Embercsapda, országcsapda… 2. rész

Lukáts János, szo, 04/09/2011 - 09:58

 

 

 

Galgóczi Erzsébet: Vidravas 

 

Orsolya és Simonné (idővel: Emma néni) kapcsolata azonban később megváltozik: tartalmasabb és harmonikusabb lesz. A művészi érzékű (és művészi törekvéseitől éppen a saját politikai elvtársai által eltiltott) lány a tárgyakon keresztül talál kapcsolatot a sokat tapasztalt asszonnyal. A hasznosan leélt, gazdag élet irigység tárgyából idővel vonzó távlattá formálódik Orsolya számára, érdeklődéssel hallgatja Simonné beszámolóit a világ nagy múzeumairól, távoli népek életmódjáról, viseletéről. Simon Pál személye (a felesége elbeszélésében) új megvilágításba kerül: a geológus (földrajztudós, olajkutató) személye köré a felhalmozott tudás és kutatás, a sikeres felfedezői tevékenység társul, a nagypolgáriság és a kizsákmányolás fogalma egyre kevésbé lesz értelmezhető és alkalmazható Simon Pál személyére. Különösen pedig a szabotázs és a kémkedés vádja. Orsolyát kezdi lenyűgözni a magyarföldi és a világ számos helyén végzett eredményes olajkutató munka, - valójában a szellemi alkotás diadala. Különösen zavarba ejti, hogy ezt a szellemi kincset és tevékenységet nem, hogy valós társadalmi értékén nem becsüli meg a fennálló hatalom, de egyenesen a kutató, a tudós rosszhiszemű lejáratására és fizikai megsemmisítésére törnek.

Nyomorúságos és megalázó „beszélőn” látja viszont férjét Simonné, a formális találkozás azonban megsejteti vele, hogy férje életét megóvják, és „keze állapota” is azt mutatja, hogy nem földtúró vagy kőbányai munkát végez az életfogytiglani börtönre ítélt rab. Simonné testi állapota (érszűkülete) azonban romlik, orvosi kezelésre szorulna, egykori orvosa azonban a távolból (a budapesti klinikáról) olyan gyógyszert ír fel neki, ami Magyarországon nem kapható. Az átélt zaklatásokat, betegségét és sorsa kilátástalanságát Simonné, Emma néni nem viseli sokáig, ott hal meg a Rév család kisszobájában, mialatt Orsolya a Simon család egykori orvosát keresi fel, segítségét kérve.

A regény második része inkább oknyomozó óriásriportnak nevezhető, bár szervesen kapcsolódik az első részhez. Gyetvaiék révén (a Simon család korábbi háziorvosa, egyetemi tanár, klinikai professzor) betekintést nyerhetünk a korszak másik nagy politikai perébe (vagy inkább: persorozatába!): az orvosok perébe. A magyarországi orvos perek 1952-ben kezdődtek, a Szovjetunióban lefolytatott orvos perek mintájára. Az orvosokat mindkét országban a kommunista vezetők megölésének kísérletével vádolták, külföldi hatalmak javára végzett kémkedéssel, arany- és valutaüzérkedéssel és hasonló közbűntényekkel. Az orvos (az egyetemi tanár, a kórházi-klinikai professzor) ugyanúgy problémás társadalmi helyzetű személynek (állásnak) számított a szocialista ideológia korabeli értelmezése szerint, mint a tudós, a szociológus, a jogász, az ügyvéd, a tanár, mint a legtöbb vezető értelmiségi. A „tanult ember” (általában) képes önálló vélemény alkotására, véleményét nem a párthatározatok és a napi politikai propaganda szerint változtatja. Társadalmi helyzete, kultúrája, életmódja és vagyoni kondíciója is más, mint a szocialista ideológiában a legmagasabbra értékelt munkásosztálynak. Még az orvostársadalomnak (és általában az értelmiségnek) a párthatalomhoz kapcsolódó tagjai iránt is fel-fellobban(t) a bizalmatlanság, az értelmiség a marxista terminológia szerint sem osztály nem volt (mint a munkásság), sem réteg (mint a „dolgozó paraszt”), hanem csoport, de azon belül is csak a „haladó értelmiség” bírta a rendszer kegyeit. Hogy ki a „haladó”, és meddig bírhatóak a kegyek, ezt a párthatalom napi véleménye döntötte el. Az értelmiség egyes csoportjai és tagjai ellen lefolytatott hajtóvadászatok végigkísérik a szocializmus évtizedeit, mind a Szovjetunióban, mind a többi szocialista országban, Magyarországon is.

Emma néni halála után a Rév portán új vendég köszönt be: az államvédelmi hatóság (az ávéhá). Smukk (később: Sóvári), az ambiciózus egykori parasztfiú szép nyomozói karriernek néz elébe. Kettős cél vezeti Rév Orsolya felé: látszólag udvarol neki (udvarol is!), de az udvarlás csak „fedő-tevékenység” Smukk részéről, valójában ráveszi Orsolyát, hogy – kézügyességét latba vetve – folytasson levelezést a halott feleség nevében a börtönbüntetését töltő Simon Pállal. Orsolyát elkápráztatja a fess egyenruha (?), a hízelgő-fenyegető szavak, a kellő titokzatoskodás, meg a „szent célra” hivatkozás: vállalja a hamis levelek írását. A mérnök így nem szerez tudomást felesége haláláról, a börtönben dolgoztatják, mégpedig ugyanazon az olajkutatási munkán, ami miatt első fokon halálra ítélték. Orsolya önként lesz részese a hazug hatalmi mechanizmusnak, néhány szép szóért. Amint Simon kiszabadul (1955 nyarán, amnesztia és rehabilitálás nélkül), Smukk-Sóvári el is tűnik a lány életéből.

Orsolya fölkeresi a börtönből kiengedett Simon mérnököt, részben a feleségétől Révéknél maradt hagyatékot szolgáltatja vissza, részben a kíváncsiság hajtja a sokat emlegetett tudós felé, részben pedig valamiféle lelkifurdalás sarkallja a találkozásra. Simon megismerteti a lányt a per, a börtön és általában a magyarországi szocialista igazságszolgáltatás elveivel és gyakorlatával. És mással is: Simon kegyelmi kérvényét tíz akadémikus támogatta aláírásával, ekképp saját szabadságukat és karrierjüket is kockáztatták.

1956 nyarán Simon Pál is meghal, a meghurcoltatás, a börtön, a brutális bánásmód, a kilátástalanság, - mindez aláássa egészségét, de még inkább életösztönét. Felesége halálhíre – amiről, persze, csak a kiszabadulás után értesül! – meggyorsítja ezt a folyamatot. Halála és temetése napjaiban Budapest népe, elsősorban az egyetemi ifjúság már a változtatni akarás lázában ég. A politikai ellenzék kritikus tömege már nem állítható meg. Orsolyában azonban nem annyira a továbblépés igénye munkál, mint inkább a keserűség érzése az elveszett értékek fölött, az elkövetett bűnök és a mintául szolgáló precedensek miatt. (Papp Simon valójában nem 1956 tavaszán, hanem 1970-ben hunyt el.)  

Komor és tragikus színezetű regény a Vidravas, egy politikai formáció jelképe, csapda és gyilkoló eszköz kisebb és nagyobb élőlények, ártók és ártatlanok ellen. Fegyver, amely bárki ellen, akármiért és bármikor bevethető. Amely alkalmas életek és értékek elpusztítására, akaratok és parancsok érvényesítésére. Egyes személyek, egész embercsoportok – s ha kell – egy egész ország ellen.

A Vidravas c. Galgóczi regényt kötelező olvasmányként kellene forgatnia tanárnak és diáknak, történésznek és olajkutatónak, a közhivatalok munkatársainak, orvosoknak és rendőröknek. Mindazoknak, akik a regényben szerepelnek, akár a hatalom végrehajtóiként, akár áldozataiként. Összefügg életük és tevékenységük: áldozat nincs gyilkosok nélkül, gyilkos sem áldozat nélkül. Ma még közöttünk élnek a regény szereplői közül sokan, s ha nem személy szerint ők, akkor gyermekeik, tanítványaik, a következő nemzedék. Akik alig tudják, s akiknek éppen ezért tudniuk kell, mi történt, mi történhetett meg ebben az országban, s főként, hogy Magyarországon se személyekre, se embercsoportokra soha többet ne vicsorogjon vidravas!

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap 

 

 

 

 

  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap