Elismerés = siker, hírnév, vagy mégsem?

Kő-Szabó Imre, v, 08/20/2017 - 00:07

    Az elismeréssel T. Lacika 4. osztályos korában találkozott először. Ekkor pontosan tíz éves volt és fogalma sem volt, hogy egy elismerés mennyi bonyodalommal jár. Az osztályban még szeptemberben ismertette az osztályfőnök, hogy aki az év folyamán jól tanul, a bizonyítványában a legjobb jegyek szerepelnek, elismerést fog kapni. T. Lacika tíz évesen szorgalmasan, kitartó tanulónak bizonyult, mert a kitűzött célt több társával is elérte. Anyukájának a bizonyítványosztás előtt, büszkén újságolta, munkájáért az iskola elismerésben fogja részesíteni. Az ünnepség befejezése során felolvasták a neveket és felszólították a tanulókat, az elismerés átvételére. Egy oklevél volt és egy díszes könyv, neves magyar íróktól. T. Lacika nevét nem olvasták. Nem tudta eldönteni, mi történhetett, csalódott és szomorú volt. Anyukája nem hagyta annyiban, megkérdezte mindjárt melegében a tanár bácsitól, mi az igazság. A pedagógus zavarba jött, mondta mindjárt utána, néz. Jó tizenöt perc múlva, sűrű bocsánatkérések közepette egy vékony, nyomtatott füzet félét szorongatva a kezében, átadta T. Lacikának, csak úgy ott az udvaron, ahol a tömeg már elszéledt. T. Lacika lesújtva állt és egy életre megtanulta, hogy milyen egy elismerés.

*

    Z. László sikeres vállalkozó volt, aki tetőfedésben volt járatos. Vállalt ácsmunkát, cserepezést, bádogos munkát. Dolgozott, szinte az ország egész területén. Munkái között szerepelt iskolaépület felújítása, lakóházak tetőszerkezetének rendbe tétele, még egy nagy, több millió forintos sportcsarnok bádogos munkái is. Öt állandó embere volt, de talonban, mindig volt még néhány, ha szükség volt rájuk, beugrottak. Szerencsére anyagi gondja nem volt, a megrendelők fizettek is. Tudta ezt T. Tamás is, aki jó barátságban keveredett Z. Lászlóval. Ezt a barátságot ki is használta T. Tamás, mert induló vállalkozásához kért kölcsön öt millió forintot. Erről szabályos elismervényt írtak. Teltek a napok, hónapok, sőt már három év is feledésbe merült, de a kért kölcsön törlesztése elmaradt. T. Tamás arra hivatkozott, hogy a megrendelők sem fizettek. A kölcsönt elismerte, nem tiltakozott ellene. Most azonban, sajnos barátságuk megpecsételődött és minden a bíróságon folytatódott.

*

    T. Péter és U. Valika a vonaton, utazás közben ismerkedtek meg. Már az első pillanattól fogva szimpatikusak voltak egymásnak, oly annyira, hogy a következő hétvégét már együtt is töltötték. U. Valikának volt egy kis garzon lakása, T. Péter innen 80 kilométerre dolgozott egy másik városban. Így csak a hétvégeket tudták együtt tölteni, hét közben a mobil közvetítette kettőjük között a szerelmet. Aztán ennek a szerelemnek pár hónap múlva gyümölcse is lett, mert U. Veronika terhes maradt. A kezdetben T. Péter minden széppel, jóval és a lehetőségekkel, a boldog és felhőtlen jövővel kecsegtette párját. Aztán a hónapok is elszaladtak, a szüléshez készülődtek, amikor egyik napról a másikra T. Péter eltűnt. Sanyika megszületése után két napra megjelent az apuka. Előhozakodott szebbnél szebb, hihetőbbnél hihetőbb mesékkel, de ő ezt a kapcsolatot mégsem így gondolta. A nagy veszekedést követően ígéretet tett, hogy a gyereket, mint apa elismeri, de egyelőre nem tud mást tenni. Aztán eltelt húsz év, T. Sándor egyetemista lett. Sokszor eszébe jutott, hogy az ő apja vajon milyen ember lehet?

*

    Az elismerés a dicsérettel azonos. Mindenki vágyik a dicséretre, az elismerésre. Miért érdemes minél gyakrabban kifejezni elismerésünket? Amikor megdicsérünk valakit, az egyik lehető legmagasabb érzelmi állapotba kerülünk. Naponta tehetjük ezt a munkahelyen, így sokkal jobb lesz a kollégákhoz való viszonyunk, de kifejezhetjük ezt gyerekeinkkel, párunkkal is. A napi események számtalan lehetőséget is adnak, még akkor is, ha azt valami pici, helyes cselekedet nyugtázása ként tesszük. Vágyik az elismerésre a gyerek, az alkalmazott, a vezeti is, tehát mindenki.

*

    Volt időszak, úgy a hatvanas, hetvenes években, amikor az adott kor színvonalának megfelelő rangosabbnak mondott, mondjuk a munkával kapcsolatos (elismerés), kitüntetés (munkaérdemrend) odaítéléséhez, nem kellett más, csak jó fenék. Ülni kellett a munkahelyen, pár éven keresztül, a kevés beszéd volt a lényeg, főleg államigazgatási, pártapparátusi posztokon és várni, mikor következik „Ő”. Mert a kitüntetést úgy osztották, hogy a megyéről leszóltak a járáshoz, ők tehetnek javaslatot egy arany, egy ezüst és két bronz fokozatra. Legyen benne nő is! Aztán a személyzetis „sakkozni” kezdett. „Ő” már megkapta, „Ő” még nem, most „Az” következik. Az elismerések jeles napokhoz voltak kötve (április 4. – november 7.). Ezek a napok ma már csak a naptárban maradtak meg. Ilyenkor nagy ünnepségeket szerveztek, ez volt a „csillaghullás” ideje. Egy ilyen kitüntetés, elismerésosztásnál a kitüntetettet megkérdezte a barátja: - Pénzt is kaptál vele, vagy csak a szégyen jutott?

*

    N. F. Kázmér író. Legalább is ő így nevezte önmagát. Nem ebből él, van polgári foglalkozása, hiszen ki él meg manapság az írásból? Megjelent már számos novellája, különböző lapokban. Ha a lapokat nézzük, van közte több olyan is, amelyeknek olvasó tábora egy szűkebb közösségre korlátozódik, de akad közte elismertebb is. Ez utóbbiak tették, bátorították N. F. Kázmért, hogy írónak nevezze magát. Több pályázaton is részt vett már, szinte rutinosan tudta kiválasztani, azokat, ahol érzése szerint elismerést, vívhat ki magának. Kapott ezért, már több oklevelet, elismerő sorokat, de egy önmagára, valamint is adó író, ennél sokkal töbre vágyik. Amikor elindítja egy-egy művét, a kiszemelt pályázaton, akkor az lebeg a szeme előtt, milyen jó lenne megnyerni az I. díjat és az azzal járó százezer forintot. Még arra is gondol, ha megjelenik írása majd nyomtatásban, akkor felfigyelnek rá, neve lesz, közismertté válik. Aztán amikor nyilvánosságra hozzák a helyezettek névsorát, a sajátját nem találja. Sajnos az élet igazságtalanságában az is bele van kódolva – és ezt ő az utolsó pillanatig nem hiszi el – a pályadíjat, mindig más nyeri meg!

*

    Nagyon sokféle elismerés létezik. Van, amit nem is jegyeznek, de van olyan is, amely komoly dolognak számít. Mert ugye van erkölcsi elismerés, a munka elismerése, a tehetség, a tudás elismerése, szolgálati idő elismerése, a dolgozók igényeinek elismerése, a veszteség, a hiba elismerése, stb. Kérdés az is, kik kapják, és kik adják az elismerést. Akik kapják érdemesek arra az elismerésre, vagy éppen érdemtelenek. Az elismerések, kitüntetések számát, sokféleségét egy terjedelmes, több oldalas dolgozatban lehetne leírni, de a legrangosabb állami kitüntetések száma is sok.

    A világon a legrangosabb kitüntetések sorában is kiemelkedik a Svéd Akadémia által odaítélésre kerülő különböző Nobel díjak. A díjak, elismerések körül a bizottság döntése sem egyértelmű minden esetben. Nem vették át az egy évszázados Nobel díj történetében többek között a náci uralom elleni tiltakozásként Richard Kuhn (1938) kémia, Adolf Butenandt (1939) kémia, Gerhard Damagk (1939) orvosi Nobel-díjakat. Borisz Paszternák orosz író (1958) az őt ért otthoni támadások miatt, vagy a francia Jean Paul Sartre (1964) nézetbeli különbségek miatt az irodalmi Nobel díjakat.

    A megítélés az elismerésre is eltérő. Nobel irodalmi díjat olyan írók nem kapták meg sohasem, mint Tolsztoj, Janes Joyce, Rainer Maria Rilke. A magyar írók közül többek között Moldova György több elismerés átvételét utasította vissza, Kertész Ákos írótól, pedig legutóbb, érdemtelenség címén, több kitüntetését megvonták.

*

    A legújabb menedzsment tanulmányok arról számolnak be, hogy a cégeket elhagyó munkavállalók 46 %-a azért dönt a felmondás mellett, mert úgy érzi, nem becsülik meg eléggé. 61 %-uk panaszkodik arra, hogy a főnöke nem fordít kellő figyelmet az emberi erőforrásra és 88 % mondja azt, hogy nem ismerték el az elvégzett munkáját.

    Egy menedzsment tanácsadással foglalkozó cég minden évben felmérést végez 200 vállalat bevonásával arról, hogy mi motiválja a munkavállalókat. Egy 10 lehetséges motivációs felsorolási listából a munkavállalók minden esetben az elismerést választották ki, mint a legerősebb motivációs tényezőt. Ezzel szemben a vezetők az elismerést a nyolcadik helyen emelték ki. Azért azt sem lehet szó nélkül hagyni, hogy a munkavállalók listáján szereplő első három motiváció (- elismerés, - annak az érzése, hogy valódi részesei a cég életének, - a munkavállaló magatartásának megértése) nem kerül semmibe, csak egy kis időbe, figyelembe és megértésbe!

    Selye János, magyar-osztrák származású vegyész és belgyógyász szerint: - „Elismerés nélkül éppen úgy nem élhet az ember, mint a hal víz nélkül. Az elismerés hiánya csődélmény, ami megbetegítő stresszt hoz.”

                                                    *

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap