„Ellenükre élek,-” (Kortársunk, Radnóti Miklós) 4/4.

Tusnády László, cs, 05/03/2018 - 00:02
  1. Az elfelejtett jótevő

 

         Új poklok árnyékában élünk. Radnóti időszerűségét is éppen ez adja. A hajdani kegyetlenkedések, iszonyatok nem jutnak el bizonyos emberek tudatáig. Fritz Bade gondolata változatlanul igaz: A fő kérdés az, hogy az ember le tudja-e győzni a benne lévő kannibalizmust, vagy végleges és végzetes lesz a fegyverek uralma.

         Ágnes szakdolgozatát irodalmi szemináriumon ismertette. Tanítási gyakorlatáról is beszámolt. Társaival együtt odajutottak, hogy ők gyermekkorukban nem néztek olyan filmeket, amelyek a kegyetlenség, a gyilkosság „bűvöletét” mutatták be. Pedig ezeket nézték sokan a társaik közül, és „illett volna tudni” róluk. Épp e miatt a „közöny” miatt érezték magukat magányosaknak. De gyermekeiket is így fogják nevelni. Minden bizonnyal azok is magányosak lesznek, de emberek maradnak.

         Megfelelő alkalommal, megfelelő helyen szoktam idézni Aldo Bizzarri emlékét. Vele kapcsolatban is teszem a dolgomat, ahogyan lelkiismeretem diktálja.

         A kiváló tehetséggel megáldott fiatalember hetven évvel ezelőtt Budapesten volt az Olasz Intézet igazgatója. Hazája művelődését akarta terjeszteni. Ezt a szép küldetést teljesítette már előzőleg több országban: Chilében, Franciaországban, Portugáliában. Különböző olasz irodalmi és művészeti folyóiratoknak volt a munkatársa. A szépet, a jót kereste, mint Radnóti. Budapesten hamar félbeszakadt áldásos munkája, náciellenes tevékenységgel vádolták, és a mauthauseni haláltáborba vitték. Itt élt, itt szenvedett a halál árnyékában. 1945 májusában nyerte vissza szabadságát.

         Drámai hangvételű művében az átélt borzalmakat írta le. Tiltakozni, figyelmeztetni még volt ideje. „Tilos élni” című könyvében a szenvedés tényeit tárja a világ elé, de szívét megérintette a halál: 1953-ban halt meg. 46 évet élt.

         Ha csillagfény-ragyogású látomásából Dante visszatérhetne hozzánk, korunk borzalmainak pokolköreit járná. Hány és hány millió csecsemő, gyermek, anya, apa, ifjú és öreg vonulna el előtte! Látná a megalázott, összetiport Embert. Honnan venné az erőt, hogy a kínokat elmondja? Mi volna végső üzenete, művészi szándéka? Ezt nem tudhatom. De egy biztos: az emberi fájdalom és szégyen bugyraiból valami azt kiáltaná, sóhajtaná, sikoltaná, hogy mindez nem lehet igaz. Hogy lehet igaz ez a mostani nagy veszélyeztetettségünk?

         Nem tudhatjuk, milyen titkokat, milyen mélységeket tárna elénk a földi pokoljárásról, de az biztos, hogy a legirtóztatóbb gyűlöletszakadékból is a szeretet szavát zengené a költő, és hirdetné, hogy a művészet a rombolás ellentéte.

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap