Ernesto egy órája

Orosz T Csaba, cs, 12/07/2017 - 00:07

 

Ernesto még orvosi tudásának sem vehette hasznát ebben a nyomorult állapotában. Sérült, meglőtt bokáját összekötözött kezeivel nem érhette el. Most is, mint mindig sikerült magában kiröhögnie, szánni való állapotát.

  • Hát így végzik a néptribunok – gondolta, és maga sem hitte el, de mosolyra húzódott kiszáradt, sebes szája. Utoljára az a kedves kis tanító lány hozott neki vizet. Ernestónak nem voltak illúziói. Raullal kötött egyezsége miatt nem várhatta, hogy Kuba akár csak egy lépést is tesz miatta. Különben is Fidel már régen szerette volna lezárni a Che aktákat. A kis tanítónő azt is mondta, hogy a bolíviai kormány reggel egy rádió közleményt adott ki amiben az ő halálhírét keltették. Azok a nyomorult amcsik azzal az átkozottul jól szervezett CIA-val és a kubai menekültekből toborzott  „tanácsadóikkal”, csak ők vehették rá Barrientost, hogy hagyja jóvá a közleményt. Innentől egyenes vonalban látta a sorsát.

Hideg volt meglehetősen, hiszen október kilencedikét mutatta a naptár és ez az Andokban már hűvös szelet is jelentett. La Higuera volt a kis falu neve, amelynek iskolájában fogva tartották. Ernesto azt is tudta, hogy ő hiába kegyelmezett meg a gerillaharcokban elfogott ellenségeknek, a Rangerek már ismerik a további sorsát. Csak még egyszer láthatná azt a kis tanítónőt. Valahogy tudtára kellene adni ennek a fiatal hadnagynak, hogy beszélnie kell a lánnyal.

  • Hadnagy úr – kezdte udvariasan, éjfekete szemét a katona szemeibe fúrva – Valami hiba történt a kisasszonnyal lefolytatott megbeszélés során. Szeretném kijavítani, ha lehetővé tenné, hogy beszéljek vele.

Bár a hadnagy nem tudta, milyen hiba történhetett egy tanító és a híres Ernesto Che Guevara beszélgetése során, zavartan sütötte le a szemeit a vesébe látó szempár előtt és behódolva csak ennyit mondott.

  • Azonnal hívatom Commandante! – Bár Ernesto rab volt, de magabiztos viselkedése és félelmetes híre miatt a hadnagy önkéntelenül is így szólította.

Mire a tanítónő megérkezett Che megpróbálta helyrerázogatni zilált hosszú haját és a falhoz dörzsölve elegyengetni ápolatlan szakállát. Az után úgy gondolta, hogy ez teljesen felesleges művelet volt, hiszen állatias vonzereje, amivel minden nőt megkapott, még így is működni fog. Nem is tévedett, mert a lányon azonnal meglátszott a félénk izgalom, amikor belépett az ajtón és az alfa hím mindig megérzi a női alázatot. Kedvesen szólt a lányhoz, hogy annak zavarát kissé feloldja.

  • Kisasszony, kérem, tudna valamilyen információval szolgálni társaim hogyléte felől? Ne aggódjon, nincs semmi hiba a beszélgetésünkben, de máshogy nem tudtam volna ide hívatni.
  • Nem sokat tudok mondani uram, mert a Rangerek senkit nem engednek ki az utcára egy újabb támadástól tartva az Ön Bolíviai Nemzeti Felszabadítási Hadserege részéről. Legalábbis ezzel magyarázzák. Én is csak a Colonel külön engedélyével jöhetek ide, mert azt hiszi, meg akarom írni a történetét.
  • Maga egy okos kislány – mondta Ernesto elbűvölően mosolyogva – De talán kihasználhatná a Colonel szimpátiáját, hogy megtudjon valamit négy társamról.
  • Nem ígérek semmit uram, de beszélek a kapitánnyal.

Eközben a Rangerek sátrában izgatott rádióbeszélgetés folyt a főváros és a kapitány között.

  • Hatszáz ismétlem hatszáz, nyugtázza Oso- hangzott az ellentmondást nem tűrő hang a rádióból.
  • Itt Oso, nyugtáztam hatszáz. – Válaszolt a rádiós miközben a kapitányra nézett, aki intett, hogy érti a kódot. A jelen lévő CIA ügynök bosszúsan legyintett és kihívta a kapitányt a sátorból.
  • Nem tarom helyesnek a parancsot Colonel. Élve sokkal többet érhet nekünk a Castro elleni harcban.
  • Barrientos elnök saját parancsa volt – válaszolt a kapitány, mert a kódnyelven a hatszáz, Che Guevara azonnali kivégzését jelentette.
  • Addig is amíg elkövetik ezt a hibát, csinálok néhány fényképet a bukott vezérrel közösen - mondta a CIA küldötte és elsietett mert látta közeledni a tanítónőt.

Ernesto dacosan nézett a kamerába és fájó bokájára állt, hogy minél távolabb legyen az általa árulónak tartott Amerika zsoldos CIA bérenctől. Az ügynök nevetve a kisded lázadáson azt mondta

  • Nem baj majd később összeretusáljuk, csináld csak hombre!

A tanítónő nem értette, hogy az eddig olyan kedves kapitány miért zavarta el a sátor környékétől olyan durván. Nem tudhatta, hogy a kapitány most készült kiadni a parancsot Ernesto Che Guevara és négy társa meggyilkolására.

- Hadnagy úr! – szólt keményen a kapitány – a négy foglyot azonnali hatállyal kivégezni és utána a Commandantét is az iskola épületében, hogy senki ne láthassa!

- Értettem kapitány – mondta a hadnagy és átsietett a legénységi szállásra ahol négy Rangert kiválasztva egy őrmester vezetésével a távíró épület mellé küldött a kivégzési paranccsal. Juarez őrmestert, aki a legfiatalabb volt az őrmesterek közül, kihívta a szállás elé és azt mondta neki.

- Őrmester, maga bemegy az iskola épületébe és az ott őrzött foglyot, kivégzi. Megértette?

- Igen uram, - szólt a fiatal őrmester, de nem mert a hadnagyra nézni, mert az látta volna a szemeiben a rettegést. Még soha nem bizonyította, hogy azon kívül, hogy ő a kapitány falubelije, másért is megérdemelte az előléptetést.

 

Ernesto éles hallásával meghallotta a fegyver tusához ütődő fegyverszíj apró zaját és felállt a keményfa padról, amit a tanítónő hozatott be neki. Az ajtóval szemközti sarokba állt, önkéntelenül is kihúzva magát büszkén nézve a belépő katonára. Az őrmester nem számított ilyen magabiztos megjelenésű fogolyra, ezért zavarában a fegyver irányzékával babrált és nem mert a férfias jelenségre nézni. Kis idő múlva Ernesto Che Guevara halkan megszólalt.

  • Ne félj, csak meg húznod a ravaszt, hiszen ezért jöttél, igaz? Könnyű, csak meg kell ölnöd egy embert.

A tanítónő három éles lövést hallott az iskola épületéből. Rohanni kezdett, és amikor látta a katonát kilépni az osztályteremből már tudta, hogy hiába fut. Amikor belépett csak egy fekvő alakot látott a szemközti sarokban. Mikor közelebb ment, megborzongott. A halott forradalmár szeme nyitva volt és vádlón rá szegeződött. Ernesto Guevara de la Serna izzó szemeit még a halál sem tudta lefogni…

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap