Egy Mezőségi magyar iskola pusztulása

Bodor Miklós László, h, 03/23/2015 - 00:03

 

Erdélyben jártunk. A Mezősége egyik kis falujában.
Feleségem itt született, itt vannak eltemetve ősei, a már idegen tulajdonba került portájuk kertjének végén ősi szokás szerint kialakított kicsiny temetőben.
Nem messze, mégis külön az - egykor - apai, és anyai ősök családi földjében lapuló sírok mélyén pihennek a mindkét ági felmenők.

A falucska határának egy része a történelemben komoly szerepet vivő Wass grófok birtoka volt, de a jeles történetíró – az 1780, és 1814 között élt Benkő József  tiszteletes úr – a község nemesi birtokosai között feleségem anyai ági őseit is említi.
A falucskát abban a korban Kolozs megye alsó kerületében tárgyalja.
Idézem:
„Légen birtokosai: Wass, Szilvási, Fejérpataki, Henter, Székely, Némai, Komáromi, Apród, Havasalji, Bölöni, Nagy,

Köpeczi.”
Közülük, tudjuk, hogy Szilvási Péter úr az Úrnak 1610. évében Kendi István kancellárral, és másokkal fegyverrel rontott Báthory Gábor fejedelemre. Hűtlensége okán részbirtokait, így légeni javait adománylevél útján Fogaras várára, és katonasága kapitányára, Balling Jánosra ruházta a garázda hírű uralkodó. Ekkor kerülhettek a Mezőségre nejem apai elődei.

Később maguk is tehetségük, szorgalmuk alapján várkatonai állapotukból birtokosságra jutottak. Családi nevük az említett, igen részletes műben még nem fordul elő, de a Fogarasi név, mindenképp az előző mondatban leírt származásra utal.

Itt kitérek rá, hogy miért is kell figyelemmel lenni a birtokos nevek közül a Henter, és a Havasalji nevekre.
A Henter okvetlenül német eredetű.  A Havasaljiban pedig a Kárpátokon túli oláh vajdaságból érkezett család neve árulkodik arról, hogy a beilleszkedő, együtt élni akaró ember igenis megbecsült tagjává válhatott a rendi Erdély – tágabb értelemben Magyar Királyság - népei között.

Ősi, XVIII. Századi sírok vallanak a valódi Mezőségi múltról. Magyarul vallanak!

     
A régi református templom kertjének épségben áll a kapuja. Felirata ma is hirdeti a kurátorságot viselő nagyapa adományozó hajlandóságát egyházközsége iránt.

Feltehetően Árpád kori kőemlék vall a harangláb tövén a sok pusztításról, amit táj, és ember elszenvedett ezen a földön.
 
Még néha szólnak a háború idején megmentett harangok a református templom haranglábján.

A falu népességi alakulását befolyásolta két Erdélyt ért tatár betörés. A Habsburg uralkodók kegyetlensége felért ezekkel. Básta népirtása máig érezteti a magyargyűlölet mély voltát.
 
A Magyarok temploma haranglábának tövében gyönyörű gótikus kő ablak töredéke ragadja meg a szemet.

  A Nemzet élni akarása erősebb volt ekkor még. A XVII. század történet írója még magyar községről számol be. A II. Bécsi döntés idején négy napig a Magyar királyság része volt a falu, azután kiigazították a határt, és egy kiszögellő része lett Romániának.
Az 1950- es években a gyerekség még magyar iskolában tanulta betűvetést itt.

 

***

 

A tanító néni Székely Rebeka él még. Tőle sok mindent tudhat meg a falu, a nemzet múltja iránt érdeklődő.

Székely Rebeka tanító néni:
-Az 1950- es években, a faluban még három tantermes iskola működött.
Egyik teremben kapott helyet az óvoda.
Külön teremben tanult a magyar, és a román gyermekség alsó négy osztálya.
Én a magyar gyerekek tanítónője voltam.
 

-Akkoriban minden vasárnap délelőtt benépesült mindkét templom. Délután, mikor a vetemény meg volt locsolva, az apró, és lábas jószág megetetve kérődzött, kimosakodva összejött a futball pályán a falu népe. Átjött a hegyen Palatkáról Náci, és cigányzenész bandája.
Rendes, minden évszakban biztonságosan járható út vezetett oda. Szólt a zene alkonyatig.
Aztán, valahogyan a magyarság fogyatkozásával, megszűntek a mulatságok, ahol mindkét népesség békében megvolt egymással. A Palatkai útnak mára nyoma sincs.

Mikor itt elfogyni látszott a magyar gyerekség, akkor Kolozsvárra mentem tanítani. Férjhez mentem. Férjem művészember volt. Origamikat készített papírosból. Megözvegyültem, nyugdíjas lettem. Visszajöttem nyárra ide. Nővérem is itt élt. Tavaly halt meg. Most nővérem házában lakom nyaranta. Az én házam nagyobb volt, azt adtam el.
Télen pedig behúzódok a városba, ottani lakásomba.

-Itt már csak hárman vagyunk magyarok. Mind idősek már, velem együtt. Hárman vagyunk, meg a sírok a temetőben.

-Nagyon fáj a szívem az elhagyott iskoláért.
   

-Hátsó fala bedőlve. Mennyezete beszakadt. Eltünedeztek a néptelen padok, az ablakok, ajtók. Még a villany vezetékeket is kitépkedték a maradók, ide telepítettek  kezei. Pénzt adtak a réz vezetékekért valahol a városban a gyűjtő telepen.
A nép fogytával pusztult az iskola épület is.

-A román ember vallásos. A magyarok templomához egyelőre nem mernek nyúlni! Az épebb állapotban várakozik arra, hogy évente egy-két alkalommal megnyíljon a kapu, és felhangozzék a zsoltáros ének.
   

-Amikor időm engedi, el eljövök a régi iskolaépülethez.
Eljövök emlékezni, a régi gyermekekre.
Néha még zsivajgásukat is hallom.
Ritkán el is jön egy-kettő, mint most Önök.
Jól esik, hogy emlékeznek rám, és az iskolára.

-Szóltam a bírónak, hogy meg kellene menteni. Jó lenne Művelődési háznak. Bárminek, ahol összejöhetne a nép.
Kézimunkát, gazdasági ismereteket lehetne felújítani. Az emberek boldogulását elősegíteni.
Tudja, mit mondott a falu csak románul tudó bírája?

„A fost a Ungurilor!”
Magyarul: A Magyaroké volt! – és legyintett.

 

 ***

Arca mély elkeseredést tükröz, amint kimondja.

A tudósítás készítője pedig érzi, hogy a román bíró leleplezte magát: Nem kell az iskola, mert a Magyaroké volt.
És ami a miénk volt, annak pusztulnia kell, hogy nyoma se maradjon.
Nekem, és akik ott voltunk, egy kérdésem van:
-    Hol volt a Román iskola? Volt egyáltalán?
És Reményik Sándor gyönyörű verse csendül fel bennünk:

Reményik Sándor     
                                      
Templom és Iskola

Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyiatoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

 

Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

 

E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

 

A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

 

Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
-    1925    -

***

A templom, valamivel jobb állapotban vár a szebb jövendőre.
Pár éve megújult az esőcsatorna. Új meszelést kapott a belső tér, és az Úr Asztalán, a szószéken ott vannak a régi szőttesek, hímzések.
Megilletődve hallgatunk.
Arra gondolok, amíg a Templom áll, amíg fel-felszáll a fohász, addig él a remény, hogy Szebb jövőt ád a Jó, Teremtő Isten.
Amíg gondozottak az ősök sírjai, amíg virág kerül a hantokra, amíg mécses pislákol a mohos sírkövek előtt, amíg fohász száll az alant nyugvók lelki üdvösségéért, addig lehetséges, hogy újra benépesül a valamikor magyarlakta vidék.
Mondanám szavakkal is, de ránézek a hófehér hajú asszonyra, a romokban roskadozó, épp, hogy álló iskolára, és nem tudok hangot kipréselni görcsbe szorult torkomból.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap