Elveszett remény

Kő-Szabó Imre, sze, 07/22/2015 - 00:08

 

 

 

    A negyvennyolc éves Tóth Sándor kálváriája pontosan egy éve kezdődött. Lehetne, ez mondjuk az évforduló, a számvetés ideje, ahogy azonban az ember belegondol, akkor ez egy kegyetlen vesszőfutás volt inkább.  Ott kezdődött, hogy ez a szőke, jóképű, magas, még fiatalembernek számító szobafestő, az utcán találta magát. Egyik percről a másikra. Érettségi után tanulta ki a szakmáját. Állítólag a tapétázási munkában volt kiváló. Ezt értette a legjobban, szerette is csinálni. Nem kocsmázott, nem az a fajta volt. Mindig tisztán járt, szépen vasalt ingekben, tiszta nadrágban és fényesre kefélt cipőben a vasárnapi focimeccsekre. Nagyszájú szurkoló volt, ha Tóth Sanyi biztatásként bekiabált a pályára, a lelátók minden szegletében hallották a hangját. Mindenki tudta, hogy jelen van. Munkája során nem volt ilyen hangos, úgy látszik itt működött nála a szelep, ahol a felgyülemlett gőzt kiengedte. Felesége a Juli szép, melles, negyvenkét éves asszony. Ahol laktak, ott a telepi ÁBC-ben dolgozott, mint bolti eladó. Egy gyerekük volt csak, a Zoli. Ő már megnősült, egy távolabbi faluban laknak, sofőr egy kereskedelmi cégnél. Két gyerekük van, még iskolások, az unokák a nagypapa kedvencei.

    Tehát eltelt egy év, Tóth Sándor, ha eléje tennék az egy évvel ezelőtti fényképét, biztosan megkérdezné: - Ki ez az ember? Nem ismerne magára! Egy évvel ezelőtt itt kezdődött minden, ebben a Gömbölyűnek nevezett kocsmában. Valamikor Gomba volt a neve, legalább is így ismerték városszerte. Egy nagy kör alakú épület, körbe ablakokkal. A teteje, pedig fekete palával volt befedve, egy mókás ács gombaszerű tetőt szerkesztett az épületre, innen a neve. De utána csak Gömbölyűnek ismerte mindenki. Bent középen a söntés, egy körpulttal. Teljes egészében körbe lehetett ülni. A csapos a kör közepén sasszézott egész nap, a sörcsapok, a boros tégelyek, a töményt rejtegető üvegek között, hogy kedvébe járjon a vendégeknek. Így volt ez egy évvel ezelőtt is mikor Tóth Sándor belépett ide, hogy hirtelen jött bánatára, bocsánatot keressen. Sört rendelt és kért hozzá egy feles jó szagút is, hogy hatásosabb legyen a zsibbadás. Kerekes Péterrel, ezzel a negyvenéves, örökös segédmunkással próbálta megosztani gondolatait.

    - Nem gondoltam volna, hogy ilyen szar alak ez a Jocó. A Jocó a főnököm volt vagy öt évig. Ő nem más, csak egy vállalkozó. Nem volt semmi baj köztünk. A múltkor mondta egyik reggel, hogy nincs annyi meló, mint szokott lenni. Valamit át kell szervezni. Gondoltam szervezd aranyom, csak rendbe legyen minden! És lám, másnap azt mondja nekem: - Sándor barátom, holnaptól meg kell válnunk egymástól! Még, hogy barátom? Barát az ilyen ember? Kérdem én tőled? Válaszolj rá őszintén!

    Kerekes Péter csak szótlanul bámult Sándor arcába. Az elfogyasztott sör, már megtette álmosító hatását. Nagyokat és laposakat pislogott. Tóth Sándor csak nézte, elnyújtott szótlan nézéssel Kerekest, majd megszólalt:

    - Tudom, neked mindegy, nem a te bajod az enyém. Gondolod, majd lesz valahogy! Ez igaz, de mit szól ehhez az én szép feleségem, a Julika?  Mert ugye az komoly asszony! Nem tűri a lazaságot! Most, hogy munkanélküli maradtam, mehetek a fenébe…

    Ez volt annak az ominózus évnek az első napja. Amikor Tóth Sándor munkanélküli a Gömbölyűben befejezte az első felháborodásában, jogos kitörését, szép lassan hazament. Lassan, mert szokatlan volt számára az ilyen jellegű feltöltés és vigyázni kellett minden lépésére. Az asszony ugyan nem tört ki üdvrivalgásba. Próbálta megérteni, ezt a szörnyű sérelmet, meg kissé elázott férjecskéjét. Nem volt szócsata, nyugtatta, hogy majd talál másik munkát, hiszen ismerik. Csak a reményt nem szabad elveszteni. Meg sajnálta is Tóth Sándort, a férjét, akivel eddig megértek együtt huszonnégy évet.

    Aludtak rá egy éjszakát. Másnap Tóth Sándor fejfájással ébredt, zúgott minden körülötte. Pár napot pihent, aztán nekiindult, hogy újból munkát keressen. Járta a várost, beszélt pár haverjával, de semmi. Ígéret az volt, mondták, menjen be valamelyik nap délután a Gömbölyűbe, ott majd beszélgetnek. Már szinte rendszeresen bejárt a kerek épületbe. Várakozott, beszélgetett, sörözgetett. Így teltek a napok. Jelentkezett a munkaügyi központban is. Nem sok jóval biztatták, azt mondták neki, képezze át magát egy másik szakmára, hátha akkor jobb lesz a helyzet. Egy idő után már ebben sem bízott.

    - Most mond meg nékem, kedves Kerekes Péter, mit tegyek? – kérdezte barátját egy jó hónap után. Ekkor is a gömbölyűben állt a kör alakú pultnál és várta három sör és két feles után, hátha a szerencse éppen erre jár. – Megy az idő, fogy a pénz! Ez a konkrétum, nincs más! Egy festő, nem talál munkát! Emlékszem, régen a gyárkapukra volt kiírva, miben van felvétel. Most meg? Még gyár sincs! Kapu van, de az is le van roggyanva, csak a szél csapkodja, ide-oda!

    Megkapta az első munkanélküli segélyt. A postás hozta, a kapuban találkozott vele. Kezébe számolta a pénzt, az apróból akart adni neki, de a postás visszautasította: - Kell az neked, az utolsó fillérig! – mondta és felpattant táskákkal vértezett biciklijére és elhajtott.

    Tóth Sándor ott állt letaglózva, megsértve és egy kicsit megalázva. Tőle már a postás sem fogadja el a borravalót. – Ki vagyok én? Egy senki? Egy szarházi? Így mérgelődött, amint ballagott fel a harmadik emeleti lakásukba. Alig találta meg a kulcsot, a bal zsebében szokta tenni, de ott nem volt. Már kezdett pánikba esni, hogy nem mehet haza, amikor a farzsebében tapintotta meg. Belépett a lakásba, az asszony sehol. Aztán ugrott be: - Persze dolgozik! Neki legalább van munkája! – legyintett és a fáradtságtól, meg az elfogyasztott söröktől, úgy ruhástól, ledőlt a heverőre.

    Ajtó csapódásra ébredt, hirtelen nem tudta hol van. Később eszmélt, hogy már este van és megjött az asszony. Ott állt vele szemben, a szoba ajtajában. Nagyon mérgesnek látszott. Sándor érezte itt most baj lesz. Tudta: - a part is ott szakad, ahol a leggyengébb! Juli, a felesége letette a szatyrokat és nekirontott.

    - Mit képzelsz te? Egész nap a kocsmában lógsz, és nem mégy semmire? – mondta az asszony és ilyen felháborodott arcát, még nem látta sohasem. Úgy érezte, itt a vég, legalább is rosszul érintette ez a korholás. – Cefre szagod van! – folytatta az asszony és az ablakhoz ment, hogy kinyissa. – Büdös vagy, az ember gyomra felfordul. Tóth Sándor mondani akart valamit, de az asszony megelőzte: - Takarodj a fürdőbe, tedd rendbe magad! Kiment a fürdőbe és arra gondolt, itt vége van mindennek! Hová jutott?

    Szótlanul vacsoráztak és Tóth Sándor úgy gondolta, jobb, ha lefekszik, így legalább az asszony abba hagyja a korholást. Feküdt az ágyban, nem jött álom a szemér. Arra gondolt: - Valamit tenni kell! Ez így nem mehet tovább! Tudta, ez a fajta elhatározás, meg a körülmények, nem hoznak semmi jót. Álmodott valamit, amint felébredt, mindjárt el is felejtette. – Még az álmok is elfutnak tőlem! – jegyezte meg, ahogy borotválkozott. Nézte kissé megfakult és megvékonyodott arcát. – Hol van az a karakán srác, aki voltam pár évvel ezelőtt? Erre a kérdésre, azonban nem tudott válaszolni. Inkább elindult, hogy a sokadik napon, újból megkísértse, elfutó szerencséjét.

    Ez a nap azért más lett. Bejött a Gömbölyűbe egy öreg nyugdíjas férfi, akivel beszédbe elegyedett. Kiderült, hogy tanárember, keres egy tapétázni tudó mestert, mert szeretné egy kicsit rendbe tenni öreg lakását. Ő már tudta, ha valamit az ember el akar intézni, azt mindig a kocsmában kell keresni…

    - A nád se zörög szél nélkül! – mondta az öreg tanárembernek Tóth Sándor és arra gondolt dobogó szívvel, talán lesz egy kis meló. Finoman vázolta, hogy ő tud tapétázni, ez a szakmája. Meg is egyezetek, hogy azonnal megnézi a lakást. Így is történt. Létre is jött az üzlet, holnap kezdi a melót.

    Este elújságolta a Julikának, a feleségének. Az asszony látszatra örült is, legalább nem a kocsmában fog lógni, hasznosan elfoglalja magát. Tóth Sándor reggel izgatottan készült. Összeszedte szerszámait, meg a tapétázáshoz szükséges állványát és felcihelődött és elindult melózni. Három napig járt az öreg tanáremberhez. Két szobát kellett tapétázni és a mellékhelyiségeket, pedig kifesteni. Ahogy dolgozott, úgy gondolta, most mestermunkát készít, megmutatja, milyen ez a szakma és hogyan kell szépen dolgozni.

    Aztán amikor végzett, nem csak a tanár úr volt elégedett, hanem ő maga is. A pénzt gondosan eltette, fogta szerszámait és elbúcsúzott. Útja a Gömbölyű felé vezetett. Vacillált, hogy most bemenjen vagy sem? Úgy döntött, nem! Megy haza, lássa az asszony, hogy ha meló lenne mindig, akkor rendbe is jönnének a dolgok.

    Így bandukolt, amikor a semmiből előtoppant Kerekes Péter, a haverja. – Hová, hová? – kérdezte lelkendezve. – Már vártunk, pár napja felénk se néztél! – neheztelt egy kicsit. – Melóztam! – szögezte le Tóth Sándor és elégedett mosoly futott át az arcán. – Az jó! – mondta Kerekes Péter. – Gyere, gurítsunk le valamit! – tette még hozzá és elvette egyik táskáját. – Nem! – válaszolt határozottan Tóth Sándor. – Nem lehet most! Megyek haza, majd máskor! – hárította el az invitálást, de azért érezte, jó lenne egy korsó sört meginni. Viaskodott önmagával, akarta is meg nem is. A Gömbölyű egyre közelebb került hozzájuk. Ez abban a vacillálásban úgy tűnt, mintha a dolgok fordítva történnének. Nem ők mennek arra, hanem az ivó jön feléjük, egyre közelebb, szinte kikerülhetetlenül. Egyszer aztán, akaratukon kívül, ott álltak a Gömbölyű ajtajában. Innen már csak egy mozdulat és bent vannak. A mozdulatra már nem emlékezett, de arra világosan, hogy a sörös korsó fülét fogja és a hideg ital, jóleső érzéssel csordogál át a gigáján.

    Ez az este is a meló ellenére a semmibe végződött. Tóth Sándor úgy érezte, minden a régi, pénze is van, fizetett a haveroknak. Jöttek, mentek a vendégek, az idő közelgett a zárórához, amikor két nő betévedt az ivóba. Nem voltak szépségkirálynők, talán még mostani alakjukkal, felcicomázott ruhájukkal a kifutó közelébe sem mehetnének. De itt különös figyelem szegeződött rájuk, mert a sok férfi között, ők ketten voltak másneműek. Azt mondják, a pénznek nincs szaga, a két nő szimata kitűnő volt, mert Tóth Sanyiékhoz csapódtak. Ment az élcelődés, a sikamlós megjegyzések sora, közben cserélődtek a poharak. A hangulat fokozódott. Az alacsonyabbik nő Tóth Sanyi nyakába csimpaszkodott, amikor kinyílt az ajtó. Ott állt a maga valóságában Julika, Tóth Sándor felesége és intett a kezével.

    Az intésre olyan csend támadt, hogy a legkisebb rezzenést is hallani lehetett. Senki, sem mert mozdulni, olyan volt a kép, mint a moziban, amikor a vásznon meg áll a vetítés, minden kimerevedett. Aztán becsapódott az ajtó, az asszony eltűnt.

    Tóth Sándor a hirtelen jött történetekre, egy pillanatra megszeppent. A nyakába kapaszkodó nőt eltolta magától. Felállt, hogy induljon, mert az első reagálás ezt diktálta számára. – Csak nem szaladsz utána? – kérdezte valaki magabiztosan. – Majd otthon megtalálod! – tette hozzá Kerekes Péter és felemelte poharát. – Igyunk! – indítványozta. Erre, mint egy vezényszóra újból a régi, hangos ivóvá vált a Gömbölyű.

    Most már, nem volt mese, záróráig maradtak. Nehéz léptekkel cipelte táskáját és állványát hazafelé. Sokszor meg kellett állnia, mert a lépések sora nem akart passzolni. Felbotorkált az emeletre, közben a lépcsőházi villany is elaludt. Alig találta a kapcsolót, hogy újból világosság legyen. A lakás ajtaja előtt megdöbbentő kép fogadta. Egy nagy bőrönd állt az ajtó előtt, mellette cipői és több ruhája rádobva. Tudta, itt valami történt, de hirtelen nem tudta felfogni, hogy mi? Csengetett. Semmi válasz. Újból megnyomta a csengőt, közben a kulcsot szerette volna beilleszteni a zárba. Nem ment, mert a másik kulcs belülről benne volt a zárban.

    Tóth Sándor leült a lépcsőre, bámult a semmibe. Először a bezárt ajtót nézte, arra az út elzárva. Aztán a lefelé vivő lépcsőre tévedt tekintete, arra lehet menni. Úgy érezte nincs ereje semmire, közben a lépcsőházi villan is elaludt, csak az átláthatatlan sötétség maradt, tartósan…

*

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap