Éljen Május elseje! (Megemlékezés)

Kondra Katalin, h, 05/01/2017 - 00:26

A munka ünnepén koldulni nem lehet. Egy tisztességes világban a koldulás nem számít munkavégzésnek, inkább életforma. Miért is ne lehetne, hisz mindig akadnak emberek, akiknek mindenből több van, mint kellene. Ezek az emberek eltarthatnák a koldusokat és jó lehetőség volna arra is, hogy így vásároljanak maguknak belépőt a mennyek országában. Nem árt erre is gondolni néha! Szóval a koldulás, mint életforma nem megvetendő, de a mai tökéletlen világunkban bűntettnek számít. Pedig Tündér Lala nem is koldus volt, hanem hajléktalan. Magas, sovány ember, aki mindenhol feltűnik, ahol tömeg van. —Tudom… Koszos, büdös vagyok. Ne féljen, nem megyek közelebb. Enni ritkán eszem, de ha volna fölösleges aprója a drága nagyságos kisasszonynak… erőst szomjas vagyok! —vallotta meg. Őszintén, kimondta, mit akar. Általában fiatal nőket környékezett, de soha nem volt agresszív, sem udvariatlan. Valaha még rendes ember is lehetett. Ki tudja? Mint említettem, Tündér Lalát vonzotta a tömeg, így kerülhetett aztán egy virágzó május elsejei ünnepségen rendőrök kezére. A hajléktalan férfi az útszélén állt. Fejére húzott kapucnija alól sóvárogva nézte a díszesen felvonuló tömeget. Közéjük menni nem mert. Koszos is volt, meg büdös is, és nem volt egy rendes ruhája mellyel megtisztelhette volna a Munka Ünnepét. Csak állt az útszélen, ahogy szokott. Akkor is, amikor a tömeg oszlani kezdett. Teltek az üres gyomrok, folyt a sör, a bor és a pénz és a megrészegült emberek munkától repedezett kezéből potyogott némi apró Tündér Lala markába is. Ilyen ember a magyar! Amikor ritkán kirúg a hámból, számolatlanul költi a pénzt. Ha boldog, hát legyen boldog az a nyomorult hajléktalan. Legalább egyszer egy évben, a munka ünnepén, Karácsonykor ünnepelni ugyanis tilos. Tündér Lala zsebe aznap megtelt. Még a gyomrának is jutott valami, s nem csak olyan, amit egy bokor mögé húzódva kiürít. Majdnem boldog volt, mire este lett. Már egészen boldog embernek kezdte érezni magát, amikor egy sátor mellett, elkapták a rendőrök. —Mit csinálsz itt hé? —kérdezte az egyik durván. —Hát én csak itt álldogálok —ijedt meg a hajléktalan. —Koldulunk? Koldulunk? —faggatta a másik. —Há én nem… izé. —Mutasd csak a zsebeidet? —dörrentek rá, mivel ahogy hátrébb lépett, megzörrentek nála az aprók. —Bizony Isten, nem loptam. Adták, a jó emberek!—mentegetőzött. —Ez öregem koldulásnak számít. És ebben az országban, aki koldul, az büntettet követ el, megértetted? —Meg Uram. Sajnálom. —Ennyivel nem úszod meg! Mi a neved? —Tündér Alajos. —Micsoda művészi név —gúnyolódtak. —Hát idefigyelj Alajos! Az összekoldult pénzedet bírság fejében most szépen ideadod. Örülj, hogy ennyivel megúsztad. Képzeld el, mi lett volna akkor, ha a koldulás munkavégzésnek számítana. 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap