 3. - Napló a futásról

Nyiri Péter - A..., szo, 03/30/2013 - 00:11

Félhomályban ülök, csupán az előszoba neonfénye világít. Elvégeztem néhány húzódzkodást az ajtókeretbe szorított, fekete szivacsos rúdon, lenyomtam jó pár fekvőtámaszt, és súlyzóimat is kézbe vettem. Egykezes evezés, bicepszezés, egy tricepszgyakorlat és vállról nyomás volt a rövid program. És most itt ülök, a konyhaasztalnál, és írok. Írom a naplómat ezeken az őszi és téli estéken, közel az adventhez. Várom, hogy mélyen elaludj, nézem, ahogy lélegzel, édesen szuszogsz, álmodban mosolyogsz, s időnként fordulsz egyet. Várakozás az élet, de ha cselekszünk közben, minden értelmet nyer, mert nemcsak várjuk azt, amire vágyunk, vagy ami közeleg, hanem mi magunk is haladunk feléje. Várjuk és figyeljük, ahogy növekedsz, fejlődsz, értelmed kinyílik, mint a rózsa, és közben átélünk minden percet, megragadjuk a pillanatban, hiszen a csoda ott van az idő legkisebb szeletében is, minden mozdulatban, gügyögésben, mosolyban és könnycseppben. És ahogy itt nézlek, tudom, hogy neked kell írnom. Írnom kell, mert ez a kötelességem. Írnom kell, mert bár törekszem majd rá, minden erőmmel törekszem arra, hogy sokat beszélgessünk és hozzásegítselek a helyes cselekvés lehetőségéhez, de nem tudom, valóban így lesz-e. Biztosak lehetünk-e abban, hogy sikerül, amit eltervezünk? Tudhatjuk-e bizonyosan, hogy képesek leszünk mindent megadni gyermekünknek, amit szeretnénk? Hiszem, hogy természetes ez a bizonytalanság, mert ahogy nő a felelősség, úgy növekszik a kétely is. De rendben van ez így. Mert nem az a jó szülő, akiben szemernyi bizonytalanság és féltés sincs, hanem az, aki minden erejével törekszik a jóra, szeret és ad, cselekszik és tesz gyermekéért. Nem biztos, hogy sikerül, de megpróbálja.

 

Írok neked futásról, melyben benne van az élet, tőle nem elválasztható, miként minden mindennel összefügg egy nagyobb teljességben, s noha világunk a töredezettség és a bomlás korszaka, nekünk azért kell tennünk, hogy újra egység legyen. Írok a futásról, mert általa is megérthető az élet, s mert mindig tudtam, hogy a sportról egyszer írnom kell. Gyerekkoromban és is vágytam arra, talán nem voltam egyedül ezzel, hogy legyen egy tanítóm, mesterem, mint a karatefilmekben az öreg harcos, aki felkészíti ifjú tanítványát a döntő küzdelemre és az életre. Ám a legtöbb embernek nincs ilyen mestere. És nincs lehetősége sem arra, hogy elvonuljon, a világból távol, mindent hátrahagyva, hogy megtalálja önmagát. Nem tud elmenni zarándokutakra, más országokba, mert nincsen rá pénze és ideje, mert ritkán hagyja el környezetét, hiszen odaköti munkája és családja. És mégis, mondhatjuk-e, hogy csak otthonunkból kiszakadva lelhetjük meg utunkat. Nem az érvényes-e inkább, hogy mindenütt, éljünk bárhol, ugyanúgy benne vagyunk a Teremtésben, mint mások másutt, és hiszem, vallom, meggyőződéssel állítom, hogy a mindennapokban is ott van, felfénylik a szentség, melyben az élet értelme, a mi személyes életünk értelme is ott rejlik. Mindennapos útvonalaink, az unalomig ismert szakaszok is lehetnek zarándokutak, ha befelé fordulunk, és keressük önmagunkat. És ha a Tanítóra figyelünk. Miközben mindenütt keressük a mestereket, könyveket bújva és idegen módszereket kutatva, addig a Tanító élőn, kitárt karral, szeretőn ott vár minket, tanítványokat. Erről akarok írni neked, arról, amire megtanított a futás, és megtanított minden más is, és bármilyen apró vagy, megtanítottál és folyamatosan tanítasz te is. Mert mindvégig tanítványok vagyunk. Valójában nincs is más értelme életünknek, mint hogy tanítványai legyünk az egyetlen és örök tanítónak, ami egyet jelent azzal, hogy szeretünk. Történetem nem nagy történet, de az élet és a szeretet története, és tudom, hogy minden történet naggyá és boldoggá lesz akkor, ha az egyetlen, egyedüli élő és valóságos történetbe illesztjük, mi magunk, cselekedetekkel; ha létünk a maga hétköznapi, mások számára is ismerős történeteivel része a szeretet nagy történetének. Erről írok neked, fiam, a futásról és a tanítványságról, amely maga az élet. Azzal, hogy te életembe léptél, tanítóvá lettem, mert azzá kell lennem. De csak akkor lehetek igaz tanítód, ha közben magam is tanítvány maradok, és elvezetlek téged a Tanítóhoz.

 

Kisgyermekkorom óta sportolok, végeztem egyéni mozgást is, futottam, úsztam, kerékpároztam, súlyzóztam, és játszottam csapatban is, főként futballt, mégis, a sport lényegét, legbenső titkát a futás által értettem meg. Ez a titok egyszerű, nem más, mint hogy a futás út a lélekhez. A futás életmodell, kicsinyítő tükre létünknek, belenézve önmagunkat és a világot ismerhetjük meg. Futásaim során felfedeztem, hogy a sport által fejlődő képességek, a futáshoz szükséges erények ugyanazok, melyek az életben is kellenek. Az alázat, a lélekerő, a türelem minden életterületen hasznos, a futásban, a munkában és a magánéletben egyaránt. A szükséges lelki-szellemi képességekkel rendelkező ember képes a futásban is jó teljesítményt nyújtani, önmagához képest jót, persze, de a futás révén is felruházkodhat a kellő képességekkel, a futás által is jobb ember lehet. E képességeket futás közben ösztönösen is mozgósítjuk, s így észrevétlenül ivódnak bele mindennapjainkba, cselekedeteinkbe. Ám ha tudatosan, önmagunkat figyelve és futásunkon elgondolkodva, annak lélektanát elemezve tekintünk sportolói önmagunkra, még hatékonyabban a hétköznapokba tudjuk szervesíteni képességeinket. Az edzésnapló fizikai teljesítményünket rögzíti, felsorolja, mit ettünk, de csak akkor teljes, ha lélekállapotunkat is megőrzi. Ha az edzésnapló léleknapló is. Én egy ilyen naplót írok neked.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap