„Ez légyen ostorod…” P.E. grófné levelei Rodostóba, M. K. úrfinak - 22/37

Lukáts János, sze, 12/26/2012 - 00:03

 

 

 

 

Folytatás

XXII.

Konstancinápoly 3. Novembris 1726.

 

Oly régen vetted levelemet, hogy azt hihetted, lelkem, fiókám, már a fű is kinőtt síromon, de a kertemben bizonyosan. Igazságod is vagyon félig-meddig, mert sírom helyét még nem mérték ki tudtommal, de kertemet alapost felverte a gaz. Amikor hosszas szárazföldi és vízi bolyongásomról visszatérve beléptem kapumon, derékig érő fűóceán hullámzott felém, hogy a tengernek élményét el ne feledjem könnyen. Filkó a kertközépen állott s fejével bólogatott, ki tudja, már mióta, de a gaz s a gyom nem hallgatott erre a különös korholásra. Karom és derekam aztán hamarost visszaszokott a kerti műveletekhez, ujjaim közt, láthatod, reszket a toll, mely nehéz lett nékem az ásó és kapa forgatása után.

Nem tőled, de rólad hallék, fiókám, híreket, amit rosszallhatnék, de nem teszem. Bizony, némelykor idő kell az embernek, amíg kimondani képes oly dolgokat, melyek sziklaként feküsznek kebelén, s amelyeket viselni s tőlük megszabadulni egyformán nehéz.

Hallám, kevesebben lettünk eggyel ismét, olyannal, aki nem az Úr, de a maga döntéséből hagyta el a török földet. S nem a további bujdosás, sőt éppen a végleges hazára találás szándékával, még ha ez a haza nem is ott fekszik, amelyből másfél évtized előtt eljövénk. De bizony ezt még megírni is bajos, hogy az igazságot is megközelítse, meg a benne résztvevők lelkületjét se bántsa a szükségesnél jobban.

Hallám, elutazott Zsuzsi grófné, mind összes ládájával, kosárcsomagokkal, s a csekély számúra apadott grófnéi udvartartással. Kacagnivaló, különös dolog lett volna ilyet hallani nehány esztendővel ezelőtt, de ma bizonyosan az idő kerekének fordulása vette rá erre az útra ezt a sokat próbált, derék asszonyt.

Hallám továbbá, Kelemen, hogy magad is ott voltál a holmik összeszámlálásakor s csomagba kötözésekor, mint aki saját kezével simogatja meg búcsúzásul a kedves tárgyakat. Pedig te, ugye nem téved édes nénéd, nem hideg porcolányok és üveges vázák ölelgetésében akartad volna kedvedet lelni.

Mindeközben béfogám mindkét fülemet, hogy a rút pusmogás el ne érjen hozzámig, amellyel a perai és a rodostói magyarok oly sokan megnyelvelték a szegény Zsuzsi grófnét. Csúf hálátlanságot kiáltott több, akik szerint Bercsényi vagyona a száműzötteket illette, közöttük kellett volna mindent szétosztania, mintha hadi táborban élne most is a bujdosók serege. Ha így tesz Zsuzsi, bizonyosan az elosztogatás arányát és mértékét kifogásolták volna, kik az osztozásban részesültek.

Török földön becsületje aligha lett volna néki, a száműzetésben a torzsalkodók nem bocsátották meg sorsának gyors jobbra fordulását, sem tehetős özvegységét. S ha még a te neved is békerül ebbe a történetbe, Kelemen, az lett volna csak a rodostói cifra skandalum.

Az emberi életről, az álmokról s azok meg-megvalósulásáról forgatok elmémben ilyen-olyan gondolatokat, s nem mindig talál az ember oly megoldást, mely mindenkit boldoggá tenne, vagy akár csak elégedetté. Kösd össze csomagját, Kelemen, s hagyd útjára menni Zsuzsit, levelet egyet írjál utána a távoli Jároszlóba, ez esztendőben, karácsonyra, s aztán az újévre felejtsd el! Bercsényi grófné boldog lesz az emlékezésen, és boldog a feledékenységen. Gondja sok lesz rászakadott birtoka rendbetételével, s a jescse-zescse nyelv betanulásával. Amit itt elmondtam, azért édes nénédre nyugodtan megharagudhatsz, lelkem, fiókám, s aztán haragod múltán, számolj bé nekem szíved megenyhüléséről!

Mostan, mind e korholó intések béfejezéseként, volna egy kérésem is, oly balga kérés, mely csak egy ilyen tengerjáró füvesasszonytól telhet. Írtad nekem, Kelemen, még valamely réges-régi leveledben, hogy fejedelmünk pihenése közben kedvét leli a faragás és a pallérkodás munkájában, fűrészel és fúr és alakít bútort meg apró csecsebecse díszeket, a maga örömére s mind a rodostóiak ámulatára. Lelkem, fiókám, küldj nékem, ha teheted e fejedelmünk keze nyomát őrző fadarabkákból egyet, hogy szobámban láthassam naponta, hogy asztalomon tartsam, s ránézvést érezzem e nagyszerű ember jelenlétét!

Gondolj belé, fiókám, miként hajigál minket a végzet a száraz földön és a nyugtalan tengeren, messzire elhordja szívünk egy-egy darabját, hét határon túlra, hol nyelvünket sem értik már, de a szív – tudod ezt te is, tudom én is – nem törődik határokkal és nyelvekkel, nem mérföldeknek és esztendőknek múlásával. És ne feledd: Karácsonyra írjál levelet Zsuzsinak!

 

 

Folytatjuk

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap