Emma, a böjti szél

T.Ágoston László, h, 09/24/2018 - 00:08

 

Az idén korán lesz húsvét. Még ki se hűlt a kiszebábukat égető farsangi láng pernyéje, máris zúgni kezdetek a fejünk fölött a böjti szelek. No igen – mormogta magában Dobrai, aki életének egy szakaszában idegenvezető is volt, így meg kellett tanulnia, mi az a húsvét, a farsang, meg a kiszebábu, amit egykor szalmából kötöttek egy botra, s elégették a téltemető farsangi felvonuláson. – Kíváncsi lennék rá – morfondírozott tovább –, hogy a lakótelep harmadik emeletén hányan tudnák elmagyarázni, mi is az a húsvét, meg miért böjti a böjti szél? Pedig sokuknak még a nagyanyja is sokszoknyás parasztlányként várta a szíve választottját húsvét hajnalán a pitvar ajtóban, hogy maga festette hímes tojással kedveskedjen a locsolóinak. Manapság már ez is nyuszitojás…A locsolkodás meg nem egyéb, mint ok az ivásra. Jól berúgnak a műtrágyából erjesztett kannás bortól, laposra verik egymást és vége a húsvétnak. Ha mondaná, tán el se hinnék, hogy egykor a templomba hívó harangszóig tartott a locsolkodás. Legföljebb visszakérdeznének, hogy „ mi a fene, aztán tökrészegen mentek a templomba?” A böjtöt legföljebb éhségsztrájknak neveznék, de hogy ehhez ki csinálja a szelet?...

         Igen, azok az emberek hitték, hogy a templom Isten háza. És azt is hitték, hogy Isten akarata mindenek fölött való. Manapság már nem korszerű az efféle gondolkodás. Nem hát, hiszen a rádió, meg a tévé egész nap azt harsogja, ezt hirdetik a mamutplakátok, meg a bulvár lapok reklámjai; vegyél, vegyél, vegyél! Valósítsd meg önmagadat, mert megérdemled! Egyszer élsz, tehát most szerezz meg mindent, amit szemed – szád kíván, mert amit ott hagysz, megszerzi előled más, és soha többé nem lehet a tiéd. Te légy a legszebb, legokosabb és a legerősebb. Hajts mindent és mindenkit a hatalmad alá, és taposd el kegyetlenül, akinek ellenvéleménye van…

         – Látom, már megint belebúsultál a világba – állt meg az ablak előtt szótlanul álló Dobrai mögött a felesége. – Meghallgatod a rádióban a híreket, és azt hiszed, itt a világ vége. Jobban tennéd, öreg, ha sétálnál egyet a parkban és kiszellőztetnéd a fejedet. Talán még találkozhatsz is valami régi cimboráddal… Azt hiszed, a mi generációnk jobb volt ezeknél? A fenét, csak a saját hülyeségeit könnyebben megbocsátja az ember.

         – Igazad van, Juliskám – fordult meg a férfi –, de hát tudod, hogy az ember mindig jobbat várna, és duplán bosszantja, ha látja, hogyan követik el az utána következők azt a hibát, amit már neki se lett volna szabad elkövetnie.

         – Sakkozhatnál egyet a Pali barátoddal…

         – Nincs itthon, a fiával bütykölnek valamit a kocsin.

         – Akkor sétálj el a Tescoba, hozz egy flakon üdítőt.

         – Tudod, hogy útálok vásárolni, meg zavarnak az árkád alatt ücsörgő, kolduló hajléktalanok. Amikor kipakol az ember a kocsiból, mindig odajön valamelyik, hogy majd ő visszatolja a helyére. Hát persze, mert benne van a százas…

         – Ne dohogj, öreg, mert úgy maradsz!...

         – Rendben van, megigazítom a másik szobában az ablakzárat, nehogy benyomja a szél. A tízórai hírekben mondták, hogy Ausztria felől valami nagy sebességű orkán közeledik.

         – Jó, hogy nem tornádó – ingatta a fejét hitetlenkedve az asszony. – Miket nem mondasz… Jönnek a böjti szelek, mint minden évben húsvét előtt.

         – Biztos igazad van – hagyta rá a férfi –, csakhogy mostanában, mióta ezt a globális fölmelegedést emlegetik, háztetőket sodornak le, meg fákat csavarnak ki tövestül az effajta szellők. Olyan vidékeken tarolják le az erdőket, meg rombolják földig a városokat, ahol korábban hírét se hallották se a hurrikánnak, se a tornádónak. Biztos, ami biztos, megnézem azt az ablakot.

          Megnézte. Bütykölt rajta vagy fél órát, míg a felesége be nem szólt a szobába, hogy „gyere, Janikám, mert tényleg kihűlik az étel, aztán megint morogsz majd miatta!...” Most nem morgott. Szó nélkül letette a szerszámot, illedelmesen megmosta a kezét, asztalhoz ült, és mindent megevett, amit elé tett az asszony. Megitta rá a hosszúlépését és elnehezültek a szempillái.

         – Látom, elbágyadtál, mint a böjti napsugár – mondta az asszony mosolyogva. – Gyere, tedd le magad a heverőre, betakarlak. Szundíts egyet!

         Arra ébredt, hogy a felesége rázogatja a vállát.

         – Gyere már, segíts! Megjött a vihar és benyomta azt a nyomorult ablakot. Még szerencse, hogy be volt húzva a függöny, nem verte ki az üveget.

         Az álomtól bódult fejjel indult a szomszéd szoba felé. Nyitotta volna az ajtót, de nem engedett. Aztán meg hirtelen felpattant a zár, s szinte beesett a helyiségbe. Úgy nézett ki a szoba, mint a rosszul sikerült amerikai thrillerekben az ügynöké egy alapos házkutatás után. A bútorok felborogatva, a padlón széttört üveg-, cserépdarabok, s a nyitott ablakon keresztül a hátsó falig hordta a szél a felkavart avart, meg az esőcseppeket.

         – Te jóságos Isten! – állt meg a szoba közepén szétterpesztett lábakkal. – Mit lehet ezzel kezdeni? Földrengés van, vagy mi a fene? Valahogy csukjuk be az ablakot! Várj, azzal a léccel betámasztom… A vizet is föl kell szedni a parkettáról, mert fölpúposodik. Vigyázz, söpörd föl a cserepeket, mert még összevagdossa a kezedet! Hát ez meg mi a fene? – szedett föl a padlóról egy jókora darab tetőfedő kátránypapírt. Aztán kinézett az ablakon, és szinte földbe gyökerezett a lába. – Nézd már, Juliska! A Horváthék háza tetejét megkezdte a szél. Csak úgy dobálja le róla a kátrány borítót…

         – Nemcsak a papír az, Janikám, hanem oda nézz! Deszkával együtt viszi az egészet. Emlékszel? Amikor fölrakta a tetőfedő, azt mondta, ez százszor biztosabb, mint a cserép. A Batáék fenyőfáját meg tövestül kicsavarta. Még szerencse, hogy a kerítésre dőlt. Istenem, micsoda kár – zokogta. – Egy élet munkája vész el percek alatt.

         – Azt a hatalmas fát? Van vagy ötvenéves… Ha az kidőlt… Úgy ám…Nemcsak a kerítést ütötte agyon, hanem a villanykarót is. Nézd meg, van-e áramunk!

         Az asszony felkattintotta a kapcsolót és halkan, megadóan mondta: – nincs villanyunk. Se nekünk, se az egész utcának.

         – Akkor pedig fűtésünk sincs – tette hozzá a férfi –, mert áram nélkül a cirkó se működik. Hiába van gáz, a keringető szivattyú nem dolgozik. Hívd föl az elektromosokat, tudd meg, mikorra állítják helyre az áramszolgáltatást! Én meg fölmegyek a padlásra, megnézem, maradt – e a tetőn cserép.

         Maradt. Csodával határos módon, hiszen a környező házak tetején szinte mindenütt bekandikált a nap, vagyis becsorgott a szél verte eső, náluk alig néhány cserepet lazított meg a vihar. Néhány rossz lábossal fel lehetett fogni a becsorgó vizet. A telefon azonban állandóan foglaltat jelzett. Másfél órába telt, mire beleszólt a kagylóba egy fáradt női hang sokadszor ismételve a színtelen – szárazon csengő szöveget: „ Sajnos nem tudom, asszonyom, mikorra áll helyre a városban az áramszolgáltatás. A vihar nagyon sok helyen megrongálta, letépte a vezetékeket. Minden szerelőnk a helyreállításon dolgozik.” Később a kis elemes zsebrádióból tudták meg, hogy nemcsak az ő városukban pusztított az Emma nevű hurrikán, hanem az egész országon, sőt szinte egész Európán átrobogva házakat rombolt le, erdőket tarolt. Volt, ahol a kétszáz kilométert is meghaladta a szél sebessége. Romok, sebesültek, hullák jelezték az útját. Olyan is volt, ahol egy kamiont sodort le az útról.

         – Hmm… – gondolkodott el Dobrai. – Soha se hallottam még az Emma nevű hurrikánról. Európában meg egyáltalán nem volt honos ekkora erejű szélvihar.

         – Sok mindenhez hozzá kell szoknunk vénségünkre, Janikám, de elsőként azt kell kitalálnunk, hová tettük a karácsonyi gyertyákat, mert a sötétben még eltévesztjük a szánkat.

         – Az ám, meg előkotorni valami meleg takarót, mert fűtés nélkül megfagyunk az éjjel.

         – Látod, most tudjuk csak milyen kár volt kidobni szegény anyám libatollas dunnáját. Az alatt a fűtetlen szobában is melegben volt az ember.

         – Késő bánat eb gondolat – ölelte át a nejét a férfi. – Azt hittük, ebben a modern világban nem fordulhat elő velünk ilyesmi, és látod, elég egy egyszerű áramszünet, és máris felborul az egész jól szervezett, összkomfortos életünk.

         – No, vége a filozófálásnak, a tettek mezejére kell lépnünk, mielőtt teljesen kihűlik a lakás. Felhívom a Panniékat. Náluk központi fűtés van a lakótelepen. Ott alszunk az éjszaka, aztán majd holnap eldöntjük, hogyan tovább.

         Ezzel már ugrott is a telefonhoz, s tárcsázta a nővére számát. Miután kölcsönösen elsajnálgatták egymást, meg ezt az egész hurrikán verte világot, Juliska megkérdezte, hogy aludhatnának-e náluk az éjszaka, mert az áramszünet miatt náluk leállt a fűtés.

         – Gyertek, csak gyertek, szívesen látunk benneteket – mondta a nővére.– Hanem ha van gyertyátok, azt hozhatnátok, mert nekünk csak elemlámpánk van. A gyerekek kidobták a régi karácsonyfadíszeket. A kínai piacon vettek égősort, de kiderült, hogy zárlatos, így aztán a fával együtt kukába került az egész.

         – Állj meg vándor! – szólt közbe a férfi. – Ha ott sincs áram, akkor a lift se jár. Hogyan mászunk föl a fájós lábainkkal a sötét lépcsőházban a nyolcadik emeletre?

         Mivel erre a kérdésre egyikük se tudta a választ, a félig égett karácsonyi gyertyák fényénél előkeresték a szekrény mélyéről a gyapjúpulóvereket, meg a színehagyott, régi plédeket és vacsora után úgy bújtak össze az ágyban, mint hajdan a mézesheteikben. Mármint, hogy olyan szorosan, csak a ruha volt több rajtuk…

         – Különös, hogy épp ma jutott eszembe – motyogta a férfi az álláig húzva a takarót.

         – Mi, te vén filozófus?

         – Hát a húsvét, meg a böjti szelek. Idegenvezetőként meg kellett tanulnom a különböző farsangi, meg böjti népszokásokat, a templomok, meg a kegyhelyek történetét. A legmélyebb álmomból ébredve is úgy fújtam bármelyiket, mint a vízfolyás.

         – Az volt a dolgod, azért fizettek…

         – Így igaz. Nem is ez az én gondom, hanem az, hogy csak elhadartam, felmondtam a leckét, és eszembe se jutott, hogy egy misztériumról beszélek, a teremtő és a teremtett kapcsolatáról.

         – Nem papnak szerződtél, vagy prófétának, hanem idegenvezetőnek. Azt se te határoztad meg, miben kell hinniük az embereknek…

         – Hát éppen ez az. Csak mentem a magam feje után és nem láttam tovább az orromnál. Kellett a pénz a gyereknek cipőre, ruhára, házfelújításra… Emlékszem, egyszer kommunista szombaton vezettem egy csoportot a Bazilikában. Ezek meg kiirtják az őserdőket, pocsolyává szennyezik a tengereket, és lassacskán eltűnik fölülünk a nap, meg a hold, annyi körülöttünk az űrszemét. Aztán csodálkoznak, ha egyszer csak megjelenik az Emma és elsöpri a házaikat.

         – Gondolod, hogy Ő ütött az ember kezére?

         – Nem csak gondolom, Juliskám, biztos vagyok benne. Ők is tudják, csak nem akarják elhinni. Úgy képzelik, addig még becsaphatják, míg nekik van szükségük rá, pedig az óra csak az ember idejét méri. Ezért ilyen harapós a böjti szél.

         – Böjti szél  karácsonyról maradt, félig égett gyertyákkal.

         – És egy kéz, amelyik megállítja a házunk előtt…Lehet, hogy ezután mindig Emma után következik a Virágvasárnap?

 

 

 

                                                  

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap