Farkas Csaba: Reptér mellett

Szerkesztő B, szo, 08/25/2018 - 00:06

 

 

 

 

 

Amikor Thakács fönnakadt a somcserjén, válláról „leemelte” a fényképezőgépet egy ág. Th. ezt akkor még nem vette észre – ebadtázva vágott utat magának a tóparti sűrűben –, csak fél kilométernyi, géptelenül megtett táv után észlelte a hiányt. A galagonya-, csipke-, kökény-, som- és elvadult fagyalbokrok rengetege, a valahai fák tuskójából fakadó színes sarjerdő falként zárult újra össze mögötte, így kellő bolyongásba került, mire újfent meglelte a helyet, ahol egy túlfejlett félörökzöld leakasztotta róla a fotómasinát.
„Hál’ istennek, megvan”, közölte magával Thakács, mert már fölkészült rá: az apparátnak bottal ütheti a nyomát. „Nem elképzelhetetlen”, mondta előzőleg, még keresés közben, „mire meglesz a gép, összenő az ággal, amely fogva tartja, feketén tátong a kamera, lencséje sehol, álmos pele kukkant ki a csörtetés zajára a lyukból, megdörzsöli szemét, visszahúzódik a fémdobozba, belőle az alkatrészeket már szétforgácsolta és kihordta, összegömbölyödik ismét, alszik tovább. Mert akkor már javában tél lesz, a tájat belepte a hó.”
(Előzmény: Thakács elhatározta, hogy posztert szerez be otthonra, a szobafalra. A papír-írószerüzletekben kapható tropikus, ill. alpesi tájakat azonban giccsesnek vélte, kellett egy, azaz minél több tóparti felvétel, melyet aztán szakemberrel kinagyíttat. Ám, ha most elvész a méregdrága fölszerelés, akkor...)
De nem, nem történt baj: megvan a gép, messzire villog a borvörös-ezüst lombok között, a kameralencse felületén hanyatt vágódik, égnek szökik az őszdélutáni napsütés. Th. kiér az ösvényről a partra, pasztellszínű panoráma tárul elé, tó és tavak, jeges izzadtság csorog hátán, november van már. Sűrűn ráncolja a valószínűtlenül kék-átlátszó víztükröt a szél. Téglagyári kémény mutat égnek a távolban, Thakács fölnéz, követve az irányt: vitorlázógép lebeg a kék magasban, hangtalanul. „A reptér”, mondja magában Th., itt is, ott is aprócska, tömzsi repülőgépek ülnek a birkalegelő-jellegű, széljárta pusztában, egyikük zúg, propellere forog, mindjárt indul. Thakács szorgalmasan kattintgat, fotózza a vízpartot (a képek persze vagy jók lesznek, vagy nem), a zúgás már dörgés, gurul, emelkedik a repülő, Th. alatt megrándul a talaj, mi ez, megy vele a földfelület?... Igen: sodrony feszül, elhúz a gép erdőt-tavat, repülő után kötött reklám-gigantposzter a táj! Thakács – miközben szalad-süllyed körötte minden, arcába csap, kabátját cibálja a menetszél – leugrik az emelkedő gyep széléről, azt hiszi, még talajt ér, ám űrbe ugrott, a világ sehol, s ő forogva hullik (le?, rézsút?, föl?) a semmiben...
„Ideje hazahaladni”, suttogta Th., amikor megtelt a film. Mélyvörös-mélykék volt a táj.

 

 

 

 

Forrás: Polísz, 2009., 114. szám 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám

 

 

 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

 

Inter Japán Magazin

 

Turcsány Péter honlapja

 

Jankovics Marcell honlapja

 

 

Papp Lajos

 

 

 

 

 

Magyar Irodalmi Lap