Értéktelen(?) tárgyaink

Bodor Miklós László, h, 03/20/2017 - 00:12

 

Mindannyiunk őrizget holmikat, melyeket halálunk után kihajítanak utódaink.
Nekem sok ilyen van. Számomra értékesek. Csak az öregek számára!
A könyvespolcon állnak.
Megbecsült helyen.
Alattuk egy kétszáz évnél régibb szőttes.
Gyakran megpihen rajtuk a szeme.
Szereti őket, az emlékei. Tudja, hogy az emlékei vele halnak, ha eljön az ideje.

 

1952. július

Legrégebben az olvadt, rücskös, alaktalan bronz darab került a polc tulajdonosához.
Tanítónője egri leány volt, aki  tanítványához hasonló érzülettel gondolt szülőhelyére, és az ő közben járásával valósult meg a prücsök nagy álma, hogy a dicsőséges végű ostromlott várostrom helyszínén tölthesse a nyári szünidő egy részét.
Teljesen véletlen volt, hogy az önképezett kéményseprő Felnémeten abba a vasúti kocsiba szállt, ahol a gazdag fantáziájú süvölvény is ült.
Az öregember nyugállományú kéményseprő mester volt. Vámosgyörk, felől Eger felé a szárny vasúton egy kocsiban utaztak. Az öregúr beszédbe elegyedett a gyerekkel, és meghatotta a sajtkukacként nyüzsgő kisfiúnak városa múltja iránti olthatatlan szeretete. Megtudta, hogy az út a kiskamasz születésnapi ajándékaként valósult meg.
A regényt akadozó nyelvvel  még iskolába kerülése előtt olvasta hangosan első ízben, és azóta ronggyá forgatta lapjait.

A kiskölyök könyv nélkül tudott idézni - egész  bekezdéseket - Gárdonyi Géza regényéből. A vasúti töltés melletti tehenekben, birkákban is turbános törököket, az őket csaholva terelgető pásztorkutyákban törökverő hősöket látott.  

Mire a városba értek, Wurm Ferenc egykori füstfaragó megszerette a fiút. Az Egri állomáson a meghatott öregúr  meghívta a kiskölyköt nevelő anyjával együtt otthonába.  A hívást elfogadták. A látogatás létre is jött, és a gyerek csodálatos órákat töltött az idő marta kardpengék, foszladozó lobogók, penész rágta katona csizmák, menték, ujjasok, hajdani tulajdonosairól álmodó tárgyakat rejtő pajtában. Az öregúr munkája során sok-sok ódon ház padlásán, máshol sütőkemencék füst járataival került került kapcsolatba. Sok limlomnak minősített valódi kincsre bukkant a porlepte gerendák, kémények, háború utáni romok között. A múlt megszólalt, és beszélt a fogékony mesteremberhez. A talált kincseket elkérte a gazdáitól. A Múzeum állandó látogatója lett, szakkönyveket bújt, és lassan-lassan számon tartott helytörténésszé művelte magát. A talált értékek egy részét a gyűjtemény be is fogadta, más emlékek a jó szemű iparos saját kis házi múzeumának díszei lettek.
Még arra is képes volt az öregember, hogy bicegősen, kopogó botjával segítve recsegős térdeit, a fiú kezét fogva  felbotorkált a várba
Összehozta a hajdani, kicsapott papnövendékből lett idegenvezetővel. Ettől kezdve a fiú napjai megoszlottak a fiukat vesztett öreg Wurm házaspár, meg a várban tett látogatások között.

Igaz: olykor a zöld ruhás, arany cserfaleveles kabátú szállásadójuk férjével az erdőbe is eljutott, hogy életre szóló „mérgezést” kapjon a tölgyesek varázslatos világától is. A főerdészért az Erdőgazdaság kocsit küldött.
Egyik gyakornok megmutatta a különféle vadak nyomait. Az erdőt alkotó fák törzsének, levelének ismérveit. Mit jelent az alsó, középső, felső koronaszint az erdészek nyelvén. Ott látott először róka, és borz kotorékot. Megtanulta, hogy a fák törzsén felfelé köröző, főleg farontó rovarokkal, bár esetenként magvakkal is táplálkozó madár a csúszka, míg a fák törzseit jellemzően csavarirányban vallató madárka a fakusz. Mindkét madár nevét az őket megfigyelő ember a tulajdonságuk szerint adta. Míg a csúszka, egyenes – erőteljesebbnek látszó csőrével szedi ki a fák kérgét rontó rovarokat, addig távoli rokonának csőre kissé lefelé ívelt. Mindketten jó étvágyukkal teszik hasznossá magukat. Ragadt rá a természet ismerete, mint a paptetű a nadrágjára. Örökre megjegyezte az árulkodó mátyásmadár hangját, „aki” rendszeresen tönkreteszi a vadak után leskelődni akar ember munkáját.

Amikor a fiút is magával vitte, visszafelé a Dobó tér felé kanyarodtak a lovak. A kölyök itt leszállt, és futott a vár kapuja felé: a várlátogatást nem hagyta ki ilyenkor sem.
A vár kazamatáiban a látogatókat Tihamér bácsi vezette körbe. Tanult ember volt. Érettségi után a Szeminárium fekete reverendás hallgatója lett. Míg a délutáni misén perselyezés közben össze nem akadt a tekintete egy szőke, piros pöttyös ruhás leánykáéval. Az egri lányok legendásan szépek ma is, és voltak akkor is…
A kispapnak le kellett vetnie reverendáját. A leányka valószínűleg álmodó szemű nagymama. Tihamér anyja mellett maradt, sohasem nősült meg.

 

Amikor már sokadszor érkezett a vár hősi múltjába szerelmesült kisiskolás, a kazamatában a megkerülő lépcső egyik ágánál rábízta a látogatókat a vénember. Az öregúr a baloldali, a fiú vezetésével a látogatók a jobboldali lépcsőn ballagtak lefelé. Ennek a szerepe az volt, hogy a fáradt csapatrész úgy mehessék pihenőhelyére, míg a pihent katonák egymás zavarása nélkül haladjanak a bástyákra.
Másnaptól a fiú megkapta az öreg elemlámpáját, és egyedül kísérte végig a látogatókat. A Sötét kaputól, egészen végig a vár kútja, a Baba ágyú, és a szakállas puskák ágyútermén át. Értelmesen elmagyarázta az aknafigyelő fülkék rendeltetését, és utolsó állomásként a tizedmagával hősi halált halt olasz hadnagy pusztulásának helyéig, ahol a látogatói bejárás akkori végpontja volt. Folyékonyan el tudta mesélni hallgatóságának a várba szorult asszonyok hősies viselkedését. Ahogyan forró szurkot, majd annak elfogytával lobogó forró vizet öntve forrázták le a boncsokos zászlókkal ostromló oszmánokat.

 

 

Az asszonyok is kövekkel, forró vízzel és szurokkal rohannak a falakra, az ellenségben nagy kárt tesznek, s nem is emberek ők, hanem dühös oroszlánok módjára viselkednek. Többek között egy asszony a leányával együtt ott volt a bástyán harcoló férje mellett. Amikor a férfi puskagolyótól eltalálva holtan összerogyott, nem temette el az asszony addig, amíg bosszút nem állt érte. Felkapta férje kardját és pajzsát, rövidesen három törököt levágott… Egy másik asszony követ vitt a fején, hogy az ellenségre dobja, de fejét szétlőtték. Ekkor a leánya kapta fel az édesanyja vérétől pirosló követ és a mélybe zúdította. Két török halt szörnyen, másik kettő pedig megsebesült.

 (1543–1614) egykorú német krónikaíró beszámolójából”

 

Az író szavait átélve, őszinte szenvedéllyel mondta – könyv nélkül -  a legendás főkapitány esküjét a rövid út során: „- És most magam esküszöm – szólt Dobó, két ujját a feszületre emelve. - Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet és gondolatomat, minden csepp véremet! Esküszöm, hogy ott leszek a veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be testemet, ég a lelkemet! Az örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám!”
Ezekben a pillanatokban hős főkapitány lelke a törékeny kis legényke testébe szállt.
Az öreg idegenvezető fenn maradt a bejárat melletti söntésnél. Hol egy szilvórium, hol egy pohár bikavér mellett várt. Azután időben ért a Gárdonyi sírja melletti másik kijárathoz, ahol a gyerek magyarázataitól is fellelkesült, vidám érdeklődők a szokásost meghaladó borravalóit szépen zsebre vágta.

Szép volt az a nyár!
Amikor letelt az idő, a látogatók vezetője szép albummal köszönte meg munkáját. Ez az év a sikeres várvédő harc négyszázadik évfordulója volt. Az ajándék ennek emlék füzete volt. A fiúcska ötven évig őrizgette híven. Talán éltének valamelyik újra kezdésekor – volt belőle több, mint elég – tűnhetett el…

Másik pártfogója még meg is tetézte barátja ajándékát.
Kincsei közül kiemelt egy zöldre érett, olvadt bronz darabot.
-    A vár felégetett egykori székesegyházának tornyában megolvadt harang egy darabkája. - mondta, amikor a fiú kis kezébe adta.
-    Tinódi is megemlékezik róla:
   „   Az két száraz molnot fottig elrontá,
           Emberestől, barmostúl mind elrontá,
          Segrestyébe nagy kár lőn sok morhába,
           Kiket az por felhánya és elronta.
           Lőn ezön örömök az pogánoknak,
           Nagy felszóval mind Allát kiáltának,
           Hogy il romlása lőn Egör várának,
         "Egör császáré!" mondának egymásnak.”
- nyújtotta át a búcsúzásnak végét vetve.

-    Őrizd meg. Jó helye lesz nálad. - tette még hozzá.
-    Vigyázz rá, még akkor is, ha már elfelejtetted, azt is kitől kaptad… - párásodott el az agg tudós szeme.
Tévedett az öregúr!
A kisfiú nem felejtette el őt. Ajándéka ma is féltve őrzött kincse a mára megvénült egykori kisfiúnak. Aki néha, csendes, magányos éjszakákon még az ostrom tüzében elemésztett egykori harang zúgását is hallja. Olykor kezébe veszi.
Együtt ül örömünnepet az 1552. október 17-én győztesként diadalt ülő hősökkel:


Tekintetes és Nagyságos urunk ajánljuk legkészségesebb szolgálatunkat. Mióta vette ostrom alá a kereszténység ellensége, a török, ezt az egri várat, bizonyosan tudja Tekintetességed. A kemény ostrom a mindenható Isten legfőbb és kimondhatatlan kegyelme folytán a tegnapi napon megszűnt. Az ostrom alatt Isten segélyével hűségünket és buzgalmunkat Ő felsége legkegyelmesebb urunk s annyira sújtott szegény országunk védelmére, a velünk levő katonák nem csekély küzdelmével, az ő vérök s a mienk ontásával, továbbá az ellenségben okozott kártétellel, a mennyire lehetett, kimutatni igyekeztünk. Minthogy azonban a vár annyira le van rombolva, hogy a földdel szinte egyenlőnek mondható és inkább nyílt mezőhez, mintsem várhoz hasonlít, azon felől minden szükségesben hiányt szenvedünk, amint erről Ő felségéhez is elég bőven írtunk, s a következő nemes férfiak: V. J., I. Gy. stb. mint megbízottaink, fogják még némelyekről kimerítőbben tájékoztatni; igen kérjük Tekintetességedet, hogy küldötteink szavainak és elbeszélésének hitelt adni s odahatni méltóztassék, hogy Ő Felsége elé bocsáttatván, kegyelmes kihallgatást nyerjenek és jóakaró válasszal minél előbb visszatérhessenek: hogy Ő Felsége ezt a várat, amely oly közel van a török végvárhoz, megújított erős őrséggel hadi és egyéb felszereléssel úgy fogja ellátni, hogy az ellenség által megvívhatatlan legyen. Isten tartsa meg Tekintetességedet és Nagyságodat sokáig szerencsésen!
Eger várából, október 19-én, az Úrnak 1552-ik esztendejében.
Dobó István, Mekchey István, Pethő Gáspár, Gergely deák, Zolthay István


– Dobó István és társai levele Nádasdy Tamás nádorhoz. (Országos levéltár)
Azóta a lelkes gyerekből lett felnőtt átérezte az akkori győztesek keserűségét, akiknek a kor nem méltányolta hősi helytállását.

Sokszor kezébe veszi a rücskös, patinás bronz darabkát, és az alaktalan, de nem lélektelen tárgy mesél neki:

Dobó Istvánt I. Ferdinánd bárói rangra emelte, és  Déva, valamint Szamosújvár várát kapta jutalmul. 1553.-ban Erdély vajdája.
Szamosújvárt tíz hónapon át sikeresen védte a török, és lakájhordája: moldvai, és oláh seregek ellen. A király nem küldött segítséget, így fel kellett adnia az erősséget. A közben visszatért Izabella királyné hitszegő módon börtönbe vetette saját várában. Az alsó holtpontról felfelé lendült élete kereke:
Bars vármegye főispánja, majd újra bebörtönzik (Balassa Jánossal – a költő Balassi Bálint apjával együtt raboskodik…) Szabadulása után szerednyei várába zárkózott és itt 1570-ben elhunyt.

Hite, hazaszeretete, parancsnoki képessége megmentette a Felvidék nagy részét a török uralom, nemzetünkre egyértelműen kártékony, máig hatóan pusztító hatásaitól. Mai szemmel hátrányos emberi cselekedetei ( szomszédaival szembeni erőszakos tettek, gátlástalan birtokszerzések) tápot adnak a legújabb kori antihős keresőknek, hogy bizonytalanná tegyék nemzetünk példakép-keresőinek érzelmi azonosulását vele.
Családi birtokán Dobóruszkán  temették el. Vörösmárvány síremléke ma az egri Vármúzeumban van.

Mekchey István az ostrom fáradalmait, sebesülését  Ungvár környéki birtokán akarta kipihenni. Útközben Várkony felheccelt parasztjaitól szénát akart venni lovainak, akik fejszével homlokon vágva gyilkolták meg.
Az egri hős életét néhány villa szénáért, pár tarisznya zabért meggyilkolhatta egy máig névtelen maradt ember, aki meggyilkoltjának helytállása révén élhette hitvány életét. Mekcsey István holtteste a Szepescsütörtök Szent Márton székesegyházának kriptájában nyugszik.

 

Gergely deákot (a Pécsi kovács fiaként két predikátumos nemessé lett vitéz katonát) akit – hősileg megvédelmezett vára kapitányaként - a füleki basa tőrbe csalt Csincse határában, egy portya alkalmával. Felesége a nádor útján ki szerette volna váltani. Kara Ahmed pasa nem feledte Eger alatti szégyenét, bosszút állt. Ahmed személyes bosszúja sújtott le rá. Sztambulban törökök bitófáján halt meg. Ahmed ekkor a szultán sógora, a török hadak nagyvezíre volt, ami nem mentette meg attól, hogy hatalmát féltő sógorának pribékjei meg ne látogassák röviddel később, kedvelt kivégzési eszközével, a selyemzsinórral.

Gergely deák egyik  fia, az Egerben született János nevű aki Báthori István hadának tűzmestere, később ezredese lett. Örökölte apjától a hadi gépezetek alkotásának képességét. A zsarnok Báthori Zsigmond 1594. augusztus 30.- án Gyalu várában sok más hadfi mellett az egri hős fiát is kötél által kivégeztette. Hősként, temetési énekeket dalolva, félelem nélkül ment a vérpadra.
Bornemissza Gergely családja, másik - György nevű fia leszármazottjai - révén ma is él a Felvidéken. Egyéb iránt két házasságából hat gyermeke született Bornemissza Gergelynek.
Jó harminc évvel ezelőtt.Egy leszármazottjával,aki akkor a Tátrai Nemzeti Park tisztviselője volt, magam is találkoztam . Sajnos nem mutatkozott rajta ősének hazaszeretete, magyarok iránti összetartása…
A Tátra élővilágát, vadászati módját szerettem volna fényképezni, beszélni természetvédelmi őrökkel, vadászokkal. A Nimród vadászlaptól kétnyelvű ajánló levelet is vittem. Az egri hős nevét viselő mérnökhöz irányítottak.
-    Később elmegyünk a főnökömhöz.- mondta és eltűnt
Fél napi várakoztatás után arra jött egy – német nevű másik mérnök – legyintett.
-    Tőle semmi segítséget nem kap.- mondta. Bekísért az Igazgatóhoz. Látszott, hogy nem akar valóban segítségemre lenni.
A jó indulatú erdőmérnök meghívott a laboratóriumába. Irodájában felhívott egy kollégát.
Ő jó indulattal volt hozzám, de megkért, hogy ne nevezzem meg se őt, se azokat a munkatársakat, akik hozzá küldtek.

 

Pethő Gáspár főhadnagyként, Zolthay Istvánnal egyetemben az egri várban maradt. Később mindkettejüket huszárjaikkal együtt Nagyváradra helyezték. Utoljára 1561. évből van adat arról hogy akkor még éltek, és harcoltak, helytálltak, ha kellett! További sorsuk ismeretlen...

1975.

Sok év telt el.
A fiú felnőtt, előbb szakmát, majd diplomát szerzett. Egyik munkatársa nagy fába vágta a fejszéjét. A budai várat övező Lovas úton, közvetlenül az Anjou bástya alatt egy üres telken lakásépítésbe fogott. Munka után összejöttek kalákában építkezni.
A napi feladatok elvégeztével kis tábortüzet raktak. Hol szalonnát csordítottak, hulladék zsaludeszka parazsán, máskor bográcsban paprikás krumpli, néha gulyás főtt a fáradt, éhségtől kopogó szemű csapatnak.
A tűz pirosló fényében egyik langyos este durranás, mérges, fehéren kavargó, fojtó füst vetett véget a vacsoraváró békés jókedvnek. Karvaly üldözte verébcsapatként rebbentek széjjel a nyálcsorgatva gulyásra váró építkezők. Rémülten kerestek menedéket. Nemcsak ők, hanem a  szomszédos házak lakói is megijedtek.

A vár több ostromot állt ki, a legutóbbi különösen véres harc sok földben szunnyadó robbanó eszközt hagyott hátra. Mindenki arra gondolt, hogy az 1945. januári orosz ostrom földben lapuló, el nem működött gránátját ébresztette fel a tűz melege.

 

Az építkezés több napig állt.
Elsőként szirénázó, kék lámpás rendőr autók jöttek a riasztásra. Ingerült kék ruhások húztak ki sárga szalagokat, megtiltva a további mozgást mindenki számára.
A kiszálló terepszínű ruhás tűzszerészek fémkeresője talált is a telek más részén egy negyven kilós fel nem robbant aknát. A paprikás krumpli levegőbe repítését szerencsére nem ilyen robbanótest okozta.
A szakemberek széjjel kotorták a tűzhely maradékát. A szakszerű kutatás felszínre hozott sok különböző korból maradt tárgyat. A veszélytelen dolgokat külön rakták. A katonák után régészek jöttek, akik kiválogatták a Múzeumba való dolgokat, a többit, mint értéktelent sorsára hagyták. A fiú az ekkor talált holmik közül kiválasztott egy félre hajított  – az 1848. évi ostromból maradt – ötfontos  ágyú lövedékének széthasadt golyóbis darabját.

A pukkanás okaként a tűzszerészek  egyik leendő tulajdonostárs feleségének kiürült izzadásgátlójának összeégett,  kirózsásodott maradványait nevezték meg. A hamuban találták.
A „deo” kiürült. A hölgy laza csuklóval a tűzifa közé hajította munka végén. Egyik oldalán kivehető volt a tubusra festett Max Faktor márkanév. Mivel a hadtörténelem nem tud arról hogy a várvívók bármely korban hadi szerként intim illatszerrel próbálták volna legyűrni az ellenséget, a leletet a sereg katasztrófa elhárító tagjai, és a történettudomány képviselői egyaránt a hulladékok közé sorolták. A durranás okozójaként pedig a lakásépítésben résztvevő hölgyekre mutogattak.
A három tagú hölgy koszorú azonnal véd és dacszövetségben, tagadólag a vállát vonogatta a kérdésre, hogy melyiküké a pukkanós kozmetikum.
A kérdést a kék egyenruhás rendőr főtörzs kutyája döntötte el. A tettes csípőjéhez dörgölőzve kéretlenül kiválasztotta az illatszer gazdáját. A magára, külsejére mindig, minden körülmények között sokat adó asszonyka - oda se nézve - érezte két nőtársa megváltozott: kárörvendő arckifejezését. A női összetartás ezred másodperc alatt megbomlott…
-    Nem a miénk miatt robbant a gulyás! - gondolta a két „ártatlan” nő. A fegyveres csapatok kiszállási díjára gondoltak.
-    Nyomorult, árulkodós dög vagy! – sziszegett a kutyára a bűnös.
-    Ezentúl csak akkor jöhetsz fel, ha soha semmit nem dobálsz el, míg a ház fel nem épül! Különösen nem a tűzbe!- adta ki a parancsot a tüzeskedő csinos asszonyka férje.
-    Ti meg mit röhögtök? Már egy éve gatyáztok itt minden este.  Aztán csak hordjátok haza a malteros, olajos, szakadt göncöket. Amelyeket időtlen idők óta nekünk kell kimosni, megvarrogatni, míg ti itt sörözgettek!- villámlott  szeme az asszonynak férjére.

A feleségek újból összezártak tömör csapattá:
-    Egy vagyont hagytok itt, mert mindent kétszer kell újra megcsinálni, hisz´ csak könyvből olvasva értetek ahhoz amivel az időt pazaroljátok! Ahelyett, hogy iparosokat fogadnátok! - mentek át támadásba.
-    Csak azért bütyköltök itt örökösen, hogy együtt lehessetek, sörözgetve, ne pedig ki-ki otthon segítsen porszívózni.- kontrázott egymás szavába vágva a veszekedésben jártas női kórus.

 

 

Görgey tábornok hadainak egyik hatfontos ágyújának a császáriakra kilőtt repesz-bomba darabját megbecsült helyen őrzi a szabadságharc iránti kellő kegyeletet érző gazdája, bár némi vidámságot érez, amikor a szerencsés végű „robbanásra” gondol.

1994.

Gyermekkorában távoli rokonuk (a honvéd művészegyüttes bariton szólóénekese) felöltöztette kislányát, mostohafiát, unokahugát, meg őt – a  vendég gyereket – és elvitte a kis gyerek csapatot a Börzsönybe. Törökmezőn a patinás turistaház környékén, csacsogó patak mellett töltöttek egy soha nem feledett napot.
Ebbe a varázslatos, aranyzöld fényekben tündöklő napba minden belefért.
A makacsul élni akaró vaskos, haldokló fűzfa, amelynek jórészt halott törzsébe hárman is beálltak. Felettük fényes zöldes szürke friss leveleket ringatott a lágy szellő.
Millió éneklő, cserregő, csattogó madárka – már melyiket milyen beszédre tanította meg a teremtő. Mind más, különböző színű toll ruhában az ágak között, vagy gyepszőnyeg, dús bokrok szövevényében.
Külömb-s külömb virágok a füvek között
A Fehér forrás vizének friss, gyémánt csillogású, csodálatos ízű, szomj oltó vize.
És a csermely vizét, mielőtt a Malom patakba ömlik, felfogó hét vályúból kortyoló hegyes orrú , csillogó fekete bundájú cickány csillogó fekete bogárszemének pillantása, mielőtt villanóan eltűnt fényes cseppeket szórva. Törpe cickányt akkor, egyetlen egyszer látott életében, és azóta soha.
És az azóta tóvá duzzasztott patak vápájában vadászó szép nagy pettyes pisztráng villanása.
A csendes léptei dacára felneszelt, pettyes gidájával böffentve elszelelő pirosas villanásnak tűnt őzsuta. Vékonyka kutyaugatásra hajazó hangja örökre beleégett agyába.

 
*

 

Azóta, ha szépet álmodott, újra élte azt a csodálatos napot. Különös módon erőltetve kell mindannyiszor felidézni másod-unokatestvérei, és mackós külsejű nagybátyja, alakjait. A patak is csak emlék az adott helyen: aki ma arra jár, egy tavat talál ott, partján egy omlatag házikóval. A kis ház horgász egyesületi tanyának épült.  A valaha volt kis kiöblösödés, ahol a hatalmas pisztráng vadászott kisebb hal „kartársaira” része a tónak. Az árnyat adó fa is áldozatul esett a tó helyének kimélyítése során. Viszont az egykori fűz csonkja pár éve még meg volt a tó zsilipje mellett.

A meglett emberré érett kisfiú egy barátjával sűrűn megfordult itt. A barát idősebb nála. A közelben sokszor látta vendégül egerek járta vadászházában az egykori kiskölyköt.
Egyik alkalommal felkelés után egyikük erre, másik arra fordult. Sárgult, ázott levelek borították az ösvényt. A kövek alól itt is ott is fényes bőrű, kénsárga – fekete foltos szalamandrák nézték aggódva, hogy hová megy az ember. Vállán hatalmas teleobjektívval szerelt fényképezőgép lengett.
A levélszőnyeg nedvesen felfogta a lépés zaját, a szürke görgeteg kövek se csikorogtak a lába alatt. A hegy hátára felérve megszokott széldöntött fa törzsére ült, míg zihálása alább nem hagyott. A távolban másik domb tetején hatszögű épületet fedezett fel.

Délután kérdezte házigazdáját mit látott.
-    Az egy kis templom. A szomszéd falu felett áll. - vont vállat a vallási kérdésekben kevéssé jártas barát.

Később megtudta, hogy a falu híres – neves pálos szerzetesek otthonának adott helyet a történelem során.

A kolostort Nagy Lajos király alapította az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend otthonául. Maga a király, és leánya is gyakran látogatott ide. A királyt a közelben súlyos támadás érte egy sebesült medve által. A medvét a társaság valamelyik tagja sebezte meg. A király magakívánta elejteni, és elrugaszkodott lován társaságától. A sebágyban fekvő vadat meg is találta. Dárdája beletörött a vadba. A megvadult állat legyűrte támadóját. Hű vadásztársa még időben érkezett. A súlyosan sebesült állatot megölte, és urának életét megmentette. Huszonhárom sebet számoltak meg rajta, mikor lovászmestere utólérte a szenvedélytől elragadott  uralkodót. Lajos király felgyógyult a tudós szerzetesek orvosi segítségével, és még évtizedekig szívesen járta ezeket a sűrűket.

Egy kisebb összegre tett szert. Lehetővé vált a becserkelt kálvária kápolnára néző telek megvásárlása.  
Gyermekkorból hozott, nem fakuló álom megvalósulását jelentette egy tenyérnyi földdarab megvétele Börzsöny, egyik délre néző lejtőjén. A telek kicsivel magasabban fekszik a kápolnánál, és gyönyörű látványt ad a két évszázados kegyhely, ha megpihen ott valaki.
Az új gazda, verejtékével sokféle lemondással próbálta átformálni a tüsköm-bokrom, akáccal vadrózsával vegyesen lepett telket.
-    Van itt minden, ami szúr, vág, vagy kiütést okoz! - morgott a terület tisztítása közben. Több ragtapasz díszelgett rajta, mint csata után a sebesülteken.
Munkájának két év múlva kezdett látszatja lenni. A meredek lejtőn vízszintes ház elő várta a kis kulipintyót, aminek ára nehezen akart összegyűlni. Már le lehetett ülni az elképzelt házikó előtt földbe ásott asztalra, két padra. Lassan-lassan azért össze tudta gyűjteni a ház árát.
Meg is épült.

Csodálatos élményeket élt meg a kis házikóban.
Békés második otthona lett. Hordóba gyűjtött lágy esővízben zuhanyozott. Megtapasztalta az éjszakai erdő hangjait. A baglyok, denevérek, óriási szenderek, pelék a barátaivá lettek. A padlásra költözött nyestek nem tekintették ellenségnek.
Amikor érett a szilva, a vaddisznók a kis háztól pár méterre falták a hullott gyümölcsöt. Kertje hátsó nem használt részén egyik évben szarvastehén hozta világra borját.
A cinkék hálátlan módon leszüretelték a kálmán napi körtét előle.
Jövedelmét műszaki tervek készítésével egészítette ki. Szabadságát több részletben vette ki, és szabaddá tett napjain a kis ház íróasztalán készültek rajzai, költség elemzései, és műszaki leírásai.
Egy munkatársának gyermeke év végi vizsgáján két tárgyból megbukott.
Okozhatott valami sérelmet a derék tanári kar tagjainak, mert elbeszélgetett bukott diákkal. Úgy látta, hogy értelmes, és ha kellően ösztönözni tudja fejébe töltheti a vizsgán szükséges anyagot. A fiú felkészítését elvállalta, és mint az ógörög bölcs tette: itt a természet közelében vette át vele az anyagot, amelyet „jódolgában” elmulasztott megtanulni. A fiú messziről utazott oda a hegyek közé, hogy ismétlő órái végeztével rövid sétát téve, ebédre megvendégelve, elérje vonatát, és haza jusson.
Mindezt jókedvvel, örömmel tette, és igen jó jegyet kapott a pótvizsgán!
Mikor utoljára hallott felőle, jól kereső repülőgép szerelő volt.

Pár falubeli emberrel is jó viszonyba került.
Sokat csavargott az erdőben. Talált egy katonasírt, és rendszeresen rendbe tette.
Szép éveket töltött hétvégi házában.
Apja, nevelőanyja halála után a könyveik, használhatónak ítélt bútoraik, szeretett tárgyaik ide vándoroltak. Végül is otthona részévé lett a ház, telek mindenestül. Madárdalostól, neszező vadjaival, a kövek között zöld-arany gyíkjaival. A fű közül fel- fel verődő hajdani szőlő indájával. Még afolytonosan testét össze-vissza szurkáló vadrózsa, szeder indáit is megszerette. A nyáridőben mértéktelenül  elburjánzó gyomok, füvek se szegték kedvét, mert némelyikük az év bizonyos szakábangyönyörű, illatos virágokat növesztettek.

Egy nyár végi napon lábában elszakadt egy izom. Gipszcsizmába került, és több hétre otthon kellett maradnia.
Ezalatt két falubeli suhanc feltörte a házat, és miután kirabolták, még fel is gyújtották.
Porig égett a kedves kis vityilló.
A helyszíni szemlére még begipszelt lábbal kellett a Biztosító szenvtelen kárbecslőjével felbotorkálnia.
Az égett hulladékok között drágakőként csillogott egy olvadt, alaktalan alumínium darab.
Ösztönösen zsebre vágta. Ez a fém olvadék az egyetlen emléke a szép emlékű kunyhóból.
Mindenki más sorsára hagyta volna a telket, falut, és örökre elkerülte volna az egész környéket.
Maradék pénzéből újjá építette a viskót, ami szép volt, új volt, de soha olyan otthonossá nem lett, mint amit az emberi gonoszság elvett tőle.

 

 

*

A rücskös, alaktalan, aranyos zöld bronz olvadék visza repítette közel hetven évnyire. Koravén kisfiúvá lett újra-meg újra.
Amikor portörlés, vagy más okból a hatfontos lövedék repesze símult kezébe, részese lett a szabadságharcos elődök harcának.
Legfeljebb a megsemmisült ház romjaiból előkerült fémdarab érintése okozott valami sajgó érzést.
Megérezte, hogy ez a három tárgy részese életének.
Neki egy-egy darabja. Aki élete nagy részében soványka, öregségében elhízott, jelentéktelen, félredobott kolonca egy tönkrement házasságnak, és egy kiiktatásra ítélt társadalmi rétegnek.
Kopott, kihízott ruhájú, mégis boldog!
Boldog. Mert tiszta, szép emlékek veszik körül.

Visszatette a három tárgyat a polcra, az évszázados háziszőttes terítő-foszlányra.
Megsímogatta őket szeretettel.
És újra hetvenen túli, emlékekben gazdag öregúrrá vált, ami a valóságban is volt.

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap