Elmentem a világba (Regény)

Matekovics Jáno..., h, 05/15/2017 - 00:12

 

 

 

 

 

I. fejezet: Simonyifalva, a világ közepe
 

Megérkeztem a világ közepére. Hosszú út, a leghosszabb a zerindi állomástól az a tizennégy kilométer. Gyalog a köves úton. Hátat fordítva a magyar határnak. Apám valamikor lovagolva tette meg ezt a távot. Nosza, ezt nehezen tudom elképzelni. Éveken át elhízott, a testsúlya államtitok volt, kiskoromban megállapítottam, hogy bizonyos borbély jó munkát végzett: már harmincéves korában kiborotválta a feje búbját, csak a egy vékony sávot hagyott körös-körül a göndör hajából.
Nyolcvanhatot írunk. Rémülten tekintgetek hátra, a vonat már kiment az állomásról, a határőrök nem vettek észre. Ismét megúsztam. Nem úgy mint az apám. Akit elkaptak a határőrök az állomáson. Aztán igazolta, hogy ott született. Mint ahogy nagymamám is, a trianoni határral. Sokszor elmesélte, hogy Simonyifalván, a Simonyi óbester telepes falujába jött mindenféle nemzet, mint Amerikába, letelepedett, mert kapott földet, szerbek, lengyelek, svábok, román. Mindenki magyarul beszélt. Mint ahogy az természetes ma is. A románt azért írtam egyes számban, mert a faluban egyetlen román volt, Bezsán bácsi, aki az én dédapám. Bihar megyéből származott, pontosan Bélből, árva volt, magyarok nevelték, 1918-ban megismerkedett egy félig lengyel, félig magyar simonyifalvi lánnyal, nevezetesen Szira Ilonával, aki egy Bibliát ajándékozott neki. Ezt mindig a szíve felett hordta. Még a Nagy Háborúban is, ahol meglőtték, a golyó megakadt a Bibliában, irányt változtatott, és a lábát súrolta. Hazajött és elvette menyasszonyát. A lét véletlenek sorozata.
Elértem a főutat. Első falu Micske, a községközpont. Hozzá tartozik Simonyifalva. Egy magyar sziget a román tengerben. A határra határőröket kellett telepíteni, Simonyit nem érte el, maradt sziget. Oázis a Fehér Körös mellett. Kisvasút kötötte össze Gyulával. Aztán elvágta a határ. Két világ szigetelődött el. Csak a szél süvített át rajta, azon a télen, mikor apámmal hazafele tartottunk gyalog, és veleig fáztunk. Alkalmi kocsira várva táncoltuk körbe a micskei kilométerkövet. Valami indián nótát énekeltünk. Furcsa karácsonyi nóta. A Jézuska sok alakban eljön. Ránk kacagott a hortobágyi szél.
Beértem a falutáblához. Dél van. Most indul Aradról az autóbusz. A jegy ára 21 lej. De már csak egy traktor által húzott marhavagon, fáradt hering módjára utaznak egymás hegyén hátán az emberek. Megannyi földműves arc. Ők szerencsések. Nézhetik a magyar televíziót, ehetnek egészséges ételt, nem kell jegyre venniük semmit. A kenyeret is jegy nélkül lehet venni, sőt még a tehén tőgye is ingyen adja a tejet
Micsoda dolog szilvát csenni a útközben a szilvafákról, bátorság kell hozzá, a teheneknek sem szabad. Honnan tudják a tehenek, hogy reggel hétkor ki kell menni a mezőre, kisgyerekként soha sem értettem. Pedig már sok mindent felfogtam, tudtam, morzsolni, acatot [csalánt] szedni a libáknak, kapálni és mindent megjavítani a ház körül. Elkelt a munka.
Aztán várt Ő. A legfontosabb személy az életemben. Állt a kapuban. Mikor befordultam a sarkon, már megláttam. Tudtam, hogy holnap már minden más lesz. Mert törődnek velem, mint más normális emberrel. Kitárult a Mennyország. Egy új világ. Köszönöm, NAGYMAMÁM!

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap