Ellopták az autómat

Kő-Szabó Imre, szo, 08/09/2014 - 00:06

    Jenő a plafonon volt, már, mint idegileg. Hol is lehetett máshol, hiszen az éjjel ellopták az autóját. Jenő szobafestő volt, ennek tanult, ezt a mesterséget szerette. Huszonnyolc éves korára már önálló vállalkozónak tudhatta magát. Persze az idáig vezető út nem volt egyszerű. Keserves napok is sorakoztak az eddig megéltek között. Most ott ült a Kisköcsög borozóban és dühöngött.  Vele volt, még Dénes, a negyvenéves vállalkozó, korára tekintettel, csak ősz hajszálai voltak kopaszodó fején, aki vizes munkákban utazott. Ő a csapok, lefolyók, vécék szakértője, egyedül dolgozott. Ott ült még egy asztalnál Máté a harminc évével, meg az ajándékba kapott nyolcosztályos bizonyítványával. Ezt a bizonyítványt úgy kapta, tizenhat éves korában, mert az igazgató megunta, hogy Máté csak a levegőt szívja a tanteremben, mást nem is csinál. Magas termetével kilógott a többiek közül, már így feltűnőnek látszott. Úgy döntött, menjen isten hírével, neves professzor, kutató már úgysem válik belőle. Ezzel a bizonyítvánnyal aztán szinte mindent el tudott végezni, legjobban a lapát nyele illet a kezébe, tehát olyan mindenes segédmunkás volt. A hallgatóságot képezte még Rozika, aki alacsony, köpcös termetével, nem volt ugyan szépségkirálynő, de nagy melleivel, negyven évével egy érett asszony benyomását keltette. Itt lakott a szomszédban. Férje kamion sofőrként kereste kenyerét, tehát legtöbbször Svédország útjait rótta, mert oda szállított árút. Gyerekük nem volt, Rozika megszokásból lábatlankodott a Kisköcsögben, szinte naponta. A pultnál Vencel trónolt. Meglett ötvenes, ősz, göndör hajú tulaj. Övé volt a Kisköcsög borozó. Nevét furcsa szavajárásáról kapta. Akivel egy kicsit bizalmasabb viszonyba került, annak mindig feltette a kérdést: - Mi van köcsög? Alacsony termetűnek született, így a vendégek szerény visszavágása egészítette ki Kisköcsögre a helyég nevét. Így ismerte mindenki ezt a pár négyzetméteres helyiséget. Egy szerencséje volt Vencelnek, hogy egy régi katona barátja abasári származású és a bort onnan szállította, kopott Wartburgjával, kéthetente. Tehát az itóka minőségére nem eshetett kifogás. Ott ültek egy széles asztalnál, ezen a délelőttön, mind a négyen, Vencel a pultot támasztva csatlakozott a csoporthoz.

    - Ellopták az autómat! – mondta Jenő, ma már vagy tizedszer. – Képzelhetitek, milyen állapotban vagyok. Ne nézzetek így rám! Tőletek még sohasem loptak el semmit? Látom, néztek, mint a mozgóképszínházban. Ez nem film fiúk! Ez sajnos a mai szaros valóság! Mérgében magába öntötte fehér fröccsét. A poharat kemény mozdulattal tette az asztalra. A többiek szótlanul hallgatták, még a lélegzetüket is visszafogták. – Lopnak mindent, nem kímélnek semmit, senkit. A múltkor hallottam, hogy egy építkezésről éjszaka, ellopták az összes téglát. Oda állt egy teherautó, kiugrott belőle négy markos fickó és szépen felrakták a falnak valót. Azt mondják, többen is látták, azt hitték éjszakai műszak. Csak az nem tűnt fel nekik, hogy nem leraknak, hanem fordítva. Itt nincs olyan, hogy ez szent! Ezt nem szabad bántani! Már Ádám elszúrta a paradicsomban, amikor megmondta neki a fő-fő direktor, az almát nem! Mégis leszakította!

    - Melyik autódat lopták el? – kérdezte bárgyú arckifejezéssel Máté.

    - Melyiket, melyiket? – tette fel a kérdést Jenő magából kikelve. – Hány autóm volt, te hülye?

    - Egy! – mondta egy kis idő múlva Máté és érezte, hogy valamit most biztosan nem jól tett.

    - A Suzukit, te állat! Ha tudnád, mennyi munkám feküdt benne. Azért hajtottam, hogy a cuccaimat, vödröt, létrát ne kelljen cipelni. Benne van négyévi melóm. A feleségem, Zsóka mindig mondta: - Apukám, megéri, hogy éjjel nappal csak a létrán állsz? Már szinte a földön egyenesen nem is tudtam menni, mert a létra szárai lettek a lábaim.

    - Az a kis piros volt a te autód! – egészítette ki Dénes kissé tudálékosan.

    - Igen az! – helyeselt Jenő. – Suzuki! Suzuki a mi autónk! A rabló is így gondolta, hogy az ő autója is.

    - Mennyibe került? – szólalt meg Máté és csodálkozott azon, amit Jenő mondott az előbb.

    - Mennyibe, mennyibe? Számít az? – dühöngött Jenő. Aztán beszélni kezdett, mintha szeretné megmagyarázni az előzményeket, másnak, de talán legjobban önmagának. – Apránként raktam félre a pénzt, mert ugye a szobafestés, mázolás nem hoz annyit a konyhára, hogy abból mindjárt autó legyen. Itt megállt és körül nézett, lélegzetvételnyi időt tartott, majd folytatta: - Ez nem vendéglátói munka, hogy csak úgy számlázunk a vendégnek a vastagon fogó ceruzával. Erre Vencel felkapta a fejét és szúrós tekintettel nézett Jenőre. – Jó, jó, fröccsökből nem lehet meggazdagodni! – nyugtatta a Kisköcsög tulajdonosát. - Meg élni is kellett. Ott vagyunk mi négyen, feleségem, meg a két fiam. Anyám is velünk lakik. A végén ő segített. Kis, megtakarított pénzét adta oda. Mondta is: - Fiam, legyen meg a kocsi, mert látom fontos ez neked. Aztán, ha úgy hozza a sors, elviszel a templomba vasárnaponként! Egy kicsit elérzékenyült, meg is állt az elbeszélésben, felemelte poharát, inni akart belőle, de az üres volt, közömbösen letette és folytatta: - Szegénynek fáj a lába, nehezen megy már, de a templomot azt nem hagyná ki soha. Gondoltam, eltekerek vele, ha már az égiekkel akarja tartani a kapcsolatot. Legalább nekem is lesz ott fenn pár piros pontom.

    - Voltál már a rendőrségen? – kérdezte a Kisköcsög főnöke. – Mert be kell jelenteni!

    - Okos Berci! – mondta erre Jenő. – Persze, hogy voltam. Elmondtam, hogy a garázsba tartottam, ott a házunk mellett. Két napja betonoztuk le az alját, hogy ne a szemétbe álljon. Egy éjszakát töltött csak kint az utcán szegény, más kocsija is ott áll és mégsem viszik el! Az enyém szúrt szemet a rablónak és mindjárt el is kötötte. Az ügyeletes rendőr felvette a jegyzőkönyvet, aláíratta velem és képzeljétek azt tette még hozzá: - Jobban kellett volna vigyázni! Ezt én tudom te fakabát! Ezt az utóbbit már csak magamban mondtam.

    - Majd a biztosító fizet! – szögezte le Rozika olyan magabiztossággal, mint aki naponta intéz ilyen ügyeket.

    - Azt aztán nézhetem! – reagált erre Jenő. – Csak a kötelező biztosítást fizettem. Cascóra már nem tellett, így a biztosító messziről szalutál és integet, mint bakter az állomáson átfutó vonatnak.

    - Ez aztán szép móka! – foglalta össze Máté és intett Vencelnek, hogy készítsen még egy kört és sorban a pultra, rakta az üres poharakat.

    Vencel felállt és átbotorkált a pult túlsó oldalára, hogy megkezdje a fröccsök készítését. A többiek rövid szünetet tartottak a beszélgetésben, amikor Máté előrukkolt egy újabb kérdéssel:

    - Idefigyelj Jenő! Milyen állapotban volt az a kocsi? Mert, ha már öreg volt, akkor ne sajnáld! – mondta bölcselkedve.

    Jenő nagy levegőt vett és elkezdte mondani: - Nem vagyok én hülye, hogy ócskát vegyek! Különben is a Suzuki, nem akarok itt hírverést csinálni neki, olyan, mint a Trabant volt régen. Egyszerű, kis hibalehetőség, csak a naftát kellett belenyomni, aztán ment, mint a villám. Igénytelen egy jószág! Sajnálom, mert hozzám nőtt.

    Vencel sorba kirakta a poharakat, intett a kezével, hogy minden rendben. Ezt a többiek úgy vették, mint a karmester intését, felemelték poharaikat és ittak.

    - Most mit fogsz tenni? Se kocsi, se pénz! – mondta Rozika és kínácsi tekintettel nézett Jenőre. Jenőben még mindig forrt az indulat, nem tudott lecsillapodni. Gondolkozott, még a fröccséből is ivott, aztán szólalt meg:

    - Egyet tanultam belőle az biztos! Nem veszek ilyen autót! Kocsi az kell, az fontos, nem cipekedhetek. Veszek egy tragacsot, valami pár százezerért, aztán az árát beállítom a számlába, apránként és kvittek vagyunk! Van olyan tétel a festésnél, hogy takarítás, igazítás, meg még kitalálok egy-két olyan valamit, amit a megrendelő nem tud ellenőrizni és rendben lesz minden! – mondta összegezve megállapításait. Látszott rajta, hogy némi nyugalom szállta meg. A többiek helyeseltek: - Így kell ezt tenni! – mondta Vencel a Kisköcsög tulajdonosa és arra gondolt, hogy ha ő járna így, biztosan hasonlóan cselekedne. Talán a bort nem vizezné, mert a szódával úgy is vizes lesz. Némi hallgatás után Jenő vette át ismét a szót:

    - Még egyet mondok, lazítás képen. Anyám betett a kocsiba öt műanyag flakont, sima csapi vízzel, hogy vigyem el a parókiára és szenteltesem meg a pappal, mert ő csak ilyen vizet iszik. El is vittem, de bent maradt az autóban. Ezt is ellopták!

    Ezen mosolyogtak.

    - Anyám mondta, ne bánkódjál fiam! Bízzunk a sors kegyelmében. A rabló megissza a szenteltvizet, aztán biztosan jobb útra tér!

*

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap