Eszmélés őszi földeken

Turcsány Péter, szo, 07/09/2011 - 05:09

 

 

 

[Kézírás alapján lejegyezve, 15 év múltán]

Onódi László fotográfus képeihez,

1996 májusából

 

Föld, föld, a földem,
szántás, rögök, porladók,
tömbök teste, Kárpát-ölelte
lankák múló emlékműve, 

asszony-mozdulatok, karok,
mellek, combocskák hajlata,
mögöttük szende-szemérmes
akác, és a palatetők alatt 

a ház, a ház, a házam,
rejtőző szobákkal, rejtőző
falak fényképeivel, s század-
fordulós asztalok kupái.

Fönt, fönt, rejtve, de fönt
csakúgy érintetlenül
látod, meglátod a házat,
árkát, kicsiny bokraival.

Fény! Fények! Fények alkonya!
kútgém alkonya, itt minden
a víz meséje! A víz föld-
alatt áradó kedve, lent, lent.

De rajzolnak leveles ágak
minket, rajzol a vidék
alkonyi tájra édeni palotát,
alkonyi tájra édeni vágyat.

S megint a házfal, az ablak,
a kémény, a tető – homályba
rejtőzik vissza az ember, a házba,
vénülő ráncok palánkra forrva,
drótok kötözte palánkra;

s a kereszt kettős ága
szegekkel kivert fájdalmaknak.

Lovak, lovak gerincét
csókoló nap – horkantanak,
barna diószemükben kislány-
arc tükröződik, fehér
ruhás somogyi leányé.

Füvek, fák – napfény itatta
nyárelői szellő – tarackos
karámban szökellésre kész
patácskák, és a fehér ruhás,

fehér ruhás kislány vállát
a fény csókolja, haját a fény
itatja át, szőke, szőke álom:
Fény-Atya leányát karolja.

Csöndes, csöndes kukoricás,
szénakupacra bukik a dél,
istállóban csorbul a fény is,
aszályos nyarat feled a kútmély.

Kettős ága a meghajló
kútágasnak nem a földbe,
az égbe veti gyökérzetét,
láthatatlan, feledhetetlen.

Karámba zárul a rét,
palánkok állnak koszorúban,
s a nádtető arany ragyogása
tóparti nádasokra emlékezik.

Fehér blúzban réz mozsártörő,
nyárvégi fényét csillantja a hát,
tenyerében ősfogak, kukorica-
szemek őrlik tovább az őszidőt.

Szálkás, öreg haranglábat ébreszt
hajnalban a fölkelő nap,
sötét még a harang öble,
de csendülnek már a harmatcseppek,

harmatcseppek a fénytől,
lélekcseppek az őszben,
vigyázz, Isten, ha erre jársz,
közöttük óvatosan lépdelj.

Lovak, lovak, ti meótiszi selymesek,
pillantásaitokba öntve – én.

 

 

Magyar Irodalmi Lap  

 

  

Hozzászólás ehhez


Belépés

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap