Farkaskönnyek

Orosz T Csaba, p, 05/19/2017 - 00:08

 

 

 

 

Akela a ridegfarkas egyedül feküdt a Tanács Szikláján. Már csak a fejét tudta felemelni. Eljött az utolsó órája, amelynek végén az égi sakálok felrepítik őt a csillagok mögé. Oda ahol mindig van friss őzsuta nyom és ahol bársonyos fűben, lapulhat a megfáradt vadász.

Akela utolsó erejével felnézett a furcsán mosolygó holdra és rákezdet halotti dalára:

  • Úúú, az égre, a földre

Úúú, testvéreinkre

Kiket agyonlőttek…

Úúú, a napra a holdra

Úúú a kölykeinkre

Kik falkában vadásznak…

Akela itt elhallgatott. Megdöbbentő dolgot vett észre. Vén szemeiből legördült egy- egy könnycsepp Valamikor régen hallotta, hogy a Szabad Nép tagjai a haláluk előtt sós vizet eregetnek a szemeikből. Azután megértette. Minden könnycsepp egy- egy történet volt, életének egy epizódja. Lenézett és látta amint földre hullt az első csepp. Bolyhos kis kölyökfarkas nézet vissza rá onnan. Akela megismerte önmagát. Vad elszántsággal vicsorított a világra anyja holtteste felett. Jól megjegyezte a villámló botot tartó kétlábú sebhelyes arcát.

A következő könnycseppben ugyanez a kétlábú remegő arccal térdelt az ereje teljében és gyönyörű fekete bundájában pompázó, frissen vadásszá avatott Akela előtt. Így várta a csapást. A farkas hirtelen felismerte a nagylelkűség és a szánalom mámorító hatalmát és ahelyett, hogy átharapta volna a vadász torkát, otthagyta a félelemszagú kétlábút.

Később e miatt a felemelő pillanat miatt lett kitaszított, magányos vadász, „ridegfarkas”. Ez a történet már a következő könnycseppben volt látható. Elmesélte a tanács sziklájánál, hogy elengedte a vadászt. Nem értették meg! Később, csak párja Sakír és a kölykeik körében tudott némileg megnyugodni. A tanács kemény ítéletet mondott felette. Akelát ara ítélte a tanács, hogy ejtsen el tíz bivalyt a falkának, amiért futni hagyta az ősi ellenséget.

Erre már nem került sor.

A következő éjjelen, amikor az ifjú párduc Bagira nyomában űzte a vadat, hallotta a lövéseket. Mire a falka táborhelyére ért már csak néhány vadászt talált ott, akik nem voltak jelen a mészárlásnál. A következő fekete könnycseppben csak Sakír és hat kölyke őrjítően hideg képe látszott amint golyók által szaggatva némán feküdtek a vackuk előtt. Sakír és a kölykök is vicsorítva, támadó karmokkal védték az almot. Nyitott szemeikkel, még most is vádlón néztek Akelára. Érezte a sebhelyes arcú vadász összetéveszthetetlen szagát, akit előző nap elengedett. Látta a nyomokból, hogy legalább tízen voltak. Villámló botokkal gyilkoltak. Aznap éjjel a tanács megmaradt tagjai elzavarták Akelát „kimarták a falkából”.

A következő könnycsepp szégyenlősen gördült végig az orrán és a tépőfogán, mint a vér egykor. Ez az emlék borzalmas volt. Egy esős villámvert éjjen egymaga szabadult rá a vadászok falujára. Házról házra járt, vérben tobzódva, míg az utolsó ház rejtekéből felüvöltött a villámló bot és kínzó fájdalommal valami az oldalába mart. Később egy bambuszketrecben ébredt a saját vérében fekve. Falkát hívó üvöltésére senki sem válaszolt. A vadász kijött a házából és egy éles karóval újra felszakította a sebet az oldalán. Fájdalmas kiáltására a dzsungel mélyéből, messze Bagira válasza érkezett.

 

Bagira, a fiatal párduc! Egyetlen barátja a kitaszítás után. Néha hajtotta a vadat Akela elé, ha az túl gyötört volt a vadászathoz, máskor együtt harcolt vele amikor a vad majomhorda betört a dzsungelükbe. Ez nem a Bender Log volt, hanem egy ismeretlen gyilkos csapat.

 

Még kétszer kelt fel a hold, mutatta a következő csepp, mire Bagira a faluba ért. Még kétszer tépte fel a vadász Akela sebeit, mert élvezte a kínlódó állat látványát. Azután egy párás éjjelen megérkezet a párduc, aki mancsának egy csapásával szétzúzta a ketrecet és a ház felé fordult. Akela ekkor is eléállt és valamilyen számára is rejtélyes okból nem engedte, hogy Bagira elégtételt vegyen. Ekkor már érezte, hogy a vadász sorsa valahogy összefonódik a vadonnal és az ő sorsával.

Sűrűn hullott a könnye a ridegfarkasnak életének minden nagyobb eseményét átélve, míg az utolsó könnycsepp emlék megmagyarázta, miért is érzett egykor késztetést, hogy megkegyelmezzen a vadásznak. Most tudatosult benne, hogy még egyszer érezte a vadász szagát, bár az nem volt jelen.

Évekkel később, amikor már az új falka vezére volt, Farkasapó egy emberkölyköt hozott a tanács sziklájához, egy kis csupasz békát aki később a dzsungel királya lett, és akinek távozása miatt megszakadt a ridegfarkas szíve. Akela még egyszer maga elé idézte a fiú arcát és utolsó erejével a hold felé ugrott. Mire a teste visszazuhant a sziklára már nem volt benne élet.

Ebben a pillanatban egy izmos férfi lépett a szikla elé a sötétből, nyakában egy kötélen lógó késsel és felemelte a holtában is fenséges farkaskirályt  és a falu felé indult a vállára vet legendával. A távolból egy fekete párduc és egy vén medve követte, amíg el nem tűnt a falu árnyékában.

 

 

Magyar Irodalmi Lap

Hozzászólás ehhez


Belépés

Hírlevél

Hírlevél

Tartalom átvétel

Reklám


 


 

A Magyar Nyelv Múzeuma

Inter Japán Magazin

Turcsány Péter honlapja

Jankovics Marcell honlapja

Papp Lajos

Magyar Irodalmi Lap