Év végi számvetés (Szilveszter napjára)

Kondra Katalin, p, 01/05/2018 - 00:04

„Az év minden napja olyan, mint Advent. Mindig várunk valamire és valakire, de nem mindegy hogy telnek napjaink, mert ezek határozzák meg azt, hogy milyenek leszek az ünnepeink.” Szent János napján felszállt a köd, és vele együtt mintha eltűnt volna minden karácsonyi feszültség. Teréz arra ébredt, hogy már nem bosszankodik az előzőnapi családi összeröffenés miatt (így nevezte újabban a családi összejöveteleket), bára a férje szerint meg sem próbált kedves lenni a vendégekkel, önmaga szerint is mogorván tette, amit a kötelesség diktált, persze arra senki nem volt kíváncsi, ő hogy érzi magát, pedig végtelenül fáradt volt. A gyárban karácsony előtt úgy felpörgött a munka, akkora volt a hajtás, mintha azon a pár nap szabadságon múlna a multi cég éves bevétele. Aztán ott volt még a háztartás minden hiányosságával együtt. Ilyenkor derül ki ugyanis, mennyire el lett hanyagolva a takarítás. Sütni, főzni, vásárolni is kellett még, ám Teréznek másfajta igényei is voltak, persze ez az ő baja, nem tartozik neki senki emiatt részvéttel. Alvásra szánt idejéből olykor lecsippentett egy keveset és olyankor elosont a hajnali misére, mely felidézte számára a karácsonyvárás gyermeki áhítatát. A félhomályba merülve előjöttek a régi képek, a szeretett arcok és rámosolyogtak, ettől az asszonynak nagyot dobbant a szíve és könny szökött a szemébe. Mindez elmúlt, már soha nem lesz olyan semmi –sóhajtott bensőjéből áradó mély sóvárgással. Hogy lehet összerakni a rohanó hétköznapok, fényűző karácsonyi vásárok tömkelegéből egy szelíd, csendes adventi várakozást mely nélkül a karácsony, inkább emlékeztet egy felbolydult méhkasra, mint kedves családi együttlétre? A családi összejövetel Teréznek egyet jelentett az éttermi szolgáltatás fogalmával, mivel a férje már előre jelezte, hogy igényt tart minden földi jóra, ami szem-szájnak ingere. Karácsony egy évben csak egyszer van, és anyám úgy érzi, máskor nem látod szívesen, pedig mindig annyira örül, amikor együtt van a család –emlékeztette. Karácsony napjára készen volt minden! Volt minden földi jó, tiszta, ünnepi díszben öltöztetett lakás, ajándékhalmok, csodaváró gyermekek, hideglelős férj és torokfájós feleség. Mindezek ellenére a szenteste meghitt volt és fényes. A templom zsúfolásig megtelt emberekkel, egész évben egyszer látott arcokkal, de a kis jézus mindenkire egyformán mosolygott. Mindenki maga tudja csak, hogy ott legbelül mit vár a kis Jézustól és mit jelent a karácsony. Teréz otthon, az éjszaka magányában meg is kérdezte tőle: „Mondd, hogy jutottam idáig? Te igazán ismersz engem, tudod, hogy a világi javak nem tesznek boldoggá, de mit tehetek, ha mindenhol ez vesz körül?”. Tapintható csend ült a szívére és olyan mély álomba szenderült, hogy reggel nem emlékezett semmire. A karácsonynapi misén a templom szinte üres volt. Akik előző este teljesítették kötelességüket és meglátogatták a kis Jézust a templomi Betlehemben, akkorra már kifáradtak a nagy evés-ivásban, vagy éppen az aznapi ebéd előkészületeivel foglalatoskodtak. Teréz gondolataiban merülve ballagott hazafelé, még előtte állt a családi összejövetel minden örömével és félelmével együtt, de az asszony évről évre bírta. Olyan vagy, mint a szikla –mondogatta a nővére és nem értette a húgát, miért vállal ennyi terhet magára. Végre elmúlt az ünnep lázas akarása. Az akarás, melyet az a vágy hajt, hogy jól sikerüljön, szép legyen a karácsony és a gyermekek fejében még felnőtt korukban is ott lüktessen a csodavárás eleven emléke. Teréz emlékezett, de az ő fejében nem a családi vacsorák, ajándékhalmok és karácsonyi vásárok emléke elevenedett meg, hanem a találkozásé. Amikor szenteste a csillagos ég alatt képzelete elvitte őt Betlehembe, ahol találkozott a kis Jézussal és Máriával, Józseffel meg a pásztorokkal. Amikor haza érkezett, az angyalok már díszítették a fenyőfát, az édesanyja pedig diós-mákos kalácsot sütött. Teréz megsajnálta a szép fenyőfát, amely nemrég még az erdő őre volt, és szelíden megsimogatta egyik ágacskáját, aztán hallotta, hogy a fenyő szól hozzá. Ne aggódj értem kislány. Azért születtem, hogy valakinek örömére legyek a világban, ha sorsomat így kell beteljesítenem, hát legyen meg az Ő akarata –mondta kedvesen. Amint eszébe jutottak a fenyőfa utolsó szavai, Teréz úgy érezte, ez a válasz arra a kérdésére, amit szenteste a kis Jézustól kérdezett. Ettől aztán mosolyogni támadt kedve és énekelni, és sajnálni kezdte azokat az embereket, akik karácsonykor és egész évben boldogtalanul keresik a boldogságot.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap