Egy karrier halálára JOG(ar)

Kondra Katalin, h, 02/15/2016 - 00:15

 

 

 

 

Közmunkás Géza állást kapott egy gyárban. Nagy nap volt, amikor a napfürdős, eső-áztatta, frissl-evegős terepet felcserélte egy ablaktalan, neonfényes üzemre. A jobb bér és tisztább munkakörülmény oldalára billent a mérleg. Az első napon oktatást kapott. Megtudta, hogy a gyárban műveleti utasítás alapján kell dolgozni. A dokumentumok rendelkezésre állnak. Abban minden előírást megtalál, ha szüksége lenne rá. Egy régi dolgozó mellé osztották be, hogy gyakorlatban is betanulja az elvégzendő munkafolyamatot. A kolléga tapasztalt és gyors tempójú ember volt. - Ne tapogasd annyit, azt az anyagot! Ha egy hibát két másodperc alatt nem látsz, akkor az nincs is – oktatta Gézát. - De meg kell mérnem, hogy meg van-e az előírás szerinti két milliméter – magyarázkodott Géza. - Itt arra nincs idő. Szemmértékkel kell eldönteni. Különben nem lesz darabszám – folytatta a kolléga. Géza dolgozott és tanult. Ahogy telt az idő, egyre jobban látta, hogy miféle rendszer szerint dolgoznak a gyári munkások. Sok volt a selejt, mert rossz volt az alapanyag, vagy a gépből hiányzott a megfelelő alkatrész. Szóvá tenni persze nem volt szabad. - Felőlem azt csinálsz, amit akarsz, csak engem hagyj ki belőle. Még sokáig szeretnék nyugodtan itt dolgozni – torkolta le a kollégája, amikor megemlítette, hogy a problémákat jelezni kéne a feletteseknek. Lassacskán Gézát a munkatársai vén provokátor, kukacoskodó, nagyszájú jelzőkkel ruházták fel, persze a háta mögött. Többször is rajtakapta a kollégáját, amint róla beszél, de tudta, ha jelentené a főnöknek, nem neki adnának igazat, ezért lenyelte a sértéseket. Egy nap, a nagyfőnök mindenkit az irodájába hivatott. - Sok a selejt gyerekek. Ez így nem mehet tovább. Ha rossz anyag jön le a gépről, le kell állítani. Mi van a műveleti utasításban? Fogadom, hogy senki bele se nézett. Gézának ez sok volt. Keze magasba emelkedett, mint aki szót kér. - Én elolvastam főnök – szólalt meg határozottan. – Szóltam is a kollégámnak, hogy használni kéne a mérőeszközöket, de ő azt mondta, elég a jó szemmérték. Nagy lett a csönd, és némi sziszegés is vegyült közéje. Ebből Géza rájött, hogy nem kellett volna kimondania, amit gondol. Más törvény van az irodában és más a termelésben. Jobb, ha nem látjuk, ami körülöttünk történik, vagy ha látjuk, ne vegyünk róla tudomást. Ha tudomásunkra jut, ne szóljunk. Ez az élet titka. De milyen életé? Talán neki is be kellett volna állnia a sorba, ahogy a többiek beálltak. Ezeken töprengett Géza, amikor újra kézbe vette megpihent söprűjét, és vállára kanyarította öreg kapáját. Három hét ablak nélküli élet után, már várta őt a szemét a parkban, és a gaz, amely hatalmasra nőtt.

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap