Elvtársak, máma kulákot akasztunk! 2/2.

Ványai Fehér József, cs, 02/25/2016 - 00:12

 

 

 

 
 

 

A köröstarcsai parasztembert, bolsevik megfogalmazás szerint kulákot az ötvenes évek elején ávósok koholt vádak alapján bíróság elé citálták, ahol halálra ítélték, majd felakasztották. Molnár Sándort igaztalanul azzal gyanúsították meg, hogy füzesgyarmati földjén szándékosan okozott tüzet, amivel veszélyeztette a nemzetgazdaság vagyonát. Molnár Sándor leszármazottai rendszerváltáskor kértek és kaptak rokonuk számára rehabilitációt, akit annak idején nyilvános tárgyaláson szégyenítettek meg, perét a rádió közvetítette. A tanácselnöknő azt telefonálta a pártközpontba: „Elvtársak, máma kulákot akasztunk!” A békéscsabai városházán 2002-ben a polgári oldalon politizálók kezdeményezésére kapott emléktáblát Molnár Sándor. Legutóbb pedig Schmitt Pál, Faludi Sándor, Jakab István, Erdős Norbert jelenlétében állítottak kopjafát a kommunisták által kivégzett parasztembernek a köröstarcsai református templom tövében. De mi történt tulajdonképpen Molnár Sándorral? Esete ma is figyelmeztető lehet mindnyájunk számára.

Folytatás...

Jönnek az amerikaiak

– Beszéljen M. J.-ről!
– M. J. a Défosz helyiségét szokta taka-rítani. Ő a tarcsai tanyán lakik, egy kis tömb-nél, 3 hold földje van. Tagja a Défosz-nak, mutatta is a könyvét. Annyit tudok róla, hogy nemrégiben lovat vett a békéscsabai hetivásáron, méghozzá három lekötött sertés és egy anyakoca árából. M. J. a lovával nekem és a sógoromnak húzatott ekekapát. Ezért én nem fizettem neki semmit, mert nekem ő unokabátyám, és szívességből tette, amit tett. Amikor két nagy és két kicsi bivajért a békési vásáron két lovat vá-sároltam, változott a helyzet. M. J. különben K. F. kováccsal barátkozik, összejárnak. Hozzám messze laknak, így ritkán látom őket.
– Beszéljen a feleségéről!
– Gy. E.-nek hívják a feleségemet, aki Füzesgyarmaton lakott, mielőtt ajánlás által elvettem. Három-négy hónapig udvaroltam neki. Akkor nekik 120 hold földjük volt, igaz, dollár-adóssággal. Egy Kincses nevű unitárius pap ajánlgatta nekik, hogy hitelt vegyenek fel a helybéli szövetkezettől. Feleségem 36 hold földet hozott a házhoz, amibõl egy darabot kertnek nyilvánítottak. Az asszony B. sógoromékhoz megy el néha tojáscseréért, vagy más nõi dolgokért, esetleg a szomszédhoz néz át. A vasárnapi ebéd után az ablakba ül ki a feleségem, nézegeti a járkálókat, ugyanis a kövesút felén lakunk. Hogy miért ül ki? Nem tudom. Ő azt mondja, időtöltésből. Ő nem megy sokat szomszédolni, mert kissé önző és szűkszavú. Tavasszal járt utoljára templomban, amikor a tanító urat temették, akit gyászzenekar kísért, mivel bolondult a zenéért. Gazdasági munkában is segít a nejem, főleg a ház körül, no meg szőlőt kötözni, ilyesmi. Nem politizál, inkább a nehéz helyzetünkön kesereg sokat, hogy még ruhája sincs. Nekem sincs, mert tavaly a nagy hízót kényszervágással levágtuk, így nem tellett rá.
– Ki vette el a lányát?
– A lányomnak se tudtam adni semmi bútort, mert kellett adóra a pénz. Tavaly még a kenyérgabonát is úgy vásároltam... A lányom H. K. tanítóhoz ment férjhez Tarcsán. A tanító úr Békéscsabán felső mezőgazdasági iskolát végzett, de nem fogott földművelésbe, mert nem egyezett az apjával. Azt mondta, hogy az csakugyan régi ember, s inkább elment tanítónak. Orosz fogság után előbb kisegítő tanítóként alkalmazták, utána rendszeresítették. A vőm tagja az MDP-nek.
– Ismeri az FKP vezetőit?
– Nem ismerem, bár az igaz, hogy én tagként beléptem oda. Tudom azt, hogy a párt irányvonala fasiszta jellegű és rendszerellenes volt. Tisztában vagyok vele, hogy a pártot az összeesküvő Nagy Ferenc vezette, aki visszakívánta a múlt rendszert, ennek szellemében tevékenykedett. Én mégis közéjük valónak éreztem magam, mint kuláknak ott képviselték az ügyemet. Gy. K. sem ment gyakran az FKP-ba, legfeljebb vasárnap publikátiára, s majd utána a pártba. Friss híreket hoztak nekünk, például olyasmit, hogy ha már egyszer visszaadták a földet, miért veszik vissza. Sejtettem, hogy rémhír ez, semmi más. Én azért cselekedtem helytelenül, mert nem értek a politikához. Azt, hogy miért veszik vissza a földet, egy füzesgyarmati suszter mondta a kútnál.
– Mikor hallotta azt, hogy jönnek az amerikaiak?
– Mikor mentem a kútra. Beszélték, hogy jönnek az angolok, amerikaiak, ezt különben az újság is írta. B. I. szintén hangoztatott ilyesmit, bár nyilván ő is a publikátián értesült erről. Akadt olyan ember is, aki szinte örült, mikor elvették a földjét, hiszen amúgy sem tudta művelni.
– Mi lehetett más maga, ha támogatta a múlt rendszert?
– A múlt rendszer hívének gondoltam magam, bár én akkor sem foglalkoztam sokat politikával.

A tanúk

Az ávéhások tanúvallomásokat is rögzítettek, egyebek mellett a 10 éves gyermekét, ami példátlan. E tanúvallomás hitelessége nem csupán a jogi aggályok miatt kérdőjelezhető meg, hanem azért is, mert olyan szavakat, mondatokat adtak a fiú szájába, melyek jelentését nyilvánvalóan nem ismerhette, s nem is használhatta. Például: rögtönzött tűzhely, „a mélyedést sűrűn benőtte a rendkívül gyúlékony cigánybúza”, vagy: „úgy tapasztaltam, hogy a tűz keletkezése és az első vödör víz kiöntése között elég hosszú idő telt el”.
De nem sokkal maradt el ettől a többi tanúvallomás feltűnő manipuláltsága sem. Példának okáért A. J. így emlékezett:
– Molnár egyáltalán nem igyekezett úgy oltani a tüzet, ahogy az elvárható lett volna. Egyetlen vederrel a kezében sétált a kút felé. Sőt, kijelentette, hogy ő nem olt tovább, nincs értelme. A gunyhójához tartott, az ennivalót és a ruháit szedte ki. Én kiabáltam vele, hogy mi az istenért gyújtott ilyen szeles időben tüzet, ne pakolgasson most, hanem jöjjön oltani. Káromkodtam, mire végre felvette az általam telehúzott vedret, de azzal sem a legveszélyesebb hely felé tartott. Közben folyton azt hajtogatta, hogy ő már nem bírja tovább, nem csinálja. Izgatottság vagy sajnálkozás sem látszott rajta, egykedvűen járkált fel s alá. Közben szerencsére megérkezett a segítség, aztán a búzakeresztek felől is barázdát húztak.
Szintén Molnár Sándor ellen tanúskodott T. J., és előrángatták K. K.-t is, akinek ugyan semmi köze sem volt az egyébként nem túl jelentős anyagi kárral (520 forint!) járó tűzesethez, viszont árvaházi gyermekként a családnál élt. K. K. így adta elő a maga történetét:
– A köröstarcsai menhelyből kerültem Molnár Sándor gazdálkodóhoz. Először Molnár apjánál szolgáltam, a tarcsai tanyánál segítettem vizet hordani, s hajtottam a teheneket a legelőre. Én már iskolaköteles korom alatt is dolgoztam. A hat osztály elvégzése után adtak ifjabb Molnár Sándorhoz, ahol állatokra vigyáztam, disznókat etettem, s egyáltalán, rám bíztak mindent. A munkámért nem fizetett, csak azt adta, amit megettem. Amíg a menhelytől járt nekem ez-az, még ruhát sem vett rám. Betöltöttem a 15-öt, amikor 800 forintért adott rám egy öltözetet. Kiszúrta vele a szememet, miközben a munkában annyit követelt tőlem, amennyit csak bírtam. Nyaranta hajnali ötkor keltett, aztán késő estig robotolhattam már gyermekként is.
T. I. tanú sem éppen mentegette Molnár Sándort, a tűzzel kapcsolatban gondatlansággal és felelőtlenséggel vádolta, de politikailag is igyekezett lejáratni:
– Megmondtam Molnárnak, hogy a búzája gyengébb minőségű, mint a szomszédaié. Ennek okát abban láttam, hogy szerintem nem jól művelte meg a földjét, vetés után nem lett volna szabad hengerelni. Földműves embernek tudnia kell, hogy szikes földet tilos simítani. Molnár erre azt válaszolta, hogy hiába dolgozik a földjén, abból nincs haszna, mert a terméssel nem rendelkezik szabadon, azt muszáj beszolgáltatni. Nem úgy, mint a múltban, amikor azt csinálhatott a földjével és a termésével, amit akart. Máskor meg azt hangoztatta Molnár, hogy Magyarországon hamarosan mindenkitől elveszik a földet, állami birtokok lesznek, mint a Szovjetunióban. Hozzáfűzte, hogy mostanság olyan emberek irányítják az ország sorsát, akik írni sem tudnak. Szerinte ezek a személyek a múltban kondásnak sem voltak jók. Most ők az urak, ők dirigálnak, de ez nem vezet jóra. Molnár remélte, hogy ez az uralom nem marad fenn soká.
Gy. K. azt tette hozzá:
– A tűzre akkor figyeltem fel, mikor már a füstöt láttam. A száraz időjárás hetek óta tartott, a legelő teljesen kiszikkadt. Minden falusi ember tudja, hogy ilyenkor a legkisebb szikra úgyszólván leküzdhetetlen tüzet okozhat. Láttam, hogy komoly baj lehet, ezért vizes pokrócot készítettem, avval próbáltam megakadályozni a tűz tovaterjedését.
Beszédes a per koncepciós jellegét alátámasztó környezettanulmány, amelyet S. I. államvédelmis nyomozó készített Molnár Sándoréknél. Ennek főbb passzusait idézem:
„Molnár Sándor apja erősen jobboldali beállítottságú, amit legjobban az bizonyít, hogy a felszabadulás előtti választások előtt agitált a MÉP mellett. Maga Molnár Sándor a múltban állandó munkást, éves cselédet alkalmazott, árvaházból gyerekeket hozott ki azzal a szándékkal, hogy őket a lehető legjobban kizsákmányolja. Az egyik menhelyest azért verte meg, mert az szerinte színlelte a betegséget, nem akart dolgozni, pedig az orvos javasolta a pihenést. Molnár Sándor kifizetéskor a munkásainak sohasem adta meg azt a bért, amiben előzőleg megállapodtak. Politikai megbízhatóságáról annyit, hogy a felszabadulás előtt az FKP-nak és a MÉP-nek volt tagja. Ellentétet szított a szegényebb parasztok és a módosabb gazdák között, barátait megszólta azért, ha nincstelenekkel kapcsolatot tartottak. A kisgazdáknál Nagy Ferenc jobboldali politikáját képviselte. Ezt legjobban az támasztja alá, hogy amikor a pártban elkezdődött a tisztogatás, szembehelyezkedett azokkal, akik ezt leginkább szorgalmazták. Az 1947-es vá-lasztások előtt a Pfeiffer-, majd a Sulyok-párt agitátora lett, leginkább a kulákokat igyekezett mozgósítani. Két év múlva kijelentette, hogy legszívesebben egy megerősödött Tildy-pártra adná le szavazatát.
Molnár Sándor családi élete jónak mondható, annak ellenére, hogy kisebb anyagi zavarokkal küzd. Felesége kulákcsaládból származik, ráadásul férjének befolyása alatt áll, tehát egyértelműen jobboldali beállítottságú. Veje kilépett az FKP-ből, s mint alkalmazkodó személy, megkísérelte az MDP-be való bejutást. Ám a Párt felvételi kérelmét visszautasította, mivel rokoni és baráti köre kulákokból áll. Molnár baráti kapcsolatai hozzá hasonló politikai szimpátiájú személyekből állanak. Szórakozni nem jár, de baráti körét viszonylag sűrűn felkeresi. Az utóbbi időben keveset tartózkodik a községben, kint lakik a tanyáján. Amikor a faluba jön, direkt rossz ruhába öltözik, hogy szánalmat keltsen maga iránt, holott a múltban nagyravágyóan, pökhendi módra viselkedett. Jelen-leg látszatra alamuszi, de mindenre elszánt, ellensége demokráciánknak. Jó embernek tetteti magát, a szomszédos gyermekeket maga köré gyűjti, amivel környezetét igyekszik megtéveszteni. Aratásra munkásokat szerződtetett, de előttük olyan szegénynek mutatta magát, aki még fizetni sem tud, mire amazok eltávoztak. Adózáskor több legelőt jelentett be, így igyekezett kibújni a fejlesztési járulék megfizetése alól. E cselekedettel komoly mértékben megkárosította az államot, a dolgozó népet. Molnár Sándort a község lakosai földje után és politikai magatartása miatt a kulákok közé sorolják.

Az utókor
 

Az államvédelmi hatóság békéscsabai osztályáról rendszeresen távmondatokat, jelentéseket küldtek Budapestre, hogyan áll Molnár Sándor ügye. Tárgyalására, amely a megyei bíróságon zajlott, a saját szempontjukból megbízható, párttag bírót és ülnököket választottak ki. A koncepciós jelleget utólag még inkább kidomborítja, hogy a tárgyalást a rádió közvetítette. Ezek után nincs mit csodálkozni az ítéleten: kötél általi halál, amelyet azonnal végrehajtottak.
A rendszerváltásnak kellett elérkeznie ahhoz, hogy a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Molnár Sándor leszármazottainak kezdeményezésére kimondta: az ítélet törvénysértő volt. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján anno csak azt állapíthatták volna meg, hogy a keletkezett tűz a „terhelt” földjére korlátozódott, bár a gondatlanság nem kizárt. Molnár Sándor nem követett el szándékos gyújtogatást, csupán ebédet akart főzni, idegen vagyon veszélyeztetése meg sem fordult a fejében.
A békéscsabai városházán 2002-ben avatták fel az 1950-ben kivégzett köröstarcsai parasztember, Molnár Sándor emléktábláját. A nemes ügyet Köles István fideszes önkormányzati képviselő karolta fel, s a táblát Fekete Pál, Békéscsaba 1956-os hőse leplezte le.
– Kedves barátaim! – fordult az emlékezőkhöz Köles István. – A békéscsabaiak kollektív emlékezete őriz egy iszonyatos emléket, amellyel eddig sem elszámolni, sem megbékélni nem tudtunk. 1950. július 15-én, a minden jog megcsúfolásával megtartott bírósági színjáték után kivégezték Molnár Sándor parasztembert. A vád ellene gyújtogatás volt. A tanú egy meg-félemlített, halálra rémült, 10 éves kisfiú, a tárgyi bizonyíték egy ávós őrnagy által a bíróság asztalára tett néhány szál fű...
A nagy nyilvánosságnak szánt, statáriális tárgyalást a tanácsháza nagytermébe már be nem férő tömegnek hangszórón közvetítették ki a térre. Az ítélet kimondását döbbenet fogadta, jeges döbbenet. Az eljárás aljasságánál csak célja volt gyalázatosabb, mert a rettegést akarta meghonosítani, az emberek közötti szolidaritást szétzilálni, a törvényekbe vetett bizalmat megsemmisíteni. A háború alig feledett borzalmai után nálunk is elkezdődött a Szovjetunióban addigra már sok-sok millió áldozatot követelő kommunista terror. Molnár Sándornak fogalma sem volt arról, hogy milyen hatalmas és gonosz erők játékszerévé vált. Soha nem tudhatta meg, hogy a szovjet fegyverek által támogatott, választási csalással hatalomra került kommunista diktatúra milyen őrjöngő vérengzést vetett be. Soha nem tudhatta meg, hogy ezek a vérgőzös ámokfutók hogyan estek egymás torkának is. Soha nem tudhatta meg, hogy az általuk kitalált ideológiával hogyan adtak önmaguknak felmentést. De Istentől és az emberektől nem kaphattak!
1956 csodálatos forradalma törte szét a dermedt sötétséget, elemi erővel tört fel az emberek szabadságvágya, beszélni mertek a bénult nyelvek. Ki merték mondani a gyilkosok nevét, és Molnár Sándor ártatlanságát. Tudták, hogy a per még el sem kezdődött, a hóhér már elindult. Tudták, hogy a 101-es emlékművet ledöntető Szegedi Albertné polgármester szinte gyengeelméjű, szadista kéjjel telefonált az Igazságügyi Minisztériumba: „Elvtársak, máma kulákot akasztunk!” És akasztottak. Az ötvenhatos forradalomban Békéscsabán nem bántottak senkit, persze Szegedinét halálra keresték – mindannyiunk szerencséjére nem találták meg. Ha megtalálják, a forradalmat követő kádári diktatúrának ürügyet szolgáltattak volna még néhány kivégzésre... Az országgyűlés február 25-ét a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává nyilvánította, s mi nem véletlenül emlékezünk ekkor. Én Molnár Sándor szomorú történetét 1956-ban, gyermekként hallottam először. Családom és személyes sorsom révén a forradalmat követő megtorlás engem is mélyen érintett, ezért gyakran álmodoztam arról: milyen szép és nagy napja lenne az életemnek, ha egyszer elégtételt szolgáltatnánk a kommunista bűnök áldozatainak is. Ez a nap itt van.
Az emlékezők között megjelent Molnár Sándor egyetlen unokája, a Gyulán élő Hajdú Károly. Ő nem sokkal azután született, ahogy nagyapját felakasztották. Hajdú Károly korán szembesült felmenője valódi sorsával, saját bőrén megtapasztalva a megbélyegzettséget. Munkahelyén egyszer megállította a megyei pártbizottság régi munkatársa, s közölte vele: tudja, kicsoda. Másutt egy volt ávós tiszt utalt burkoltan a múltra. Testvére azért nincs, mert édesanyja úgy érezte, elég lesz neki egyetlen gyermeket hagyni az ilyen világra...
De tudjuk jól, hogy a bűnök sohasem évülnek el, legfeljebb a paragrafus szerint. Ez az írás sem születhetett volna meg, ha nincs Hajdú Károly segítőkészsége. És Hajdú Mária, Molnár Sándor dédunokája a szegedi egyetemen szakdolgozata témájául dédnagyapja koncepciós perét választotta...
Utóbb a köröstarcsai református templom tövében állítottak kopjafát a polgári erők Molnár Sándornak
Schmitt Pál, Faludi Sándor, Jakab István, Erdős Norbert jelenlétében.
Égbe kiáltó bűnt követtek el ebben a Békés megyei kisközségben fél évszázaddal ezelőtt az Istentől elrugaszkodott kommunisták! – indította beszédét az avatón Faludi Sándor. – Immáron Köröstarcsán is a kommunizmus parasztáldozatainak emlékére felállított kopjafa figyelmezteti a hazugság és a gyűlöletkeltés vészmadarait: minden igyekezetük ellenére sem tudják megakadályozni a magyar parasztság, a gazdatársadalom ellen elkövetett faluromboló, kommunista bűnök feltárását.

Forrás:Polísz, 2006. 88. szám

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap