„Én írónak születtem, semmi másnak…” Krúdytól – Krúdyról Antológia

Fehér József, szo, 05/12/2018 - 00:02

Megjelent a Krúdy Gyula Irodalmi kör „Krúdytól – Krúdyról” fotókkal, fényképekkel gazdagon dokumentált, és mívesen szerkesztett, szép antológiája. A harmincegy éve sikeresen működő, országos irodalmi kör  szeretve tisztelt nagy írónk születésének a 135., halálának pedig a 80. évfordulójára kíván emlékezni e különleges, válogatáskötetével. „A 2013-as évet Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Krúdy évnek nyilvánította” – olvashatjuk Király Lajos elnök előszavában; ami rendezvények egész sorát jelentette és jelenti az év során. Az önkormányzat így tiszteleg a Szindbád írójának emléke előtt.

De térjünk vissza az antológiához! Ez a könyv küllemében is méltó a Krúdy évhez, és a kettős évfordulóhoz. A kötet elején az író egyik időskori fotója látható, alatta pedig sokatmondó hitvallása: „Én írónak születtem, semmi másnak…” Ezt igazolja halhatatlan műveiből áradó kvalitása, zsenialitása, és rendkívüli életműve. Dicséretes a kör vezetőségének, és a kötet gondozóinak azon törekvése, hogy Krúdy óbudai vonatkozású műveiből válogassanak egy csokorra valót és megemlékező írásokkal (versekkel, tanulmányokkal  és prózai alkotásokkal) járják végig az író életművének főbb állomásait.

Az antológia első részében örvendetesen Krúdytól olvashatunk tíz kisprózát: esszét, novellát. Örömmel tölti el az ember lelkét a „Vallomások a szülőföldről” című írása. Megcsillan benne elégikus hangú mesélőkedve: „ Az igazi lényem itt maradt a Nyírségben, fűzfák, nyírfák, búskomor tájak és nádasok között: az nem mozdult el a kertek alatt kanyargó gyalogösvényről, a szilfák hamvas árnyékai alól, a nádból vert kerítések alatt mendegélt és együtt fütyörészett a széllel… S ugyanezért nem öregedett meg olyan gyorsan, mert újholdkor nem nézett a háta mögé, beszélgetett a vadvizekkel, a sunyin lappangó őszökkel, napraforgó magját rágta és együtt repdesett a lelke  a gondtalan, vidám seregélyekkel…”

…És csak mesél. Mesél „A vitéz szűrszabó”-ról, aki egymaga mentette meg a várost az ellenségtől, mert helyén volt a szíve és az esze. Aztán az író a pesti szalonok világába vezet bennünket. S teszi ezt olyan atmoszférateremtő erővel, hogy olyan érzésünk támad, mintha ott lennénk vele. Szinte beleszippanthatunk a felizzó szivarok füstjének illatába, hallhatjuk az írók vitatkozó hangját. Elkísér bennünket Krúdy a kedvenc szigetére, a Margitszigetre, ahol még a vén fák kérge is a történelmi múltat idézi, mert mindenről van neki emléke, élménye.

Egyszer csak előkerül Szindbád, hogy Óbudára kalauzoljon bennünket. Máris Ferenc József császár, II. Lajos, majd II. András király idejében járunk; régi történetek bukkannak elő, velük együtt hercegek, lovagok, hogy aztán az ódon házak között barangolva, visszatérjünk a múltból Krúdy idejébe. Még a szőlőről is van mesélni valója. Ez a királyi gyümölcs, mely egyúttal a szegények gyümölcse is, „fehér kosárkában jön le a budai hegyekből egy fiatal nő karján”, s a bor ízét, a csók friss zamatosságát és az öregség bölcsességét is felidézi. Ezután az „Ábrándok” című novella következik, melyből megtudhatjuk, hogy Hollós dr. akkor igazán boldog, ha szenvedhet a szerelemtől. S amikor az imádott nő meg szeretné ismerni, elmenekül a valóság elől. Igen, ez Krúdy világa  - álmokban, ábrándokban keresni a boldogságot.

A „Százesztendős emberek búcsúja” című részlettel zárul az antológia első része, melyben az író arról kíván meggyőzni bennünket, hogy Óbuda Magyarország legrégibb városa, krisztus születésekor alapíthatták, aminek örülhetünk. Dicséret illeti a szerkesztőket, amiért (az ízek, színek és hangulatok mellett) a Krúdy életmű egy szépen ívelő szeletével ajándékoztak meg bennünket.

Az antológia  második, vaskosabb részében, mely a „Krúdyról” címet kapta; írók, költők és irodalomtörténészek tisztelegnek Krúdy Gyula emlékének. A szerkesztők nagy érdeme, hogy a magyar irodalom klasszikusaitól, mint például Ady Endrétől és Berda Józseftől is kerültek a kötetbe Krúdy Gyulához szóló versek. Most Adynak a „Menekülő lovas” költeményéből emeljünk ki az íróra jellemző részletet: „Adjad, pocsék élet,/ Hogy ne legyek dőre,/ Kocogjon a lovam/ Boros, csárdás úton/ Vidáman előre.”// Ezzel szemben  Berda József a korabeli nemzet megbecsülését hiányolja, amikor „Krúdy sírhantja előtt” című versében így fogalmaz:” Mint magáramaradt , minden rokonát/ elvesztett csavargónak: oly árva, majdnem/ jeltelen a sírod. Pedig te ringattad/ néped, hamupipőke sorsú nemzeted  égig/ ívelő álmainak bölcsőjét, Szindbád!/ Hát ennyire mostoha fia vagy hazádnak?/” Itt jegyezném meg, hogy a Krúdy Gyula Irodalmi Kör több mint három évtizede lelkiismeretesen ápolja, gondozza szeretett nagy írónk életművét, és megbecsülést szerez neki antológiáival, rendezvényeivel Budapesten , vidéken, sőt még az ország határain kívül is.

Jól példázza ezt Antalfy István  „Kihez szóltál” című verses levelének egyik részlete:” Azok a kanyargó kicsi utcák,/ - sikátorok, széles sugárutak/ köszöntöttek, köszöntenek, mi volt,/ mi van, minden széles mosollyal/ várt-vár újabb kalandra,/ bohém-kalandra,// és mert van egy közösség,/ írók, költők társasága,/ Nyíregyháza és Budapest, Budapest és Nyíregyháza, - ki tudja, mennyi még?/ Kik ápolják a kultuszt,/ Szegény-gazdag, gazdag-szegény / Becses emlékedet, Nevünkben és szívünkben,/ És kalapos képed előtt/ fejlehajtva emlékeznek terád,”/ Meghatottan, Krúdy Gyula,/ „üres fészek” lakója!”//

Baktai Faragó József : Aranyidő című versében így fogalmaz az író életútjáról: „ A „szőkén, szelíden” susogó/ szabolcsi szelek hazájából,/ Nyíregyházáról indultál./ „A podolini kísértetek” mesebéli, boszorkányok tanyáján át,/ a Poprád folyó partján kötöttél ki./ Te voltál, „Lancelot a Tó Asszonyának/ és Merlin boszorkánymesternek a fia.”// Bejártad a Felvidéket oda-vissza: - /lóháton, postakocsin,/ és az Apostolok lován.”/ Még lehetne tovább idézni a verset, de talán ennyi is elég az indulásról.

 Az antológiában olvashatjuk Bajor Nagy Ernő:„Szindbád szobra” című írását, mely a szoborállítással Krúdy további megbecsüléséről szól, és őrzi írásainak hangulatát. „Óbudán kerestünk helyet a szobornak, ahol Szindbád jobbra billent fejjel – mintha ezzel mások terhét hordozó ősére akarna emlékeztetni – be-bekukkantott a hűvös, titkosmélyű kapualjakba, gyönyörködve vegyült el az esküvők lakodalmas seregében, s ahol a Hajógyári szigeten  sokszor látták kevés szóval , kipirult izgalommal tárgyalni ismeretlen emberekkel.”

Sok értékes és gyönyörű verset, esszét, érdekes tanulmányt találhatunk a kötetben, melyek helyesen és jól mutatják be a nagy író életét, elemzik alkotói pályáját, műveit.Czére Béla „Az idő költője” tanulmányában rámutat, hogy Krúdy „A Monarchia és a reformkor, a szabadságharc és az önkényuralom, a 20. század  és a középkor világának valóságkockáiból  emelte több, mint száz kötetes életművének monumentális katedrálisát, de a történelem és a mindennapi élet realitásaiból emelt épület toronyórájának számlapján mégsem a valóságos idő mutatói mozogtak…” Prousttal összehasonlítva hangsúlyozza: „Krúdyt azonban nem a ténylegesen átélt emlékek érdeklik, hanem azok platóni mása…”

„ Amikor Márai Sándor 1940-ben megjelentette regényét Krúdy Gyula életének utolsó napjairól –írja Földesdy Gabriella „Szindbád hazamegy” című értékes tanulmányában -, az író már hét éve halott volt.” Most szemelvények következnek a tanulmányból. „ A mű egyszerre szól Krúdyról és önmagáról, az életről, a művészetről, halálról, Krúdy stílusában.”

” Ez a nap rendkívül prózaian kezdődik, azzal az elhatározással, hogy estére hatvan pengőt kell szereznie Zsókának, kisleányának vizsgaruhára.” „ Szindbád mindent megígér, pénzt ruhára, életre, a villany visszakapcsolását, a korai hazajövetelt, az otthonvacsorálást is, , de azt, hogy nem iszik út közben, képtelen megígérni, mert nem szereti a könnyelmű ígéreteket.”

No, persze: minden másként alakul. Bérkocsin utazik, megszerzi ugyan a pénzt(mármint a 60 pengőt), de a London fogadóba viteti magát, ahol különleges ételeket rendel. Az esti órában még megissza a kihozatott négy deci borát, és a korahajnali órákban érkezik haza a batárral. Akkor aztán minden pénze a kocsis zsebébe vándorol.

Földesdy Gabriella nagyon szép gondolatokkal fejezi be tanulmányát. „Rezeda Kázmér és Szindbád megteremtője maga is regényhős lett Márainál, a három alak összemosódik, és egyetlen írósorsot gyúr ki magából, azt a figurát, aki még őrzi azokat az ízeket, hűséget, becsületet és annak elvesztését is, a régmúlt világot, amit a „haza” szó jelent, de mégsem maradi, még kevésbé nevetséges figura. Az élni vágyásában és a meghalni tudásában lesz vonzó számunkra, érték, amit őrizni kell.”

„Krúdytól nehéz idézni  - írja Györgypál Katalin: „ Néhány szó Krúdy Gyuláról” című esszéjében - , kiragadni mondatrészt, sőt akár mondatot is, annyira összefüggő láncolatot alkotnak szavai – mondatai.” Krúdy az ötvenedik könyvét már maga kénytelen kiadni. Ezzel kapcsolatban azt írja: „A regényeket ezután nemcsak megírni kell, hanem el is adni. Drága szépséges íróőseink ugyanezt csinálták a múlt időben…” Ebben az írásban olvashatjuk az alábbi, Krúdytól vett idézetet: „a múlt időkből ne azokról vegyünk példát, akik a kávéházban biliárdozva várták, mikor engedik át helyüket az öregek, hanem az intelligenciának azt a hőskorát nézzük, amely megteremtette és a maga boldogtalanságában, sorscsapások mennydörgései közepette is még tartja a régi Magyarországot, foggal és körömmel, mert kora fiatalsága óta megszokta a csüggedésnélküli küzdelmet.”

Idézzük most Kanizsa József: „Krúdyt látta” c. költeményének kicsit melankolikus, szeretett írónkra leginkább jellemző, utolsó versszakát: „Szomorú/ az őszi szél/ s a harangot megkondítja./ Emlékeztet:/ - nemrég itt,/ itt járt Szindbád/ - Krúdy Gyula…”//

Befejezésül pedig álljon itt Király Lajos:”Az ifjú Krúdy Gyula” c. versének gyönyörű részlete:  „Gyermekkorában hallgatta/ nagyanyja szép meséit,/ és íróként ez kísérte/ az utolsó igéig.”//

A kötetben még sok kiváló vers és nagyszerű írás található; elnézést kérek, hogy  mindegyikre nem tudok kitérni. Örömmel ajánlom viszont e szép és értékes antológiát minden Krúdy-kedvelő ember figyelmébe.

A novellákat, verseket, tanulmányokat Kanizsa József és Király Lajos válogatta. A kötetet Kanizsa József lektorálta, és Király Lajos szerkesztette. A fotók a Krúdy Gyula Irodalmi Kör archívumából származnak. A festményeket és a grafikákat Kis Gábor, Koncz Eta, Rehorovics Anita, Simon M. Veronika és Szabados István készítette. Krúdytól 10 kisprózát, Krúdyról pedig 47 verset, esszét, tanulmányt találhatunk a könyvben.

Kellemes olvasást kívánok mindenkinek!

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap